Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-12 / 10. szám
Budapest, 1930 március 12. Független Budapest 9 A Kamaráit (elles ülésén filfakoznak az érdek- képviseleti szakasz éllén Közös tiltakozó nagugiiülésre készülnek az érdekképviseletek A képviselőhúz pénteki szavazása, amellyel az új fővárosi törvényjavaslat érdekképviseleti szakaszát úgy döntötte el, hog-y ezeknek képviselőit a jövőben a tö rvény h at ósági bízott só a fonja megválasztani: a legélénkebb tiltakozást váltotta ki az érdekképviseletek körében. Ennek a szavazásnak a jelentőségével lapunk vezetőhelyén foglalkozunk. Ehelyütt beszámolunk arról, hogy az érdekképviseletek körében akció indult meg, hogy az összes érdekképviseletek közös nagygyűlésén demonstráljanak a képviselőház pénteki határozata ellen és így fejezzék ki tiltakozásukat azzal a gondolattal szemben, amely őket kiküldötteik megválasztásának jogától megfosztja. Hétfőn délben a budapesti Ügyvédi Kamara tartott teljes ülést, amelyen Brády Ernő tette szóvá a képviselőház pénteki szavazását és kifejtette, hogy a törvényjavaslatnak most elfogadott szakasza az érdekképviseleti elv teljes felbomlását jelenti. Javaslatára kimondta a Kamara teljes ülése, hogy korábbi álláspontjához híven, kifejezetten és hangsúlyozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a főváros törvényhatóságába maga válassza kiküldötteit és ennek az álláspontnak a felsőházban való kifejtésére dr. Pap József kamarai elnököt kéri fel. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is megmozdul e kérdésben. Belatiny Artúr, a Kamara elnöke fog felszólalni a felsőházban az érdekképviseletek jogfosztása ellen. ÉPÜLETVASALÁSOK Legolcsóbb beszerzési forrása! NAJOR JÁNOS Budapest,VII.,Rákóozi-út 72 >ExceIsior«-szálló épület zennuvizfiszfiio^ Házi szcnniivúdcrHő ahnáh chweiger Gyula mérnök, Német n, 5 PINKAY KÁROLY építő-vállalkozó Budapest, IV. kerület, Királyi Pál-utca 20. szám. Telefon : Automata 864 — 61. Weltisch Győző oki. építészmérnök, építőmester, kir. törvényszéki hites szakértő. — Telefon : 625—00 Budapest, 111,, Zápor-utca 6 Fischer és Hartmann mázolómesterek és festékkereskedők Budapest, IV., Képíró ucca 3 — Tel.: Aut. 847-73 Fióküzlet: IX., Tompa ucca 30 — Alapítási év 1344 NEUSCHLOSZ-LICHTIG REPÜLŐGÉPGYÁR ÉS FAIPARI R.-T. BUDAPEST-ALBERTFALVA Városi iroda: IV., Petőfi Sándor u. 9 Tel.: Aut. 890-47 Gyári telefon: Lágymányos 582-20, 11-79 Parkett- és épületasztalos munkák! ERDÉLYI UDVARI fÉNYHÉPÉSZ !*I®ilMTEZETE IV. WERKLET, SEPTMELWEIS-IITC4 2. SZÁM MÉRNÖKI SZAKÜZLET „GAMMA" FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA RT. ELADÁSI OSZTÁLYA: Budapest, IV., Múzeum körút 41 Telefón : Aut. 860—96 D ona Döme és Társa Papír és írószerek guari r aktára a „Papirmaiomiioz“ BUDAPEST. IV . ARANYKÉZ UCCA 6 Telelőn: Aut. 077-15 Alapítva: 1790-ben A főváros küldöttsége a kormányzónál Március 15-én hódoló küldöttség adja át Horthy Miklós kormányzónak a főváros művészi feliratát Budapest székesfőváros törvényhatósága, mint ismeretes, elhatározta, hogy Horthy Miklóst kormányzói jubileuma alkalmából felirati- lag üdvözli és úgy az ő, mint a felesége nevét intézményeiben megörökíti. A főváros tanácsa ifj. Pichler Aladár iparművészt bízta meg a hódoló felirat elkészítésével, aki ennek a feladatnak sikerrel meg is felelt. A művészi kivitelű felirat, amelyet értókies tartóban helyeznek el, már el is készült. A főváros törvényhatóságának küldöttsége március 15-én jelenik meg a kor- mányzó előtt, hogy hódolatát bemutassa és a feliratot átadja. A küldöttséget Ripka Ferenc főpolgármester és Sipőcz Jenő polgármester vezeti. A tanács részéről fíuzáth János és Bérezel Jenő alpolgármesterek és Gál Ima Frigyes tanácsnok-főjegyző vesz részt a küldöttségben, míg a törvényhatóság