Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-12 / 10. szám

Budapest, 1930 március 12. Függ étién Budapest Már lóhűsra sem telik Erősen csökkent a lóhúsfogyasztás Budapesten — Kimutatás a múlt évi „lóhústermelésről“ A közzé ni lóhúsüzem igazgatósága. mo's,t terjesztette elő az üzem multévi zárószániadá- sát, amelyet az illetékes bizottság- a jövő héten tárgyal. A zárószámadásból érdekes adatok de­rülnék ki Budapest lóhúsfogyasztását illetően. A kimutatás szerint tavain 12.327 lovat vácitok le 4,794.000 kp élősúlyban. Ez a hatalmas szám azonban mégis lecsökkenteti fogyasztásról szá- mol be, mert az előző évben 12.947 lovat vágott le az üzem. A gazdasági viszonyok súlyosbodása a lóhúsfogyasztás terén is éreztette hatá­sát, mert még ez az olcsó népélelmezési cikk is el­vesztette fogyasztóinak jelentős számát, ami­nek következtében 620 lóval kevesebbet kellett vápóhídra vinni. Érdekes,. hogy a lóbőrárak egy év alatt óri­ási arányban csökkentek. Amíg 1928-ban átlag 34.14 pengőért tudtak értékesíteni egy lóbőrt, a múlt évben csak 24.74 pennáért tudta az üzem a kitermelt lóbőröket eladni. Ugyanígy csök­kent a többi melléktermékek ára is, így a bél és a lószőr, és csapán a csont ára emelkedett néhány százalékkal. Az tizem zárószámadása különben több mint 3.5 milliós bevételről ad számot, amely mellett a tiszta nyereség csak 8384 pengő, valamivel kevesebb, mint az előzőévi felesleg. Bory és Walther építési vállalkozók Telefon: L. 964—14. Rákospalota, Földvári-utca 60. sz. 1 Megmarad a kapupénz, de megszűnik a liftpénz Lassan halad az új lakbérleti szabályrendelettervezet tárgyalása — Nem kapnak kapukulcsot a lakók — Az év végére se lesz rendelet a tervezetből Mialatt a parlamentben a fővárosi törvény- javaslat vitája folyik csigalassúsággal, addig a városházáin hasonlóan lassú tempóban tárgyal­ják a lakbérleti szabályrendelet tervezetét. Már a múlt év végén hozzákezdtek a paragrafusok megvitatásához, de közel háromhónapi tárgya­lás után még mindig csak 27 szakasszal végeztek, noha maga az előterjesztés 66 szakaszból áll. Eszerint csak a szabályrendelet egyharmcid- részével tudott eddip az első fórum vépezni és ha továbbra is ilyen mederben folyik a tárgya­lás, kizárt dolop, hopp május 1-ére — amikorra tervezték — az új lakbérszabályrendelet életbe­léphessen. Tekintve, hogy még egy sereg bizott­ságon, közgyűlésen és kormányhatósági jóvá­hagyáson kell átesnie a javaslatnak, ez — a legjobb esetet véve alapul — minimálisan fél évet igényel, és ha minden jól megy, talán a novemberi házbérnegyedre a szabályrendelet is tető alá kerül. Az érdekeltségek különben most vívják a legelkeseredettebb harcot és mindent megkísé­relnek, hogy álláspont jaknak érvényt szerezze­nek. A háztulajdonosok és a lakók érdekcso­portja egymásután terjeszti be a memorandu­mokat a fővároshoz és kifejti az egyes fonto­sabb szakaszokkal kapcsolatos kívánságait. Így legutóbb a kapukulcs és a liftkules kérdésében igyekezett a lakók szövetsége ered­ményt elérni és régi álláspontjához hívem, a kapukulcs ingyenes kiszolgáltatását követelte. Az ebben a tárgyban benyújtott terjedelmes memorandum hivatkozott arra, hogy 26 éve fennálló cégem, azelőtt 10 éves művezetői működésem egy nagy varrógép- és kerékpárgyár­ban, valamint több mint 10 elismert és utolérhe­tetlen találmányom elegendő biztosítékot és bizal­mat nyújt szakképzettségemről, a legjobb Yarrógép és kerékpár vásárlására és mindennemű műszaki munkák és javítások szakszerű kivitelére 7l>)Mkál I műszerész, varrógép­éül ŰlTl Cl I La és kerékpár-raktára Budapest, I., Krisztina-körút 151. Telefon : Automafa 509—01. a külföldi nagyvárosokban már a há­ború előtt bevezették a kapukulcsrend- szert. ami semmi hátránnyal nem járt. Budapesten állandóan közbiztonsági szempontokkal érvel­nek a kapukulcs-rendszer ellen, ami annyit je­lent, hogy Budapesten olyan veszélyesek a köz­biztonsági állapotok, hogy nem lehet mindenki kezébe kapukulcsot adni. A kapukulcs mellett a lifthez is