Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-05 / 23. szám
Egyes szám ára 50 fillér, XXIV. évfolyam. 1929. június 5. 23 . szám. Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden héten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 60 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kladőhlvatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József 3k5—82. Postatakarékpénztár! csekkszámla : 45.476. Ezt a csendet, amely a városházát üli meg, nem nevezhetjük nyári csendnek: nem, mert ez a „nyári“ csend már több mint esztendeje tart és a legkegyetlenebb tél derekán is ugyanígy uralkodott a városházán az az álmosság, amely a nyárelőtti időkben szokott csak erőt venni rajta, mint most, a nagy vakáció előtt. Tavaly ilyenkor, esztendeje, panaszt emeltünk ezen a helyen, amelyben arról keseregtünk, hogy a közgyűlés és az adminisztráció működését deprimálóan sújtja a közeledő fővárosi reform. Mindenki arra vár, vájjon marad-e, megy-e, változás lesz-e, vagy sem és most, egy év múltával, még mindig ott vagyunk, ahol tavaly ilyenkor: a városházán még mindig a várakozás tétlensége az űr, megfojt minden kezdeményezést, minden koncepciót vagy lendületet a bizonytalanság, amelynek végén ott a nagy kérdőjel: érdemes-e? ... Ha a közgyűlési évre elfogulatlanul tekintünk vissza, akkor meg kell állapítanunk, hogy nagyon szomorú volt ez az esztendő. Mert azok az úgynevezett „harcias“ periódusok, amelyek élethalálharcba, vagy küzdelmekbe vitték a törvényhatóságot, nem alkotások körül zajlottak le, nem a fokozott munka tempójának lázas dübörgését jelentették,- hanem éppen ellenkezőleg, kis, személyi, vagy magánérdekek összecsapását, a mai városháza működésének egyetlen izgalmas területét. A közgyűlést legnagyobb izgalomba a taxi-rendszámok kérdése hozta, e körül dúlt a legnagyobb háborúság és elkeseredés, már pedig igazán nehéz dolog lenne azt állítani, hogy a rengeteg adminisztrációs, gazdasági, kulturális és pénzügyi természetű baj mellett ez lett volna a főváros életének legfon' tosabb problémája. A másik nagyobbszabású ütközet a közüzemek körül folyt le, ez azonban már nem volt igazi harc, csak amolyan próbálkozás, amely nem is jutott messzire. A harmadik nagy kérdés, a Talbot-centrálé ügye ebben a közgyűlési időszakban nem is foglalkoztatta a törvényhatóságot. A költségvetési viták során sem láttunk valami különösebb eredményt. A legutóbbi költségvetésnél inkább technikai (budget-technikai) kérdések voltak a döntőek, maga a költségvetés izgalommentes, csendes, vizet nem zavaró munka volt, olyan, amelyből hiányzott a só és a borsó, a kovász meg az élesztő. Csak azért volt jó a költségvetés, mert nem volt benne hiba. Ami nagyobb terv, vagy szándék esetleg beletévedt, ez terv és jószándék ma is, épp olyan megvalósulatlan akarás, mint akkor volt. Menynyivel jutott előbbre a nagy kórházi tervezge- tés azóta?. Semmivel sem. Pedig a közegészségügyi ügyosztály mindent elkövetett, hogy megoldja ezt a halasztást nem tűrő problémát, amely még mindig probléma, jóllehet minden oldalon meglenne a jóakarat ahhoz, hogy végre valóság legyen a nagy, középponti kórház álma. Ami pedig a jövő évi költségvetést illeti, arról már félig kész képet adnak az elkészült előirányzatok, amelyek láttára fájdalmasan kell konstatálnunk azt a tényt, hogy nemcsak haladásról nem lehet szó, hanem ellenkezőleg, nagy dekadencia előtt állunk, olyan reménytelen korszak küszöbén, amely kétségbeejtően katasztrofálisnak látszik Budapest életében. Ezt a stagnálást nem lehet sokáig bírni. A fővárosnak ez a csendje, a városi