Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-10 / 15. szám

6 Független Budapest 1929. április 10. Uj leányárvaház és új szeretetotthon. Liber tanácsnok nyiSatkozik a villányiúti Notre Dame de Sion rendház megvételéről. • Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról a nagy­szabású tervről, amely szerint a főváros Bicske községben modern leányotthont és árvaházat létesít, a népjóléti miniszter által e célra rendelkezésre bocsátott ingatlan felhasználásával. A szociálpolitikai ügyosztály nagy koncepciójú szociális programmjá- nak kivitele során most tovább halad és a leány­árvák számára létesít egy új, minden tekintetben megfelelő otthont. Megírta már a Független Budán est, hogy a Rotten- biller-utcai Erzsébet leányárvaházat szűk volta miatt a főváros meg akarja szüntetni és helyébe vagy egy új intézményt építtet, vagy pedig valamilyen más, átalakítható, alkalmas épületet keres. Az alkalom erre meg is van, amennyiben ___ a Notre Dame de Sion rendház felajánlotta a fővárosnak megvételre a Villányi-úton fekvő hatalmas ingatlanát, amely kétemeletes, nagy épületből és 4,519 négy­szögöles parkból áll. Nem régen ugyanis a ciszter­cita rend épített a közelben rendházat, aminek foly­tán a Notre Dame de Sion-rend kénytelen eddigi otthonából kiköltözni, mert szabályai szerint férfi és női rendház nem lehet egymáshoz ilyen közel. A Notre Dame de Sion rendház vezetősége elhatározta, hogy eddigi otthonából elköltözik és a Sashegyen építtett új székházat. A Villányi-út 35—39. sz. alatti komplexumot 1,700,WO pengőért kínáltak fel meg­vételre a fővárosnak. Llber Endre tanácsnok a szociálpolitikai ügyosztály vezetője munkatársunk­nak erről az ügyről ezeket mondotta:- Évek óta foglalkozunk azzal a tervvel, hogy a Rottenbiller- és Dob-utca sarkán lévő leány­árvaházat kitelepítjük s megfelelő új intézményt építünk a leányárvák számára. A Rottenbiller- utcai leányárvaházban ugyanis csak 100 férőhely van s ez nagyon kevés a nagyszámú árvalányok befogadására. Az erre vonatkozó terv most olyan stádiumba jutott, hogy az elgondolás megvalósí­tása rövid időn belül megtörténhet. A Notre Dame de Sion rendház felajánlotta villányiúti parkját és székházát megvételre s kiküldött szakértők az árvaház céljaira az épületet megfelelőnek találták. A rendház vezetősége méltányos feltételeket is szabott, mert kijelentette, hogy a vételárat a fő­város részletben is lefizetheti. Az épületen alig kellene változtatni s legalább 150 árvát helyez­hetnénk itt el. Óriási lehetőség nyílnék az intéz­mény fejlesztésére is, mert négy és fél ezer négy­szögöles park tartozik az ingatlanhoz. Amennyi­ben az illetékes bizottságok hozzájárulnak a vételhez, egy éven belül már át is költözhetnénk az új otthonba. A Rottenbiller-utcai árvaházat átmenetileg, míg az új szeretetotthon elkészül, szegényház céljaira rendeznénk be, azután pedig vagy eladnánk az értékes telket, vagy a főváros maga építene itt bérházat. Szociális telep lesz a régi fertőtlenítő intézetből. A főváros 20 évre engedte át a helyiségeket. A gyáliúti régi fertőtlenítő intézet már ötödik éve használaton kívül van és azóta sok terv merült fel az értékes épületeknek valamilyen más célra való igénybevételére. A főváros tiidőbeteg-fekvőcsarno- kot, venereás dispansairt, házassági orvosi tanács­adót, elmebeteg patronázst, népfürdőt, szociális gon­dozót, anya- és csecsemővédő intézetet, napközi otthont és más hasonló intézményeket akart itt léte­síteni, de a nagy átalakítási költségek miatt a terv kivitele folyton elhalasztódott. A közelmúltban azután a kultuszminiszter fenn­hatósága alatt működő Főiskolai Szociális Telep ajánlatot tett a fővárosnak e tervbe vett intézmé­nyek