Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-24 / 38. szám
Budapest, 1930 szeptember 24. Független Budapest 9 — Csupor József tanácsnok kormányzói kitüntetése. A kormányzó a belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminiszter (dőterjesztésére megengedte, hogy Csuvor József dr. székesfővárosi nyugalmazott tanácsnoknak, sok éven át kifejtett eredményes közhivatali működéséért elismerése tud túl adassák. — Meghalt Vass Bernát, a Bakteriológiai Intézet igazgatója. Vass Bernát dr., egyetemi tanár, a székesfővárosi Bakteriológiai és Közegészségtani Intézet igazgatója hétfőn reggel 8 órakor váratlanul meghalt. A kiváló bakteriológus a poliklinika főorvosa is volt. Vass Bernát évtizedek óta állott a székesfőváros szolgálatában és ő volt legfőbb szorgalmazója az új székesfővárosi közegészségtani és bakteriológiai intézetnek, amelynek közeli megnyitását a professzor már nem érhette meg. Iparostanonciskolák csóportrajzkiállítása. A főváros fa- és építő, bádogos- és lakatosszakirányú iparostanonciskolái csoportrajz- kiállítást rendeztek, amely szeptember 22-én nyílt meg a Károlyi-palota dísztermében és előcsarnokában. A kiállítást Purébl tanácsnok, biz. elnök és dr. Horvátiul Béla tanácsjegyző, biz. jegyző, valamint Ambrózy Béla és Jánosy Imre iparostanonciskolai igazgatók rendezték. Folytonosság! A Pénzintézeti Központ által megbízott főárusítóknál általános szokás, hogy az osztálysorsjátékban résztvevőknek az eddig játszott sorsjegyeket a következő első osztályra is felajánlják a folytonosság biztosítása végett. A játékterv és az ár is a régi: egész 24 P, fél 12 P, negyed 6 P, nyolcad 3 P. Értesülésünk szerint a beküldött sorsjegyeket nagyon kevesen küldik vissza, mindenki tovább játszik. Új reflektálásoknak ajánlatos tehát megrendeléseiket sürgősen elintézni. Minden második sorsjegy nyer, a húzás október 17-én kezdődik. — Versenytárgyalás az uecanévtáblák és egyéb zománctáblák beszerzésére. A közelmúltban történt sok új uccaelnevezés, valamint a régi uecanévtáblák pótlása következtében sok zománctáblára van szüksége a fővárosnak. Eddig az egyes hivatalok tetszésük szerinti helyen rendelték meg a táblákat, most azonban a polgármester intézkedésére a központi anyagszertár látja majd el az összes hivatalok, üzemek és intézmények, valamint az iskolák zománc- táhlaszükségletét. Ezért a polgármester a szükséglet egészévi ellátására nyilvános versenytárgyalást írt ki. Az ajánlatok benyújtásának határidejét október 9-én délelőtt 11 órában állapította meg, mely ideig a városháza anyagszertárában kell benyújtani a pályázatokat. Ugyanott adják meg a részletes felvilágosításokat is. VARGA JANOS KŐMŰVESMESTER BUDAPEST ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ x., gergelyutca 53. Tűzveszély cselén biztos véneimet nyújt a „HINDIM az egész világon ismert legtöKéletesebb Kézi tűzoltó KészüléK. Oltóereje óriási és semmiféle Kárt nem oKoz. Kezelése igen egyszerű Versenytárgyalási hirdeímenu Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei Igazgatósába nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a Budapest, V. kér.. Honvéd- és Markó ucca sarkán, 1090. és 1091. hisz. alatti telken építendő 6 emeletes bérház építésénél szükségelt a) központi fűtési-, szellőző- és szárítóberendezések munkáira, b) vízvezetéki-, csatornázási-, gázvezetéki-, melegvízkészítési- és mosókonyhaberendezési munkákra. Az alább megjelölt helyen átvehető feltételek értelmében szabályszerűen kiállított írásbeli ajánlatok magyar- nyelven szerkesztve, az egységárak megjelölésével (egységáras versenytárgyalás) teendők. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. Amennyiben vállalkozó az a) és b) alatti, mindkét munka- csoportra kívánna pályázni, úgy minden munkacsoportra különálló ajánlat teendő, mely ajánlatok egymástól függetlenül a munkacsoport megjelölésével külön-külön borítékba helyezen- dők. Vállalkozóra ilyen esetben mindkét munkacsoportra beadott ajánlat külön is kötelező erővel bír, mivel az Elektromos Müvek az egyes munkacsoportokra beérkezett ajánlatokat függetlenül fogja elbírálni attól, hogy a vállalkozó egy vagy mindkét munkacsoportra adott-e be ajánlatot. A szabályszerűen aláírt és pengőértékű, tanukkal láttamozott ajánlatok felirattal ellátott, lepecsételt borítékban nyújtandók be. Az ajánlatokat 1930. évi október hó 7-én délelőtt fél 10 óráig kell az Elektromos Müvek igazgatósági épületében, dr. Bárdi főtitkár úr kezeihez (V., Váci út 74., I. em. 101.) benyújtani vagy oly időben postára adni, hogy az ajánlat a jelzett határidőig beérkezzék. Az ajánlati végösszeg után az ,, Ajánlat" nyomtatvány szerinti %-kal számított bánatpénz az Elektromos Művek főpénztáránál teendő le, az átvételt elismerő eredeti levél az ajánlathoz csatolandó. A fent megnevezett határidőre beérkezett összes ajánlatok ugyanazon napon délelőtt 10 órakor az Elektromos Müvek igazgatósági épületében (IV. em. 401.) fognak nyilvánosan felbontatni, mely eljáráson az ajánlattevők vagy azok képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal végleges döntésig-, de legkésőbb 30 napig kötelezettségben maradnak. Kizárólag csak oly ajánlatok vétetnek figyelembe, melyek a kiírásban foglaltaiénak szigorúan megfelelnék. A verseny- tárgyalási hirdetést, az ajánlati űrlapot, a szerződést, a külön kikötéseket, a költségvetést az általános megjegyzésekkel, a pályázó által már végzett hasonló munkák feltüntetésére szolgáló űrlapot,, a megrendelési feltételeket, a jelentkező ajánlkozni szándékozók az, Elektromos Müvek építési irodájában (V., Váci út 74., IV. em. 438. sz.) hétköznapokon délelőtt 9—12 óra között megszerezhetik. A tervek Györgyi Dénes műépítész, tanár és Román Ernő műépítészek irodájában, IX., Kinizsi ucca 31., II. em. (Országos Magy. Kir. Iparművészeti Iskola) tekinthetők meg hétköznaponként délelőtt fél 9-től 11 óráig, ahol a szükséges műszaki felvilágosítások is megadatnak. Az Elektromos Müvek Igazgatósága fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között — tekintet nélkül az ajánlott árakra — szabadon választhasson, hogy a murjkát vagy szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, úgy újabb nyilvános vagy korlátolt versenytárgyalást tarthasson, , esetleg a munkák vál- lalatbaadása tekintetében másként is intézkedhessél-:, illetve a vállalatbaadástól teljesen eltekinthessen. A munka csak oly pályázó cégnek fog odaítéltetni, amely kimerítően és hiteltérdemlően igazolni képes, hogy hasonló műszaki jellegű munkát már, mint önálló cég sikerrel végzett. Az Elektromos Művek Igazgatósága kijelenti, hogy a munkák odaítélése iránt hozandó határozatai ellen jogorvoslat csak birtokon kívül vehető igénybe. Budapest, 1930. évi szeptember hó 19-én. Budapest Székesfőváros Elektromos • Művei Igazgatósága. TÁJKERTÉSZET tervezés és kivitel FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és díszfák, gyümölcs- és díszcserjék, szőllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok elsőrendű minőségben Tost és Molnár és tájkertészet Budapest, VII. kér., Erzsébet királyné-út 39. szám __________________Telefon: József 396 -36.