Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-25 / 52. szám

1929 december 25 Független Budapest 27 Talbot-árammal táplált egységespárti segédhivatal lesz az autonómia! írta: FRIEDRICH ISTVÁN A Független Éudapest most üli huszonöt- éves .jubileumát, amikor a főváros dolgozó társadalmának az önkormányzata megszűnik és helyette az egységespárti hegemónia vonul be a városházára. Az uniformizált ország-gyű­lés mellé, a dicsőségesen uralkodó konszolidá­ció most testhezálló városi parlamentet is ren­dez be magának. A kisebbséget megfejelik a kinevezettek, örö­kös és egyéb egységespárti mamelukhaddal, hogy numerikus többsége legyen. Budapest választói megválaszthatják a vá­rosatyákat a választókerületek ravasz geo­metriai határvonalán b?lül, de többségre a köz­gyűlésen nem tehetnek szert, mert az a guvcr- nementális kisebbség kiválasztottjai részére van fen tartva. Az álfasiszta — áldemokrácia öszvérén fog belovagolni az egységes pártimpotencia a közgyűlési terembe.Uralkodni fog a demokrá­cia ez utolsó fellegvárában is. Be fogja plántálni a belügyi vig-adó, a díszórák, lillafüredi palotaszállók, lap- szubvenciók, nyomdavállalatok szaná­lása és freskós önimádat karakterne- mesítő szellemét. Magukkal hozzák a takarékosság dicséretes kultuszát, hogy stabil legyen a főváros meg­hamisított autonómiája. Hogy egységespárti titánként álljon ott őrt a Vezérlőakarat új hit- bizományánál. _A Független Budapest akkor lép át a má­sodik negyedszázadba, amikor a városházáról kivonul a szabad polgár önkormányzata és he­lyét az egységespart különítményei fcg:alják el. Amikor a tekintetes Tanács a lomtárba ke­rül és a mostre-állam képviselője, a főpolgár­mester a »kormány és a főváros harmóniájá«- nak a biztosítására nagyobb hatáskört kap. Amikor a kereskedelmi miniszter a képvi­selőházban egyszerűen parancsoló hangon ki­jelenti. hogy a főváros pedig igenis át fog a venni a Talbot-centrále áramfeleslegét, mert az csak így tud rentábilissá lenni. A kamatter- hekre csak így lehet a garanciákat előte­remteni. Nem fontos, hogy az autonómia mit gondol, mit tervez, mit akar csinálni. Város tervez, kormány végez. Muszáj átvenni és punktum. Ez az eljövendő rezsim pattogó hangja, aemlyet mi, ellenzéki képviselők oly régen ismerünk és amelynek hallatára majd nagyokat fognak még nézni, a régi városháza boltívei alatt dolgozó önkor­mányzati urak. A Független Budapest jubileumakor te­metjük az ország fővárosának igazi autonómiá­ját és kaput nyitunk az egységespárti eljö­vendő álautonómiának s békés együttműködés korszaka lejár és végtelen harcok sorozata kö­zeledik a távolból. A kormány beleviszi az ő falanszterének zászlóaljait a főváros parlamentjébe, aminek reakciójaként két táborra fognak szakadni a városi pártok. Lesznek korinánytámogatók és ellenzé­kiek. Ügy tesz, mint a dunaparti palo­tában. Alíööbség és a valas/.tók töobsé- gét képviselő ellenzék, mint kisebbség. Az önkormányzat szempontjából ez az új el- íendezkedés kétségtelenül kártékony lesz. De ki törődik itt az autonómia érdekeivel? Mi az az autonómia? Az az adag önkormányzatame­lyet a kormány engedélyez. Porció, semmi más. Talbot-árammal táplált egységespárti segédhivatal. Remélem, hogy a Függeten Budapest-et a jövőben is az autonómia frontján fogom üd­vözölhetni, azon a fronton, amelyen a dolgozó társadalom érdekeit lesz valamennyiünknek kötelessége megvédeni. Legyen a Független Budapest-nelz továbbra is a jelmondata: .,A független sajtó csak a dolgozó társadalom érdekeit szolgálhatja.“ Ez a becsület fárasztó i\tja% de amely elve­zet a legszebb jutalomhoz, a város polgárságá­nak elismeréséhez. Tűnjeneh el végre a halálsorompóh! írta: Dr. KEREKES ÖDÖN egészségíigui főtanácsos, tőrvéntjhaföságí bizottság! tag A bomló, foszladozó, lassankint tovatűnő mai törvényhatósági bizottság tagjai között ülve, elmé­lázva hallgatom a felszólalókat: a hangosokat, a pattogókat, a gúnyolódókat, a nyugodtakat; vájjon a,közgyűlési teremben ülők mindegyike nagy ter- melyikük közülök az eljövendő? Egy bizonyos, hogy a közgyűlési terembe® ülők mindegyike nagy ter­vekkel, megváltó eszmékkel eltelve érkezett be 1925 május végén, azonban igen nagy részük bizonnyal arra a meggyőződésre jutott, melyet magamhoz ha­sonlóan őriz lelke mélyén, hogy az akarat, a munka- kedv, a polgártársainkért való harci készség lassan­ként elvész, eltűnik az áthághatatlan torlaszokra bukkanva, melyek meddővé tesznek minden igyekeze­tét s igen gyakran a tisztánlátást is meggátolják. Én csak a magam kerületének legforróbb vágyá­ról — a ceglédi vágányok okozta akadályok meg­szüntetéséről írok. A közel öt óv tartamú közgyűlé­sen végig vonuló fájdalmas jajkiáltás sem volt ké­pes a tanácsot lethargiájából felrázni, hogy erélyes kézzel megfogva, pusztítsa el ezt az aoélkígyót, mely bilincsként zárja körül kültelkünk lakosságát. A sorompó kihelyezésének ügye — úgy látszik — megvalósulás elé jut. Előterjesztés, városházi ankét, minisztériumbeli ankét, a kérdés fakultatív megoldá­sáról írt nagyszerű szakmunka, a vonalbizottsági be­járása reményeket keltett, melyek szertefoszló szivár­ványnak bizonyultak. Szerte széledünk s a sorompó rendületlenül marad a helyén. Vájjon meddig fog- még az újból megalakult köz- g-yűlések sora összeülni, hányszor fog még a peri­fériákról beküldött bizottsági tag e kérdésben neki­lendülve interpellálni és indítványt benyújtani, hányszor fog még a szaktanácsnok megnyugtató és biztató választ adni, melyről azonban a ceglédi vágá­nyok nem vesznek tudomást. Egy körzetemben rendezett klubvacsorán szólalt fel a sorompóellenes párt, — mert ilyen már 25 éve létezik — egy tagja és elmondotta, hogy Zugló la­kossága 20 év előtt megunva a rettentő közlekedési mizériáikat — teljességében ki akart vádorolni Ame­rikába. A kivándorlók eljutottak a sorompóig, mely azonban le volt zárva; a hosszú várakozást meg­unva megfordultak és visszatértek Zuglóba. Ez a keserű humor! A valóság azonban igen szo­morú! Naponta 50 vonatpár zárja el a munkájától az odaigyekvő fővárosi lakost, munkaidejéből, pihenő idejéből veszít és vájjon ki kárpótolja őt ezért? CORDATIC NAGYOBB ÜZEMBIZTONSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents