Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-29 / 4. szám

NÖTÖDIK jubiláns évfolyam 1930 január 29 4. szám Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Kapnzárás előtt Hogy mikor lesz törvény a fővárosi ja­vaslatból, az még nagy kérdés. Az eddigi jós­latok megbuktak: elmúlt karácsony, sőt itt van már a február is és a javaslat sorsa még mindig bizonytalan. Az azonban most már valószínű, hogy a parlament összeillése után igyekszik a kormány tető alá hozni az új tör­vényt és ha sem a képviselőházban, sem pe­dig a felsőházban nem éri különösebb baleset a Scitovszky-féle elgondolást, akkor lius- vétra, vagy legkésőbb pünkösdre mégis csak megszületik az az élébelixir, amelytől újjá­éled Budapest. Kétségtelen, hogy a főváros mai struktúrája már nem ér meg új esztem dőt és még ebben az évben, sőt lehet, hogy már a nyári szünet folytatásaképpen megszű­nik a mai törvényhatóság munkája. Ámbár, mintha már most is szünetelne. Kern látjuk a lázas alkotási vágyat, amely­nek uralkodnia kellene a városházán az ilyen válságos időkben, amikor senkisem tudja, meddig tart még az élet. »Gyorsan, gyorsan«! — ezt várná mindenki, mert hiszen ki tudja, mit hoz a holnap, é helyett az lett a jelszó, hogy »lassan, lassan«, kár sietni, hisz úgyis meghalunk. A nyári szünetig már csak 5—6 hónap van hátra és ez a néhány hónap óriási feladatokat tartogat, mégis suttogva, lábujjhegyen lépeget a munka, nem pedig dobbanó, harsogó ritmusú ledülettel. Beszélnek most — Hága után — a nagy beruházási kölcsönről, illetve programúiról. A kölcsön most már lehetségessé vált, de hol a programra, amelynek rég készen kellett volna lennie, hogy a kellő pillanatban indu­lásra készen, utolsó szegig kicsiszolva lendül­hessen el azon a pályán, amelyet a kölcsön készít elő számára? Itt a. Talbot-xígy. Amely — állítólag — nem politikum, hanem egyszerű közgazda- sági kérdés. Már rég a nyilvánosság kohójá­ban kellene főnie ennek az ügynek, a való­ságban pedig valami titkos boszorkány- konyha üstjében keverik-kavarják: senki- som lát tisztán, eldugják az ügyet a nyilvá­nosság elől. Pedig a Talbot-kérdést még en­nek a közgyűlésnek, a mai fővárosnak kell liquidálnia, mert különben penetráns illata lesz ennek a főzet-nek, amely most a kony­hában készül. csak most merült fel pozitív formában, de elintézésére csak egész rövid idő áll rendel­kezésre. Óriási munkaprogramm, akkora, hogy el­szédül, akinek tekintete ebbe a nagy perspek­tívába téved. És ez a nagy programra, ez a sok halaszthatatlan elintézni való most még mind a távoli, bizonytalan jövő ködgomolya- gában kavarog, ahelyett, hogy alakot öltene és láthatóvá válnék. Csupa sejtelem, csupa alaktalan, amorf konglomerátum és- semmi, de semmi pozitívum, semmi, ami látható és j fogható lenne. Néhány nőnap alatt varázsló munkát kellene végeznie a közgyűlésnek, * I hogy a ködből, a káoszból kiemelje és való­sággá tegye azt, ami ma még légüres tér: vájjon hol a bűbájos varázsló, akinek pálcá­jára hidak, kórházak épülnek, hol a bűbájos kéz, amely formát és tartalmat ad annak, ami csak ábránd és suttogás egyelőre. Tempót, tempót! Frisset, lendületeset, mert máskülönben szégyenbe fullad a köz­gyűlés munkája. Az új fővárosi törvény nein a kímélet és elnézés jegyében született: amit emberi teljesítő képesség végezni tud, azt te­gyük meg, mert az utókor nem szentimentá­lis és nem ismer enyhítő körülményeket az ellene elkövetett bűnökért. A MÁV, a BSzKRt és a HÉV átvétele 1 A távolsági forgalomban a MÁV Kezeli a HÉV „vonalait ? — Még e héten a 12-es bizottság elé Kerül a HÉV-ajánlat A HÉV megvásárlásának terve minden , oldalon általános érdeklődéssel találkozik. ! Sipőcz Jenő polgármestei a sajtó tudósítói előtt tartott ismertető előállása alkalmából lígy nyilatkozott, hogy a HÉV-et előreláthatóan a BSzKRt veszi ár. Lapunk főszerkesztőjének, vra a közbevetett megjegyzésére, hogy a BSzKRt legutóbb nem mutatott hajlandóságot a HÉV-vonalak átvé­telére, — Sipőcz polgármester olyan kijelentést tett, amiből arra lehet következtetni, hogy nem a BSzKRt igazgatóságának a véle­ménye lesz döntő e kérdés megítélésénél. Annyi bizonyos, hogy a BSzKRt a főváros j közönségéé, tehát a BSzKRt igazgatóságának