felállítására és ajánlatában arra kérte a fővá­rost, hogy a gyáliúti régi fertőtlenítő intézet épüle­tét és telkét 20 évi használatra engedje át a Fő­iskolai Szociális Telepnek. A használatra való áten­gedés ellenében kötelezik magukat, hogy 300,000 pengős költséggel az épületeket a célnak megfele­lően átalakítják. A beadványban hivatkozott a Szo­ciális Telep eddigi eredményes, értékes működésére. Újpesten már oly nagyarányú és abszolút értékű szociálpolitikai tevékenységet fejtenek ki és olyan eredményeket mutatnak fel e téren, hogy feltétlenül szükséges ezeket az intézményeket a főváros terü­letére is áthozni. Meg akarják itt valósítani a szociálpolitikai és ezzel összefüggésben a szociálhigiénés és gya­korlati tudományos anyag rendszeres feldolgo­zását és ennek az anyagnak tudományos rendezésével olyan jellegű szociális akadémiát szándékoznak megnyitni, amilyenek nemcsak a nyugateurópai országokban működnek nagyszámmal, hanem az utódállamok közül is többen rendelkeznek. A fővárosban létesítendő telepen az intézet mun­kásságát többek között az anya- és csecsemővéde- lem, a venerikus betegségek elleni küzdelem, házas­sági tanácsadó, elmebeteg-patronázs, általában az egészségügyi munkásvédelem területére, napközi otthonok, tanonckör, néphivatal szervezésére, előadá­sok, tanfolyamok rendezésére akarják kiterjeszteni. A főváros tanácsa legutóbbi ülésén pártolóam el­fogadta az ajánlatot és javasolja, hogy a gyáliúti régi fertőtlenítő inté­zetet az említett célokra 20 évre engedjék át a Főiskolai Szociális Telepnek, amely úri jog elismerés fejében évi 10 pengőt fizetne. A Telep jogot nyer arra, hogy az összes épületeken a szükséges átalakításokat elvégezhesse és esetleg új épületet is emelhessen az ingatlanon. Ezek azon­ban már a megépítésükkor a főváros tulajdonába mennek át és a 20 esztendő lejártával az egész telep minden berendezésével együtt megtérítés nélkül a fővárosé lesz. A szociális intézményeket egy éven belül kell létesíteni és tevékenységét legfeljebb egy év múlva kezdheti meg az intézmény. CUSTODIS ALPHONS mérnöki iroda és speciális építési vállalat Budapest, V., Nádor-utca 19. Telefon : Automata 120—07. Gyárkéményépítés, gőzkazánbefalazás, ipari kemencék építése és tervezése IOETL ANTAL I VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. | Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. ' TELEFON : József 308-32 és József 308-31. Csányi Pál kőművesmester, építési vállalkozó /., Tarcali-utca 6. Budapest DÓCvloffÍTAlÁCPO bámulatos olcsón saját KC94LIC• TlOiClCII C keszitményű vasbuto- rok, rézbútorok, sodronyágybetétek, kárpitosáruk Herskovits Testvérek VII., Nagydiófa-u. 22. ÍWT Fővárosi tisztviselők kedvezményben részesülnek! ~S>!1 IR7T AAÁTVÁ<> fémöntödéie * Tel..- 7.391 io­1 tv i Lv\r\ 1 w «40 Budapest, X., Kőbánya, Márga-u. 1G­Készít: foszforbronz csapágyfémek, réz- és bronzöntvé­nyeket, továbbá díszműtárgyakat stb. stb. So iproiH jyőri tej i és yoghi IIPÍ Sopron-, Győr- és Vas­il ll megyei Tejgazdasági R.-T. a legmegbízhatóbb! I., FEHÉRVÁRI-ÚT 33-35. SZ. Telefon: József 305 31., József 428 01. Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X., Gergely-utca 30. — Telefon": J. 361—79. _ g ’'Í~ ~ * 1 x: ío Épít, javít, alakít szivattyútelepeket 1000 lóerőig, bármely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfeiszívással. Vasáruk, szerszámok és mindenféle háztartási cikkek ina fás- és Szerszámkeres)edelmi R-T. Budapest. V., Berlini-tér 4. DÁVID és KERTÉSZ ÄÄ. BUDAPEST, VI., MÁGLYA-UTCA 75—77. SZÁM. Telefon: Cipót 914—46. räd,6sz.iS! NEMES GYULA SS»,, BUDAPEST, II. KERÜLET, MARGIT-KÖRÚT 58. szám alalt, rádió és villanyüzletet nyitott RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK; villanyszerelés és mindennemű javítások. LEGOLCSÓBB ÁRAK ! X (1. ILLMIIIS-, ACÉL- ÉS üÉPIiMÍ Igazgatóság : Budapest, X., Kőbányai-út 19—23. Telefon: Igazgatóság: ]. 