kulcsot kér a Szövetsép minden lakó, albérlő és ezek család­tagjai részére, persze éppen úgy minden megté­rítés nélkül, mint a kapukulcs esetében. A lakbér-szabályrendeletet tárgyaló bizott­ság legutóbbi ülésén foglalkozott ezekkel a szakaszokkal és megfontolás tárgyává tette a Lakók Szövetségének kérelmeit. Végeredmény­ben mégis arra az álláspontra helyezkedett a bizottság, hogy nem tartja helyesnek a kapukulcs beve­zetését és a jövőben is a bérlő és a ház- tulajdonos szabad megállapodására bízza a kapukulcs esetleges kiszolgálta­tását megtérítés ellenében, vagy díj­talanul. A kapuk zárórája tekintetében Gonda■ Béla bizottsági tag azt javasolta, hogy a nyári idő alatt a kapukat este 10 óra helyett, All órakor zárják. E javaslat körül is hoSszbb vita volt, de végül a többség azt elvetette és a generális 10 órás záróra mellett dön­tött. Nagyon érdekes határozatot hozott a bizott­ság a liftdíjak kérdésében. A liftszállítási költ­ségek az egyes bérházak Iákéinál eddig jelenté­keny terhet jelentettek, mert a lakók is kötele­sek voltak menetenként és személyenként lift- péWzt fizetni. Az új szabályrendelet életbelépése után ez megszűnik, mert a bizottság határozata értelmében a lakók családtagjaik és a lakók cseléd­sége mindenkor díjmentesen vehetik igénybe a liftet és a háztulajdonos tartozik a felvonót éjjel­nappal üzemben tartani. Idegen személyektől reggel 6-tól este 10-ig személyenként és mene­tenként 20 fillért, este 10-től reggel 6-ig 30 fillért lehet a liftszállításért szedni. Az egy családhoz tartozók azonban a felvonó együttes használata esetén csak egyszeri díjat tartoznak fizetni. In­gyen köteles szállítani a háztulajdonos a postá­sokat, hatósági kézbesítőket, a súlyos betegeket és a hadirokkantakat is. Az új lakbérleti szabályrendeletben ez a ren­delkezés lesz az egyik legfontosabb vívmány a, lakók szempontjából r és ép ezért üdvös lenne mielőbbi életbeléptetése. A háziurak mindent el fognak követni, hogy a további fórumokon ezt a határozatot módosítsák, de nem valószínű, hogy akciójuk sikerrel fog járni. Munkácsy er nő épilíef- és míltahatos- mester’, tahar*éhtUz- hely- és hd.lyhahész.ttö Budapest, VII., Rózsa-utca 39 Telefon: József 312—80 Budapest, VI., Vilmos császár-út 15/d ILKOVITS J. központi fűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon : 212-07. B0R0SJENÖI KÖVET rnirmsÁ.p-hi minőségben rajz után szállít MAYER ésWUHRL OKL. ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST. Vili.. MÁRIA-UTCA II — TELEFON: J 341-91 TÁJKERTÉSZET tervezés és kivitel FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és díszfák, gyümölcs- és díszcserjék, szőllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok elsőrendű minőségben Tost és Molnár és tájkertészet Budapest, VII. kér., Erzsébet királyné-űt 39. szám. _________________Telefon : József 396 -36. Pa lágyi Gyula Rt. fa-, vas- és acélbútorgyár Budapest, VII., Hajtsár út 40 I skolák, kór­házak, inter- nátusok, :::: szállodák stk. teljes berende­zése. — Épület- asztalosság :::: Baranyi Gyula és Társa Vegyipari vállalata R.-T. Budapest, VII., Izabella-tér 1. Telefon: József 423—89.----------------- Festékek : hézagmentes padló ----------------­CSÁSZÁR IMRE linoleum- és gummi- padlóburkolási vállalat Budapest, IX., Lónyay-utca 11. Telefon : ]. 325-58. Beton-, Estrich- és Asbesfaljazafok készítése. Szakszerű munka, — Ajánlatok díjmentesen. W ELiPH^ LAJOS szobrász elvállal mindennemű díszmunkát, u. m. gipsz-, kö-, iniikö-, míimárvány-stuccomenyezeteket klasszikus és modern kivitelben. * Telefon J. 364-76 Budapest, X, Juranics-u. 9. T Fennáll 1890 óta a "Városligetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógytényezők. CZIBERE ISTVÁN FESTŐ ÉS MÁZOLÓ Budapest, I., Döbrentei-u. 8. Telefon : Auf. 571-35. WERTHEIM ww felvonógyár Budapest, VI, Lehel-u. 12 Magyarország legnagyobb speciális gyára mindenféle üzemű legmoder­nebb szerkezetű felvonó berendezések szállítására Tel.: 900-99, 908-54

Next

/
Thumbnails
Contents