Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-04 / 36. szám

Független Budapest 1929. szeptember 4. A városi lakásépítkezési akció befejeződött. Az Elektromosmüvek és a Gázművek építkezései a közeljövőben meg­indulnak. A lakásépítési akciót a főváros a maga részéről anyagi eszközök hiányában befejezte és egyelőre nem lehet számítani arra, hogy a lakásépítkezést a város tovább folytassa. Különben is a hatósági lakás­termelés rossz befektetésnek kezd bizonyulni, mert a mai magas építési költségek mellett csak horribilis házbérekkel lehetne biztosítani az amortizációt, már pedig a lakosság kereseti viszonyai az új házakban megállapított lakbéreket nem bírják el. Igazolják ezt a körülményt azok a tények, hogy a most épülő új bérházak lakásait a tulajdonosok alig képesek kiadni. A főváros legutóbbi kislakásépítkezései következté­ben a házakból származó jövedelme erősen meg­csappant, mert ami bér a magas lakbérek ellenére befolyik, kénytelenek a befektetett tpke amortizálá­sára fordítani. A régi házak viszont olyan csekély jövedelmet hajtanak, hogy a fenntartási költségeket is alig fedezik. Ezért igyekszik Lamotte Károly pénz­ügyi tanácsnok a rosszul jövedelmezőt városi objektumokat érté­kesíteni és a befolyó összeget jobban gyümölcsöző befekte­tésekre fordítani. A városi lakásépítkezés tehát ilyen körülmények között megszűntnek tekinthető, de azért mégis lesz a közeljövőben egy-két olyan bérházépítkezés, mely közpénzen fog megvalósulni. Tudvalevő, hogy az Elektromosmi ívek vezetősége régen készül tisztviselői és alkalmazottai részére lakásokat létesíteni. Ki is dolgozták az erre vonat­kozó nagy programmot, melyben három nagy bérház- komplexum felépítéséről volt szó. A tervek kivitele mindegyre késett s már úgy volt, hogy elvesztette aktualitását. Most azonban mégis újra napirendre tűzték a kérdést és elhatározták annak legsürgősebb megvalósítását. Igaz, hogy egyelőre csak egy ötemeletes bérházat épít az üzem a Markó- és a Honvéd-utcai üres telken, ahol nemrégen egy elektromos aláMomást létesítet­tek. Másfél millió pengőt irányoztak elő erre az épít­kezésre és a költséget az Elektromosmüvek nyug­díjalapja bocsátja rendelkezésre. A bérpalota építé­sét még az ősszel megkezdik és jövő nyárra befe­jezik. A lakásokat kizárólag az üzem tisztviselői és alkalmazottai fogják kapni. Beszélnek arról is, hogy a Ráday- és Kinizsy-utcák sarkán levő városi tel­ken, ahol eddig a ruha- és cipőüzem műhellyé volt, szintén üzemi bérházat épít az Elektrőmosmüvek. A Gázmüvek, mint már régóta köztudomású, a Rákóczi-úti kis Rókus helyén építenek nagy bérpalotát, melynek egy részét a gáz- és vízmüvek igazgatósági hivatalai, a nagyobbik részét azonban tisztviselő­lakások fogják elfoglalni. A lakásépítkezés terén ezek a város legközelebb kivitelre kerülő tervei. Veszekszik a nyomorúság... A piaci iparcikkárusok harcot hirdetnek a piaci éielmiszerárusok ellen. A piaci és vásárcsarnoki árusok állandóan panasz­kodnak a különféle megszorítások és korlátozások miatt. Egyre-másra népes küldöttségek jelennek meg a városházán és terjedelmes memorandumokban mondják el panaszaikat és sérelmeiket. Legújabban a budapesti hetipiacok miatt elégedetlenkednek s miután az élelmiszer- és ipar­cikkárusok érdekei e kérdésben ellentétesek, a moz­galom eredménye az lett, hogy a két érdekcsoport képviselői szembekerültek egymással. Hosszú idő óta az a helyzet, hogy Budapest külön­böző kerületeiben más-más napokon tartják a heti­piacokat. Ez a rendszertelenség a forgalom rovására vezetett és épp ezért a piaci és vásárcsarnoki élelmi­szerárusok arra kérték a fővárost, hogy egysége­sítse a budapesti hetivásárokat s minden kerületben ezentúl kedden és pénteken tartsák a hetipiacújéat. Miután a vásrosházán első alkalommal nem járt si­.JE r!P _HD sebolaj legyen minden menfőszekrényben. Fertőzéstől megvéd és gyorsan gyógyít. M. kir, népjóléti és munkaügyi M. kir. kereskedelemügyi miniszter 72,455/1924. sz. miniszter 92,052/XX. 1925. sz. körrendelet. rendelet. kerrcl intervenciójuk, a kereskedelmi miniszterhez fordultak kérésükkel. Értesültek ezekről a lépésekről a piaci iparcikk- árusok, akik ellenakciót indítottak a mai állapotok fenntartása és az élelmiszerkeres­kedők elutasítása érdekében. Az iparcikkárusok ugyanis a mai rendszer mellett nagyon jól járnak, mert áruikkal valósággal végigházalják a pesti pia­cokat és miután mindennap más-más kerületben van hetipiac, nap-nap után ehhez igazodva vándorolnak kerületről kerületre. Igv például a Garay-téren állan­dóan 420, a Döbrentei-téren 230, a Fcrdinánd-téren 290, a Krisztina-tércn 210, a Széna-téren pedig mint­egy 150 állandó piaci iparcikkárus jelenik meg, akik jó vásárt is csinálnak. Nekik tehát érdekük, hogy ne egységesítsék az egész főváros területén a heti­piacokat, mert akkor hetenkint csak kétszer tudná­nak árulni. Az érdekeltségek harcában úgy látszik mégis a kereskedelmi miniszter fog dönteni s odafenn hatá­roznak majd a hetipiacok mai rendszerének fenntar­tása, vagy megváltoztatása tárgyában. A minisz­térium mielőtt döntését meghozná, kíváncsi a fő­város véleményére, és most leiratot intézett a ta­nácshoz, melyet felszólított, hogy e kérdéssel kap­csolatos álláspontját közölje a minisztériummal. A Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szövetség-utca 22. sz. PL MUNKÁCSY ERNŐ épület- és mülakatosmester, takaréktűzhely- és kályhakészítö Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312-30. ■■ *>B takaréktUzhely-készltö, épület- és mUlakatos mester Budapest, V., Gróf Tisza István-utca 14., Bálvány-utca 2. (Az udvarban.) I RÁBA-KRUPP RÁBA-A. F. ^ AUTÓBUSZOK TEHERAUTÓK minden nag-yságfban. A legmodernebb kivitelben készülnek MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR R.-T. GYŐRI AUTOMOBILGYÁRÁBAN Közp. Igazgatóság: Budapest, V., Deák Ferenc-utca 18. sz. Telefon: 818-50, 818-59. — Budapesti javítóműhely és alkat­részraktár: Kerepési-út 26. Telefon: József 453-84. Gépkocsik, alvázak bemutatása Budapesten is költségmentes. KAM APA MOXGöKÉPSXMHÁX " ^ J V f \ M V # ▼ VII., Dohány-utca 42. Telefon: József 440—27. Elsőrendű műsor minden héten!

Next

/
Thumbnails
Contents