Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-15 / 20. szám
1929. május 15. Független Budapest 3 WEISZ JÓZSEF és FIA BUDAPEST, V., HONVÉD-UTCA 38. - Alapífási év: 1869. 200 ajánlat az útépítési ügyosztályban próbaútburkolatok engedélyezésére. A főváros maga is folytat kísérleteket új, modern burkolatokkal és elfogadja a komoly ajánlatokat. — Csak akkor veszi át a kísérleti útburkolatokat, ha azoknak tartósságát több évi használat bizonyítja. Az útépítési szezon kellős köze pén vagyunk, a vállalatok felkészülten várják az egyre késlekedő közmunkákat és amint azt egy másik cikkünkben kifejtjük, ez a várakozásuk a főváros anyagi eszközeinek hiányában meglehetősen reménytelen. A vállalkozók azonban mégis szeretnének munkához jutni, ha nem is kereset végett, hanem azért, hogy Király Kálmán, nagyszámú munkásaikat és alkalmazottaikat foglalkoztatni tudják. Ezért az útépítő, különösen pedig az aszfalt munkával foglalkozó vállalatok ajánlatot tettek a fővárosnak újrendszerű próbaburkolatok létesítésére. A főváros, amely amúgy is sokat fáradozik a modern útépítkezés körül, nagy megértéssel fogadta ezeket az ajánlkozásokat és miután a közelmúltban néhány vállalattal már meg is állapodott próbaútburkolatok létesítésére, most ismét engedélyt ad több vállalkozónak más és más rendszerű próbaburkolatok építésére. Király Kálmán műszaki főtanácsos, az útépítési ügyek ismert szakértője, az új próbaburkolatok ügyéről ezeket mondotta a Független Budapest munkatársának: — A közlekedési technika hatalmas arányú fejlődése, különösen a gépjármű-forgalom óriási növekedése teljesen új korszakot teremtett az útépítések terén. Az eddig használt útépítési eljárások mind idejüket múlták és a mai nagy forgalomban már nem állják meg helyüket. Nemcsak nálunk, de az egész világon mindenütt folynak a kísérletek a mai igényeket kielégítő és a fokozott forgalomnak megfeleld új építési módozatokkal. Napról-napra új anyagokat, új alkalmazási eljárást találnak fel és ami tegnap még kitűnőnek bizonyult, azt ma már újabb és jobb rendszer múlja felül. A főváros szintén állandó kísérletezést folytat egyrészt saját üzeme áltat, másrészt a vállalkozók közbejöttével, a budapesti forgalomnak megfelelő útépítési anyagok előállítására. A közelmúltban leKözel egy évtizede húzódik a Kertváros Szövetség házépítési akciójának ügye. Ez idő alatt sok bonyodalom keletkezett az akció köriül, amely sokszor már szinte megfeneklett. Úgy látszik mégis sikerült a nehézségeket elhárítani, mert a Kertváros Szövetség nem régen beadvánnyal fordult a fővároshoz, hogy a Hajtsár-út mentén, a Földbirtokrendező Bíróság által a Szövetség részére kisajátított, illetve megítélt területek parcellázását engedélyezze. Mint ismeretes, sok évvel ezelőtt az Országos Földbirtokrendező Bíróság a Hajtsár-út és a Szent- mihályi-út között 253 hold, illetve 409,000 négyzet- méter területet sajátított ki 19 magánbirtokostól a Kertváros Szövetség céljaira. Többek között a piaristák birtokából, a gróf Vigyázó és a gróf Andrássy birtokokból hasítottak ki nagyobb területeket az akció céljaira. A bíróság potom pénzen ítélte oda a Szövetségnek az értékes területeket. A Szövetség csak most került abba a helyzetbe, hogy az óriási telekkomplexum felparcellázása iránt a lépéseket megtehesse. A szabályoktól eltérően azonban nem akar annyi területet átengedni a fővárosnak folytatott több ilyen kísérlet elég jól bevált és a gyakorlatban különösen az Illés-utcában, a Vágányutcában, a Gorove-utcában, a 'Magyar Aszfalt r.-t. által, a Vörösmarty-utcában és a Budakeszi-úton a Hirsch Mihály cég és az Útépítő és Aszfalt vállalat által épített próbaburkolatok feleltek meg a várakozásnak. De más cégek is készítettek kisebb- nagyobb utakon próbaburkolatokat, amelyek az eddigi használatban igen megfeleltek, de miután a megfigyelési idő még nem telt le, érdemlegesen nem nyilatkozhatom ezeknek eredményéről. — Most mintegy 200 kérvény fekszik a tanács előtt, amelyekben cégek s vállalatok a legkülönfélébb anyagokból készülő próbaburkolatok építésére kérnek tőlünk engedélyt. Több céggel fogunk is szerződést kötni, de az eddigi egyéves próbaidő helyett 3—5 évi megfigyelési időt fogunk kikötni. Többnyire zúzalékos öntött aszfalt és hengerelt aszfalt anyagból épülnek majd ezek az új próbautak, de sok bitumenes próbautat is készítünk. Kísérletképen néhány nagyon forgalmas hplyen beton úttestet is fognak létesíteni az erre kijelölt vállalkozók. — A kötendő szerződés szerint az előre megállapított útépítési költségeket a főváros csak 3—4 év múlva, a megfigyelési időlejártával téríti meg, azonban csak az esetben, ha a próbaburkolatok