Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-11-28 / 48. szám
2 Függeilen Budapest 1928. november 28. állásra, valamint az ugyancsak megüresedő elöljárói állásokra még decemberben kiírják a pályázatott. Kezdetben úgy tervezték ugyanis, hogy az alpolgármesteri állást behelyettesítés útján töltik be mindaddig, amíg a fővárosi reform életbe nem lép. A belügyminiszterrel folytatott megbeszélések alapján a behelyettesítés tervét elejtették: januárban alpolgármestert és elöljárókat választ a főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése. Ezt a megoldást a pártok is helyeslik, amelyeknek vezetői kezdettől fogva állást foglaltak a behelyettesítéssel szemben. ANTAL-BIMOID-UTAK a legtökéletesebbek ! BIMOID: a legnemesebb hideg aszfalt. Anyagszállítás. Ut- és járdaépítések. Financirozás. ANTAL LÁSZLÓ-BIMOID-MŰVEK Alma-utca 1. szám. BUDAPEST. Telefon: 506—43. Szállít műjeget fltiKlapcslrc és vidékre minden mennyiségben # KÜNZ JÓZSEF és TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, V., Deák Ferenc-utca és Bécsi-utca sarok. Telefon : 216-63. Vászon és asztalnemű. Szállodai és kórházi fehérnemű. r AVER IGNÁC papirosáruk, üzleti könyvek gyára, vonalozá intézet, könyvnyomda BUDAPEST, VIII., MÁRIA TERÉZIA-TÉR 15. SZ. Telefon: József 386—02. MEINL IX JTERMÉ SŰ TEA QUEEN’S BLEND A legnemesebb aranylevelű fajták (Golden tips) keveréke. A legfinomabb Darjeeling erőteljes ízével. Gyönyörű sötét felöntés. — Kb. 1/4 angol font P 4-40 Még a lövő esztendőben» is szüreteim akar a maglódi-úfi szöllőtelep. A halálraítélt üzem — amely mindig deficittel dolgozott — most 19,000 pengős felesleget mutat ki a költségvetésben. A maglódiúti városi szöllőtelep sorsa végre dűlőre jutott. Erre is kimondta a halálos ítéletet minden fórum, a belügyminiszter is. A szöllőtelep vezetősége azonban görcsösen ragaszkodik a telep fennmaradásához és semmi hajlandóságot sem mutat ügyeinek likvidálására. A halálraítélt telep a jövő évre is változatlanul elkészítette költségvetését, s talán a halálosítélet visszavonását akarja elérni azzal, hogy 19,000 pengő felesleget állított be. Eddig ugyanis minden évben nagy összegeket fizetett rá a város a szőllő gazdálkodásra*. A törvényhatósági bizottság nem hajlandó kegyelmet gyakorolni, sőt ellenkezőleg: mindjobban sürgetik a pártok a szöllőtelep feloszlatását. Újra előtérbe került az a régi terv, högy a 105 holdas területen kertvárost létesítsen a város. Mindenütt nagy tetszéssel találkozott ez a javaslat, csak a városrendezési ügyosztály találta aggályosnak és keresz- tülvihetetlennek. A városrendezési ügyosztály mereven elzárkózik e terv támogatása elől s mindenféle érvet felhoz el- buktatására. A leghatályosabb érve az, hogy a szöllőtelep helyén nincsenek közmüvek, s ha itt kertvárost létesítenek, a csatornázás, vízvezetékkel való ellátás, világítási és úthálózat építése több millió pengős beruházást igényelne. Különben is nem tartja célszerűnek városrendezési szempontból, hogy a főa főváros legelőkelőbb helyén BUDAPEST, IV. KÉR., FEREN€IEK-TERE 7. * * Margitszigeti palotája étterem, kávéház, bar, zene, tánc. * * KÁVFHÁZ jÓZSEF-KÖRÚT 37-39. SZ. ‘ ' ** ® *“■ * * **““ Esfénbinf cigányzene ! város azon a részen terjeszkedjen s a temető szomszédságában épüljön egy új városrész. Ügy látszik, ezek az érvek nem lehetnek olyan komolyak, mint amilyen színben azt feltüntetni szeretnék, mert sok érdekeltség és tőkecsoport fejezte ki hajlandóságéit, hogy megfelelő feltételek mellett a maglódiúti szöllőtelep helyén kertvárost épít. Van egy olyan terv is, hogy a fővárosi tisztviselők részére létesítenének itt tisztviselőtelepet. Ezeket a számításokat mind keresztül akarja húzni a szöllőtelep, amely a jövő évben is szüretelni akar s továbbra is változatlanul szeretné fenntartani a gazdaságot. Ez a szándék nem lesz keresztülvihető, mert a bizottsági tagok végképen elhatározták, hogy nem engedik meg ezt a kockázatos gazdálkodást, mely eddig is sok pénzébe került a városnak. A közeli napokban mindenesetre eldől, hogy mi történik a maglódiúti szöllőtelep területével, kertváros létesül-e ott, vagy konyhakerti gazdálkodásra adják-e bérbe a 105 hold földet. Megvételre kínálják a csillaghegyi strandfürdőt és a Rác-fürdőt. A csillaghegyi fürdőt nem veszi meg a főváros, de a Rác-fürdő tulajdonosaival komoly tárgyalások folynak. A Független Budapest adott hírt elsőnek a fővárosnak tett különböző fiirdőeladási ajánlatokról. Úgy látszik, az utóbbi időben a fürdők is rossz vállalkozásoknak bizonyulnak, mert valóságos fiirdőeladási láz dühöng Budapesten s alig van magánfürdő, amely ne lenne eladó s amelyet ne kínálnának fel a fővárosnak. A dohányutcai 11 ikrtgdria-fürdő nyitotta meg a sort. majd a budai Király-fürdő következett az eladó fürdők listáján. A város egyiket sem hajlandó megvenni, noha az eladók aránylag nem is kérnek nagy árat. A múlt héten Budapest egyik legnépszerűbb strandfürdőjét, a csillaghegyi „Ár,pád“-strandot ajánlották fel a fővárosnak 2 millió pengőért, A fürdő mellett ásványvízüzem is van, kényelmesen berendezett fürdőtelep, szálló stb. Ä tanács azonban a csillaghegyi strandra sem reflektál, mert attól tart, hogy a Nova R.