Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-20 / 47. szám
1929. november 20. Független Budapest 9 A tisztviselői társasházak ugye a kisajátító bizottság előtt. ? kteaiáütó bizottságnak kell döntenie arról, hogy örökbérlet, vagy tulajdon alakjában kapják-e meg az építéshez szükséges telkeket az építkezni kívánó tisztviselőd. Hosszú szünet után e héten ismét ülést tart a kisajátító bizottság, de tárgysorozatán — egytől eltekintve — csak jelentéktelen ügyek szerepelnek. A legfontosabb és egyetlen kiemelkedő tárgy a fővárosi tisztviselők lakásépítési akciójával kapcsolatos telekprobléma rendezése. A Független Budapest több alkalommal írt már a tisztviselők lakásépítési akciójáról. Eredetileg arról volt szó, hogy társas- és családi házakat, jobban mondva kertvárost fognak építeni, a tárgyalások során azonban csak a társasház-építkezés mutatkozott megvalósíthatónak. A kertváros céljaira felajánlott zuglói telkek ugyanis nagyon messze feküsz- nck és egyrészt ezért, másrészt mert a főváros csak örökbérlet formájában akarja a telkeket átengedni, ez a terv megbukott. A társasházakat a Lenke-úton és a Bertalan-utcá- ban építik fel a tisztviselők. Mintegy százötvenen állottak össze, hogy a két bérházat felépítsék, de itt is a telekkérdés zavarja a tervek sírna keresztülvitelét. A tisztviselők, természetesen. nem rendelkeznek az építéshez szükséges teljes költséggel, hanem csak annak 20—25%-ávaI. A fennmaradó összeget a Községi Takaréktól akarják kölcsönképen igénybevenni, csakhogy a Községi Takarék a kölcsönt csak abban az esetben folyósítja, ha a telek tulajdonjoga is az építtető tisztviselőkre száll át. Most az a helyzet, hogy a főváros a társasház céljaira felajánlott telkeket is csak örökbérlet alakjában akarja a tisztviselőknek átengedni. Az alkudozások tehát a körül folynak, hogy a főváros adja el örökáron a két társasház telkét és a vételár lefizetésére engedjen részletfizetési kedvezményt. A kisajátító bizottság fog határozni ebben az ügyben. mBssmaHgBmmaamBmmEtBmmmsKBßmmKaaga. A főváros kapja meg a környékbeli autóbuszjáratok koncesszióját. Búd miniszter közvetlen tárgyalásai Till Antal vezérigazgatóval. — A koncesszió esetén megrendelik az újabb 100 autóbuszt és nyomban üzembehelyezik az üj járatokat. A környékbeli autobuszközlekedés megindítása elől remélhetőleg már a közeli napokban elsimulnak a nehézségek. A kereskedelmi miniszter ugyanis kijelentette, hogy személyesen akar foglalkozni a^ kérdéssel és maga vizsgálja meg azokat a körülményeket, amelyek eddig az autobuszforgalom kiépítését gátolták. Épp ezért a miniszter magához kérette Till Antal nyugalmazott tanácsnokot, az autóbuszüzem vezérigazgatóját, hogy vele a kérdést teljes részletességgel megvitassa. Remélhető, hogy a tárgyalások a kívánt sikerre vezetnek és a miniszter engedélyezni fogja azokat a környékbeli járatokat is, amelyeket eddig a koncesszió birtokában levő magánvállalatok érdekében nem adott meg. Ez esetben 3—4 napon belül már meg is indulnának az összes járatok Budapest és a környék több községe közt. Miután a teljes vonalvezetési Programm ki van dolgozva, valamint az érdekelt községekkel és városokkal is kész a megállapodás, semmiféle újabb előkészületre sincs szükség a járatok megindítását illetően. Mint már több alkalommal jelentettük, a környékbeli városokban a Békeffy-féle autobusyvállalat kocsiparkja fog közlekedni és e végből a főváros új megállapodást köt Békeffyékkel, akik további öt évre hajlandók az eddigi feltételek mellett a bevezető járatokat fenntartani. Ha a kereskedelmi miniszterrel a megegyezés e héten létrejön, úgy december 1 ág Békeffyék üzembe is állítják járataikat. A kereskedelmi miniszter — beavatotak állítása szerint — már azért is hozzájárul a környékbeli autóbuszjáratok