Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-05 / 49. szám
Függeilen Budapest 1928. december 5. MI ÚJSÁG A DOLGOZÓ POLGÁROK PÁRTJÁBAN? Olvasóink részéről merült iel áz a kívánság, hogy a Dolgozó Polgárok Pártja különböző mozgalmait és eseményeit hét- ről-hétre a Független Budapest útján közöljük a nyilvánossággal. Ennek -fiz óhajtásnak készséggel megfelelünk, s a párt belső életének eseményeit minden héten e kíilönrovatunkban fogjuk ismertetni. A párt november 26-án elnökségi ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy akciót kezd karácsonyi adóamnesztia érdekében. A kérdést a december 2-án tartott nagygyűlés magáévá tette. (A nagygyűlésről részletes tudósítás a lap más helyén olvasható.) A nagygyűlés határozati javaslatot fogadott eh hogy a párt memorandumban kérje a fővárostól és a kormánytól azt, hogy azok az iparosok és kereskedők, akik munka és kereset hiánya miatt nem tudtak és nem tudnak közteherviselési kötelezettségüknek eleget tenni, a kamat és végrehajtási költségek alól amnesztia-rendeletben mentesíttessenek. A többi pártot csatlakozásra szólítja fel. A párt november 29-én résztvett a Kékosz. autó- taxi gyűlésén és dr. Posta Sándor elnök,^ dr. Koll- mann Dezső. Latinak Jenő törvényhatósági bizottsági tagok nagyhatású beszédeket tartottak. Kifejtették, hogy a párt minden lehetőt el fog követni, hogy 500 iparos jusson önálló exisztenciához. December 5-én, szerdán este 8 órakor a párt saját helyiségeiben, (Wessclényi-utca 41. I. emelet) társas vacsorát rendez, amelynek keretében dr. Harrer Ferenc ny. alpolgármester előadást fog tartani a modern városigazgatásról. Az érdeklődőket ez úton is tisztelettel meghívjuk. Egy teríték ára P30 P. U S 1 C A r _f Royal-épület “ *■ VII., Erzsébet-körút 49. zongorái és pianinői árban és kivitelben páratlanok. Legkedvezőbb fizetési feltételek. Hangolás, javítás, bérlet. SZAVA SÁNDOR egészsí*sü(í.yi berendezéseit gyára BUDAPEST, I. KERÜLET, BUDAFOK1-ÚT 73. SZ. Telefon s József 416—07. FRITSCH és TARSA Cégtulajdonos FRITSCH EMIL (1904. óta) bádogos-, vízvezeték,- légszesz,- csatornázás- és egészségügyi műszaki vállalat BUDAPEST, II. KÉR., MARGIT-KÖRÚT 11, SZ. Telefon: Auf. 535—50. M. kir. postatak. pénzt. sz. 49,096 Alapította : TABERMANN GUSZTÁV 1872-ben. Budapesti épárusító Budapest, VII., Nagydiófa-utca 3. Szállít műjeget Budapestre és vidékre minden mennyiségben FUST LÁSZLÓ elektrotechnikai és műszaki vállalat Budapest, Vili., Békés-utca 1. (Omnia mozgóval szemben) Telefon: ]. 350—18. Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és égők raktáron. PAULAY LÁSZLÓ elektrotechnikai és műszaki vállala'a Budapest, VIII. kerület, Losonci - mca :t. Nzéin. » önálló villamostelepek tervezése és építése. ♦ | Színházi szabályozók és színpadi világítótestek. ♦ Költségvetések és tervezések megkeresésre. Távbeszélő : József 401-76 JESZE DÁNIEL műszerész, autogén hegesztés, mindenféle automobil alkatrészek hegesztése Budapest, VII., Czobor-utca 67. sz., saját telepén. RlEDER OTTÓ villamos berendezési vállalat műszaki intézet, elektrotechnikai és rádiócikkek raktára Budapest, IV., Irányi-utca 20. Telefon: J. 452—37. Alapítatott: 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel. KÖZTISZTVISELŐKNEK CSALÁDI HÁZ építéséhez legelőnyösebben folyósíttat építési kölcsönt ,CONCORDIA“ bank- és pénzváltó-üzlet. VI., Jókai-utca 6. Telefon : Lipót 966 63. Transformátorok Szénkefék Motorok fai és-T. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON: 77—39, 147—75, József 395-10. Dunamenti Fakereskedelmi r.-t. Budapest, VI., Váci-út 13. Telefon : Lipót 984—28. Állandó nagy készlet mindennemű asztalos áruban, fűrészelt és faragott faban, londina, léc, zárlécben és állványanyagokban. FEHER LÁSZLÓ fakereskedő Budapest, X., Kerepesi-út 25. Telefon : ]. 310—60. ÉPULETFA ÉS HA]ÓPALLÓ Guttmann és Székely fakereskedőhnél BUDAPEST, X. KERÜLET, SZÁLLÁS-UTCA 2-4. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! *. Telefon : AUT. 530—03. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Gellert Gyógyfürdője a régi Sárosfürdő rádióaktív hévforrásai. A LEGTÖKÉLETESEBBEN BERENDEZETT GYÓGYINTÉZET! Iszapkezelések, vízgyógyintézetek, szénsavas és sósfürdők gyógytorna iZander), forrólég- és villanyk^zelések. Inhala-, tórium, pneumatikus kamra, stb A modem orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljárásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelíthető. Kárpitos és díszítő KRAJNYÁK FERENC Sándor-féle Bordás Tégla-födém (szabadalmazásra bejelentve.) A legújabb magyar találmány! A legjobb és legolcsóbb síkfödém 1 SÁNDOR és LAKNER *SSa' BUDAPEST, VI., izabella-utca 69. szám. Telefon: Lipót 988-59. KÁRPITOS ÉS DÍSZÍTŐ Fővárosi tisztviselőknek 5°/° engedmény. D A ^ Ä D n X. kér , Kőbánya, Szent ÁA I» X3 a D K László-tér 7. szám. Szubota István és fia műaranyozók és díszítők Budapest, VIII., Nap-utca 36. Telefon: ]. 460-31. Templom-díszítő és berendező vállalat. HORVÁTH LAJOS R T. GÉPGYÁRA Budapest, III., Fényes Elek-utca 4. Telefon: Aut. 624—68. Vállal mindennemű gépjavítást, vasesztergályos, maratási és géplakatos bérmunkákat is. WEISZ MIHÁLY mérnök, építési vállalkozó, csatorna- és mélyépítő BALATON-UTCA 2. — TELEFON: T. 257—66. Wm. fiattávóábázáz. i/b&teó a J/a. S. 456 -03. Elektromotorgyár R.-T. BUDAPEST, V., DRAVA-UTCA 5. Telefon : Lipót 909 — 8 8. MINDENNEMŰ ELEKTROMOS GÉP. »MINIMAX« a legtökéletesebb Kézi tűzoltó készülék. Független a vízhiánytól. Oltóereje óriási. Mindenkor használatra készen áll s bárki által könnyen kezelhető Prospektussal és felvilágosítással szolgál a Magyar Minimax RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Rózsa-utca 85. — Telefon : T. 237-31. MEINL lí JTERMÉ SŰ TEA QUEEN’S BLEND A legnemesebb aranylevelű fajták (Golden tips) keveréke. A legfinomabb Darjeeling erőteljes ízével. Gyönyörű sötét felöntés. — Kb. 1/4 angol font P 4 40 Sopron-győri tej és yoghurt A a legmegbízhatóbb! I.. FEHÉRVÁRI-ÚT 33-35. SZ. Telefon: József 305 31., József 428, 01. M* IfkflBU és ^RANIER MagyarRadiatorgyárR.-T. *£ 017 O « »: Cir ■ A A JE. 31» ^ »-Ü Telefon: József 39(1-34 ós József 360-88.