Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-30 / 17. szám
Budapest, 1930 április 30. Független Budapest Nagy telkeket vásárol a főváros A fürdőkórház céljára bírói úton sajátít ki területet — A szépvölgyi erdő megvétele az utóbbi évek egyik legnagyobb telekvásárlása — Kisebb telekvételek A főváros újabban ismét több értékes telekkomplexum megvásárlására vonatkozólag folytat tárgyalásokat. Részben városrendezési célokra, részben pedig rég- tervbe vett intézmények megvalósítására tárgyalnak a mostani telekvételekről. Ismeretes a Fii gödien Budapest olvasói előtt a fürdőkórház terve, amely már a Gellért- fürdő megszületésekor is szóba került. Azóta is állandóan tervezik a fürdőkórház megvalósítását, de a viszonyok nem engedték, hogy^ a terv valóra válhasson. A telek ügye is kérdéses volt, mert a főváros nem rendelkezett megfelelő területtel. Tekintve, hogy a fürdő- kórház csak a Gellért-fürdő közvetlen közelében létesülhet, itt kerestek alkalmas ingatlant és lassan össze is vásárolták a szükséges telkek egy részét. Szükség van azonban a Horthy Miklós út 7. sz. alatti ingatlanra is, amelynek tulajdonosa semmi áron sem akar az eladásba beleegyezni. A főváros legutóbb kisajátítási jogot kért a kormányhatóságtól, amit meg is kapott és miután az ingatlantulajdonos most sem akar békésen megválni a telektől. a főváros bírói útra tereli a Horthy Miklós út 7. számú, 540 négyszögöles ingatlan kisajátításának ügyét. A kisajátító bizottság ebhez hozzá is járult, úgyhogy az eljárás a közeli napokban megindul és remélhetőleg hamarosan be is fejeződik. Az ingatlan körülbelül 270.000 pengő értéket képvisel. Amint a telek a főváros birtokába jut, sürgősen hozzákezdenek a fürdőkórház részletes terveinek kidolgozásához és módot keresnek arra, hogy ez az intézmény a legközelebb megvalósítandó fővárosi alkotások sorában kapjon helyet. Ugyanezen a környéken, a Gellérthegyen tervezett park céljaira a főváros már évekkel ezelőtt vásárolt egy nagyobb telekkomplexumot, illetve egy nagy kiterjedésű telek fele részét. A másik telekrész tulajdonosa annakidején nem akarta az őt illető hányadot eladni, most azonban hajlandóságát fejezte ki erre nézve. 2200 négyszögöl a telek terjedelme és a Tapétázást, szobafestést, mázolást REITZER FERENC ÉS FIAI R.-T. festőipari, festőiparművészeti és tapétázó vállalat végez. Budapest, VII., Rózsa-utca 32. Telefon : József 311-81. és 444—73. tulajdonos négyszögölenként 52 pengői kér. A tárgyalások a vásárlás ügyében folyamatban vannak. Az utóbbi idők egyik legnagyobb telek- vásárlását is a közeli napokban fogja nyélbeütni a főváros. A kisajátító bizottság már hozzá is járult: a szépvölgyi ingatlanokról van szó, melyek körül legutóbb az ismert bonyodalmak keletkeztek. Ezek a telkek a Szépvölgyi Telekértékesítő és Építő Bt. birtokában voltak, de egy vámhitelezési ügyből kifolyóan az állam a, telkeket el- árvereztctte. A vevőknek azonban csak egy része fizette ki a vételi összeget, míg a többiek nem tudták kiegyenlíteni. Erre a kincstár visszárverést akart tartani, de közben a főváros vevőként jelentkezett és bejelentette, hogy amennyiben az egész telekkomplexumot csonkíttatlanul megkapja, hajlandó az egész ingatlant