életnek ez az eseménytelensége mindennél rosszabb. A pénzügyi helyzetre hivatkozni nem lehet: a főváros a községi háztartás eddig el tudta kerülni a deficitet és megvolt a pénz mindenre, amire csak kellett. És az sem mentség, hogy az új fővárosi törvény előrevetett árnyéka akaszt meg minden alkotó munkát, holott meg tudjuk érteni, hogy pszichikailag nem a legjobb ösztönző az a nagy bizonytalanság, amely a lelkeken ül. Az új törvény már évek óta húzódik, és el- húzódhatik még tovább is, hiszen politikai momentumok álltak a javaslat hátterében. A városházának azonban nem szabad politizálnia, dolgoznia kell, nem sandíthat félszemmel a belügyminisztériumi íróasztal felé, ahol az új törvény paragrafusait gyártják: mindkét szemét — és ha száz szeme lenne, mind a százat — a nagy feladatokra kellene függesztenie, amelyek fojtogatnak bennünket. A Vásárpénztár reorganizációja rövidesen aktuálissá válik és azok a különféle programmok, amelyek ezzel kapcsolatban az utóbbi időkben felmerültek, sok olyan érdekes közgazdasági kérdést ölelnek fel, amelyekkel jó, ha a fővárosi szakkörök megismerkednek. Az egyik ilyen probléma az élelmezési ipar és kereskedelem organizációja, amelyiknek csodás fejlettségéről ad tanúbizonyságot az angol és amerikai helyzet. A tizenkilencedik század közgazdasági felfejlődését azok az iparágak jellemezték, amelyek könnyen raktározható és könnyen szállítható árucikkeket áhítottak elő. Röviden ezeket az iparágiakat man- chester-iparnak nevezzük. A textilipar, ruházati ipar és az építőipar és a velük parallel fejlődő hatalmas gépipar, amelyekhez a közlekedési vállalatok vagonjai és lokomotívjai is sorakoznak, a múlt században olyan hihetetlen mértekben felfejlődtek, hogy az egész világ közgazdasági képét megváltoztatták. A mezőgazdaság és a vele kapcsolatos élelmezőipar bármennyire akarta is alkalmazni a manchester-ipar közismert or.gpnizáló módszerét, ez mindaddig nem sikerült, amíg a hűtőipar és a jéggyártás nem tette lehetségessé az élelmiszerek raktározását és szállítását. Amióta ez a műszaki probléma megoldást nyert, azóta az élelmiszeripar és kereskedelem olyan hihetetlen mértékben koncentrálódik, hogy az egész manchester-ipar kezd eltörpülni mellette. Az Északamerikai Egyesült-Államokban az élelmiszereket szétosztó kereskedelem, amelyet nálunk kiskereskedelemnek neveznek, 22 ezer millió dollár forgalmat bonyolított le 1928-ban és a washingtoni hivatalos jelentések szerint a háború utáni egy évtized alatt ebből az óriási forgalomból 5 ezer millió dollárt már teljesen kapitálisztikus szétosztó kereskedelmi szervek hoztuk forgalomba. Az egyik ilyen newyorki vállalat európai reprezentánsa felkeresett engem fíecsey Antal barátommal együtt és ajánlatot tett arra, hogy a budapesti élelmiszeripart és kereskedelmet a Vásárpénztárral karöltve hajlandó volna amerikai mintára megszervezni. Az ő Holding Company-\i\ Newyorkban annak az elvnek az alapján szervezi a szétosztó élelmiszerkereskedelmet és a vele kapcsolatos élelmezőipart, hagy meglévő jó cégekbe betársul és azokat úgy invesztíciós, mint rövid lejáratú hitellel ellátja. Az amerikai méretek mellett azt hihetné az ember1, hogy a mi élelmezési problémánk szinte jelentéktelen dolog. Amikor azonban amerikai üzletbarátunkkal átvizsgáltuk á budapesti közélelmezési statisztikai adatokat, akkor legnagyobb örömömre konstatáltuk azt, hogy Ennek a „nyári“ tempónak végét kell szakítani. Ha máskor nem, akkor éppen most, nyáron, amikor már nincs ideje az autonómiának ahhoz, hogy habozzon és bóbiskoljon. A természetes, az egyedül észszerű