Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-23 / 43. szám
1929. október 23. Független Budapest 3 j Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul IV. , Magyar-u. 6. VII,, Király-u. 15. V. , Bálvány>u. 23. VII., Dohány-u. 20. Újból áll a harc a harmadik alpolgármesteri állás körül. Jogi, vagy műszaki képesftésű legyen-e a harmadik alpolgármester? Néhány nap előtt hírek jelentek meg a napisajtóban, hogy „a belügyminiszter jóváhagyta a harmadik alpolgármesteri állás szervezését“. Városházi körökben érthető izgalommal várták a hír megerősítését, azonban e helyett cáfolat érkezett, ami a korai örömet csakhamar lclohasztotta. Kiderült ugyanis, hogy a főváros idevonatkozó felterjesztése még fel sem ment a minisztériumba, tehát a jóváhagyás sem történhetett meg. Egyébként is Déli vasúttal szemben, Buda legszebb helyén, Enyedi-,Alkotás-és Greguss utcák sarkán, villamos megállónál és a 3-as autóbusz végállomásánál, három utcára néző sarok- bérházban, kelet-déli fekvésű 1, 2 és 3 szobás hallos és gargonlakások a legszebb kivitelben, műhelyek, raktárak és üzletek központi fűtéssel, állandó melegvízszolgáltatással novemberre kiadók Bővebbet: AMBRUS és HAJNALY építész- mérnökök irodájában Budapest, V., Mária Valéria-u. 19. — Tel. Aut. 825-39. a belügyminiszternek az az intenciója, hogy minden állásszervezési kérdést az új törvénynyel kapcsolatban intéz el, így az alpolgármesteri és tanácsnoki állások, továbbá az ügyosztályok számának szaporítása is az új törvényben nyer rendezést. A harmadik alpolgármesteri állás körül azonban nagy viharok dúlnak más tekintetben. A jogászok és a mérnökök újabb előmérkőzése lesz annak a kérdésnek az eldöntése, vájjon a harmadik alpolgármesteri állást műszaki, vagy jogi képzettségű egyén töltse-e be. Nemcsak a városházán belül folyik e kérdés körül nagy harc, hanem külső érdekeltségek is támogatják egyik vagy másik csoport akcióját. A döntés a miniszter kezében van és egyelőre a jogászoknak épp annyi esélyük van a harmadik alpolgármester - ségre, mint a műszakiaknak. A harmadik alpolgármesteri állás sorsa a közeljövőben fog eldőlni a törvénytervezet tárgyalása során, és a jogi vagy a műszaki tábor győzelme egyúttal a jövendő alpolgármesterek személyét illetően is megadja majd a feleletet. Véglegesítik a havidíjas és ideiglenes tisztviselőket. Egy évi próbaszolgálat után véglegesíti őket a polgármester. — A főváros tisztviselőinek 67 százaléka „ideiglenes“ ezidőszerint. A főváros elnöki ügyosztálya szabályrendelettervezetet készített, amely a fővárosi tisztviselők nagy rétedének javát szolgálja. A szabályrendelet- tervezet javaslatot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az összes havidíjas és ideiglenes minőségben alkalmazott fővárosi tisztviselőket minősítsék véglegesnek és ezen az alapon egy évi próbaszolgálat után nyugdíjjogosult állásba kerüljenek. A főváros közigazgatásának szolgálatában álló tiszti szetjíéíyzetnek nemcsak számszerűleg, hanem a munkaszolgáltatás szempontjából is jelentékeny csoportját alkotja az ideiglenes és havidíjas hivatalnoki kar. Ez a hivatalnoki csoport, amely a háború előtt a tiszti létszámban rangfokozat szerint a legalacsonyabb állásban volt, a háború óta nagyobb jelentőséghez jutott. A teljes tisztviselői létszámnak 67%-át teszik ezek az alkalmazottak, akik egyébként fontos munkakört töltenek be és önálló hatáskörük is van. Az érdekelt tisztviselői csoportok memorandumban kérték a város vezetőségét, hogy törölje el az „ideiglenes" elnevezést, mert ebből a közönség téves következtetéseket von le és kockáztatja a hatóságok intézkedésébe vetett bizalmat. Az új szabályrendelet tehát már megszünteti az „ideiglenes“ elnevezést és a jövőben csupán hivatalnokok fognak a főváros szolgálatában állani, még pedig a működési szaknak megfelelően fogalmazási, műszaki, közegészségügyi, könyvtári, számvevőségi, kórházi stb. hivatalnokok. Eddig a havidíjas és ideiglenes hivatalnokok hosszú éveken át szolgáltak ilyen minőségben, az új szabályrendelet azonban kimondja, hogy egy évi próbaszolgálat után a polgármester a hivatalnokot megerősíti állásában és legfeljebb két évvel lehet a próbaszolgálatot meghosszabbítani, ha arra feltétlen szükség mutatkoznék. Aki a próbaszolgálat alatt nem vált be, azt minden felmondás nélkül elbocsátják, ellenben a megerősített