megvásárolni. Tárgyalások indultak meg a kincstárral és a magántulajdonosokkal, melynek eredményeként a főváros valamennyiükkel megállapodott a, feltételekben. A vételár négyszögölenként 3.25 pengő és miután az egész komplexum 45.000 négyszögöl, körülbelül 150.000 pengőbe kerül a szépvölgyi telkek megszerzése. A főváros előnyösnek mondja a vételt, mert a parcellázások során 5—6 pengőjével értékesítették itt a telket. Az egész területet az erdőterülethez fogják csatolni. Bányász Gyula, aki a Kőbányai úton és a Jegenye uccában 1300 négyszögöles telket bérel a fővárostól fatelep céljaira, aziránt terjesztett elő kérést, hogy ezt az ingatlant a főváros engedje át az ő tulajdonába, aminek ellenében Bányász Gyula csereként felajánlotta a Harmat uccában fekvő 5400 négyszögöles területét, amely egy tervezett tér területébe esik. A feltételekben eddig nem tudtak megállapodni. A Szent László úti elemi iskola bővítésére Krausz Vilmostól akarja a főváros megvásárolni a Szent László út 57. számú, 350 négyszögöles ingatlant, a Thököly út mentén tervezett tér céljáira pedig a Falvi Jenő tulajdonában levő 254 négyszögöles telket. Mérnökök és építészek harca Solty Lajos öröksége körül Ripka főpolgármester és Sipőcz polgármester különböző álláspontja az állás betöltésénél Solty Lajos tanácsnok nyugalombavonulá- sával kapcsolatban a Független Budapest már hetekkel ezelőtt hírt adott a megüresedő tanácsnoki állás betöltése körüli kombinációkról és közölte azt is, hogy illetékes tényezők a távozó Solly Lajos tanácsnokkal beható tárgyalásokat folytattak az utódlás problémájának megoldása ügyében. Miután a legközelebbi közgyűlés Solty tanácsnok nyugdíjazását fogja kimondani, most már néhány napon belül el kell, hogy dőljön a középítési ügyosztály vezetői állásának sorsa is. Az utóbbi napokban folytatott megbeszélések eddig még nem vezettek eredményre, mert két álláspont áll egymással szemben, de a nyugdíjazás folytán most valamely szempontnak győzedelmeskednie kell. A két különböző álláspontot a főpolgármester és a polgármester képviseli. Ripka Ferenc főpolgármesternek az a szándéka, hogy nemcsak Csupor József állására, hanem Solty Lajos örökére is haladéktalanul kiírja a pályázatot és mindkét tanácsnoki állást egyidejűleg választás alá bocsátja. Sipőcz Jenő polgármester csak a jogi, tanácsnoki állást szeretné most belől telni, ellenben a műszaki tanácsnoki pozíciót csak az általános tisztújításkor hocsátaná választás alá RAÜ JÓZSEF ANTAL, TETŐFEDŐ VÁLLALATA BUDAPEST, III., KISKORONA-UTCA 60. Elvállal mindennemű tetőfedési munkákat u. m. pala-, cserép- éa eternit-fedések szakszerű kivitelét. és addig átmeneti állapotot létesítene. A helyzet a polgármester tervei szerint úgy alakulna, hogy Csármán Ferenc tanácsnok venné át a középítési és a magánépítési ügyosztály vezetését, míg az út- és csatornaépítési ügyosztályt Molnár László műszaki főtanácsosra bíznák, akit a kombinációk szerint be is helyettesítenének a tanácsnoki állásba. Csármán Ferenc kijelentette, hogy csak az esetben hajlandó a középítési ügyosztály vezetését magára vállalni, ha egyúttal az út- és csatornaépítési ügyosztály feletti intézkedési jog is a kezében marad, tehát, ha mindhárom mérnöki osztálynak