Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-02-08 / 6. szám

I 9 1928. február 8. Független Budapest Február-vécére elkészülnek az cvi Jelentések,, A polgármesteri hivatal, a tiszti főorvosi hivatal, az árvaszék és a többi szakhivatalok megkezdték az elmúlt év adatainak feldolgozását a készülő évi je­lentés számára. Február végére a jelentések el­készüllek s a közigazgatási bizottság március 12-iki ülésén kerülnek tárgyalásra. A főváros a kereske»dehni miniszternél megsürgeti az ipari kontárok elleni rendeletet. A közgazdasági bizottságban több alkalommal szóba került az ipari kontárkodás nehéz kérdése. Az itt elhangzott pana­szok nyomán a tanács elhatározta, hogy feliratot in­téz a közgyűlés útján a kereskedelemügyi miniszter­hez és felkéri, hogy erélyes intézkedéssel vessen véget a további kontárkodásnak. A felirat elkészült s azt a legközelebbi közgyűlés elé terjeszti a tanács. Ebben a feliratban rámutat a főváros arra a súlyos körülményre, hogy a háború után a kereskedelmi és ipari pályákat valósággal elözönlötték a hozzá nem értő egyének, ezek a pályák túlzsúfoltak s a rend­kívül nagy számban elszaporodott kontárok nemcsak a szaktudással rendelkező legális iparosoknak okoz­tak nagy versenyt, hanem megkárosították hozzá nem értésükkel a félrevezetett közönséget is. Rámu­tat a feliratban a főváros arra a körülményre is. hogy a kontárok elleni küzdelem eddig scnuniféle eredményt nem ért cl, merj a rendőri büntető bírás­kodás menete rendkívül lassú, a kontárok pedig fel­használják időhúzás céljából az összeis fellebbező fórumokat és azalatt tovább folytatják káros műkö­désüket. A főváros ennélfogva arra kéri a kereske­delemügyi minisztert, hogy a legrövidebb időn belül rendeleti úton gondoskodjék a rém dóri büntető bírás­kodás megfelelő reformálásáról és különös súlyt ves­sen a kontárkérdés megoldására. Egyúttal felhívja a miniszter figyelmét arra is. hogy a kontárkérdésben különbséget képi tenni a szaktudással rendelkező, de iparengedély nélkül működő kontárok és a.hozzá nem értő kontárok között. Jeszenszky Sándor: Szép Budapest. Érdekes és értékes könyv jelent meg a napokban Jeszenszky Sándor,’ kultus^minisztériumi osztálytanácsos tol­lából. „Miért szép Budapest és hogyan lehetne még szebb“: ezt az elvet fejtegeti az író munkájában, mely hű tükre a főváros szépségeinek és hibáinak s -pontos története a város utolsó évszázadának. A népszerű hangon, mindenki számára írt munka az Athenaeum kiadásában jelent meg. A csinos ki­állítású kötet cíjnlapját Balogh Rudolf egyik gyö­nyörű budai felvétele díszíti. Ára 5-60 pengő. Prohászka Ottokár-utea a Papnövelde-utcából. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa értesítette a fővárost, hogy a Papnövelde-utcát a közelmúltban elhunyt nagy főpap nevéről „ Prohászka Ottokár-utcának" nevezte el. A tanács intézkedett az új utcanévtáblák kifüggesztése iráat. Bajok a Széchényi-strandiürdö biifféjének bérlete körül. Múlt év nyarán nagy harc folyt a Széchényi- strandíiirdő biifféjének bérletéért. A küzdelemből Kolossá Viktor és Grosz Ödön kerültek ki győzte­sen. kik 8%-os részesedés átengedése ellenében megkapták a büffé 6 éves bérletét. Mint értesülünk, a bérlet körül most bajok varrnak, mert az egyik társ, Orosz Ödön nem kapott italmérési jogot, már pedig társas vállalkozók az üzemet csak akkor foly­tathatják, ha az italmérési jog a cég nevére szól. A városgazdasági ügyosztályon azzal a tervvel foglal­koznak, hogy ha a bérlők nem tudják az italmérési engedélyt megszerezni, felbontják a bérletet és új versenytárgyalást írnak ki a btiffére. Kolossá Viktor azonban igyekszik ettől a szándéktól eltéríteni az ügyosztályt s azon fáradozik, hogy a bérletet ru­házzák át egyedül az ő nevére. __ _ Sz ív- és érbeteg állomás létesült a Vas-utcai ár. Pajor Szanatóriumban, a legmodernebb vizsgáló- készülékkel. (Electrocardiograph). Ugyanitt szív­betegek részére pihenő és erősítő kúrák, szénsavas fürdők, fenyőfürdők, vízkurák, Zander stb. bennlakók és bejárók részére. A teljes ellátás napidí'ja 12 P-nél kezdődik. KOPP FERENC ­BUDAPEST, VI„ SZÉKELY BERTALAN-UTCA 25. volt