Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-20 / 47. szám
2 Függeilen Budapest 1929. november 20. A képviselőházi vitát Usetty Béla előadó felszólalása nyitja meg, amely nemcsak részletes ismertetése lesz a javaslatnak, hanem egyben kritikája is a jelenlegi törvényhatóság működésének. Az előadó után ellenzéki szónok következik, minden valószínűség szerint Rassay Károly, vagy pedig a^ szociáldemokraták vezérszónoka. A vita legfeljebb két hétig tart, úgyhogy karácsony előtt a fővárosi reform a felsőházban is keresztülmehet. A december 31-én lejáró mandátumokat az új választásokig hosszabbítja meg a törvény, legfeljebb azonban 1930. évi december hó 31-éig, ami azt jelenti, hogy a jövő év végéig meg kell tartani az új választásokat. Nyilatkoznak a pártvezérek a fővárosi reformról. A Független Budapest munkatársa a fővárosi reform közeledő parlamenti vitájára való tekintettel megkérdezte a pártvezéreket a fővárosi reformról és ar'ról a magatartásukról, amit a képviselőházi vitában tanúsítani fognak. A nyilatkozatok a következők: A kormánypárti Ugrón Gábor: — A fővárosi reform eredeti tervezetét nem helyeseltem. Az elsők között voltam, akik a városházi adminisztráció átszervezését, megjavítását és meggyorsítását követelték, — ebben a részében a reformjavaslatot minden fenntartás nélkül magamévá tettem. A javaslatot a politikai rész állítja a támadások gyújtópontjába és Ugrón Gábor. én is azok közé tartozom, akik kezdetben komoly és erős kifogásokat emeltek. — Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a lényegbevágó kifogások tárgytalanokká váltak, mert a belügyminiszter úr az inkriminált szakaszokat az általam képviselt elveknek. megfelelően módosította, most már nincs akadálya annak, hogy a javaslatot általánosságban megszavazzam. — A részleteknél lesznek indítványaim. így például javasolni fogom a kultuszminiszteri jóváhagyás törlését a tanszemélyzet megválasztásánál, az érdekképviseleti tagok választását pedig az autonómia hatáskörébe javasolom utalni. A belügyminiszter úr e két szakasznál szabad kezet adott a párt tagjainak. Mindezek alapján remélem, hogy a vita sima lefolyású lesz. A keresztény ellenzéki Friedrich István: — Nagy meglepetésemre szolgált, hogfy a törvény- javaslatot nem abban a formában szövegezték meg, amilyen formában beharangozták. Úgy tudtam, hogy a belügyminiszter egészen más megállapodásra jutott a kereszténypárt és a kormánypárt vezetőiivei. Például arról nem volt szó, hogy a főpolgármester elnöke lesz az intézőbizottságnak, arról sem volt szó, hogy az intézőbizottság hat tagját a főpolgármester fogja kinevezni. De tudnék mé|g| más példákat is felhozni annak bizonyítására, hogy az egységespárt értekezletének a hatása alatt a belügyminiszter úr változtatásokat eszközölt a konferenciákon létesített megállapodáson. Ezek a momentumok természetesen arra kényszerítik az ellenzéket, hogy a legteljesebb erővel vegye fel a küzdelmet a képviselöházban és minden rendelkezésre álló eszközt megragadjon legalább az utólag becsusz- tatott változtatások letompítása érdekében. Mert lényeges eredményt a parlament mai struktúrájában nem várhatunk. A pártonkívüli Szilágyi Lajos: — A javaslatot nem szavazom meg. Hónapok óta foglalkozom ezekkel a problémákkal és a kibontakozásra tettem is konkrét javaslatot.' Teljes felkészültséggel megyek neki a vitának, amelynek során egész sereg módosító javaslatot fogok előterjeszteni. Főkövetelésemnek, amely a választói jogosultság Dr. Szilágyi Lajos. kellékeinek épségbenhagyására vonatkozott, a javaslat eleget tett. Minthogy azonban most a kerületi beosztással operainak és mivel. továbbá az autonómia védelme szempontjából íí javaslat sok kívánnivalót hagy hatra, igen természetes, hogy élesen támadni fogom a javaslatot. A demokratapárti Bródy Ernő: A legélesebb harcot hirdetem a fővárosi reform ellen. Ebben a harcban