teljhatalmú vezetője lesz. Erre vonatkozóan most folynak a tárgyalások és valószínűnek látszik, hogy a tárgyalások eredményre fognak vezetni. Ezt az utóbbi megoldást azonban az építészi kar súlyos sérelemnek minősítené, mert méltatlanságnak venné, ha a középítési ügyosztály vezetése — bár átmeneti időre is, - ismét, kisiklana az építészek kezéből, amikor az építészek között akad kiváló képességű és ügyosztály vezetésre méltán érdemes és alkalmas szakférfiú, mint W Öfysala Sándor és Távollá, Gyula. A mérnökök és építészek között tehát most elkeseredett harc dúl os mind a két tábor végsőkig küzd, hogy magá- mik szerezze meg Solti/ Lajos megüresedett állását. A(( főpolgármester, akinek tudomása van ezekről a személyi harcokról, éppen az áldatlan helyzet elfajulását szeretné megakadályozni azzal, hogy a műszaki ümácsnoki állást is választással töltené he. Egy héten belül mint lenes étre eldől, hogy melyik álláspont kerekedik leiül. Addig mindenesetre továbbra U 'I ossala Sándor |is ~La v óit a Gyula műszaki Iölanacsosok intézik a közópítkezések ügyét. S clieiftcr Plihlós gépészmérnök központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty-n. 19. Telefon : J 352-92. Építési anyagok Padló- és f a í b un fto í a t o h 1 BMRCZM DEZSŐ ménnöft, éjjitési any a g fter> e s fte dó' BUDAPEST, Píí., enzsÉBEr K/Báty^rÉ űr 125 KARL FERENC szobrászmííterem és müköiparí üzem te. Stucco mennyezetek, épületdíszek, figurális A íVK és ornamentális szobrászmunkák BUDAPEST, III., TIÍÍIAR UCCA 20. TELEFON: 622-93 Könyvkötészet és papírfeldolgoző-üzem I A íörv. véd. Eterna igazolvány-tokok gyártása | Eterna Ipari és Kereskedelmi Rt, Budapest, IX., Lónyay ucca 18. Telefon: J. 325—74 HIRMANN FERENC FÉMÖNTÖDE ÉS RÉZÁRUGYÁR Budapest, VII., Csányi ucca 7-9 TELEFON : József 460 — 49 Gyártmányai! Permetezők és ezek összes alkatrészei, rézsúlyok, háztartási mozsarak, gyertyatartók, habüstök stb. továbbá ,,Pax" szab. kézi tűzoltó-készülék stb. NagyJózsef :: Budapest:: Telep és mintaraktár: VII. kér., Rózsa-utca 3—5. szám Telefon: József 344—58 fil/órt 1 ovál‘> k°r-, szegletes kereteket |fnn7íf ■ templomberen- ujui i i minden stílben és kivitelben. IxCotll i dezést, szalón- bútorokat, csillárokat, termek és minden e szakmába vágó munkák aranyozását. — Szentképek és világi tárgyú műlapok. ---------------------- Függönytartók, facsiliárok, vitrinek ---------------------UR IKAIMY-ZSILVOLGYI NAGY. KÖSZÉNBÁNYA RT. BUDAPEST. V.. NÁDOR UCCA 12. SZ. TELEFON:212-56 KŐBÁNYAÜZEM: TÁLLYA (Zemplén m.) Szállít mindennemű faragott és zúzottkövet Hargalit Andor és Ödön oki. mérnök, építőmester, vállalkozók, vasbetonépítők Budapest, I., ttelenltcguí út 11-13. sz. Telefon: Lágymányos 15—14, 12-83 |kolnik kár0l* J ■» építési vállalkozó w A— W VII, Dob-utca 106, földsz. 6. — Telefon : J. 363—02 Gyurita Kálmán lakatosmester Budapest, IV., Molnár ucca 15. ^ gépiStosés'^écwíis Tel. Aut. 840-79. (Erzsébet-hídnál) X-« tűzhelymunkát :: :: :: :: |a nem akar soha elkésni, - használjon Corféberf precíziós zsebórái! ÄÄ^KROnOSZ" OR,\- ÉS ÉIvSZEllKERESKEDE 1 jM 1 KÉSZV.-TÁRS. Budapest, IV, Kossuth bajos*ufca 4,1.2. Dús raktár mindennemű órákban ós ékszerekben. Részlefíizefési kedvezmény!!