Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-05 / 5. szám

Budapest, 1930 február 5. 2 Független Budapest Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul IV. , Magyar-u. 6. VII., Király-u. 20 V. ,Bálvány-u.23. VII., Dohány-u. 15 kedésének visszavonásával is .szabályt sertett, a közigazgatási bíróság nem találta helytálló­nak. Á főpolgármester maga a legilletékesebb saját intencióinak elbírálására és minthogy ő kijelentette, hogy hatáskörét nem ruházták a polgármesterre, a polgármester csak félreértés folytán intézkedett a rendkívüli közgyűlés ösz- szehívása tekintetében, a közigazgatási bíróság ezt a tényállást valónak fogadja el, megálla­pítja, hogy a főpolgármester vem tett olyan in­tézkedést, amellyel hatósági jogot törvényelle­nesen gyakorolt volna. A főpolgármesternek azt a kérését, hogy a közigazgatási bíróság utasítsa vissza a panaszt érdemi tárgyalás nélkül, mert vele szemben a közgyűlésnek nincs panaszjoga, a bíróság nem találta alaposnak, mert megállapította, hogy a főpolgármester a végrehajtó hatalom, képviselője, a kormány közege, hisz a kormány­nak még a megválasztására is döntő befolyása van a hármas jelölés révén. Vele szemben így a közgyűlés panaszjoga megáll és így a panasz visszautasítható nem volt. ÁRLESZÁLLÍTÁS ! Racionalizálás következtében leszállítottuk a következő cikkeink árát: KÁVÉ TÉSZTAÁRU CSOKOLÁDÉ KEKSZ FŐZELÉK MÉZ dobozban PA5*íS!KO, Kérje új árjegyzékünket! Meinl Gyula rí. Február 12: ankét a Bor áros téri híd ügyében 12 millió pengőbe kerül maga a híd — A híd környékének rendezése Jelentettük, hogy az Óbuda—Hung ária-kör­úti híd tervpályáaztának kiírása után a keres­kedelemügyi minisztérium napirendre tűzte a Boráros-téri híd építésének ügyét is. Az új híd­építés részleteinek megbeszélése érdekében feb­ruár 12-én délelőtt tíz órakor a kereskedelem­ügyi minisztériumban nagy ankét lesz, amelyre meghívták a főváros képviselőit is. Ezen az an­kéten már a borárostéri híd részletes vázlatterveit is bemutatják, azonkívül megvitatják az építési költségekhez való hozzájárulást és a hídfők környékének rendezésével kapcsolatos nagyfontosságú kér­déseket. A kereskedelemügyi miniszter a na­pokban küldte le a városházára ezeket az ada­tokat a híd tervrajzaival együtt. A műszaki leírás szerint a Boráros-téri híd a 113 méterre kiszélesítendő Boráros-tér északi oldaláról fog kiindulni és a budai oldalon ter­vezett rondó középpontjára fog vonulni. Van egy olyan terv is, amely szerint a híd a Borá- ros-tér déli széléről vezetne át Budára, ez eset­ben azonban a híd tengelyét a pesti Parton mint­egy 75 méterrel, a budai parton pedig mintegy 45-t-el kellene dél felé tolni, ami kanyarulatokat tenne szükségessé a hídra vezető útvonalaknál. A híd hossza 394 méter lesz, amelyet vagy há­rom nyilasra osztanának, vagy pedig egy nyílás­sal ívelik át a Dunát. A háromnyilásos meg­oldás esetén a középnyilás szélessége legalább 150 méter széles lesz, míg az oldalnyilások szé­lessége legalább 110—120 méter kell, hogy legyen a jégvonulás biztosítása céljából, miután a Fe- netn.cz József-híd és a Lánc-híd keskenyebb, nyí­lásai a jég sima levonulására nem bizonyultak elégségesnek. A híd