Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-19 / 25. szám

10 Független Budapest 1929. június 19. A Bauxit Trust A. G. üzleti jelentése. A Bauxit Trust A. G. igazgatósági ülésében az ügy vezetőség előterjesztette a folyó iizletév (1929. február 1—1930. január 31.) négy első hónapjára vonatkozó üzleti jelentését. A bányászat fejlődése teljesen kielégítő. A termelési költségek is az igazgatóság által annak idején előirányzott keretekben mozognak. Ezzel szemben az eladás a fnult évhez viszonyítva, össz­hangban az általános gazdasági helyzettel, csökkent. A bauxit elhelyezésére vonatkozó kilátások továbbra is kedvezőek. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy hosszúlejáratú szerződések állnak fenn pl. a Vereinigte Aluminium-Werke A. G.-vel. mely­nek aluminiumgyárait bauxittal a társaság látja el. Annak az állításnak, mintha a bauxit a jövőben kevésbbé, vagy egyáltalában nem szolgálhat az aluminium nyersanyagául, semmi alapja sincs, mert az czidőszerint alumíniumot előállító összes kohók nyersanyagaként kizárólag bauxitot használnak. A bauxitnak az aluminium mellett másik lényeges piaca, a bauxitcementgyártás, a beléje helyezett várakozásoknak eddig teljes méri ékben megfelelt. Nyilvánvaló, hogy nagy bauxitcementgyárak létesí­tése néhány évet vesz igénybe, és így az ehhez fűzött remények is természetesen csak a legköze­lebbi esztendők folyamán valósulhatnak meg. A tár­sulat pénzügyi helyzete egészséges. Igazolja ezt. hogy többmillió svájci franknyi bankbetét felett ren­delkezik, ellenben eddig sem bankhitelt nem vett igénybe, sem pedig adósságai nincsenek, A folyó év üzleti eredményéről az igazgatóság most, az iizletév első négy hónapja elteltével, még nem nyilatkozhatik Legjutányosabb árban szálift sodrony kerítést ÖS if'“0'"5 Hicker és Társa cég Budapest, IV., Ferencz József rakpart ‘23 sz Alapíttatott 1876. Telefon : Aut. 826—83. Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X., Gergely-utca 30. — Telefon : J. 361-79. Épít, javít, alakít szivattyútelepeket 1000 lóerőig, bármely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfelszívással. Grandjean József takaráktüzhely-készítő, épület- és műlakatos mester Budapest, V., Gróf Tisza Isíván-utca 14., Bálvány-utca 2. (Az udvarban.) GAUGUSCH JANOS LAK ATOSMESTER vállal: épület- és vasszerkezeti munkákat, úgyszintén tömegmunkát is. BUDAPEST, X. KÉR., ZSIVORA-UTCA 5. SZÁM. ZEKA szab. kéménytoldó a szél erejével növeli a kérnényhnzatut. Kapható ZSÍROS KÁROLY oki. gépészmérnöknél Budapest, I, Horthy Miklós-út 96. Telefon : József 348—83. Mérnöki Szaküzlet A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R.-T. ELADÁSI OSZTÁLYA BUDAPEST, IV., Múzeum-kőrút 41. TELEFON : AUT. 860 96. | PETZ TESTVÉREK VASÖNTÖDE ES GÉPGYÁR Budapast, V. kér., Berlini-tér 9. szám. Telefon : L. 932—36. ! OETL ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. TELEFON : József 308—32 és József 308—31. Stiller G. A. és Tsa reszelővágó üzeme Budapes*, VI., Forgách-iTca 19. — Telefon : L. 913 36. Transformátorok Szénkefék Motorok es í R.-T. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON : 77—39, 147—75, József 395 — 10. az ,,első segélynyújtáshoz“ szállít HAMVAS ERVIN oki. gyógyszerész irodája Budapest, V., Csáky-utca 34. Telefon: L. 965- 60. Budapest, V„ líáei-íit 66. sz. Szerszámgépek. Famegmunkálógépek. Transmission Fogaskerekek. Vasöntvények. AZ ÚJ RACIONÁLIS ESZTÉTIKUS VILÁGÍTÁS! Irodák, kórházak, iskolák, munkatermek számára a „P 0 U L S E N“-armatúra. Próbalámpákat, vételkényszer nélkül, díjtalanul szerelünk. Kérjen egy „POULSEN‘‘-prospeklust! Blau és Lukács elektromosgyár Budapest, VI., Eötvös utca 38. — ___i_Z_______________________________l A V olga-bár — Liliom. (A Vígszínház e hete.) A legutóbbi két nagy siker tölti be a Vígszínház e heti műsorát. Most vasárnap, azután kedden, szerdán, csütörtökön, szombaton, valamint a jövő vasárnap és hétfőn is Gumiéra szenzációs énekes és táncos játéka, A Vo/ga-bár mulattatja a közönséget. A Víg­színház énekes vígjátékénak zeneszámait, Márkus Alfréd, Tamássy Pál és néhány kitűnő külföldi kom­ponista szerzeményeit már az egész városban játsz- szák. Az újdonság főszerepeiben Titkos Ilona, a Góth- pár és Rajnai Gábor lépnek föl a parádés együttes élén. Hétfőn és pénteken a Liliom, Molnár Ferenc remekműve folytatja diadalmas pályafutását Var­sányi Irénnel és Csortos Gyulával a főszerepekben.

Next

/
Thumbnails
Contents