Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-11 / 50. szám
Független Budapest Budapest, december 11. A Képviselőház plénuma tárgyalja az ú] fővárosi törvényjavaslatot A Közigazgatási bizottság befejezte a javaslat tárgyalását — A bizottság több változtatást eszKözö.t a javaslaton, de a belügyminiszter ragaszKodih az eredeti szöveghez — Az egyszaKaszos mandátumhosszabbító törvény A képviselőház plénumában is megkezdődik most már a fővárosi törvény vitája. A közigazgatási bizottságban tapasztaltak után ítélve a parlament sem fog olyan villámgyorsan végezni a javaslat tárgyalásával, mint ahogyan azt kormánykörökben tervezték és így most már teljesen bizonyos, hogy ebben az évben már nem emelkedik törvényerőre a javaslat. A közigazgatási bizottság a múlt héten_öt ülésen át tárgyalta a javaslat hátralevő .szakaszait. Buday Dezső javasolta, hogy a polgármester- a közoktatási személyzet felett is gyakorolhassa fegyelmi jogát, azonban ehhez a belügyminiszter nem járult hozzá. Elfogadta ellenben Szilágyi Lajosnak azt az indítványát, hogy a polgármester más hatóságokkal szemben is képviselhesse a fővárost. Nagy vita volt a műszaki kérdésekről, amikor is élesen összecsapott a jogi és a műszaki álláspont. Kozma Jenő és Platthy György szembe fordultak a mérnökökkel és a középítési igazgatói állás újjászervezését követelték és emellett minden ügyosztály vezetését jogászra akarják bízni. Györki Imre, Petro vácz Gyula és Buday Dezső védték még a mérnöki kart a támadások ellen s követelték, hogy minden olyan ügyosztályt, amely túlnyomólag műszaki kérdésekkel foglalkozik, mérnöki kezelés alá vonjanak. Wolff Károly igen diplomatikusan semleges álláspontot foglalt el. Méltánylásra és meghallgatásra talált a fővárosi törvényben a tiszti főorvosnak az a régi panasza, hogy a kerületi tisztiorvosok nem fogadják meg s nein teljesítik utasításait, mert az eddigi rendelkezések szerint a kerületi elöljárók alá tartoznak. A törvényjavaslat a tiszti főorvost jelöli meg az orvosi személyzet szakfőnökeként, tehát a régi visszás állapotok megszűnnek. Érdekes, hogy a kerületi elöljáróknak az eddigit messze felülmúló hatalmat és jogkört akar a kormány biztosítani és e tárgyban 3 éven belül új törvény javaslatot terjeszt elő. A kerületi városbírákról szóló szakasznál Platthy György javasolta, hogy bírói vagy ügyvédi kvalifikációhoz kössék a városbírói tisztséget,' de gyakorló ügyvéd ilyen állást ne vállalhasson. A bizottság a javaslatot elfogadta és hozzájárult ahoz, hogy a városbírót ezentúl ne a közgyűlés válassza, hanem a polgármester nevezze ki. A tisztviselői állások betöltéséül is nagy vita keletkezett. Szilágyi Lajos nem fogdta el azt a rendelkezést, hogy a polgármester a kinevezni szándékolt egyéneket a főpolgármesternek előzetesen bejelnteni legyen köteles. Ez esetben a polgármesternek csak látszólagos a kinevezési joga. Egyetlen bizottsági tag sem járulhat hozzá ahhoz, hogy a tanszemélyzet létszámába a polgármester csak azt nevezhesse ki, kinek alkalmaztatásához a kultuszminiszter hozzájárult. Buday Dezső is hasonló értelemben szólalt fel és indítványozta, hogy a tiszti főor- voshelyattest is a törvényhatósági tanács