magasságát 15 méterben ír­ják elő, a középen azonban 17.25 méter lesz. A Boráros-téri feljáró és rakparti áthidalás ki­képzése tekintetében három alternatív megoldás mutatkozik és pedig egy az esetre, ha a teher­pályaudvar jelenlegi állapotban megmarad és teljes szélességben áthidalandó, ha a pályaud­var és közraktár a Bor áros-tér és Fő vám-tér között eltávolíttatik, ha a pályaudvar és a köz­raktár ideiglenesen mostani helyén marad, de az esetben a Boráros-tértöl északra lévő vágá­nyok száma össze vonatik. A híd teherbíróké­pességére nézve a szakértői vélemény négyszög- méterenkint 450 kilogrammnyi súlyterhelést ír elő, a kocsiúton azonban, ahol a villamosok is fognak haladni, 600 kilogrammot kell négyzet- méterenkint a hídnak kibírnia. A Boráros-téri híd teljes szélessége 24 méter lesz, ebből 16 méter marad az úttest céljaira, három-három méter gyalogjáró számára, míg a szélesség további részeit a hídoszlopok fog­lalják el. A legfontosabb a híd építésén kívül a környék szabályozásának kérdése és ez lesz a mostani ankét legkiemelkedőbb programmpontja is. Mindenekelőtt a feljárók és aluljárók előtt említett három alternatív meg­oldási módja közül kell meghatározni a kivi­telre alkalmas megoldást. Gondoskodni kell ugyanis, hogy a híd feljárójához megfelelő emelkedés vezessen és meg kell határozni, hogy ezek a feltöltósek milyen arányúak legyenek s hol kezdődjenek. Ha a teherpályaudvar mostani helyén marad, az esetben 25%-os emelkedésről kell gondoskodni és a Boráros-teret is olyan- magasra kell feltölteni, hogy mostani legmaga­sabb pontja is 1.60 méter feltöltést igényel. Ez a feltöltés a Ferencz-körúton, a Mester-utcánál kezdődnék és a Ráday- és Lónyay-utcákba is 63, illetve 76 méter hosszba nyúlnék bele. Ez a meg­oldás óriási költségekkel járó kisajátításokat igényelne. A második megoldás szerint, ha a közrak­tárakat és a Boináros-tér—Főváin-tér közötti pályaudvari részt megszüntetnék, már sokkal kisebb arányú feltöltésre lenne szükség, amely nem lenne magasabb, mint a Boráros-tér mos­tani legmagasabb pontja. A végleges álláspont mindenesetre az lesz, hogy az egész Dunaparti pályaudvar idővel kitelepíttetik és a Fcrencz- város a Dunától elválasztó vasgyűrűből felsza­badul. Ez azonban még hosszú idő kérdése és a híd építését is hosszú időre elodázni nem lehet, de nem is szükséges. A Borárois-tértől északra levő rész felszabadulásával ugyanis 640 méter úí^szroyágban és 40 méter szélességben, kereken d)00 négyszögölnyi területű új értékes telektömb nyerhető és ugyancsak 40 méter széles, új Duna-korzó és rak­part adható át a forgalomnak. ^_J^Jdcj_rc_a4 kai inas megoldást természetese Tapétázást, szobafestést, mázolást umS 'TZER FE RENC ÉS FIAI R.