Dalnok-utca. Telefonhívó : 125—68. Elvállal: templom- és profánablakok festését, üvegedzési és műüvegezési munkákat. CZIKORNYAI GYULA üvegezési vállalata Budapest, VII., Kertész-utca 23. Telefon : J. 416-64. fii KÜNZ JÓZSEF és TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, V., Deák Fersnc-utca é3 Bácsi-utca sarok. Telefon 216-63. Vászon és asztalnemű. Szállodai és kórházi fehérnemű. ----------------------------------------------------------------------­/ TÓTH FERENC pala- és cserépfedőmester BUDAPEST, VII., SZENTES-UTCA 37. Telefon: József 345—40. SZÁSZ JÁNOS mester Műhely: BUDAPEST, VI., TEVE-UTCA 31. SZÁM. Elvállal : gőzkazánok, víztartányok, gyárkémények és nehéz-vasszerkezetek újonnan való készítését, sze­relését, valamint szakszerű javítá-i munkálatokat. Szajkó Lajos utóda Szajkó Kálmán öntési eszközök gyára Budapest, VI., Röppentyű-utca 42. szám. Telefon : GYÁRT : Öntési eszközöket, szabadalmazott magtámasztőkat (stipper), öntödei lemezi szeg és tömegcikkeket. ESZKÖZÖL : Tűzónozást, tűzhorganyozást, galvanikus úton való ónozást, horganyozást és rezezést a legolcsóbb árak mellett. GÖTTLER MANÓ fakarékfűzhely- és lemezárugyár BUDAPEST, VII., ERZSÉBET KIRÁLYNÉ-ÚT 58. — Telefon : J. 363-29. Alapíttatott 1869. Postacsekkszámla sz. 58,543. Transformátorok Szénkefék Motorok Farkasíolgyi-fÉle Villamossági és Műszaki R.-T. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON : 77—39, 147—75, József 395—10. VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. TELEFON : Józ"sef*3Ö8—32 &s József 300—31. ■■"V V; s'... .....■ Nagy sikerek váltakozása a Vígszínház jövő heti műsorán. Őnagysága őrangyala. Postáskisasszony. A templom egere. Három nagy siker tölti be a Vígszínház e heti műsorát, még pedig a következő sorrendben: hétfő, szerda, szombat, vasárnap: Ünagysága őrangyala, a színház legutóbbi nagy vígjátéksikere kerül színre. Kedden és pénteken a Postáskisasszony, Lengyel Menyhért nagyhatású színmüve van műsoron. Csütörtökön A templom egere Fodor László népszerű vígjátéka kerül elő­adásra. Most vasárnap délután A zenélő óra, Har- sáinyi Zsolt színjátékát adják, mérsékelt helyárakkal. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa, nyilvános írás­beli ' versenytárgyalást hirdet 500,000 db. 18/18/13—14 cm-es trahit fejkö szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szeriint leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. Az ajánlat benyújtásához szükséges ' nyomtatvá­nyok IV.. Központi városháza, II. emelet 285. szám alatt kaphatók kettő pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett, borítékban elhelyezett ajánlatokat 1928. február 20-án (hétfőn) déli 12 óráig a tanácsi III. ügyosztály vezetőjénél vagy annak megbízottjánál, Központi városháza II, emelet 279. számú helyiségében lehet benyújtani. A verseny- tárgyalást 1928 február 20-án (hétfőn) délután 5 órakor tartjuk a II. emelet 266. számú helyiség­ben (ülésterem), ahol a vállalkozók vagy meg­bízottjaik jelen lehetnek. Budapest, 1928. évi január hó 23-án. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa, nyilvános írás­beli versenytárgyalást hirdet az I. kér., Zenta-utca— Horthy Miklós-út és Budafoki-út közötti szakasz átrendezési munkáira. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint leteendő bánatpénz, összege az ajánlati összeg 2%-a. A vonatkozó ajánlati feltételek és költségvetési nyomtatványok a tanácsi Hl. ügyosztályban, II. eme­let 285. ajtószám alatt kaphatók 2 (kettő) pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és külön' borítékban ek helyezett ajánlatokat 1928. február 13-án (hétfőn) déli 12 óráig kell a tanácsi 111. ügyosztály vezetőiéi1 inéi vagy annak helyettesénél II. emelet 279. aj toj­sz ám alatt benyújtani. A versenytárgyalás 1928* február 13-án (hétfőn) délután "5j órakor lesz a II. emelet 266. szám alatti helyiségben,’ahol a vállalj kozók vagy megbízottaik - jelén* lehetnek. 1 Buclüfíósf,' :1'928. étd • jauiTáV" hjÓ 25*-'én.i v ' 'Vr .. ........ A székesfőváros ‘tárnicsa. a ,’.,rr.ril," 7**" \ W t' ‘ V-V-ti •-! A* AT'ú..• (!( \j •’ . •

Next

/
Thumbnails
Contents