félre kell tenni minden pártszempontot és mellőzni kell minden személyes antagó- nizmust. Meg kell alakítani az egységes ellenzéki frontot a reform elbuktatására. Kijátszották az egyenlő választójogot. Ez a legnagyobb sérelmünk. Megcsúfolták a polgári egyenlőséget. A Belváros 10,000 válaszDr. Bródy Ernő. tója ugyanannyi bizottsági tagot választ, mint a .Józsefváros 44,000 választója. De korrigálják a főváros közönségének akaratát azzal is, hoigjy örökös tagokkal és szavazati joggal felruházott hivatalnok-okkal paralizálják a választóközönség által beküldött bizottsági tagokat, kijátsszák Budapest népének az akaratát! Ez a pont az, amely kihívja a harcot és amely ellen mi a végsőkig küzdeni fogunk. A Dolgozó Polgárok pártjának elnöke. Posta Sándor : A fővárosi törvényjavaslat színrekerülésének előzményeiből következik, hogy a benyújtott javaslat kompromisz- szum a kormánypárt és a kereszténypárt között és pedig a hatalmi pozíciók biztosítása céljából. Több ízben kifejtettük és megindokoltuk, hogy milyen veszedelemnek tartjuk azt, ha a mindenkori kormányhatalom törvényes alapot és biztosítékot nyer a főváros életének döntő befolyásolására, ennél még ezerszeresen veszedel- detmesebb, ha a törvény ereiével kap biztosítékot egy politikai párt a saját hatalma állandósulásához. A törvényjavaslatban megvan minden biztosíték arra, hogi ha a főváros egész polgársága a neki meghagyott lehetőségek keretein belül az eddig hatalmon levő többségi irány ellen fordulna is, az irányítás, a döntés minden joga és eszköze akkor is a jelenlegi hatalom birtokosainak a tulajdonában marad. A javaslat sem a törvény fogalmi fejlődésének, de még a hatalom célszerűségének sem felel meg. Ezek után kíváncsian várjuk, mikép fest majd az a bizonyos „összefogás", mely az autonómia védelmében a közgyűlésen megnyilatkozott, — a parlamentben! Dr. Posta Sándor. O. M.T. K. VÉDJEGYŰ PALACKTEJBEN AZ ERŐ * KDNZ JÖZSEF és TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, IV. kerület, Szervita-tér 4. Telefon: Aut. 827-09. Vászon- és asztalnemű. Szállodai és kórházi fehérnemű. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNVVfZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt 1 Telefon: Aut. 530—03. BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT15 d. Libik és Társa V., Személynök-u. 21. Telefon : Lipót 916 96. Wippermann precíziós görgős és zajtalan láncok, kúp- és tányérkeretek, lendkerék-koszorúk, Sim-könnyűfém- és öntöttvasdugattyúk, dugattyúgyűrűk, dugattyúcsapok, szelepek, zsírozó csapszegek stb. Csavarok, vörösréz-asbest tömítések, fékbetét, golyós- és kúpgörgős csapágyak. AC gyújtógyertyák és mindennemű autótechnikai alkatrészek, üall- Ewart- és mindennemű lánckülönlegességek és fogaskerekek. KOI LAKIT MŰSZAKI RT. Központi iroda: Budapest, IX., Kálvin-tér 7. szám. Telefon : Aut. 879-18. és Aut. 851- 81. „KOLLARIT“ fedések és szigetelések. Tetőfedések. Szigetelések. Aszfaltburkolások. ..Kollmix ■ hidegaszfalt. Utak portalanítása stb. KOLLAR MIKLÓS újpesti és KOLLAR FERENC és TÁRSA budapesti aszfalt- és fedéilemez-gyarainak EGi ESITETT MŰSZAKI OSZTÁLYA. Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénztári számla: 10.517. — Postatakarékpénztári csekkszámla: Kisipari hitelakció: 44.500. — Girószámla: Magyar Nemzeti Bank. — Táviratcím : IPKÖZPONT. TELEFONSZÁMOK : KÖZPONTI OSZTÁLYOK : V., Nádor-utca 22. Aut. 253-33, Aut. 253-37, Aut. 151-35, Aut. 212-14. Igazgatóság. Titkárság. Pénzügyi osztály Ellenőrzés. Könyvelés. BŐROSZTÁLY: Lipót 996—62. V., Nádor-utca 21. ÉPÍTŐIPARI OSZTÁLY: Lipót 912—32. V., Nádor-utca 18. FAIPARI OSZTÁLY: Lipót 996—61. V., Nádor-utca 21. KISIPARI HITELAKCIÓ: Automata 253—33. V., Nádor-utca 22. KERESKEDELMI OSZTÁLY: Lipót 996-61. V., Nádor-utca 21. TEXTIL KÖZSZÁLLITÁSI OSZTÁLY: Lipót 902—32. V., Nádor-utca 18. 30 VILÁGÍTÁS fokozza A MUNKAKÉPESSÉGET TUNGSRA