Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-25 / 39. szám
2 Független Budapest 1929. szeptember 25. megoldását. De sürgős ennek a reformnak a megalkotása a városházi adminisztrációban mutatkozó bajok gyökeres orvoslása érdekében is. Én tehát, miután a reform alapelvei már le vannak fektetve, most már gyors tempóban igyekszem a tervezetet végleges formába öltöztetni. A tervezetet megismertetem a községi pártok vezetőivel, majd — mindjárt a képviselőház őszi ülésezésének kezdetén beterjesztem a javaslatot. A parlament munkarendjének a meg,állapítása nem tőlem függ és így nem bocsátkozhatom jóslásokba abban a tekintetben, hogy, a reform mikor kerül parlamenti letárgyalásra. Én csak annyit mondhatok, hogy sürgetem a javaslat napirendre tűzését és remélem, hogy még ebben az esztendőben, tehát a képviselöház karácsonyi szünete előtt, legalább a képviselöházban megszavaztathatom a fővárosi reformról szóló törvényjavaslatot. A belügyminiszternek ez a nyilatkozata kétségtelenné teszi, hogy a fővárosi reform valóban a legaktuálisabb politikai problémák élére került. A belügyminiszter — mint közvetlen környezetéből értesülünk — arról egyelőre nem tud nyilatkozni, hogy szükségessé válik-e a lejáró mandátumoknak újabb CSEN DE LET. Persze, hogy a csendről és a rendeletről lesz szó! Alig várom azt a bizonyos januáriust, amely meghozza a pesti polgár álmát, pihenését, mert ami itt ma dühöng, az már igazán tűrhetetlen. Rikkancstorok és autóduda, rádió és zongora, csengető villamos és szemetes, hangos gyermek és zörgő tejeskanna, dübörgő teherautó és fütyülő suszterinas, ez nagyvárosba nem való, ettől a pesti polgár ideges lesz, ettől nem alszik, nem pihen, nem dolgozhat nyugodtan. Igen, némelyik olyan ideges lesz, hogy elfelejt új gallért a nyakára tenni, hanem töredezett szélű kaucsukgallérban feszít, nem ér rá, hogy a nadrágját megstoppolja, sőt tűrhetetlen idegességében tovább hordja a lyukas cipőjét. Igaza van a tudós profeszornak! A pesti polgár mindettől a zajtól, ami nagyvárosba éppenséggel nem való, olyfokú idegességben leledzik, hogy ide-oda kapkod, elsején nem a házbért fizeti, hanem kenyeret és esetleg túrót vesz, névjegy helyett zálogcédulát cserél. Ettől a rettentő zajtól annyira nem tud pihenni a lakásában, hogy egyremásra az Örök Csend és Nyugalom honába vonul, mondván, hogy ott legalább a köz- világításra nincs több gondja. No, de januáriustól máskép lesz! Nem kell többé brómot szedni, elég ha a rendeletet beveszi. Lesz a pesti zajnak egy Pandora-szelencéje — papirosból! A rikkancs nem rikkanthat, autós csak kesztyűbe dudálhat, szerződésre csak a suttogó baritonisták számíthatnak, a villamos pianisszimó gázol, a tejet alagcsöveken vezetik egyenest a szájba, kánikulában nem lesz muzsikálás, elmarad a hangos vacso- rásdi, és azokba a bizonyos csintalan revolverekbe is csak durranásnélküli lőszert szabad használni. Milyen jó lesz! A csendelettakaró alatt, hogy lehet majd pihenni! A pesti polgár nem riad föl álmából arra a csekély zajocskára, amit a holnap esedékes házbére okoz, nem ébred föl félőrülten arra a picike lármára, hogy éppen ma bocsátották el a vállalattól, álmában mosolyog, ha megjelenik előtte a jól ismert kedves