Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-19 / 51-52. szám
1928. december 19. Független Budapest 5 KORUNK KÉPE. Irta: Hfterí Ferenc nyug. alpolgármester. Körülbelül nyolc esztendővel ezelőtt, azon a napon, amelyen megtudtam, hogy több mint negyedszázados munkás, eredményes és becsületes közszolgálat 'után még csak nem is jelöltek arra az állásra, amelyet addig betöltöttem, azon a napon, amikor a könnyen érthető kétségbeesés ellen az olvasásban kerestem menekülést és feledést, véletlenül egy novelláskötet akadt a kezembe. Olvastam abban egy novellát, egy bájos példázatot arról, hogy ha valakit igazságtalanul bántalmaznak, legjobb, hu csendesen tűr, mert akkor az üldöző megbánja az igazságtalanságát. Eszembe jutott, hogy ez a gondolat nem is új, hiszen az evangéliumnak az a tanítása: aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel, ezen a gondolaton alapszik. Csendesen tűrtem nemcsak a justis-inordot, hanem azokat a kommentárokat is, amelyekkel a szenvedést súlyosabbá és elviselhetetlenebbé akarták tenni. De úgy látszik, hogy az evangéliumot inkább az üldözöttek olvassák, mint az üldözők, mert hiszen — mint a Fővárosi Közlönyben olvasom — még ma is, nyolc esztendő után, bántani akarnak ártatlanul igazságtalanságot szenvedő embereket azzal, hogy az egyik bizottsági tag ezt kiáltja: megérdemelték, a másik meg más valótlanságot tálai fel újból. Lássuk hát azokat a kommentárokat. Az első az volt, hogy az iskolákat állítólag felekc- zetembeli tanerőkkel töltöttem volna meg. iiivatkoz- hatnám tanukra, arról az oldalról is, ahonnan ez elhangzott, hivatkozhatnám munkatársaimra, hivut- kozhatnám arra a megbecsülésre, amellyel polgártársaim valláskülönbség nélkül tiszteltek meg, de én csak két száraz statisztikai adatra hivatkozom a főváros statisztikai évkönyvéből. 1912-ben (akkor vettem át a tanügyi osztály vezetését) a tanerők száma volt 5,376, 1915-ben, amikor távoztam onnan, volt 5,370. Azt hiszem, ehhez nem kel! több bizonyíték. A magyarázata pedig a dolognak az, hogy én rendcsinálás céljából küldettem a tanügyi osztályba, a nem kellemes feladatot kötelességérzésből vállaltam és két év alatt be is fejeztem. Ennek az eredménye volt az, hogy ámbár az iskolák szaporodtak, és pedig nemcsak számszerűleg, hanem új intézményekben is, mert hiszen a fővárosnak számos gyermekvédelmi és oktatási intézménye — a gyermeknyaraltatásiól fel a testnevelési reformig és a szakirányú tanonciskolától fel a pedagógiai szemináriumig — ebben az időben keletkezett, mégis a tanszeméiyzet létszámát nem igen kellett emelni, az évi költségtöbblet pedig, amely azelőtt már túlment a két millió koronán, fokozatosan leszállt (ugyancsak a statisztikai évkönyv adatai szerint) a hatodrészére. Munkám befejezésével küldetésem letelvén, már ki volt jelölve az új ügyosztályom és valószínűleg csak azért kellett tovább is ott maradnom, mert a háború kitörésével az iskolaépületek lefoglalása és a tanszemélyzet egy jelentékeny részének bevonulása miatt az oktatás zavartalan fenntartása olyan nehézségekkel járt, amelyek szükségessé tették, hogy az osztály vezetésében változás ne történjék. Ennek az első kommentárnak egy mellékhajtása volt az, amely rossznéven vette, hogy a tanszemélyzet sorában akadtak rokonaim is. Igaz, akadtak, éppen úgy, mint másoknak is, de ez csak azt mutatja, hogy olyan szerény