Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-20 / 47. szám

6 független Ludapest i y’U'-J november 20. Nem tud megegyezni az útépítési ad hoc bizottság az új utcaburkolások sorrendjére. _ ________-——a —————— ÄX Mi byrkolásökkal együtt intézik eS a szükségessé vált összes föld­alatti közműépítéseket. Az útépítési Programm kidolgozására kiküldött ad hoc bizottság befejezte feladatának első részét, amennyiben megtekintette azt a több mint 121) utat, amelynek kiépítését az útépítési ügyosztály sürgős­nek mondotta és amelyeket az útépítési program mb a felvett. Tekintve, hogy a jövő évben csak négy­millió pengő áll a fővárosnak útépítési célokra ren­delkezésre és ebből a pénzből csak 30—40 kisebb út­vonal burkolása valósítható meg, az ad hoc bizottság feladata megjelölni azokat az utakat, amelyek e négymillió keretén belül építendők meg. Arról értesülünk, hogy a bizottság véleménye nem egységes és teljesen megoszlik a tekintetben, _hogy_ melyek legyenek a burkolattal elsősorban ellátandó utcák. A jövő héten tart ülést a bizottság, ahol igyekeznek megállapodásra jutni, hogy a kijelölendő Programm alapján az útépítési ügyosztály a tél folyamán el­készíthesse az átrendezések és építések terveit. Amint a Programm össze lesz állítva, a főváros a javításra és átépítésre kerülő utcák jegyzékét meg­Telefon : a ifi «• II <1C > Telefon: József 393-73. VM#"U» IO« József 393—73. BOSCH AKKUMULÁTOROK javítása és eladása. küldi mindazoknak a közhatóságoknak, amelyeknek működése földmunkálattal kapcsolatos, így a gáz-, elektromos- és vízműveknek, a postaigazgatóságnak és a hasonló intézményeknek azzal a kéréssel, jelentsék be nincs-e tervbevéve a jövő év folya­mára a megjelölt utcák valamelyikében az ö részükről is kábel-, csöfektetés, vagy más föld­alatti munka, Ilyen esetre ugyanis az összes munkálatok idejét igyekeznek összhangba hozni, nehogy megismétlőd­jenek azok a múltban rendszeressé vált esetek, hogy a különböző üzemek egymás után bontottak fel egyes utcákat földalatti munkálataik elvégzése céljából. Ugyanekkor fogják a csatornákat is megépíteni a burkolásra kerülő utcákban. A Beszkárt is felszólít­ják, hogy az esetleges vágányátfektetéseket vagy javításokat az útjavításokkal egyidőben végezze. Hagy ez az együttműködés létrejöjjön és egyik üzemnek ne kelljen várnia, míg a másik megkezdi a jelzett helyen munkáját, az érdekelt hatóságok közös értekezletet fognak tartani a programúi megbeszélése és a kivitel sorrendiének meg­állapítására. így azután a tél folyamán minden üzem az előre megállapított időbeli sorrendre készítheti elő.munka- programmját és egy-egy utcában egyszerre többféle földmunkálatot végezhetnek. BHBH Gazdát cserél a Fővárosi Faárugyár. ———.............