a gyakorlatban tökéletesen beváltak. Ha a burkolod nem' bizonyul tartósnak-, a vállalkozó köteles azt felszedni és a főváros által kívánt anyagból új burkolattal kicserélni. Ez esetben is csak a jó burkolat árát téríti meg a város. Egyes utakat több szakaszra fogunk felosztani és minden szakaszt másmás vállalkozóval, más-más próbaanyaggal bur- koltatunk. Valószínűleg azokat az útvonalakat jelöljük ki kísérletek céljaira, amelyeken autóbuszok fognak haladni, hogy ezáltal is beigazolást nyerjen, melyik próbaburkolat bírja ki a gyakorlatban a legnagyobb terhet és legélénkebb forgalmat. közterületek céljaira, mint amennyire köteles lenne. A szabályok szerint ugyanis parcellázások esetén a felparcellázott terület 30 százalékát ingyen át kell adni a városnak utak és egyéb közterületek létesítésére. A Kertváros Szövetség azonban csak 19 százalékot akar a fővárosnak átengedni díjtalanul, míg a többi területért megtérítést követel. A kisajátító bizottság szerdai ülésén tárgyalják ezt az ügyet s ekkor határoznak a 409,000 négyzet- ölnyi terület felparcellázásáról és a közterület céljaira leadandó kötelesrész nagyságáról. Mi a magunk részéről érthetetlennek tartjuk a Szövetség magatartását. Szinte ingyen kapták a hatalmas területet, amely azóta a szabályozás folytán óriási módon emelkedett értékben és most mégis a fővárosról akarják a második bőrt is lehúzni. Reméljük, hogy a kisajátító bizottság ragaszkodni fog ahhoz a minimumhoz, amelyet a szabályok a főváros részére biztosítanak és a túlságosan mohó Szövetséget elutasítja érthetetlen ajánlatával. BUDAPEST, VI., TERÉZ-KORÚT 43. SZ. Újabb nézeteltérés a főváros és a népjóléti miniszter között újabb gyógyszertár-engedélyek dolgában. A népjóléti miniszter négy új patikaengedélyt akar kiadni, de a főváros csak egyet javasolt. Hosszú szünet után a népjóléti miniszter a közelmúlt hetekben több új gyógyszertárnyitási engedélyt adott ki és megengedte a hatóságoknak, hogy újból elfogadjanak patikanyitási engedélyt kérő beadványokat. A rendelet következtében különösen Budapesten tömegesen kértek új gyógyszertárnyitási engedélyt, és úgy a népjóléti minisztériumhoz közvetlenül, mint a főváros tanácsához százával érkeztek a kérvények. Vass József népjóléti miniszter most leiratban értesítette a fővárost, hogy Budapesten célszerű lenne négy újabb gyógyszertárat létesíteni, meg is jelölte az erre alkalmas területeket, és felszólította a tanácsot, tegyen a közgyűlés útján erre javaslatot. A miniszter szerint az I. kerületben a Retek-utca külső részén, a III. kerületben Óbudának a Kenyeres-, Szőllő-, Határ- és Bécsi-út körüli részén, az V. kerületben a Pannónia-utcának a Sziget- és Csa- nádi-utca közötti szakaszán és a VI. kerületben a külső Váci-útnak a Süllő-,. Rába-, Klapka- és Tünde- utcák közötti részén lehetne egy-egy új gyógyszer- tárat nyitni. A tanács és a közegészségügyi ügyosztály foglalkozott a miniszter leiratával, kikérte a kerületi elöljáróságok és a tiszti főorvosi hivatal véleményét is. Ezek alapján a fővárosnak az a véleménye, hogy csak Óbudán lenne célszerű új gyógyszertárat engedélyezni, mert az itt történt fővárosi bérház- és egyéb építkezések folytán körülbelül 3,600 új lakó költözködött erre a környékre és ezek biztosítanák az új gyógyszertár megélhetését. Különben is messzi környéken nincs gyógyszertár, úgyhogy az új patika senkinek sem okozna konkurrenciát. A főváros azonban szükségesnek tartja, hogy a patikaengedélyt az új városi bérház közelében adják ki. A másik három gyógyszertár engedélyezését a /iöváros nem javasolja, egyrészt, mert a megjelölt környéken nem szaporodott a lakosság, másrészt, mert mindenütt vannak gyógyszertárak, amelyek a szükségletet kielégítik. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hurtgária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon : AUT. 530—03. FLIEGER OTTÓ ORGONA GYÁR UJ ORGONÁK valamint HOMLOKZA TSÍP OK szállítását és orgonajavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven éves fennállása óta 2,300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X., SZIGLIGETI-UTCA 29. SZÁM. (RÁKOSFALVA) # TELEFON: JÓZSEF 393—45. cipészmester Budapest, VII., Szövetség-u. 25. Teleíonhívó: J. 305-13. Megtérítést követel a Kertváros Szövetség a fővárostól olyan telekért, amelyhez ingyen jutott és amelyet most parcellázni akar. Megkezdik a Kertváros Szövetség hajtsárúfi 253 holdas, kisajátított területének parcellázását. WERTHEIM felvonógyár Magyarország legnagyobb speciális gyára mindenféle üzemű, legmodernebb szerkezetű felvonóberendezések szállítására. Budapest, VI., Lehel-utca 12. Telefon: 900—99. 908-54.