sorsból származom, hogy rokonságom inkább a nemzet napszámosai, mint faurai között található, de ez talán nem szégyen. Mert hiszen egyrészt az alkalmazást nem tőlem kapták, másrészt az illetőket a velem való rokonság nem feszélyezte kötelességük teljesítésében, nemcsak annak a kötelességnek a teljesítésében, amelyet a katedrájuk, hanem annak a kötelességnek a teljesítésében sem, amelyet a haza iránt éreztek, amint azt bizonyítja az az emléktábla a városházán, amely a hősi halottak emlékét örökíti meg. A második kommentár az volt, hogy nem csináltam semmit, nem produkáltam semmit. Mire hivatkozzam? Az egész városháza tudja, hogy nemcsak kis hivatalnok koromban, hanem mint fötisztviselo is mindig elsőnek jelentem meg a hivatalban és utolsónak távoztam. A közoktatási intézmények között A lakásépítés problémájának helyes megoldása. Irta: TísIíVbc* (rá^iiár oki. mérnök. Az építkezés terén — a most meginduló útépítkezések mellett is — még évekig fog dominálni _ a lakásépítkezés problémája, mely az eddigi lakástermeléssel még messze sincs megoldva. A 25 éves adómentesség a jelenlegi törvény szerint csak az 1929. év végéig felépült lakóházakra vonatkozik és ezen időn túli az adómentességi tartama már csak 20 éves lesz. Ez annyit jelent, hogy 1929. éven túl ■— a mai kamatviszonyok mellett — nem lehet majd rentábilisán építkezni, vagyis ezen az alapon a lakástermelés meg fog szűnni. A pénzügyminiszter úr egyik beszéde alapjan azonban remélhető, hogy a városok belső területein épülő új házakra nézve a 2,5 eves adóment esség továbbra is fenn fog tartatni, sőt hisszük, hogy 30—35 évre fog felemeltetni. A magánépítkezést az újból nincs egy se, amelyben ne volna benne vagy az éu kezdeményező, vagy az én végrehajtó munkám is. A pénzügyi osztályban való aránylag rövid működésem alatt az én munkám volt egyebek közt a községi takarékpénztár létesítéséről szóló előterjesztés, a telekértékadóra és értékemelkedési adóra vonatkozó javaslatok, az a memorandum, amelyet honorálva az állam, kárpótolta a fővárost az állami feladatok ellátásáért. továbbá a költségvetésnek tárgyi rendszerbe öntése. A jogügyi osztályban talán egy évig voltam és ezalatt kidolgoztam a legutolsó lakásbér szabály- rendeletét a fővárosnak, és az új ipartörvény fővárosi tervezetét. A közgazdasági ügyosztálynak három évig voltam a csoportvezető alpolgármestere és ezalatt az idő alatt három közgazdasági alkotás létesült: 1916-ban az idegenforgalmi szervezet, 1917-ben a kisipari hitelintézet és 1918-ban a kereskedelmi és ipari kikötő építésének a megkezdése. fis ha az a kommentár, hogy nem produkáltam semmit, azt akarja jelenteni, hogy bizonyos oldalról megtagadnak tőlem minden elismerést, ebbe nekem sajnálattal bele kell nyugodnom, de vigasztalódnom lehet azzal a leirattal, amelyben Rubinek volt miniszter úr azt mondja, hogy örömmel tesz eleget a minisztertanács megbízásának és tudomásomra hozza, hogy a minisztertanács nekem a budapesti kereskedelmi és ipari kikötő országos fontosságú munkálatainak az előkészítése és folyamatbatétele körül nagy szaktudással és fáradhatlan munkássággal végzett önzetlen szolgálataimért köszönetét és elismerését fejezi ki. Az önzetlen jelző pedig arra vonatkozik, hogy az építő bizottság szabályzata szerint az elnökség tagjait megillető tiszteletdíjról az építés javára lemondottunk volt. Nem