-T testoipari, festőiparművészeti és tapétázó vállalat végez. Budapest, VII., Rózsa-utca 32. Telefon : József 311 81. és 444-75 annak figyelembevételével kell keresni, hogy garantálható-e a Boráros-tértöl északra eső közraktáraknak és vágányoknak a hídépítéssel egyidejűleg való beszüntetése, vagy pedig a híd építését ezt megelőzően kell megvalósítani. A pesti hídfőnél a Lónyay-utca, illetve a Soroksári-út felé egy-egy feljárót fognak épí­teni. A gyalogjárdák és oldallejárók között 22— 25 méter széles parkírozandó területsáv lesz. A Nagy-körúti, valamint a Mester-utcai vil- lamosvonalaknak jelenleg a Boráros-tér a vég­állomása és a kocsi meglódulására hurokvá­gány szolgál. A híd felépítése után a nagykörúti vonal a hídon fog át­menni, tehát a hurokvágány azontúl mai forgalmának jelentékeny részétől mentesül. Szükséges tehát, hogy a villamosvágányokat itt átépítsék, fő­ként hogy a Lónyay-utca és a Soroksári-úti vo­nal keresztezését kiküszöböljék. A budai parton, illetve hídfőnél, az egész partrészt a Közmunkatanács szabályozási ter­vei szerint több mint 8 méterre feltöltik. Az alsó rakodópart szélessége is 11 méter lesz. A k e rés ke de11 e mii gy i minisztérium hozzáve­tőleges számítása szerint a híd építési költsége a feljárók és a környék szabályozása nélkül 12 millió pengőt igényel. E költségekhez hozzá kell járulni mindenesetre akár egyszersmindenkorra való hozzájárulás, akár ennek megfelelő évi amortizáció alakjában azoknak az intézményeknek, vagy vállalatok­nak, amelyek berendezéseiket a hídon átvezetni kívánják és ezáltal a hidat közvetlenül hasz­nálják és amelyek tekintetbe vétele folytán a hidat egyébként szükségesnél nagyobb széles­ségben kell létesíteni, illetve nagyobb megderhe- lésre kell méretezni. Ilyen berendezéseknek mi­nősiti a kereskedelemügyi miniszter a közúti vasút vágányait, a víz- és gázvezetéki csöveket és kábeleket. A hozzájárulást tehát a villamos- vasutaknak és a, főváros nagy közüzemeinek kellene viselnie. E hozzájárulások megállapí­tásánál most figyelembe kell venni azokat a külön vasszer kezeteket is, amelyek a szóban - 1‘orgó berendezések létesítése, azoknak hídszer­kezetre való felszerelése, az azokhoz szolgáló külön lejárók stb. igényelnek és amelyeknek költsége csak a részletes tervek elkészítése után lesz megállapítható. Ezek a hozzájárulási költ­ségek tehát — mondja a kereskedelemügyi mi­niszter — legalább elvileg a február 12-i éi*te- kezleten tárgyalandók lesznek. H WWV’WVMiM S REICHE^SBERGER RÓBERT rézműárugyár Vörösréz és mindennemű más fémanyagt>ól bármilyen készü­lékek, edények gyártása. Budapest, VII., Sajó-u. 6. Telefon: József 366-14. Dunakavicsot és Dunahomokot szállít vagóntételben és kocsifuvarban FLElStHMflMN ANTAL ““SSflSJS'' BUDAPEST, KÁR0LY-KÖRÚT 17. I. 20. ■ C ■■ «■ =» B ■­Telefon : J. 465-62 és J. 465-63. 20 1a — » ■ ■ 9 ­RAÜ JÓZSEF ANTAL, TETŐFEDŐ VALLALATA BUDAPEST, III., KISKORONA-UTCA 60. Elvállal mindennemű tetőfedési munkákat u. m. pala-, cserép- és eternit-fedések szakszerű kivitelét. KONCZ LAJOS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, I., VERPELÉTIÚT 22. SZÁM Telefon: i.ágy. io—55. SZECHY ENDRE oki. mérnök, építési vállalkozó Budapest, VI., Bulyovszky-utca 12. TELEFON : Automata 269 - 65. Ülőbútor-specialista. Készít garnitúrákat, székállványokat a legkényesebb ízlésig szakszerűen CSUKA GÉZA műasztalosmester Budapest, VII. kér., Francia-út 44. szám. Telefon : József 449- 46. WALSER FERENC Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és fémöntőde, közfertőtlenítő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI., LONB-U. 34 36. Telefonszám: Lipót 913—46.

Next

/
Thumbnails
Contents