Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-19 / 25. szám

8 Független Budapest 1929. június 19. A sikló költségvetése is deficittel zárul. Az autóbusz konkurrenciájától fél a Hegypálya. — Egy fillért sem adhat a községi háztartásnak. A jövő évi fővárosi költségvetés szomorú alakulá­sáról már több cikkben számolt be a Független Budapest. A helyzet azóta sem változott, sőt az újabban nyilvánosságra kerülő költségvetési előirányzatok egyre sötétebbnek mutatják a ki­alakuló mérleg képét. Nincs egyetlen költségelőirányzat sem, mely több felesleget, vagy kevesebb kiadást irányozna elő, sőt azok az üzemek, intézmények, amelyek eddig nyere­ségükből hozzájárultak a községi háztartás terhei- hez, új előirányzatukban vagy teljesen törölték, vagy a minimumra redukálták ezt a hozzájárulást. Az előbbi helyzet állott elő a Budai Hegypálya esetében is. Ez a szerénj^ keretekben működő közle­kedési vállalat a múltban elég rentábilisnak mutat­kozott és csekély forgalmának jövedelméből mindig juttatott kisebb-nagyobb összegeket a községi ház­tartásnak is. Az új költségelőirányzat azzal a szo­morú jelentéssel végződik, hogy az üzem egyetlen fillér nyereségre sem számít, örül, ha bevételeiből fedezni tudja kiadásait s így a községi háztartásnak sem juttathat egyetlen fillért sem. A Budai Hegypálya a pesszimisztikus kilátásokat az autóbuszüzem meginduló konkurre-nciájávaí magyarázza. A közeljövőben ugyanis már autóbuszok fognak a Várba közlekedni és igen valószínű, hogy a közön­ség inkább ezt a modern közlekedési eszközt veszi igénybe, semhogy az ócska siklón kapaszkodjék fel a Várhegyre. A Hegypálya vezetősége különben foglal­kozik azzal a gondolattal, hogy az autóbuszról át­szálló forgalmat biztosítson a siklóra és költségve­tését is ennek alapján készítette. Ha ez a terv nem válna be.- a Hegypálya bevételi reményei mégi job­ban leromlanának és az üzem deficitje elkerülhetetlen lesz. így is 15,000 pengővel kevesebb bevételt irányoz­tak elő s a fenyegető deficitet csak úgy tudták el­hárítani, hogy a kiadási tételeket 5,000 pengővel csökkentették. Az üzem így 110,000 pengős kiadás­sal' és bevétellel számol s a községi háztartásnak nem juttat semmit sem, holott eddig évente 10,000 pengő feleslege volt. Ez a reménytelen költségvetés természetesen nem nyújthat fedezetet a sikló modernizálására, holott az erre vonatkozó tervek már évek óta a tanács asztalán- feküsznek s várják a jóváhagyást. Néhány százezer pengő kellene csupán a Hegypálya újjái- teremetésére, de a főváros, úgy látszik, semmiképen sem akar erre a közlekedési eszközre áldozni. A HegypálVa igazgatósága is beleunt már a sok sür­getésbe s a költségvetést kísérő jelentésében le­mondással mutat rá arra, hogy a sikló tervezett át­alakítási költségeit az új költségvetésbe nem vette fel, ellenben fenntartja erre vonatkozó régi javas­latait. T eherautópótkocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép- és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27-29 Telefon: József 395—80. Vitéz Gyurkovich és Társa Budapest, V., Dorotfya-utca 3. szám. Telefon: Automata 802—29. Benzin, petróleum, autó- és traktorolajok, mindennemű ipari üzemanyagok. I RÁBA-KRUPP RÁBA-A. F. Jk. AUTÓBUSZOK TEHERAUTÓK minden nagyságban. Minden speciális célra is alkalmas. Minden tekin­tetben legmodernebb kivitelben készülnek. MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR R.