hiszem, hogy az a körülmény, hogy ezt is produkálhatom, egy leiratot, amelyben a kormány elismeri, hogy az autonómia tisztviselője az áldozat- készségig menő önzetlenséggel tud dolgozni a város és az ország érdekében, szégyenére válnék a fővárosnak vagy kárára az autonómiának, avagy lerontaná az alkotó munka értékét. Végül a harmadik kommentár az volt, hogy elfogadtam az alpolgármesterré választást egy tanácsnok társammal szemben, aki rangidősebb volt nálam. Erre nekem csak két megjegyzésem 'ehet. Az egyik az, hogy szolgálati sorrendben közvetlenül egymás mellett voltunk, tehát az ugrás nem volt valami olyan nagy, mint amilyennek azelőtt is, azóta is számos példáját lehetett látni. A másik megjegyzésem pedig az, hogy a nélkül, hogy utánajártam volna, a választás úgyszólván egyhangú volt. Olyan kerületek is engem jelöltek, ahol csupa keresztény vallásé bizottsági tag volt. És ha néha úgy elgondolkozom, azt hiszem, hogy talán még az elmúlt közgyűlési ciklus volt többségi pártjának a vezére is, aki az utóbbi kifogásnak hangot adott, akkor szintén rám szavazott volna. Hogy ezt hihessem, az ad rá jogot, hogy körülbelül abban az időben történt, amikor a régi közgyűlésnek egy tagja, aki egyúttal annak a közoktatási intézetnek a választmányában is helyet foglalt, amelynek Wolff Károly bizottsági tag úr a választmányi elnöke volt, eljött hozzám és közölte velem, hogy az elnök úr leikéi te őt, mondja meg nekem, hogy azt a szolgálatot, amelyet az intézetüknek tettem, és pedig önként, felkérésre nem várva, sőt a köszönetét is elhárítva, soha az életben nem fogja elfelejteni. Soha, a lelki szorongás legkínosabb idejében sem, amikor elmerülőben volt előttem mindaz, amit életcélul tekintettem, még sem próbáltam reklamálni ezt az önkéntes nyilatkozatot, s most is csak az kényszerít rá, mert még ma, nyolc esztendő után is támadás éri azt, ami előttem a legbecsesebb: a munkás, eredményes és becsületes közszolgálatnak a tudatát. Nem veheti senki rossz néven, ha ehhez úgy ragaszkodom. Hiszen a városházáról távozva, nem vittem magammal semmit, sem tantiémeket, sem stallumot, még csak rendes nyugdíjat sem, a csonka nyugdíjon kívül nem vittem magammal egyebet, mint a puritán és makulátlan közszolgálatnak az emlékét. És ha ezt meg akarom őrizni, és ha ezért, önmagámon erőt véve, mindezt el kellett mondanom, nem is magamért tettem, mert hiszen korunk ezt úgysem becsüli meg, korunk nem az ilyesmiért nyújt elismerést. Hanem tettem a köz érdekében. Talán egy perccel hamarabb jön el a tiszta igazság korszaka. fellendítené és lényegesen hozzájárulna a lakáskérdés részbeni megoldásához. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ily módon a város belterületén csak oly lakások termel- hetők, melyeknél a szobák évi bére 700—1,000 P között mozog, mely magas bért a középosztály kis része tudja csak fizetni. Ha másirányú gondoskodás nem történik a lakástermelés előmozdítása érdekében, úgy a régi házakban a kötött lakbérek felszabadítása után a bérek előreláthatóan emelkedni fognak, és ha nem is érik majd el az új épületek lakbéreit, mégis igyekezni fognak azokat megközelíteni. Ez pedig egyrészt általános drágulást fog előidézni, másrészt a középosztály egy részét arra fogja kényszeríteni, hogy kisebb lakásba költözzék es egyéb viszonylatban is beszállítsa az életstandardjét. Ennek megelőzése céljából