460-20. Eladási osztály: }. 311-39. Gyárak: BUDAPESTEN és D1ÓSGVŐRÖTT. GYÁRTMÁNYOK: Gépeb. Rendes és keskenyvágányú gőz- és motoros moz­donyok, motoros-hajtányok és sínautók. Félstabil gőzgépek túlhevítővel és a nélkül, kipuffogós- és kondenzátor üzemre. Ipari stabilmolorok, szívógáz- és földgáz-üzemre. Lokomobilok gőz-, benzin- és szívógázüzemre. Magajárók, gőz- és szívó­gázüzemre. Traktorok, vontatási és szántási célokra, benzin-, petróleum- és nyersolajüzemre. Golyóscsapágyas cséplőgépek rendes kivitelben és szalmaaprítós szerkezettel. Szalmakaza- lozók vasból és fából. Cséplőgépekre szerelhető lóherefejtő-, kukoricamorzsoló-, bab- és borsócséplő- és repcecséplő ké­szülékek. Szalmafelhordók. Teherautomobilok, autóbuszok, locsoló-autók, tűzoltóautók, kombinált tűzoltó- és locsolóautók. Automobilok különleges célokra. Utcaseprőgépek, úthengerlők, gőz-, benzin-, nyersolaj- és szívógázüzemre. Lakókocsik. Öntözőkocsik. Vízállomási berendezések. Téglasajtolók. Gép- és kocsialkafrészek. Gőzkazánok, sajtolt keret- lemezek, kerékpárok, kerékvázák, kerékabroncsok és tengelyek úgy a rendes, mint a keskenyvágányú mozdonyok-, tenderek­és waggonok részére. Kovácsolt gép- és hajóalkatrészek, kö­nyöktengelyek stb. Tartalékalkatrészek mozdonyokhoz, mező- gazdasági gépekhez, automobilokhoz. Automobilalkatrészek ú. m. öntvények, kovácsolt- és sajtolt alkatrészek. Hidak és vasszerkezefek. Vasúti és közúti hidak bármely méretben és kivitelben. Hídszerkezetek és magasépítési vas­szerkezetek, alacsony és magasfeszültségű antennaállványok. Daruk, fordítókorongok, tolópadok, zsilipszerkezetek, Báuer- féle szabad, kettős vaslétraállványok. Félfermények. Ingot, buga és lapka, különféle méretekben. Hengerelt áruk. Kereskedelmi rúdvasak. T és U vastartók. Szerkezeti és idomvasak. Durva-, kazán- és hajólemezek. Bordás- és tekercsrugóacél. Reszelőacél. Verőlécek és dob­sínek. Eelépííményi anyagok. Nagy- és kisvasúti sínek a hozzá­való szög- és Inposhevederek, alátétlemezek, hevedercsava­rok, tyrefondok, sínszegek és Grovergyűrűk. Csúcssínek és vasaljzatok. Teljes nagy- és kisvasúti váltók, kitérők, ke­resztezések és fordítókorongok. Öntvények. Acélöntvények, Martin-, mangán-, tégely- és elektroacélból nyersen és megmunkálva. Különféle vasöntpé- nyek nyersen és megmunkálva. Csövek. On'öttvas-csövek 6 m hosszúságig, karmantyús-, vagy karimás kötéssel ©ntött idomcsövek. Kereskedelmi áruk. Kereskedelmi öntvények, öntöttvas karikáskályhák és tűzhelyek. Jobbágy-féle szab. folytonégő- kályhák. Apróbb anyagok. Gazdasági és egyéb acélszerszámok. Különféle szerszám- és gyorsesztergaacélok. Szegecsek, csa­varkulcsok stb. Különféle minőségű tűzálló (dynas és cha­motte) téglák normális és alakos kivitelben. Barnaszénkát- rányszurok. sípos Sámuel épület- és tűzhely-lakatos Budapest, V., Weberle Sándor-ufca 5. sz. (Az udvarban) Tel : Auf. 807—89. NAGY GYULA LAKATOSÁRUGYÁRA Budapest, Vili., Kőris-utca 10. Telefon: ]. 348—15. Zwarg József és Társai mérieggyár Budapest, III., Szépvölgy-utca 8. Telefon: Automata 516-13. /\ rontgen 1 if \ /"\DIATHERMIA TRANSZFORM Stiller G. A. és Tsa reszelővágó üzeme Budapest, VI., Forgách-ulca 19. — Telefon : L. 913 36. tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöltőket, Jmi tűrnie Ji 4 ■ ^ '' -9\MdSS JE fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény! Telefonhívásra minden tételért elküldünk! Gvár: VII., Thököly-út 33. Telefon: ]. 394-41 és ]. 446-72

Next

/
Thumbnails
Contents