—■ —-----------­Há rom ajánlat érkezett a Faárugyár anyagának és gépeinek megvéte­lére és ezek sem jelölnek meg fix vételi összeget. — Szóbeli tárgya­lások folynak az ajánlattevőkkel. A Fővárosi Faárugyár meg ezen a héten gazdát cserél. A város vezetősége a már előbb megszün­tetett üzemek elkótyavetyélésén okulva úgy határo­zott, hogy a Főváros Faárugyárat nem fogja szabad kézből eladni, hanem nyilvános ajánlattételre szólítja fel a pályázni akarókat s a legkedvezőbb ajánlattévő­nek adja el a gyártelepet. Mielőtt a főváros erre az elhatározásra jutott volna, számos közvetlen ajánlat érkezett a Faárugyár megvételére, mert a vállal­kozók abban reménykedtek, hogy nyilvános kon- kiirrencia mellőzésével, olcsó pénzért sikerül meg­szerezniük a gyárat minden értékével és felszerelé­sével együtt. A tanács azonban a nyilvános pályázat mellett határozott, és hogy a vállalkozók pályázati lehetőségét megkönnyítse, különböző alternatív feltételeket állapított meg. így lehetőséget nyújtott arra, hogy külön pályázza­nak a gyár faanyagának és félig kész gyártmányai­nak a megvételére, külön a gyár berendezésének és felszerelésének, gépek szerszámok stb. vásárlására, de pályázni lehetett az egész gyártelep átvételére, minden felszereléssel, berendezéssel s anyagkész­lettel együtt. Az előzetes nagy érdeklődés folytán a városházán abban reménykedtek, hogy az ajánlatok egész tö­mege fog beérkezni a Fővárosi Faárugyár megvéte­lére. Ez a várakozás azonban nem. következett be. Legnagyobb meglepetésre a pályázati határidő lejártáig csupán három ajánlat érkezett be, ezek közül is az egyik­elkésve, A felszámoló bizottság az elkésett ajánlatot is elfo­gadta és a felbontáskor kiderült, hogy a Viktória Fabútorgyár, a Budapesti Asztalosok Ipartestületének Szövetsége és a Marx és Grossmann érckoporsógyár pályáztak a Fővárosi Faárugyár átvételére. Az ajánlatok azonban nem neveztek meg fix összeget, nem jelölték meg, mit hajlandók adni a gyárért, sőt: magának a gyárépületnek a megvételére egyik sem tett ajánlatot. Csupán a faanyag és a gépi felszerelés érdekelte a pályázókat, akik kijelentették, hogy napiáron vásárolják meg a készleteket és a felszerelést. A felszámoló bizottság, miután az ajánlatok több szem­pontból nem voltak elég világosak, úgy határozott, hogy a helyzet tisztázása végett felveszi a közvetlen tárgyalásokat a három ajánlattevővel. Mindenekelőtt precízirozni akarják azt az összeget, amennyiért egyik, vagy másik pályázó a telepet, vagy az anya­got átvenni hajlandó. Tisztázni akarják azt is, vájjon megvásárolják-e a gyárépületet, mert igen fontos lenne magának az épületnek az értékesítése is, hiszen, ha a gyárból elviszik a gépeket, az épület nem ér semmit sem. A tárgyalások lefolytatására a felszámoló bizott­ság Homolyai Rezső tanácsjegyzőt, Wilhelm Adolfot és 'Marher Aladárt, a felszámoló bizottság tagjait küldte ki. Értesülésünk szerint még ezen a héten tisztázzák az ajánlatokat, úgyhogy a főváros már a legközelebbi napokban abban a helyzetben lesz, hogy a Fővárosi Faárugyár értékesítése dolgában dönthet. Köztisztviselők kedvező fizetési fel­tételek mellett kaphatnak nyugágyat, függöágyat, sátort és hátizsákot TELEFON : ]. 415-07. ALAPÍTVA : 1838-ban HAUSCHILD ALBERT BUDAPEST, VII., KÁROLY-KORÚT 15. SZÁ.M. Szállít hivatalok részére iratkötöhevedert, por- és padlótörlőruháf. VARGA JANOS KŐMŰVESMESTER BUDAPEST ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ x„ gergelv-utca 53. 