a I véleménye nem lehet más, mint a törvényható­sági bizottság közgyűléséé. A törvényhatósági bizottság többségének a hozzájárulása bizto­sítva van, amennyiben a kereszténypárt és a kormánypárt a HÉV átvételére vonatkozó ajánlatot elfogadhatónak tartja, a szociál­demokrata párt pedig már elvi okokból is a községcsítés mellett foglal állást. A demokrata- pártban a helyzet még nem alakult ki. Láng Lajosnak az a véleménye, hogy csak minden részletkérdés tisztázása után lehet megérlelni a döntést. Nem érdektelen momentum, hogy az állam­nak is beleszólása van a terv végrehajtásába. A kormány ugyanis a MÁV érdekeinek a védelmében meg akarja akadályozni, hogy a főváros által átvett HÉV az úgynevezett távol­sági forgalomban kenknrreneiát csi­nálhasson a MÁV-nak. A felmerült ellentétek kiküszöbölésére megvan minden remény. A megoldás előreláthatóan az lesz, hogy a közvetlen pestkörnyéki közlekedés területén a főváros fog diszponálni a HÉV tarifapolitikája fölött, a távolsági forgalomban pedig a MÁV veszi keze­lésbe a vonalakat. A kérdés egyébként rövidesen a döntés stádiumába jut. Sipőcz Jenő polgármester — mint lapunk más helyén is megírjuk — még c héten a 12-es bizottság elé terjeszti a luxem­burgi Commercial Bank ajánlatát, a jövő héten pedig már a BSzKRt igazgatósága és a pénz­ügyi bizottság is állást foglalhat az ajánlat dolgában. Megindulnak a KölcsöntárgyalásoK A hágai Konferencia siKeres befejezése Kedvezőbb atmoszférát teremtett a pénzpiacon Lamotte tanácsnoK — az üzemi Kölcsön fölvételét célzó tárgyalásoK megindításáról Aztán a közüzemek nagy beruházó pro- grammja és a nagy szociális problémák. Az új központi kórház és egyéb népjóléti sürgős­ségek, amelyek mindmegannyian nemcsak azért nem tűrnek halasztást, mert a Sci­tovszky-féle paragrafusok veszélyes gyorsa­sággal közelednek, hanem elsősorban azért, mert az élet, a főváros lakosságának nyomo­rúságos élete kívánja azonnal való elintézé­süket. A közlekedés nagy kérdései. A Beszkárt- iigy, ez a mérges kelevény, amelyet egyszer már ki keli fakasztani. A tarifarevízió és a, vele járó változások évek sora óta várják a döntő pillanatot: a huszonnegyedik óra most elérkezett és tovább ez a közgyűlés már nem halaszthatja a döntést. Itt van mellette a HÉV megváltási ügye is, amely ugyan Azzal hogy a jóvátétel D am oki es - k ar d ja elvonult a fejünk felől, megteremtődött a hosz- szabb időre szóló beruházási munkálatok meg­indításának a lehetősége. Búd János kereske­delmi miniszter egyik legutóbbi parlamenti beszédében a gazdasági pangás okául a hitel­hiányt jelölte meg, aminek szerinte a jóvátétel problémájának rendezetlensége volt az oka. A jóvátétel kérdésének elintézésétől mindén közgazdasági tényező a pénzpiaci helyzet ja­vulását reméli. Máris mutatkoznak bizonyos jelek, amelyek reményt nyújtanak a helyzet kedvezőbb alakulására. Ennek a föllélekzésnek fővárosi vonatkozásban is jelentős hatása van, amennyiben most már intenzívebben indulhat­nak meg a nagy fővárosi beruházó kölcsön felvételét célzó' tárgyalások. A fővárosnak 140 millió pengős kölcsönre volna szüksége, ezt a kölcsönt azonban mindezidáig nem lehetett felvenni, sőt a tárgyalásokat sem lehetett meg'- indítani — a pénzpiaci helyzet kedvezőtlensége miatt. Dr. LAMOTTEL KÁROLY pénzügyi tanácsnok, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Annyi bizonyos, hogy á fővárosnak ezt a nagy üzemi beruházó kölcsönt fel kell vennie. Bizonyos előkészítő tárgyalásokat már folytattunk ebben az ügyben, de ezek a tárgyalások inkább csak puhatolózások voltak. Konkrét tárgyalások megindításá­ról csak a legközelebbi jövőben lehet szó, mert meg kellett várnunk, amíg a pénz­piaci helyzetben olyan kedvező változás következik be, amely a főváros számára lehetővé teszi, hogy ezt a nagy üzemi köl­csönt előnyösebb feltételek mellett ve­ttessük fel. A hágai konferencia eredményes befejezése mindenesetre kedvezőbb atmoszférát teremt, amelyben most Legmodernebb gyógyiníózet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAIOR-SANATORIU» SZÍV- ÉS ÉRBETEGEKNEK ÚJ OSZTÁLY BUDAPEST, Vili. VAS-UTCA 17. SZ. Idegbetegek, üdü­lők gyógyhelye, víz gyógy intézet, nap- és légfürdők.

Next

/
Thumbnails
Contents