végrehajtó bácsi, amint viszi a műhelyből a tűzőgépet. De még a felesége milyen nagyszerűen alszik! Hiába ravaszkodik ezután, hogy álmatlanságba lendítse mindkettőjüket azzal, vájjon miből vehet valami ennivalót a csarnokban, esetleg a községi lóhússzékben, hogy a Janikának muszáj már cipőt venni, a Klárinak be kell fizetni a tandijat. Pihenhet a pesti polgár és neje nyugodtan, mert dr. Illetékes megrendszabályozta mindazt, amitől eddig nem aludtak, nem pihentek — a pesti zajt. Hát kérem szépen, jöhet a csendankét, a csend- torvény, a csendrendelet. Lehet, hogy sikerül olyan csendet teremteni Budapesten, mint egy siralomház- ban, lehet, hogy lesz rendőr elegendő ahhoz, hogy minden pufíogó motort bedugaszoljon, minden fölöslegesen tülkölő autóst megcsendszabályozzon, minden hangosan szóló rádiótölcsérbe vattát dugasson, minden porolót kiporoljon, vagy az utcán hangos- kodókat lehangolja. Lehet, hogy sikerül a csendélettel a csecsemőket leszoktatni a visításról, a gyerekeket a hangos kacagásról. De, hogy a pesti polgár pihenése ezzel biztosítva van, hogy ezzel megjön az egészséges álma, hogy ettől rendbe jön a lerongyolt idegrendszere, azt senki ne állítsa és senki ne remélje! A gyei ekeknek módot kell adni arra, hogy egészséges játékban túláradhassanak, kacaghassanak ahogy a torkukon kifér, ehhez játszóterekre, tágas iskolai udvarokra, erdei iskolákra van szükség. Előbb ezt kell megankétezni, törvényben és intézményekben biztosítani, azután jöhet a házfelügyelői fégy elem. y\ pesti polgár idegrendszerének helyreállításához- és ttmeÉii H-T. ■Budapest, V. kerület, Sas-utca 35. «* Telefon: 30-71, 108 -58, 141—52 f vi teljesítőképesség: 12.000 vagőn cemenf, 5.000 vaaői mész, 80,000.000 darab tégla, 8,000.000 darab cseréj PorUandcementqyár : Lábatlan. - Mészégető : Lábatlan _ Téglagyárak : Buda, Kőbánya, Nyergesűjfalu. meghosszabbítása. Ezidőszerint ugyanis ez a kérdés még nem foglalkoztatja a belügyi kormányzatot. A belügyminiszter ezt a kérdést elóibb Bethlen István gróf miniszterelnökkel óhajtja megtárgyalni és e tárgyalás eredményétől függ, hogy újra meghosszabbítják-e azokat a mandátumokat, amelyek ez év december 31-én lejárnak, vagy pedijg a belügyminiszter élni fog a feloszlatás jogával és a választások kiírásáig tanáosközgyülés fogja vezetni az autonómia ügyeit. Amennyiben a belügyminiszter a meghosszabbítás mellett döntene, úgy ez hat hónapra, 1930. június 30-áig szólana. A Független Budapest munkatársa egyébként érdeklődött az új választások kiírásának a terminusa iránt is és előkelő helyről azt az információt kapta, hogy az új községi választások minden valószínűség szerint júniusban lesznek. Karácsony előtt tető alá kerül a fővárosi reform, amely intézkedni fog az új összeíró küldöttségek megalakításáról és a választásra jogosultak névjegyzékének az összeállításáról. Az új törvény rendelkezései közeli terminusokat fognak megállapítani a választói névjegyzék összeállítására vonatkozóan, úgyhogy a választások a jövő év júniusában megtarthatók lesznek. pedig előbb el kell némítani a tűrhetetlen házbérzajt, az éhező gyomor elviselhetetlen lármáját. Emeljen gátat dr. Illetékes a keresetnélküliségből fakadó borzalmas zsivajnak, és csukássá rá az ablakot a velőkig ható adóbömbölésre. Akkor használ majd a csendtörvény! De így? Legfeljebb lesz megint egy pár olyan bölcs paragrafus, amely miatt a pesti polgár dühében nem alszik! Posta Sándor. Nyirbogdányi Petroleumgyár R.