válassza. Bethlen és ScitovszKy beszéde Bethlen István gróf miniszterelnök vette védelmébe a javaslatot. Anomáliának mondotta, hogy az országban legyen kultuszminiszter, aki felelős a közoktatásért és legyenek bizonyos szigetek, ahol neki befolyása nines. A fővárosban kevés kivétellel az oktatás a főváros kezén van és. arra a kultuszminiszternek nincs befolyása. A választási rendszerrel nagy bajok voltak. Erre a rendszerre való visszatérést a bizottsági tagok többsége nem kívánta, hanem hozzájárult a polgármesteri kinevezési joghoz. Abszurdum, hogy azok legyenek a tanítok Budapesten, akik jó pártpolitikusok. A polgármestert pártpolitikai többség választja, en- nők folytan figyolemniol kell lojmio erro a többségre. Szükség van tehát egy fórum beiktatására, amely nincs alávetve pártpolitikai befolyásoknak. Helyesnek tartja a hultuszminisz- ter kinevezési jogát, amely a főváros autonómiájával . is összeegyeztethető. Kérte a szakasz elfogadását.' Scitovszky Béla belügyminiszter is a szakasz mellett szólalt fel és hangsúlyozta, bogy a yzatnak i.ngerenciája kell legyen, arra 4UIHI Jonyj személyzetre, amelyre a főváros 1 tatai ságat rábízza. A bizottság mégis elsőrangú kivitelbén Tapétázást, szobafestést, mázolást BÉIT/IiR EEIÍENC ÉS FIAI li.-T. íeslőipari, tesiői-parrnűvészeti. és tapétázó .vállalat Budapest, Vll., Ripsa utca 32. vegez. Telefon: József 311 81. p 444—73. a mandátummeghosszabbítási javaslatot, amely a jövő év végéig biztosítja a lejáró mandátumok érvényességét. Az egész ellenzék felvonult a javaslat ellen és ellenezte a mandátumok meghosszabbítását. Végül is a többség elfogadta a javaslatot. Ügy ez a javaslat, mint a fővárosi törvény tehát most már a parlament plénumát foglalkoztatja. STABIL ÉPÍTŐ RT. Budapest, V., Vilmos csaszár-út 22. leszavazta a javaslatot és úgy döntött, hogy a tan személyzetet a polgármester nevezi ki s .a jóváhagyást a főpolgármester gyakorolja, Elfogadták azt a rendelkezést, hogy nyugdíj a sokai csak rendkívül méltányos esetben lehet alkalmazni. Többé nem fog előfordulni, hogy magas állású tisztviselőket nyugdíjba vonulásuk után nagyjövedelmű pozíciókba helyeznek. Ezentúl csakis azokat fogják újra alkalmazni, akiknek nyugdíja havi 200 pengőnél nem nagyobb. A városi pénzkészletek gyümölcsöző elhelyezéséről intézkedő szakaszból Wolff Károly javaslatára, a belügyminiszter felszólalása ellenére törölték azt, hogy a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőén határozza meg, hogy az egyes pénzintézeteknél a főváros milyen összeget helyezhet el. Ezt a módosítást a Községi Takarékpénztár érdekében vitték keresztül. Tiltakozott a bizottság az ellen, hogy a belügyminiszteren kívül más miniszterek is beleszólhassanak a főváros gazdálkodásába és ezt a tervbevett intézkedést törölték is. Épp úgy törölték a javaslatnak üzemi szakaszából azt a részt, mely az igazgatósági tagok díjazását állapítja meg. Fontos az új törvénynek az a rendelkezése, hogy a jövőben minden közgyűlési határozat, amennyiben 40 napon belül a miniszter arra nézve nem nyilatkozik, jóváhagyottnak tekinthető. 