Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-30 / 17. szám
8 Független Budapest Budapest, 1930 április 30. Coty — Coty nélkül Megszűnt a Coty-áruk magyar bojkottja Közel két esztendeje, hogy Coty ur, a francia illatszergyáros megmámorosodott — nem a magakészítette paríőmös, hanem a politika illatától és lapjaiban minősíthetetlen támadást intézett a magyar nemzet ellen. Országos felzúdulás követte Coty támadásait és ennek a felzúdulásnak első következménye volt, hogy a hazafias magyar illatszerkereskedelem kimondta a bojkottot a Coty-áruk ellen. Azóta a Coty-gyártmányok elintitek a magyar piáéról: a magyar kereskedelem így bnütette meg Cotyt, a 'politikust. Ugyanez történt Németországban is, amelyet a kitűnő parfőm gyáros, de rossz politikus éppoly minősíthetetlen módon támadott meg, mint bennnüket- Két esztendőn át volt száműzve Coty-ék gyártmánya a magyar piacról. Időközben azonban az történt, hogy Francois Coty teljesen kivált részvénytársasága köréből és a Société Anonyme Coty-val ma már semmi néven nevezendő kapcsolata nincsen. A francia vállalat új részvényesei természetesen nem azonosították magukat Cotyval. akivel a párizsi politikai körök nem értenek egyet, így azután lépéseket tettek abban az irányban, hogy készítményeiket újra bevezessék Németországban éppúgy, mint Magyar- országon. A németekkel bekövetkezett megegyezés után a Société Anonyme Coty németországi vezérképviselete útján párizsi megbeszélésre hívta Mihály Ottó gyógyszerészt, a budapesti Mihály Ottó gyógyszerárunagykéreskedós tulajdonosát és a beszélgetésnek az lett a vége, hogy Mihály Ottó a magyar érdekeket teljesen kielégítő nyilatkozatok után, amelyeket a párizsi közjegyző, a kamarái törvényszék illetékes faktora, azután a francia igazságügy- és külügyminisztérium, végül pedig a magyar követség is valónak elfogadott és hitelesített, elfogadta a Société Anonyme Coty magyar- országi vezérképviseletét. Mihály Ottó elmondta, hogy Coty és családja teljesen kivált a Coty- részvény társaságból. i Részvényeit eladta egy társaságnak és csak a neve maradt meg, mint alapító, mert ha a cég nevét megváltoztatná, ezzel elvesztené világpiaci szerepét. A Coty-gyávát kitűnő készítményei miatt kedvelték és kedvelik ma is az öt világrészben. De arra is rátért az igazgató, hogy ők Magyar- országra és Németországra ma nem számítanak és csak presztízsből szeretnének líjra dolgozni a piacon. Ök az egész világnak gyártják a Coty-cik- keket és mindenkivel jóba szeretnének lenni- Ez a Coty-mentes Coty-cég alapelve. Németországban eddig 10 millió márkát vesztettek Coty politikai mániája miatt, magyarországi veszteségük azonban csak egy tizedét teszi ki. p ál Mátyás ^ Ikőfaraggómester Elvállalok kő- és műkő építkezési és temetői munkáka Rajzokkal és költségvetéssel díjmentesen szolgálok B eik ífü ft Telep: !!!.§ Bécsi út 3005. gß Ád Cl p le S 1É Lakás: Ili., Polgár téir 5. szám szám VASSZERKEZET- ÉS VASÁRUGYÁR LEPTEK JANOS Budapest, X., Asztalos Sándor-út 8. Telefon: József 333-60 GYÁRT: mindennemű kid- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsáruk&t — Egyedüli gyártója a Köpplinger-rendszerű idomvasablakoknak Csatorna-, úf- és bétonépííési vállalat BENEDIKT MARCEL OKLEVELES MÉRNÖK Budapest. V.. Zoltán u. 1. Tel.: Auf. 204-51 KOVÁCS A. ODON mérnöK központi fűtés vízvezeték, csatornázás Budapest, VIH., Bezerédi-ntca 8. szám. Telefon: József 382—93, József 408—78, FRANK EMIL oki. mérnök és építőmester Budapest, V., Hollán ucca 9. Tel.: Aut. 293-27 Mükö- és burkolómunkák, betoncsövek A ly FI DEA Cementápugyáp és Építőipari Részt.-társaság W K CH Budapest, V., Vlgszlnház-u. B. Tel. 298-37 Vörös György műkő-, cement kőfaragó-márvány Békásmegyer, Szentendrei-út Telefonhívó: Automata 626-02 aru-ipar ZILAHI-BALOGH GYULA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, I., BORNEMISSZA«, TELEFON: LÁGYMÁNYOS 2-32 Hadirokkantait előnyben... A polgármester renűelete Sipőcz Jenő alpolgármester a napokban a következő rendeletet adta ki: — Ügy a társadalomnak, mint a közhatóságoknak elsőrendű feladata és kötelessége, hogy a támogatásukért hozzájuk forduló hadi- rokkantaknak minden erejükkel a segítségére legyenek. Erre kötelez bennünket az a hála, amellyel nekik tartozunk, akik a világháborúban^ testi épségüket és az egészségüket a hazáért feláldozták. A megsegítésnek egyik legcélravezetőbb és leghatásosabb célja az, hogy a munkanélküli hadirokkantakat munkához juttatjuk. E tekintetben magam is mindenkor a legmeszebbmenő jóindulattal kezeltem, a. hadirokkantak ügyét és törvényes hatáskörömben különös figyelemmel vagyok a hadirokkant pályázókra Szükségesnek tartom azonban, éppen a jelenlegi munkanélküliségre és a nehéz elhelyezkedési viszonyokra figyelemmel, hogy a fővárosnak minden arra illetékes hatósági tényezője úgy a közigazgatási, mint az üzemi tevékenységek körében, az eddiginél fokozottabb mértékben legyenek tekintettel az állástalan hadirokkantak szomorú helyzetére, és hivatalos hatáskörükben kövessenek el mindent abban az irányban, hogy munkához juttassák őket. — Ehhez képest elrendelem, hogy a székes- főváros közigazgatási hivatalaiban, intézményeiben és üzemeiben betöltendő tisztviselői és altiszti állásokra, illetve munkásfelvételnél, utóbbiak közül különösen a hadirokkantak csökkent munkaképességének leginkább megfelelő kertészeti, vásárfelügyelői, parkfelügyelői stb. állásokra pályázók közül egyenlő feltételek fennforgása esetén elsősorban hadirokkantakat kell alkalmazni. E cél elérése érdekében kívánatosnak tartom, hogy üres állásoknak pályázatra hirdetéséről vagy betöltéséről a hadirokkantak hivatalos szervezetét is kellő időben értesítsék. Nemrég jelent meg egy rendelet, amely a „vitézek“ előnyben részesítését, rendelte el. A B-listások is előnyben részesülnek. Most már elkelne egy rendelet, amely azt állapítsa meg, hogy az eíőnyben részesülők közül kik vannak előnyben? RICHTER és PAPP díszítő. femplomiestö. mázoio és fényező Budapest, VII., ThöHöly út 25. sz. Alapítva 1899 — Telefon: József 451-36 Moiret F. Ödön Rt Budapest, IX-, Közraldár-u. 2Í FÖLKEL ISTVÁN HmHHHH ÉPÜLETLAKATOS HBSB BUDAPEST, X., HALOM UCCA 30. SZÁM. (Saját házában.) B H Elvállal mindennemű épiileí és vasszerkezeti munkát ■ fej papírnemíígyár Fein Márton müasztalos, speciális Jillandó bútorraktár ! fe hé r b út o r készítő Budapest, V., Báthory*u. !9. Tel,: Jtut. 162=10 ■zr.'w svjk■vje'Jék, ATOJ«]»rA® A s, központi fűtés, bádogos munkát legszolidabb kivitelben az 1835-ben alakult ROZSNYAI IZIDOR cégtől, VII., Thököly-út 75. Telefon: J. 326—69 (Eddig VIÍ., Amazon-utca 16. szám.) A büntetés, ami a Cotyt érte, minden képzeletet fölülmúlt. Ezen az alapon vállalta Mihály Ottó a Coty-gyártmányok magyarországi vezérképviseletét és ezzel megszűnt a Coty-áruk magyarországi bojkottja. — Még egy kívánságom veit — mondja Mihály Ottó —, az, hogy a Coty-cég a mindenkori havi forgalom. 1 százalékát a Drogista Otthon és az Illatszerészek Egyesülete számária adja le és hogy a lapokban is közöltet- hessem eredetiben a fentebb közölt okmányokat.^ Mindez ellen a franciáknak semmi ellenvetésük nem volt. A Société Anonym,e Coty jelenlegi igazgatói — vagy hatan — talpig jó kereskedők, akik a politikát nem ismerik és eddig csak az alapító bűneit viselték és ellenszenvesek lettek általa. Mindez azután okul szolgált Coty-nak arra, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul kilépjen a vállalat köréből. Németországban a Regensburger Com- manditgesellschaft vette át a Coty-cég német birodalmi vezérképviseletét. Viszont azzal, hogy Coty minden kétséget kizáróan kivált a párizsi részvénytársaság köréből. a Coty-mentes Coty-cég áruinak magyarországi bojkottálása aktualitását vesztette, annyival is inkább, mert Budapesten eddig is eladták a Coty-eikkcket, csakhogy dugva. Most újra nyíltan megtehetik. fWNGSRAH GYÖNGYFÉNYLÁMPA