-T. által a Római-fürdő mellett most létesítendő fürdőtelep nagy versenytársa lesz az Árpád-fürdőnek s így annak jövőjét nem látja biztosítottnak. A napokban ezután egy negyedik fürdőt is kínáltak megvételre a fővárosnak s a jelekből ítélve, valószínűnek látszik, hogy a főváros komolyan kíván az ajánlattal foglalkozni. A budai Rác-fürdő eladásáról van szó, amely köztudomás szerint Budapest egyik legrégibb és legnépszerűbb, jó meneteli! gyógyfürdője. Ä fürdő valamikor Heinrich Nepomuk Jánosé volt, akitől négy gyermeke örökölte, majd azok halála után a család 22 tagjának birtokába került. Az örökösök családi részvénytársasággá alakították az üzemet. Természetes, hogy a 22 tulajdonos nem részesülhetett egyen kint megfelelő jövedelemben s épp ezért határozták el, hogy a fürdőt eladják. Legelőször a fővárosnak ajánlották fel s mintán a Rác-fürdő a Gellért- és Rudas-fürdők szomszédságában van s könnyen belekapcsolódhatna a főváros egységes fürdőpolitikájába, nagyon valószínű, hogy a főváros és a fürdő- tulajdonosok között sikerül a megegyezés. Édes Endre tanácsnok vezetésével, különben e héten, szerdán, bizottság tekinti meg a Rác-fürdő üzemét és ez a kiszállás lesz az alapja a további tárgyalásoknak. Elkészült Budapest csatornázási térképe. Elkészült a csatornázási kataszter. — Csatorna-kartoték is készült. — Zaitz László főtanácsos nyilatkozik az ügyosztály nagyszabású munkájáról A város műszaki ügyei az utóbbi években sok tekintetben visszafejlődtek. Csak most kezd lábraállani a műszaki köz- igazgatás s bár a személyzeti létszám sohasem volt olyan kevés mint most, mégis emberfeletti munkát végez a mérnöki kar. A legnagyobb csöndben talán a csatornázási ügyosztály dolgozik s ennek ellenére itt tudják felmutatni a legtöbb eredményt. Most fejezték be Zaitz László műszaki tanácsos vezetésével a központi csciiornaszivattyútelep elektritUiálását, miáltal Budapest csatornázási üzemei tökéletesség és technikai modernség tekintetében e téren a világ legelső helyén állanak. A csatornaszivattyútelep hatalmas gépeinek próba- működése most folyik s rövidesen a villamosított telepet véglegesen átadják a használatnak. De e hatalmas munka mellett az ügyosztály időt talált egy olyan óriási munkateljesítményt igénylő feladat keresztülvitelére is, amellyel évtizedek mulasztásait pótolta. ' Elkészítették a főváros egész területének csatornázási térképét, melyen az összes csatornák elhelyezése, típusa, mélysége van feltüntetve. Elkészült a csatornák kartoték nyilvántartója s amit eddig csak nagy és költséges munkával, ásatásokkal, keresgéléssel tudtak megállapítani, azt I a kartotékrendszer segítségével pillanatok alatt ki- ' vizsgálják. A kartonlapokon ugyanis valóságos szii- | letési bizonyítványa van feljegyezve minden egyes csatornának. Zaitz László műszaki tanácsos, a csatornaépítési alosztály vezetője munkatársunkat a következőkben informálta e fontos és jelentőségteljes munkáról: Évtizedek óta nélkülözi a főváros az úgynevezett csatornázási szelvényeket, melyek nem egyebek, mint a Budapest iertiletén elhelyezett csatornák • pontos és hű térképe. A 90-es évekbeli állították össze a legutolsó ilyen térképet s azóta senki sem gondolt az adatok' kiegészítésére. Ezzel magyarázható, hogy itt a csatornázási ügyosztályban sem tudtuk pontosan megmondani, hol vannak csatornáink, még kevésbbé voltunk tájékozva a felül, hogy az egyes útvonalakon milyen mélységben, milyen nagyságú csatornák fekiisznek. Az adatok hiányossága nagy mértékben hátráltatta a munkát s mondhatni, teljesen megbénította az ügyosztály tevékenységét. Két év előtt azután elhatároztuk, hogy költséget és fáradságot nem kímélve, elkészíttetjük a csatornázási térképeket. Teljes két esztendeig tartott ez a munka, többezer felmérést kellett végezni s most prezentálhatom az eredményt, a 39 szelvényen felrajzolt Zaitz László.