Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-20 / 47. szám
1929. november 20. Független Budapest 11 Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a székesfőváros iskolái részére szükséges iskolai padok készítésére és szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint leteendő bánatpénz összege az ajánlati ősz- szeg 2% -a. ' A vonatkozó ajánlati feltételek és költségvetési nyomtatványok a székesfőváros gazdasági hivatalánál (VIII., Dologház-utca 3. szám) naponta d. e. 8—10 órák között díjtalanul kaphatók. A kellően felbélyegzett és zárt lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatok 1929. évi november hó 29-én (pénteken) d. e. 11 óráig a tanácsi VII. (köz- oktatásügyi) ügyosztály II. cm 222. ajtószámú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon és ugyanazon helyiségben d. e. 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni, ahol a vállalkozók, vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. Budapes, 1929. évi november hó 12-én. A székesfőváros tanácsa. Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X., Gergely-utca 30. — Telefon : J. 361 — 79. Épít, javít, alakít szivattyútelepeket 1000 lőerőig, bármely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfelszívással. Magyar Vasbeton Építési Válialat l KEMÉNY és TISZA Budapest, V., Mária Valéria utca 19 Telefon : Aut. 825 42. 8 Mindennemű vasvázas betonmunka, vtzmede ce, víztorony magas építkezés építése. DAVIDésKERTÉSZ Gépgyár Rí. BUDAPEST, VI., MÁGLYA-UTCA 75—77. SZÁM. _________________Telefon ■ T.ifót 914—46. ________ UCnAß a leytckélelesehb KSÍmÉ fit UHU kézi tüzoltökészüiék ESÉS Minden tüzet, így villamostüzeket is veszély nélkül olt. Oltási kárt ß®- nem okoz, az emberi szervezetre ^ MBB nem ártalmas, abszolút fagyálló. Magyar gyártmány. 1' • Gyártási hely : VADÁSZTÖLTÉNY, GYUTACS ÉS " FÉMÁRUGYÁR R.-T., BUDAPEST Egyedárusító : KROPSCH GÜNTHER, 3UDAPEST, VIII., SC1TOVSZKY-TÉR 2. SZ. Tel.: J. 406-39. WALSER FERENC Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és fémöntőde, közfertőtlenítő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI., LOHB-U. 34—38. Telefonszám: Lipót 913—46. 1 Elektromo BUDAPEST, Telefon : MINDENNEMŰ torgyár R.-T. DR^VA-UTCA 5. Lipót 909 — 8 8. ELEKTROMOS GÉP. IOETL ANTAL! VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. I Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. § 8 TELEFON : József 308—32 és József 308—31. 8 Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet a IX., Gubacsi-úti kislakásos telep részére szükséges 190 darab vaskályha szállítására. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 080 pengőért kaphatók 1929. évi november hó 19-től kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a székesíővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A szükséges felvilágosítást megszerezhető Frisch- reld Ede műszaki tanácsos előadónál, a Központi városháza, ill.'em. 328/b ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi december hó 3-án (kedden) d. e. fél 10 óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni Budapest, 1929 évi november hó 14-én. A székesfőváros tanácsa. NOVOTNY VILMOS autogénliegesztő lakatos Készít mindennemű lakatos munkát, úgymint: Vasredőnyöket, napellenzőket, víztartányokat, bojlerokat. Budapest, VI., Ó-utca 41. — Telefon : Automata 260-80. RFnhNYÍitf 1 Esslingeni faredőnyök, acél görredőnyök, nCIJUIl I Ul\ i vászonredőnyök, napellenzők, vasszerkezeí legolcsóbb, legjobb kivitelben, javítások jótállással készülnek sr jpr HAJÓSNÁL Újpest, Ősz-utca 4. sz. A, B, J villamos megálló. Telefon ; Újpest 72. Vasáruk, szerszámok és mindenféle háztartási cikkek ima Vas- és SzerszámkereskedBlmi H-f. Budapest, V., Berlini-tér 4. Fuchs <1. Első Magyar Tizedes- és Százados- Hídmérleggyár Részvénytársaság Budapest Gyár és iroda : VI., Váci-út 43. sz. — Telefon : Lipót 915—23. Városi raktár: VII., Károly király-út 1. — Tel. : J. 429—90. Magyar Elektroművek S“*L-lí Budapest, VIII., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. IÖBÄNYAI GÉP- ÉS VASSZERKEZETI MŰHELY BISSELICHES mérnök Budapest, X., Liget utca 46. Telefon : J. 358—25. Vasszerkezetek, lakatosmunkák. APOR LEÓ FÉM- ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT Budapest, V., Váci-út 10. szám. — Telefon: 277 — 18, 277—22. vasszerkezet- és vasárugyár BUDAPEST, X., ASZTALOS SÄNDOR-UTCA P. TELEFON : J. 333-00, 351-69. GVÁRT mindennemű híd és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukaí. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. ADLER HENRIK Fürdőberendezések, Angol closet, Szivattyúművek, Épületbádogos és szerelő. Vízvezeték, csatorna, Központi fűtés. Egészségügyi berendezések vállalata Budapest, V., Pannonia- utca 8 a. Telefon: T.142 64. Telep: Újpest, Kolozsvári-u. 29. Telefon: Ujpesi 40-70. Alapítva 1909. FIiIEGtli BÉLA “4o,:osmester BUDAPEST, VIII., VAS-UTCA 7. TELEFON : J. 435-07. Készít épület-, díszműbádogos munkákat és higiénikus fürdőkádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak szerelését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők berendezését ZSOLDOS ÉS TÁRSA Budapest, V., Korall-utca 33. Telefon: L. 990 — 53. Állandó raktár Belco vízvezetéki és Neheimi fűtési szerelvényekben. KOVÁCS A. ÖDÖN Ä központi fűtés vízvezeték, csatornázás Budapest, VIII., Bezerédi-utca 8. szám. Telefon: József 382-93, József 408—78. Cross Charles E. Lewis Utódai Központi fűtések, vízvezetékek, egészségügyi berendezések Budapest. VIiI., Kisfaludy-utca 7. Telefon : József 323^25. BRÜNDL JÁNOS udvari szállító, egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor-u. 34. Telefon: J. 315—19. Központi fűtés, melegvíz készítés, vízvezeték, csatornázás, gázderítő-telepek, városok vízmüvei, városok csatornái. Központi fűtés- és egészségügyi berendezések Keszler Jenő és fivére Budapest, VI., Andrássy-út 67. Telefon: Automata 151 — 13. Janisch János és Fia központi fűtés, egészségügyi berendezések, csatornázási vállalat, épületbádogos és horganydíszítmények gyára Budapest, VII., Jósika-utca 12. Telefon : ). 424-68. Vízvezeték lelke a jó szerelvény. Teljesen felesleges a külföldi vízvezetéki szerelvény, ha DOMBOS BENŐ oki. gépészmérnök fémárutelepén készülteket használ. Cím : Budapest, VII., Dob-utca 94 96. telefon : ). 458-32. FEKETE ÖDÖN mérnök vízmüvek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések íeivezése és kivitele Budapest, II., Zsigmond-u. 1. Telefon: Aut. 514-80. Muzsika — Egy kettő, három — Marsall a Vígszínház e hete. A Vígszínház e heti műsorában is a szezon legnagyobb sikerei váltakoznak. Most vasárnap, hétfőn, szerdán, pénteken, valamint jövő vasárnap és hétfőn is Henry Bernstein szenzációs színműve, a Muzsika kerül színre. Kedden, csütörtökön és szombaton Molnár Ferenc jubilált művei, Marsall és Egy, kettő, három folytatják fényes pályafutásukat. Most vasárnap délután a Két lány az utcán van műsoron. (Mérsékelt helyárak.) Cy/ífe RÁ Is mérnök, műszaki AZIJCS Bdcl és vállalati irodája Budapest, Vili., József-körút 69. — Telefonszám: József 373—67. Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és légfűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket. KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyi-u. 23. Telefon: J. 380-30. ILKOVITS J. központi fűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon : 212-07. KLIMAY PÁL épületbádogos légszesz-, vízvezeték-, fürdő- és csatornázási berendező Budapest, X., Hölgy-utca 6. — Telefon : Kőbánya : 76-01. MARTON LÁSZLÓ ácsmester és létraállvány kölcsönző Budapest, V., Újpesti rakpart 1418. H. R. szám. Telefon : Lipót 909 15. HAUSZMANN FERENC bútorgyára Budapest, VII. kerület, Aréna-út 46. szám. Telefon : József 392—40. Dunamenti Fakereskedelmi r.-t. Budapest, VI., Váci-út 13. Telefon : Lipót 984—28. Állandó nagy készlet mindennemű asztalos áruban, fűrészelt és faragott fában, londina, léc, zárlécben és állványanyagokban. PARKETTA SZÉK- ÉS FAÁRUGYÁR R.-T. azelőtt J4UERNIK ISTVÁN Budapest, X., Kőbányai-út 41/a. szám. Telefon: József 346—43. Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éttermi asztalok, színházi csapószékek, parkett és szabadalmazott klozett- ülések stb. MOLNÁR JÁNOS építési vállalkozó ácstelepe és asztalosműhelye Budapest, VI., Hungária-körút 118. Telefon: Lipót 903—18. EIEGEE OTTÓ ORGONAGYÁR UJ ORGONÁK valamint HOMLOKZAT SÍPOK szállítását és orgonajavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven éves fennállása óta 2,300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X., SZIGLIGETI-UTCA 29 SZÁM. (RAKOSFALVA) # TELEFON: JÓZSEF 393—45. SZALKAY BÉLA gépek, villamos készülékek és tömegcikkek gyártása, villamos berendezések tervezése és szerelése Ujpesf, Szí. Gellérf- ufea J2. Telefon: Újpest 44—32 és 46-59. Postatakarékpénztári csekkszámla : 47,638. Folyószámla a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Újpesti fiókjánál CSERÉPKÁLYHA GYÁRI RAKTÁR KLÁR PÁL ÉS FIA BUDAPEST, IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 38. TELEFON ! AUT. 832 — 88.