-T. automobilgyárAban Közp. Igazgatóság: Budapest, V., Deák Ferenc-utca 18. sz. Telefon: 818-50, 818-59. — Budapesti javítóműhely és alkat­részraktár: Kerepesi-út 26. Telefon: József 453-84. Gépkocsik, alvázak bemutatása Budapesten is költségmentes. AUTÓS, MOTOROS! HIYHENT KAPHAT Budapest, VI. Iter., JóKai-tér 5. szám. Telefon: 2S8-36., 202-34. FEKETE ÖDÖN mérnök vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Zsigmond-u. 1. Telefon: Aut. 514-80. GRASSELLY ÁRPÁD 1900. óta fennálló speciális üvegfedél vízmentesí­tési vállalata. Szerződéses városi szállító. Budapest, VIII. kér,, Illés-utca 22. sz. II. 4. K özponti fűtések vízvezetéki berendezések, ornamentikaai bádogos Alapítva 1885. munkák Fried Zsigmond iroÄaSar Budapest, VIII., Baross-utca 76. Telefon: 324-84. WALDMANN SÁNDOR Egészségügyi, víz-, gőz-, légszeszszerel- vények, műszaki cik­kek és fémáruk ke­reskedése Budapest, VI., Jókai-utca @. szám. Telefon: Automata 102-74. FLIEGIí BÉLA BUDAPEST, VIII., VAS-UTCA 7. TELEFON : J. 435-07. Készít épület-, díszműbádogos munkákat és higiénikus fürdő­kádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak sze­relését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők berendezését KOVÁCS A. ÖDÖN központi fűtés, vízvezeték, csatornázás Budapest, VIII., Bezerédi-utca 8. szám. Telefon : József 382—93, József 408—78. GERŐ N. NÁNDOR ^ VII., ALPÁR-UTCA 8. Telefon : J. 315-29. Központi fűtés. Vízvezeték. Épület bádogosmunkák. A KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyi-u. 25. Telefon: J. 380-30. TOLLÁR LAJOS épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés és csaiornázási-vállalat Budapest, VI., Aradi-utca 29. Telefon : L. 983-32. Garázst épft Budán a Köztisztasági Hivatal 200 lófogatú kocsit cserélnek ki rövid időn belül motoros jármüvekkel. A köztisztasági hivatal állandóan fejleszti autó­parkját, úgyhogy rövid időn belül a lófogatú jármü­veket teljesen kiküszöböli üzeméből. Az új pro­gramúiban is szerepel több új locsolókocsi és seprő­gép vásárlása, de a megnövekedett autóállományt a meglévő garázsokban és raktárakban már nem képe­sek elhelyezni. Legutóbb a Kun-utcában és a Bulyovszky-utcában végeztek nagyobb átalakítást, de azóta is 50 köztisztasági autóval és 14 pótkocsival sza­porodott a járművek száma. A közeljövőben az eádigieket is meghaladó arány­ban fog az üzem fejlődni, mert a még meglevő 200 lófogatú kocsit, üzemgazdasági okokból, mielőbb autókkal akarják kicserélni. Szükséges tehát már most gondoskodni megfelelő férőhelyről. Legalkal­masabbnak látszott egy új garázs építése a budai oldalon. A Budán szolgálatot teljesítő autók szintén a Bulyovszky- és kunutcai telepről indulnak munka­helyükre s a hosszú „holtjáratok“ miatt az üzem­költségek meglehetősen nagyok voltak. Ha a budai garázs felépül, a jobbparton szolgálatban levő kocsi­kat mind ott fogják tárolni, s így a hivatal jelenté­keny költségmegtakarítást ér majd el. Már kisze­melték az alkalmas helyet is a Csapláros-utca 6—8—10. szám alatti 590 négyszögöles városi tel­ken. Az itt emelendő garázs építési költsége 400,000 pengő lesz. Az építkezést még a nyáron megkezdik. Scheiber Miklós okleveles gépészmérnök központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty-u. 19. Telefon : J. 352-92. BRÜNDL JÁNOS udvari szállító, egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor-u. 34. Telefon: J. 315—19. Központi fűtés, melegvíz készítés, vízvezeték, csatornázás, gázderítő-telepek, városok vízmüvei, városok csatornái. KOVÁCS OSZKÁR bádogosmesfer érckoporsó és temetkezési cikkek készítője. Budapest, IX., Gyep-utca 56. Telefon: J. 445—45. mérnök, központi fűtési szellőztetési, vízve­zetéki és csatornázási berendezési vállalata Budapest, VII!., Gólya-utca 22. Telefon: József 431-72. ZSOLDOS ÉS TÁRSA Budapest, V., Korall-utca 33. Telefon : L. 990—53. Állandó raktár Belco vízvezetéki és Neheimi fűtési szerel­vényekben. SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ iiKTon ri:i<i:\4 Budapest, Vili., Jőzsef-körút 77—79. szám. Telefonhívó: József 349—83. Balczó Sándor mázoló-mester Elvállal minden e szakmába vágó munkái ízléses kivitelben. Budapest, III., Lajos-utca 85. Telefon : Auf. 624-28 MKen.dLly' Cm ^ ■■ ■ szobafestő, mázoló és díszletfestő Budapest, IX. kér., Lónyav-utca 7. szám, földszint 7. Műhely : IV. kér., Veres Páiné-utca 7. Telefon: Automata 856—40. I UX7 LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. ■■C# Ili BUDAPEST, VII. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. SZÁM. Csak pipereszappant li asznál) on!

Next

/
Thumbnails
Contents