az lenne, ha a város éppen azért, mert bizonytalan a jövő, sietne mindent elvégezni, amit az eljövendő ismeretlen megakadályozhatna. Most kellene a legintenzívebb munkának folynia, a kerekeknek most kellene a leghangosabban dübörögniük: gyorsan, gyorsan, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap! Végezzünk el mindent, ami elvégezhető, mert a ma még a miénk, ma még dolgozhatunk, ki tudja, hol és hogyan talál bennünket az ősz!... Ezzel szemben a városháza már az elmúlt évben megkezdte a „nyári csendet“ ... Budapest forgalma egymagában elegendő arra, hogy egy Holding társaság alapíttassék. Budapest élelmiszerforgalma ugyanis elég nagyméretű ahhoz, hogy az amerikai töke iránta érdek- lödbessen. Amíg ugyanis Magyarország exportja mezőgazdasági cikkekben 1928-ban 504 millió pengőt tett ki, addig ugyanabban az évben Budapest 370 millió pengő értékű élelmiszercikket fogyasztott el és az export előbb említett összegéből is még körülbelül 30Ü millió pengőt a budapesti élelmiszerkereskedelem és ipar kötött le. Ilyeténképen az 1928. évi vásári áruforgalom Budapesten körülbelül 670 millió pengőt tett ki. A legnagyobb tételt ebből az élőállatforgalom tette ki 130 millió pengővel, azután a búza- szükséglet 48 millió pengővel, a gyümölcs 35 millió pengővel, a főzelékfélék 22 millió pengővel és így tovább. Ezt a 670 millió pengő körüli forgalmat az élelmiszeriparban és kereskedelemben dolgozó egye- dek bonyolították le, akiket a statisztika mint kenyérkeresőket mutat ki: Malomipar és terménykereskedelem . . 4,900 Sütő- és cukrászipar......................................4,500 Gyümölcs- és főzelékkereskedelem . . . 8,300 Húsipar és húskereskedelem ........................3,975 Ven déglő- és kávésipar...............................16,500 Fű szer-, csemege- és vegyeskeresk. . . 10,700 Összesen . . . 48,875 Az Északamerikai Egyesülit-Államokban az élelmiszerkereskedelem megorganizálása annyira visszahatott a közgazdasági élet felfejlődésére, hogy az Unió mezőgazdasági terményeinek mennyisége és minősége egyes cikkekben, az utóbbi 10 esztendőben megháromszorozódott. Különösen előre törnek a mezőgazdasági termelésben azok az ágak, amelyek az elfinomult városi élelmezéssel kapcsolatosak. A baromfi, a tojás, a tej, a finom főzelékek és a gyümölcstermelés olyan hihetetlen mértékben fejlődik fel azóta, amióta az élelmiszerkereskedelmet megorganizálták, hogy Amerika az egész világpiacot kezdi elárasztani élelmiszertermékeivel. Hogy csak egy példát mondjak, amióta az 500 millió dollár alaptőkével működő United Fruits Co., a banánkereskedelmen keresztül finanszírozza a banántermelőket, azóta kezdik az egész világot elárasztani banánnal és ugyanígy rohamlépésekkel halad előre a baromfitenyésztés, a kaliforniai almatermelés, a sajt- és vajgyártás és mindezek a vállalatok a kereskedelmen keresztül úgynevezett vertikális hitellel látják el a termelőket. Hogy milyen következményekkel járna az, ha a nagyszerűen bevált amerikai finanszírozó módszert alkalmaznának Budapest élelmezőiparában és kereskedelmében, arról1 fogalmat alkothatunk magunknak, ha feltesszük, hogy a jelenlegi 670 millió pengő forgalmat — amelyik Budapesten fut át — sikerülne csak megdupláznunk is egy évtized folyamán. A adófizető polgársága óriási áldozatokat hozott, Legmodernebb gyógyintézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIUM BUDAPEST, Vili. Idegbetegek, üdülők gyógy- VAS-UTCA 17. sz. helye, vízgyógyintézet, nap8ZIV- iSS ÉRBETEGEKNEK ÜJ OSZTÁLY éS légfijfdSk. Budapest élelmezési ipara és a Vásárpénztár. Irta Ereky Károly.