tisztviselő azonnal nyugdíjjogosulttá lesz. Az ideiglenes és havidíjas hivatalnokok eddig csak fogadalmat tettek, a jövőben azonban esküt kell tenniük a polg,ái mester előtt. Intézkedik a szabályrendelet a hivatalnoki csoport fizetéséről is. Tíz fizetési osztályba sorozzák őket, úgyhogy a kezdő fizetés havi 150 pengő, azontúl minden fizetési osztályban tíz pengővel több, úgyhogy a legmagasabb fizetés havi 250 pengőt tesz ki. A szolgálatbalépés alkalmával a kezelési szakon alkalmazott hivatalnokok a X., az érettségit tett hivatalnokokat a IX., a főiskolai képesítéssel rendelkező tisztviselőket a VI. fizetési osztályba fogják sorolni. A rendes fizetésen kívül a főiskolai képzettségűek havi 32 pengő főiskolai pótlékot, a hadipótlékra jogosultak havi 3-60 pengő hadipot'ékot, a családosok 12-40 családi pótlékot, azonfelül minden tisztviselő havi 13-60 pengő közlekedési pótlékot kap. Mindezen felül a közgyűlés által meghatározott lakbérben is részesülnek. A hivatalnokok előlépése automatikusan történik, még pedig 3 évenkint .egiy-egy fizetési osztállyal. Kiválóan szorgalmas hivatalnok várakozási idejét a polgármester két ízben egy-egy évvel megrövidítheti. Az a hivatalnok, aki alkalmaztatása közben szerez magasabb képesítést, soronkíviil előléphet. Az állásában megerősített hivatalnok betegség esetén egy éven át megkapja teljes illetményét, ha azonban ez időn túl sem jelentkezhetik szolgálattételre, hivatalból nyugdíjazzák. A meg nem erősített hivatalnok betegség esetén 6 hónapig kap fizetést, az eddigi 5 hónap helyett. Elbocsátás esetén legkevesebb 3 havi felmondási időre járó fizetésre tarthat igényt a megerősített hivatalnok, két évi szolgálat esetén 6 havi, két évnél hosszabb, de 5 évnél rövidebb szolgálatnál egy évi, 5—10 évi szolgálat esetén két évi végkielégítést követelhet, míg 10 évnél hosszabb szolgálat után már nyugdíjazását kérheti. A kötelességét pontosan nem teljesítő hivatalnokot a polgár- mester kisebb vétség esetén írásbeli intésben részesítheti, meg 50 pengőig terjedhető rendbírsággal sújthatja. Enyhébb beszámítás alá eső szabálytalanság esetén a hivatalfőnök szabhat ki 20 pengőig terjedhető bírságot, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. Szolgálati vétségnek tekinthető akár a hivatalban, akár azon kívül tanúsított botrányt okozó erkölcstelen magaviselet, a felettes hatósággal szemben tanúsított engedetlenség vagy tiszteletlenség,, a hivatalban megforduló ügyfelekkel szemben való durva bánásmód, az állam ellen elkövetett mindennemű cselekedet, továbbá a hivatali kötelességek vétkes mulasztása. Az ilyen_ cselekmények ellen már súlyosabb büntetések róhatok ki. Ä szabályrendelet a főváros jogügyi bizottsága a közeli napokban tárgyalja. A Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szövetség-utca 22. sz. MILLER OF NEW-VORK AUTOPNEU - BUDAPEST, VI., JÓKAI-UTCA 26. AZ ÚJ RACIONÁLIS ESZTÉTIKUS VILÁGÍTÁS I Irodák, kórházak, iskolák, munkatermek számára a „P 0 U L S E N“-armatúra. Próbalámpákat, vételkényszer nélkül, díjtalanul szerelünk Kérjen egy ,,POULSEN“-prospektust 1 Blau és Lukács elektromosgyár Budapest, Vi., Eötvös-uíea 38. Ktrjan prospektust I motorkerékpár megbízható, szép, öles ó, 175 ccm motorkerékpár 920 P Vezérképviselet T~ SAL6Ó IMRE BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 27. SZ. PERZSASZŐNYEG vásárló közönségnek figyelmébe ajánlom saját érdekében, előbb több helyen érdeklődjön, azután for du Íjon SZAHAK AW ANESI AN-HOZ IV. kér., Irányi-utca 21. sz. az udvarban. Telefon :[Aut. 833-16. Művészies javítás, tisztítás, mosás. Köztisztviselőknek árengedmény és fizetési kedvezmény! Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénztári számla: 10.517. — Postatakarékpénztári csekkszámla : Kisipari hitelakció : 44.500. —_ Girószámla : Magyar Nemzeti Bank. — Táviratcím : IPKOZPONT. TELEFONSZÁMOK : KÖZPONTI OSZTÁLYOK : V., Nádor-utca 22. Aut. 253-33, Aut. 253-37, Aut. 151-35, Aut. 212-14. Igazgatóság. Titkárság. Pénzügyi osztály. Ellenőrzés. Könyvelés. BŐROSZTÁLY: Lipót 996—62. V., Nádor-utca 21. építőipari osztály: Lipót 912—32. V., Nádor-utca 18. FAIPARI OSZTÁLY: Lipót 996—61. V., Nádor-utca 21. KISIPARI HITELAKCIÓ: Automata 253-33. V., Nádor-utca 22. KERESKEDELMI OSZTÁLY: Lipót 996—61. V., Nádor-utca 21. TEXTIL KÖZSZÁLLITÁSI OSZTÁLY: Lipót 902—32. V., Nádor-utca 18.