60 nap alatt minden körülmények között dönteni kell a miniszternek a határozatok felett. Elvetette a bizottság azt a szakaszt, amelyben a beliig y miniszter jogot akart magának biztosítani arra, hogy a főváros költségvetésének egyes tételeit felemelhesse, leszállíthassa, vagy törölhesse, Ennek a szakasznak a fentar- tása teljesen illuzóriussá tette volna az autonómia költségvetési jogát. Az idegenek letelepedési és lakhatási ügyeit a rendőrség fogja intézni, de a beszedendő díjakat továbbra is a főváros kapja. Az utolsó szakasznál az előadó javaslatára úgy határoztak, hogy bár a törvény életbelépésének későbbi időpontját a belügyminiszter állapítja meg, az ügyrendi szakaszok azonnal életbelépnek. Ezekkel a változtatásokkal a köz- { igazgatási bizottság befejezte a fővárosi törvényjavaslat részletes tárgyalását. * Tekintettel arra, hogy december végén a fővárosi bizottsági mandátumok fele lejár, a belügyminiszter az utolsó pillanatban benyújtotta a képviselőháziban Telefon: Aut. 112 — 43 rézműves, fürdőkályha- üzem WEISZ FULOP Budapest, Vili.. Gólya-utca 13. Telefon: József 460-36 Készít fürdőkályhákat vörösrézből Mindennemű vörösréz munkát és cinezést vállal Özv.BiberálIózseíné pala- és cserépfedö-mester Alapítva 1871-ben Budapest, II, Ostroin-u. 14. Tel. A. 5L3-20 S KOR KM MIHÁLY ÉPÍTŐMESTER Budapest, X. Mpaffy-utca 60 sz, Telefon: Jőz ef 374-66 Tervez, épít művészi kerteket, nyilvános városi és fürdőpxrkot gye mekjátszóteret,Iiősok ligetei, temetőt, utcai I'isorokat, gyümölcsös kerteket, stb. Valiul mind miféle kertészeti munkát, szállít mindennemű kertépítéshez szükséges növénxi any got Fajianemes gyümölcsfák elsőrendű minőségben, igen olcsó árban kaphatók Edényben nevelt fák kaphatók legolcsóbb VÁSÁRUK beszerzési forrása Bolgár vaskereshedese Budapest. VIII,. Telehi-tér I. szám TRÜMMER MIKLÓS AUTOMOBIL- ÉS MOTORJAVITÓ MŰHELYE amerikai autók, Ford. Kordson motorok speciális javítója! Budapest, IX., Mester-utca 27 Telefon : J. 334-10 NOVAK PÁL müszahí és villamossági vállalata tervez és készít elektromos erőátviteli, világítási és gyenge áramú berendezéseket BUDAPEST, IX. KERÜLET, MESTERUTCA 16. SZÁM Telefón : József 846—56 az fgyetle t magyar gyártmány, legolcsóbb, legmefebí.natobb. tisztán dolgoziki PRIST ER GYÖRGY szab. biológiai szenny víztisztító- berendezések vállalat r.-t. BUDMPEST, VJ., MRÉMM-ÚT 84. SZ, BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Gellert Gyógyfürdője a régi Sárosfürdő rádióaktfv hévforrásai A legtöKéletesebben berendezett gyógyintézet! Iszapkezelések, vlzgyógyintézetek, szénsavas és sósfürdők, gyógytorna (Zander), forrolég és villanykezelések. Inhalatorium, pneumatikus kamra stb. Dipl. Ing.- Architekt- Baumeister Budapest, II. Telefon Kosály Ödön SÄ2min,ät, Keleti Károly-utca 15, B. : Automata 570-41. LIFT Mindennemű munkálatok BÁLINT SÁNDOR Budapest, Vili., Főh. Sándor-u. 34. Telefon: József 306—73. VI. Vilmos császár út 33 AZ ERNST-MUZEUM AUKCIÓI XL.III. AKCIÓ: December 9-től naponhént délután 1/i.4-től A J 1J 1 / 1 1 L ' ' 1 ' L 1 • 1 Ezüstgyüjtemény főúri birtokból, Gróf Szapáry László bútorainak I. része, aFónagy Aladár-féle Képgyűjtemény valamint főúri és más magánbirtokból származó festmények, műtárgyak és bútorok AUKCIÓ: December 9-től naponként délután ‘ 4-től