közgyűlését a következő bizottsági tagok fogják képviselni: A községi kereszténypárt részéről Csillóry András, Ernszt Sándor, Frühwirth Mátyás, Hohenburger Antal, Homoimay Tivadar, joa- novits Pál, Lázár Ferenc, Petrovácz Gyula, Platthy Györg-y, Tabódy Tibor, Verebélyi Jenő és^ Wolff Károly. — Az egységes községi polgári párt részéről Andréka Károly, Becsey Antal, Bódy Tivadar, Csécsi-Nagy Miklós, Gaár Vilmols, Glück Frigyes, Glücksthal Samu, Kozma Jenő, Usetty Béla. — A demokratapártot Déri Ferenc, Hann Arnold, Pakots József, és Vörösvári Miklós, — a nemzeti szabadelvű- pártot Baracs Marcel és Hajdú Marcel, — a póirtonkívülieket Sümegi Vilmos, Éber Antal és Bittner János, — a Dolgozó Polgárok Pártját pedig B. Virágh Géza képviseli a küldöttségben. A székesfőváros után Magyarország vármegyeinek és törvényhatósági városainak küldöttsége jelenik meg a kormányzó előtt, akinek az összes megyei és városi törvényhatóságok hódoló feliratait nyújtják át. Előfizetési felhívás Nagy, történelmi múlttal a hátunk mögött, a jól végzett munka megnyugtató tudatában, a jóleső elismerés mindenfelől felénk áradó zuhatagában, alázatos tisztelettel és bizalommal fordulunk lapunk olvasóihoz. Necsak szeressék a „Független Budapestjei, de támogassák is azzal, hogy előfizetői táborába állanak és ezzel anyagi erőhöz is segítenek bennünket elénk tűzött nagy céljaink elérésére. Ahogy 25 éven át tettük vállalt feladatunkhoz híven, ezentúl — ha lehet, még fokozottabban — fogjuk szolgálni a főváros közönségének nagy érdekeit, a főváros dolgozó polgárságának minden igaz, becsületes ügyét: a Kossuthi liberalizmus és nemzeti demokrácia jegyében. Ennek a küzdelemnek sikeres megvívásához kérjük olvasóink szíves támogatását azzal, hogy előfizetnek a Független Budapes t-re amelynek előfizetési ára: . egész évre ... P 24 fél „ . . . P 12 Az előfizetési pénzek a kiadóhivatal címére küldendők. Budapest, VII., Szövetség ucca 22. I. — A VII. kerületi függetlenségi és 48-as pártkör szabadság-lakomája. Szombaton, március 15-én este ünnepli meg a VII. kerületi függetlenségi és 48-as pártkör március 15-ét Wesselényi uccai párthelyiségében. Az ünnepi beszédet dr. Posta Sándor törvényhatósági bizottsági tag mondja el. — Templom és kórház céljaira telket ad a főváros. A főváros kegyurasága alá tartozó Szent Család helyi lelkészség kérvényt intézett a fővároshoz, amelyben előadta, hogy a Szondy uccuban templomot akar építeni és erre a célra telket kér a fővárostól. Miután a fővárosnak a nevezett helyen van ingatlana, a tanács javaslatot tesz a kisajátító bizottságnak, hogy a Szondy nccában 420 négyszög - öles telket adjon ál használatra az egyházközségnek. — Telekátengedés iránt kérvényt terjesztett a tanács elé a Budai Ambulatorium Egyesület poli- klinikájának vezetősége is, amely Kelenföldön kisebb kórházat szándékszik építeni. A tanács a közérdekű célra való tekintettel a magyarádiúti fővárosi tüdőgondozó melletI javasolja, egy 400 öles ingatlan kijelölését. Ügy a templom, mint a kórház építéséhez rövidesen hozzáfognak. — Az állatkerti vendéglős szerződésének enyhítését kéri. Az állatkerti belső vendéglő, amelyet Kutassy Lajos bérel, az utóbbi időkben nem prosperál olyannyira, hogy az üzletmenetei lel a bérlő és a főváros, melynek a bevételből a szerződés szerint részesedés járna, meg lehetne elégedve. Kutassy Lajos azzal a kérelemmel fordult most a tanácshoz, hogy a hátralévő szerződés idejére enyhítse a bérleti feltételeket, mert képtelen a régi terhek mellett üzletét vezetni és a konkurenciával megbirkózni. Amennyiben a. főváros nem lenne hajlandó a szerződés módosítására, úgy Kutassy Lajos azt kéri, hogy engedjék ki további kötelezettsége alól. — A Magyar Újságírók Egyesülete szabadság-lakomája. A Magyar Újságírók Egyesülete szombaton, március 15-én délben fél kettőkor tartja szabadság-lakomáját a Royal- szálló éttermében. Az ünnepi beszédet a Jókai- serleggel Milotay István mondja. — Üjabb fővárosi telekvásárlások.' A főváros különböző városrendezési célokra néhány kisebb telket akar megint megvásárolni. A szerdai kisajátító bizottsági ülésre két ilyen kisebb telekvételi ügyet tűztek napirendre. A Dombóvári úton az 1800 négyszögöles Schermann-féle telek átrendezési célokra szükséges és az ott létesülő főgyűjtőcsatorna építésére kívánja a főváros megszerezni. A Csobánc ucca kiszélesítésére pedig Fuchs Ferdinándtól akarják megvásárolni a tulajdonában lévő 435 négyszög- öles ingatlant. — A zsidó hitközség Wesselényi-uccai építkezése. Az izraelita hitközség- már évtizedek előtt megkapta a fővárostól a Dohány ucca és a Wesselényi ucca sarkán, a zsidótemplom szomszédságában lévő telket, azzal a kikötéssel, hogy ott záros határidőn belül leány gimnáziumot építtet. A közbejött háború miatt a hitközség az építkezést nem bonyolíthatta le és csak most tűzte napirendre ennek a tervnek a megvalósítását. A kihirdetett eszmei tervpályázat során azután odamódosultak a régi elgondolások, hogy leánygimnázium helyett hősök templomát és kid tárházat építenek a Wesselényi-uccai telekre, a templom melletti saroktelekrészt pedig- tágas térségnek képezik ki. Ezek a tervek eltérnek azoktól a feltételektől, amelyek alapján annakidején a főváros a telket a zsidó hitközségnek átengedte. A hitközség most átiratban kérte a fővárost, járuljon hozzá a fentemlített és a hitközség által elfogadott tervekhez, hogy leánygimnázium helyett hősök temploma és kultúrház kerülhessen a Wesselényi-uccai telekre. A főváros kisajátító bizottsága jövő héten tárgyalja a kérést és — értesülésünk szerint — az ügyosztály azt pártolóan terjeszti a bizottság elé. — A BSE kizárásos országos kardversenye. Még élénk emlékezetben él a BSE tavaly oly pompásan sikerült országos kardversenye, amelynek rendezése és pazar díjazása kiemelkedő élménye volt a vívótársadalomnak. Az idén újra megrendezi a BSE versenyét, amely a jelek szerint nagysikerűnek ígérkezik. Erről gondoskodik a BSE kipróbált rendezőgárdája, melynek élén Honffy Lajos adóhivatali igazgató, szakoszt. elnök áll. A versenyt április 12-én és 13-án rendezik meg. Nevezési díj 4 pengő. — Horthy Miklós-bástya. A közmunkatanács legközelebbi tanácsülésén javasolni fogja több eddig névtelen ucca elnevezését. A II. kerület Törökvész uccából kiinduló és a Kapi uccánál végződő útvonalat Gárdonyi Géza útnak, az I. kér. Ballagd Mór uccából nyíló névtelen uccát Bendegúz uccának, a Fehérvári útból nyíló névtelen uccát Kalotaszegi uccának, az I. kér. Csorbái ucca eddig névtelen meghosszabbítását Lomnici uccának, az I. kér. Németvölgyi árokból kiinduló 15 méter széles uccát. mely a Zólyomi útig terjed, Breznói uccának, az Érdi és Sasadi út találkozását kiinduló névtelen utat pedig Barackos uccának nevezik el. Ugyanezen a tanácsülésen kerül szőnyegre az a javaslat, hogy a Vár keleti oldalán megnyitandó sétányt, amely a Bécsi kaputól a Halászbástyáig terjed, Horthy Miklós bástyának nevezzék el. — Goldmark Centennárium. A székesfőváros a Népművelési Bizottság- vasárnapi hangversenysorozata keretében április hó 6-án, délután 5 órakor a Pesti Vigadóban centennáris G-oldmark-hangversenyt rendez. Az ünnepi hangverseny szereplői Némethy Ella a M. Kir. Operaház tagja, felvincsi. Takács Alice hegedűművésznő és Szedő Miklós dr. a Városi Színház művésze. A székesfővárosi zenekart Bor Dezső vezényli. Bauer Dénes utóda HOFI4AN DÉNES oki. mérnök — Bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázási, központi fűtési vállalkozó — Budapest, II.. Szász Károly ucca 5 Telefón: Automata 539—59