megindításához, hogy ezáltal a magyar ipart újabb 10 milliós közmunkához juttassa. A főváros ugyanis csak az esetben rendel meg további 100 autóbuszt, ha koncessziót kap a környékbeli járatokra. Az autóbusz- és karosszériagyárak most, a tél küszöbén, nagy munkanélküliségnek néznek elébe és munkásaik nagyrészének elbocsátására készülnek. Közölték is a fővárossal, hogyha most rendelnék meg a 100 új autóbuszt, sokkal olcsóbban szállítanák, mint az első százat. így tehát a főváros is jól járna, ha most tudná megrendelni a kocsikat, a fizetés nem is lenne sürgős, ráérne addig, amíg az új városi kölcsönt nyélbeütik. Az új 100 autóbusz megrendelése tehát szintén a miniszterrel történő tárgyaláson fog eldőlni. Az autóbuszüzemnél még egy érdekes újság van. Bárány Ervin műszaki igazgató, aki egy sajnálatos afférból kifolyóan már közel másfél éve betegszabadságon van, a napokban nyugdíjaztatását fogja kérni a polgármestertől. A közte és a vezetőség többi tagjai között keletkezett félreértést nem sikerült elsimítani, a szabadságot sem prolongálhatták, és így Bárány Ervin a visszavonulásnak ezt a módját választotta. A Boráros-téri és óbudai hidak építése az egész gazdasági életet fellendíti. Uj városrészek keletkeznek és nagy tökék mozdulnak meg az új hídépítések nyomán. Evek óta ígérgetik, de most már komoly stádiumba jutott az óbudai és Boráros-téri hidak építése. Ripka Ferenc főpolgármester jelentette be hivatalosan, hogy Búd János kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalásai során a miniszter konkrét ígéretet tett nemcsak a két híd felépítésére, hanem a Margithid kiszélesítésére is és a hazai vasipar foglalkoztatása érdekében a legsürgősebben elrendelik a munkálatok megindítását. A bejelentett három hídépítés mintegy 35—40 millió pengő beruházását jelenti és kétségtelen, hogy ez a hatalmas összeg nagy hatással lesz a gazdasági élet fellendítésére. Nemcsak a hídépítkezések mozgatnak meg óriási tőkéket, hanem az ezek nyomán várható városfejlődés is nagy lendületet fog venni és az új hidak környékén egyszerre modern, nagy városrészek fognak felépülni. Beláthatatlan perspektívákat jelent a gazdasági élet szempontjából a kormánynak, az a komoly elhatározása, hogy az óbudai és lágymányosi, fejlődésükbe elmaradt városrészeket hidakkal ajándékozza meg és ezzel módot nyújt a haldokló gazdasági élet megindítására. Az óbudai nagyipari vállalatok sokkal közelebb kerülnek ily módon a fővároshoz és Újpest is közelebbi kapcsolatot kap a budai oldallal. A Boráros-téri híd viszont az elmaradt ferencvárosi Dunapart gyors kiépüléséhez fog vezetni, Lágymányost is hatalmas arányú fejlődésnek indítja és az állandó kiállítási terület megvalósulását is a legközelebbi jövőhöz segíti. Még egy nagyfontosságú probléma válik az új hídépítkezésckkel kapcsolatban aktuálissá. Ez a gyorsvasút kérdése. Ismeretes, hogy a tervek szerint az óbuda-hungáriakörúti hídon át akarják vezetni a megépítendő gyorsvasutat és a hidat már ennek megfelelően konstruálják meg. A gyorsvasút - az elgondolások szerint — a híd tetején robogna, úgyhogy az óbudai híd emeletes szerkezetű lenne. Ha pedig a híd már megvan, a gyorsvasát megépítése sem késhet sokáig. Ezek azok az óriási lehetőségek, melyeknek megvalósulásához a régi óta vajúdó hídépítkezések fogják megadni az első erőteljes lökést. Cseri Gábor és Vele lakatosüzeme Budapest, VII., Király-utca 23. Telefon: József 400-40. — ROCK 1 é Első Brünni Gyárim Gőzgépek Dieselmótorok Gőzkazánok Láncrostélyok Vándorrostélyok Economiser STVÁN s Gépgyár RT anyaink: Cukorgyári ^ beren- Vágóhídi í dezése Híítőházak Téglagyári gépek Bor- és olajsajtók Hidraulikus prések • i. Barfordet Perkins-féle motoros útihengerek gyártása. Budapest, 1., Budafoki-út 7C TELEFON: József 461-51, 461-52, 461—53, 461 - 54.