-T. Központi iroda: BUDAPEST, VI., Andrássy-út 2. Gyár: NYIRBOGDÁNY. BERTOLIN autó- és traktorolajok, HELIOS autóbenzin, mindenfajta motorbenzin, ALFA világító- és traktorpetróleum, gázolaj, henger- és gépolajok, gép- és kocsikenőcsök. PORilElf TESITö OLAJOK. KÜNZ JÓZSEF és TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, IV. kerület, Szervita-tér 4. Telefon: Aut. 827—09. Vászon- és asztainemü. Szállodai és kórházi fehérnemű. Pusztaszeri- és Lublói-úton 90-180 öles telkek, bérházra is alkalmasak, jutányosán, esetleg részletre. Csillaghegyen telkek 10 százalék lefizetéssel öt évi részletre kaphatók. „MONTANA“ ingatlaniroda Budapest, III., Lajos-utca 9. szám. Telefon : 606 —15. Mexikói EBANO BITUMEN modern asphalt- és makadam-burkolatok és felület kezelési munkálatokhoz, nagy- és kiskocka-burkolatok kiöntéséhez IÄv“et BURGHARDT EMIL I Budapest, VII., Erzsébet-körút 39. Tel.: ]. 410-51. KÁRPITOSMUNKÁT háznál, házon kívül egolcsóbban vállalok Szabó Ferenc, Budapest, VIII., Práter-u. 46. ILKOVITS J. központi íűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon: 212-07. Üvegcsillárok gyári larakata KOirFZiKlRMill. Budapest, VII., Dob-utca 9. II. 1. Ugyanott nemes porcellánok és színes poharak is kaphatók. Kurzweil festék !! A VEZETŐ MÁRKA!! DEHMAL KÁROLY ZONGORAGYÁROS Budapest, Vili., Rákóczi-út 19 Yladás, kölcsönzés, javítás, hangolás. FtlEGEFt OTTÓ ORGONAGYÁR UJORGONÁK valamint HO ML 0 K ZA TSÍP OK szállítását és orgonáiavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven eves fennállása óta 2,300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X., SZIGLIGETI-UTCA 29. SZÁM. (RÁKOSEALVA) # TELEFON: JÓZSEF 393—45. Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatók és pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ LINGEL KAROLY ÉS FIAI Első Magyar Faáru- és bútorgyár! Budapest, VII., Róisa-utca 4—6. szám. Kérjük 120 szobából álló állandó kiállításunk megtekintését. VASBETON TERVEK. Stauber József STATIKAI SZÁMÍTÁSOK. építészmérnök Tanácsadás konstr. kérdésekben. Budapest, I., Gaál-ulca 4. Olcsó és szolid megoldások. Telefon : 522-09. STROBL VILMOS oki. gépészmérnök. Mérnöki iroda és villamossági vállalat. Villamos berendezések, nagyfeszültségű hálózatok tervezése és építése. Budapest, V., Szalay-utca 3. ______Telefon: Automata 11T— 1.1. G* E> F) p1 r \71 udvari fényké- L^í\LJI 1 pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I., BUDAFOKI-ÚT 22. TEL.: J. 321-17 KOSZTELÁN MIKSA BUDAPEST, VI., KÉR. EÖTVÖS-UTCA 23/B. Budapest székesfőváros útjait speciál-olajaival szabadalmazott eljárás szerint portalanítja. 1 111* Ä0 gyártmányai hiteles vegyvizsgálati bizonylat tanúsága szerint asbesttartalmuknál fogva tűz- és fagyállóak Régi és új tetők fedési munkálatait teljes szavatosság _mel- lett a legjutányosabb áron vállaljuk kedvező^ fizetési feltételek mellett is. Elismerő levelek a legelőkelőbb helyekről. Telefon: Hatvan 84. Sürgönyeim: Palagyár Hatvan. Budapesti iroda; V., Nádor-u. 3.