1‘roczi-llcr ■t.llilll Kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Tel.: Kőbánya 74-84. Úri szabó elsőrangú szövet elsőrangú munka olcsó ár Csányi E. Mihály Budapest, Vll„ Dohány-u. 82. Telefon: J. 432—74. Idomvasablakokat, vasajtókat, vaslépcsőket, rácsokat, biztonsági ollósrácsokat GILLÁR-IDEÁU Te_l(Éon:L: 908 A9.2.’ Kettósüvegzetű vasablakokat készít és szállít MÁRKUS MIKSA épületlakatos-gyára Budapest, VI., Mohács-utca 5 szám. LUTZ LAKK- ES FESTÉKGYÁR R.-T. BUDAPEST, VII. KÉR., ÖRNAÖY-UTCA 4. SZÁM. Schnabel András József szemfedő, művirág és temetkezési cikkek gyári raktára üzem: Budapest, I. kér., Gellérthegy-utca 11. sz. Iroda: I. kerület, Lágymányosi-utca 9. szám. yw\«-w Kuzmányi és Stuhlreiter szobrászok és kőfaragók Budapest, X. kerület, Kerepesi-út b.. szám. Vállalnak mindenféle épület- és márványmunká­kat, szobrokat és síremlékeket stb. Telefonhívó : József 355—64. ADDRESSOGRAPH lZ7r%% AAI II TI amerikai sokszorosító FlUL I I V3KMr n és házinyomdagépek Képviselet: AdcSressogr. & Mult. Co. VI., Vilmos császár-út 21. I. Telefon: L. 983—50. CSÁSZÁR IMRE linoleum- és gummi- padlóburkolási vállalat Budapest, IX., Lónyay-utca 11. Telefon : J. 325-58. Beton-, Estrich- és Asbesfaljazaíok készítése. Szakszerű munka. — Ajánlatok díjmentesen. PERZSASZŐNYEG vásárló közönségnek figyelmébe ajánlom saját érdekében, előbb több helyen érdeklődjön, azután forduljon SZAHAK AWANESIAN-HOZ EV. kér., Irányi-utca 21. ss. az udvarban. Telefon :fAut. 833-16. Művészies javítás, tisztítás, mosás. Köztisztviselőknek árengedmény és fizetési kedvezmény! paszományos­mester SCHIFF MIHÁLY Budapest, IV., Prohászka Oitokár-utca 8. (Félemelet) Ezüst éremmel kitüntetve. Te efon : Automata 811—76. A legszebb kivitelben készítek mindenféle bútorpaszo- inányt, plimó- (paplan) zsinórt, horgolt rózsát, csillag gom­bot és gombáthúzást, Női ruhadíszeket, bojtokai, rojtokat, öveket a legprecízebb művészi kivitelben. Csillárzsinórokat, továbbá selyem- és gyapjúfonal-adjusztálást és i,Anden e szakmába vágó munkát. _____________ Ni íikö- és burkolómunkák, betoncsövek ja M DD £ A CemeiitáFugyár és Építőipari Részv.-iársaság IMIInS UKCH Budapest, V., Vlgszlnház-u. 5. Tel. 298-37 Nyirbogdányí Petroleumgyár R.-T. Központi iroda: BUDAPEST, VI., Andrássy-út 2. Gyár: NYIRBOGDANY. BERTOLIN autó- és traktorolajok, HELIOS autóbenzin, mindenfajta motorbenzin, ALFA világító- és traktorpetróleum, gázolaj, henger- és gépolajok, gép- és kocsikenőcsök. I» O U Itt E 1ÍTESITŐ O L 1 .1 O li. egyházi szobrász, oltár - építő és egyházmüvészeti templomberendező Műterem: Budapest, IX., Kinizsy-utca 14. szám. Római katholikus cég. Az első beszerzési forrása a fából és kőből készült temp- lomberendezési tárgyaknait. Nem kereskedő. Csaklós András PETRICH GYULA mű- és tanszervállalat] Budapest, V., Eötvös-tér 2. Iskolai és laboratóriumi felszere­lések. Meteorológiai műszerek, Telefon : Aut. 827-36. út-, csatorna- és magasépítési szerszámkülönlegességek Budapest, V. kerület, Visegrádi-utca 32. — Telefon : Lipát 906—48. Csak pipereszappant használj 011!

Next

/
Thumbnails
Contents