a magánépítkezés fent említett előmozdítása mellett mielőbb meg kell teremteni a lehetőséget a köztisztviselők lakúskérdésének megoldására. Ezáltal sok lakás fog felszabadulni, ami majd megakadályozza a ma még kötött lakbérek túlságos emelkedését. Évek óta folynak ez irányban kísérletezések s azt látjuk, hogy eddig egy mód sem vezetett jelentős eredményre. A köztisztviselő ugyanis ma vagy hosszúlejáratú és végeredményben 10%-os bankkölcsönnel építkezhet, vagy 8%-os népjóléti minisztériumi kölcsönnel, mely utóbbi azonban 16 év alatt törlesztendő, úgy hogy az évi annuitás mindkét esetben túlmagas. Nem kap kedvezményt sem a telek, sem a közmüvek költségei tekintetében és a fentemlített kölcsönök is csak 50—60%-át fedezik az építési költségnek. A hiányzó részt még a fentieknél is drágább kamattal kell törlesztenie. Ily feltételek mellett a köztisztviselők nagy része nem tud építkezni. Meg kell tehát könnyíteni a feltételeket és pedig nemcsak a lakáskérdés általános megoldása szempontjából, hanem azért is, mert fontos állami érdek, hogy a köztisztviselők — ideértve a katonatiszteket is — megfelelő lakással bírjanak és pedig lehetőleg saját családi ház alakjában. Az államnak, városoknak és a munkaadó üzemeknek kell némi áldozatot hozni, és ezzel lehetővé tenni ennek a fontos kérdésnek meg;oldását. Az állam adjon nagyon olcsó (4—5%-os) amortizációs kölcsönt és pedig az építési összeg 70—75%-a erejéig, természetesen oly mértékben, hogy a tisztviselők lakbérének megfelelő százaléka az amortizációt fedezze. A városok létesítsék ingyen a közmüveket, tehát az utakat, víz-, villany- és gázvezeték és csatorna készítését az épületek külső faláig. Esetleg az építési engedélyek díját is lényegesen mérsékelhetik. Megfelelő ellenértéket kapnak abban, hogy nem kell saját anyagi eszközeikből lakásokat termelni. Az egyes hatóságok és közüzemek pedig adjanak saját tisztviselőiknek olcsó áron telkeket, esetleg 3—4% kamattérítés mellett hosszú lejáratú hitelre. Vasúti tisztviselőknek tehat az Államvasutak. katonatiszteknek a különböző katonai nyugdíjalapok stb., városi tisztviselőknek a munkaadó vámosi üzemek adnák el a telkeket. A hozandó áldozat iít is csekély, viszont az üzemek ezzel megoLliák saját tisztviselőik lakáskérdését. Ezen feltételek mellett a köztisztviselőre csurún az i feladat hárul, hogy az építési összeg 25—30'o áf gyűjtse össze, vagy pedig külön hitelként szerezze meg. Sok szempontból célszerű, hogy ennyivel az építtető tisztviselő is érdekelve legyen háza építésénél. A fenti feltételek mellett a köztisztviselői lakáskérdés meg lesz oldható és ez nagyon előnyösen fog visszahatni az általános lakásproblémára nézve is. Az adófizető polgárság ezen a réven fogja visszanyerni azt, amit az állam, illetve városok a köztisztviselőknek nyújtanak. AZ ÚJ RACIONÁLIS ESZTÉTIKUS VILÁGÍTÁS! Irodák, kórházak, iskolák, munkatermek számára a „P 0 U L S E N“-armatúra. Próbalámpákat, vételkényszer nélkül, díjtalanul szerelünk. Kérjen egy ,,POULSEN‘‘-prospektust! Blau és Lukács elektromosgyár Budapest, VI., Eötvös-utca 38. AZ EREDMÉNYES MUNKA ALAPFELTÉTELE: A CSENDES IRODA. A 6-OS MODFLLŰ RFMINGTON NOISELESS ÍRÓGÉP TELJESEN NÉMA. Díjtalanul és vételkötelezettség nélkül bemutatja a Remington írógép Rt. Budapest, VI. kér., Andrássy-út 12. szám. Telefon: Aut. 218—09, Auf. 212—85. Dr. Déri Ferenc.