___________ s ch önioald uegyészeti gyár rt. Budapest, Vili, Mária-u. 13. Telefon: József 411—63 Alapittatott : 1853. évben. ( Gyártmányai: merev és hajlékony pecsétviasz minden formában és színben. »E>.elsior« sokszorosító szerek, készülékek, betéttekercsek, masszák st b. Mira« RÓZSADOMB! VIRÁG „INULíl ÉS TAJKERTtSZETE ■ Budapest.ll.. Szennäöheöy ucca 23. szám TELEFON: AUT. 529-70. Tájkertészet: Vállalja díszkertek, parkírozások, ablakdíszítések és villakertek tervezését és évi gondozását * A szent Ián«: — Liliom. A Vígszínház e hete. A Vígszínház e hetét majdnem, kizárólag a színház Legújabb nagy sikere, Somerset Maugham érdekfeszítő, izgalmas színműve: A szent láng tölti be. Mint mindenütt a világon, nálunk is rendkívüli hatást tesz a mai színmű- irodalomnak ez a kivételes alkotása, amelynek minden egyes szerepe nagyszabású alakításra nyújt alkalmat. Minden előadásban a brilliáns együttes: Varsányi Irén, Makay Margit, Péchy Blanka, Beregi, Törzs, Vértess és Jávor. A hét egy estjén, csütörtökön a Liliom, Molnár Ferenc világhírű remeke szerepel a műsoron Varsányi Irénnel és Csortos Gyulával a két főszerepben. I C Jegyek valamennyi előadásra egész napon át válthatók. 1 If UNKMCSY épület- és miilahattts- í-fjf mester•, taha.T>éfoítíz.- hely- és há.lyhahésx,itö r gz Budavest. VII., Rózsa-utca 39 Telefon: József 312—80 1 jjjf» -vád golyós- és görgős jájL- -fi-LAű csapágyak. Spec, autómo .oriterékpár csapáo»ak\SMy W ar-jm m jm b — Teljes közlőmű Ü"* berendezések Svéd Goiyóscsapágv Részvénytársaság Budapest, IX., Üllői út 55 — Tel.: J. 402-78, J. 338-57 HAJNAL IFIRE oKl. mérnöK, Kövezőmester BUDAPEST, I., ATTILA KÖRÚT 47 Telefon : Automata 528—64 FRANK EMIL) oki. mérnök és építőmester 1 Budapest, V., Hollán ucca 9. Tel.: Aut. 293-27 I Zumpft István ÚTÉPÍTŐ vállalkozó Kispest, Rákóczi-ucca 74. szám P ál Mátyás kőfaragó- mester Elvállalok kő- és műkő építkezési és temetői munkáka Rajzokkal és költségvetéssel díjmentesen szolgálok Budapest ifi;!!!: Bécsi út 3005. szám Polgár tér 5. szám BERÉNYI IOINÁC • építőmester Budapest, VI. kerület, Nagymező-utca 68. szám. Telefon: Automata 295—64. Normál és fagymentes típusok, száraz por-, hab- és gázoltó készülékek Nagyteljesítményű habgenerátorok és habmozsarak Speciális készülékek autók, garageok, motorcsónakok, repülőgépek stb. felszerelésére. Magyar gyártmány ! Gyár és iroda : Budapest, VI., Rózsa ucca 85. Telefón: Aut. 287-31 MAGYAR MINIMAX RT. tttzoltó készülék gyára Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a VI. kér., Erzsébet királyné út (Rákospatak és Lőcsei út közötti szakasz) csatornázási munkáira. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg két százaléka. Az ajánlat benyújtásához, szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi városháza, II. emelet 285. ajtószám alatt kaphatók, két pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és borítékban, elhelyezett ajánlatokat 1930. évi szeptember hó 30-án (kedden) délelőtt 10 óráig a II. emelet 279. ajtószám alatt kell benyújtani. Az ajánlatok felbontása 1930. évi szeptember hó 30-án (kedden) délelőtt 11 órakor lesz a III. emelet 409. számú helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1930. évi szeptember hó 9-én. A székesfőváros polgármestere. ÉPÍTŐMESTER ÁKOS FRIGYES Budapsst, VII., Kertész u. 24—28. Tel.: I. 301-40 TOLLÁR LAJOS épület- és dlszműbádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés é s csatornázási-vállalat Budapest, VI., Aradi-utca 29. Telefón: Aut. 183-32 Üvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús üvegfestó'mestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapittatott 1894 ZILAHI-BALOGH GYULA nflUHHH ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, I., BORNEMISSZA-U. 36. TELEFONI LÁGYMÁNYOS 2-32 ERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ PlUlNTEZETE IV. KERÜLET. SEMMEEWE1S-ÜTCA 2. SZÁM l Özv.BiberálJózsefné ~ T Ostrom-u. 14 jgala^escserepfeto I Pajor Aladár es Ferenc lesfő, mázoló és tapétázó üzeme Budapest, III., Ernőd ucca 70 — Tel.: 626-95, 950-37 Dunakavicsot és Dunahomokot szállít vagóntételben és kocsifuvarban FLEIStHMANN ANTAL BUDAPEST, KÁR0LY-KÖRÚT 17.1. 20. Telefon : J. 465-62 és J. 465-63. »c ■■<■ sm « a jpís u «»«■ «» a ■*«v ■ „