Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-11-21 / 47. szám

8 1928. november 21. Független Budapest A Mária Terézia-laktanyát műemléknek nyilvání­tották. Budapest egyik jellegzetes monumentális . épületét, az Üllői-út és Ferenc-körút sarkán levő Mária Terézia-laktanyát a műemlékekre felügyelő bizottság műemlékké nyilvánította. A határozat alapján felhívták a fővárosi hirdetővállalatot, hogy az épület faláról távolítsa el á hirdetőtáblákat, ame­lyek ma az épület frontjának nagyrészét elfödik. De nemcsak a hirdetőtáblákat tüntetik el a< műemlékké nyilvánított laktanyaépületről, hanem az épületben levő üzletek cégtábláit is. Ezentúl csak apró üveg­táblát szegezhetnek ki az üzlettulajdonosok üzletük bejárata fölé. Januárban megkezdik 80 új szükséglakás építését. Ismeretes, hogy a régi lóversenytéri kunyhólakókat nem tudta a főváros mind elhelyezni, hanem mintegy 80 család továbbra is ezeken a nyomortanyákon kénytelen megmaradni. A tanálcs ezért elhatározta, hogy a jövő évi költségvetésben biztosított 400,000 pengős hitelt, amely szükséglakások építésére van felvéve, mindjárt az év elején felhasználja és január első napjaiban megkezdi az új szükséglakások építé­sét. A 400,000 pengőért mintegy 80 lakást tudnak épí­teni a Cegléái-úton. Az építkezést gyors tempóban folytatják, úgyhogy március elején a lakások már beköltözhetők lesznek. Húsz építész nyújtotta be pályázatát a maglódiúti szereteíház építésére. A Maglódi-úton létesítendő l, 600 férőhelyes új szeretetház építését a jövő évben kezdi meg a főváros. A tervpályázatot egy alkalom­mal már meghosszabbították és az új határidő a múlt hét végén járt le. A terminusra 20 pályamunka érke­zett be a főváros középítési ügyosztályára. A tervek felbontása csak a hét végén, a zsűri összeillésekor történik meg. A főváros és az állam költségén javítják ki a Feszty-körképet. A városligeti Feszty-körkép, mint ismeretes, egy részvénytársaság tulajdonában van. A nagyértékű alkotás az idők folyamán súlyosan megrongálódott, annyira, hogyha sürgősen nem gon­doskodnak a kép kijavításáról, úgy az teljesen tönkremegy. A főváros, valamint a kultuszminisz­térium részéről Kertész K. Róbert államtitkár hajlan­dóságot mutatnak arra, hogy fővárosi és állami költ­ségen helyreállítsák Feszty Árpád világhírű képét. Megállapították, hogy körülbelül 15,000 pengő szük­séges a restaurálásra és ebből az állam 7,000, a fő­város 8,000 pengőt vállal magára. Tekintve, hogy a restaurálási munkák elvégzése épp a kép rossz álla­pota miatt rendkívül sürgős és tovább nem halaszt­ható, a javítást azonnal meg akarják kezdeni. Miután a főváros költségvetésében erre a célra fedezet nincs, a tanács most 8,000 pengő póthitelt fog kérni a köz­gyűléstől. A szódabikarbóna használata a gyomorfalakra veszélyes. Gyomorégés a savtúltengésbő! ered - - ennek gyakori következménye a gyomorfekély. Orvosi megállapítás, hogy fenti bajokat semmi oíy nagyszerűen nem gyógyítja, mint a Cigelkán (Sáros m. ) fakadó ,,István" feltűnően sóskarbonátumos jó- dos forrásvíz. Vezérképviselet, V., Sas-u. 29. T. 120—20. Beszélő rekiámbábukat akartak felállítani Buda­pesten. Egy ötletes vállalkozó beadványt intézett a főváros tanácsához és engedélyt kért arra, hogy Budapest utcáin, üzletek bejárata előtt, vagy for­galmas pontokon beszélő reklámbábukat állíthasson fel. Felajánlotta ennek ellenében a vállalkozás tiszta nyereségének nagy részét a város részére. A tanács nem adta meg a beszélő reklámbábuk felállítására az engedélyt, mégpedig azzal az indokolással, hogy a reklámnak ez a módja esztétikailag nem meg­felelő, másrészt akadályozná a forgalmat, mert a beszélő bábuk körül állandóan csoportosulások lennének. Mexikói EBANO BITUMEN modern asphalt- és makadam-burkolatok és felület kezelési munkálatokhoz, bazalt- és kiskocka-burkolatok kiöntéséhez KäS?“ BURGHARDT EMIL Budapest, VII., Erzsébet-körút 39. Tel.: J. 410-51. ADDRESSOGRAPM címírőgép IMS 1 IS Y R fZ D IBI BJfl amerikai sokszorosító »ÍWÍ- ■ és házinyomdagépek Képviselet: J&eEdressogr. & Mult. Co. V„ Gróf Tisza István-utca 22. Telefon : T. 230-86. Az állami üzemek konkurrenciája és a rabmunka a közgyűlésen. R. Virágh Géza törvényhatósági bi­zottsági tag a legközelebbi közgyűlésre indítványt jegyzett be a magániparral kori'kurráló állami ipari üzemek folytonos terjeszkedése és a rabintézeti ipari műhelyek foglalkoztatása tárgyában. Áthelyezések a városházán. Sipőcz Jenő polgár- mester legutóbb kelt rendeletével több városházi tisztviselő áthelyezéséről intézkedett. _E szerint a közszolgálat érdekében áthelyezte Pásztory Zoltán főmérnököt az V. kerületi elöljáróságtól a tanácsi 11. ügyosztályhoz, innen Rózsás Pál főmérnököt a IV. kerületi elöljárósághoz, innen Reitzner Gyula ideig­lenes hivatalnokot az V. kerületi elöljárósághoz, ár. Medvey Béla ideiglenes tiszti orvost a tiszti főorvosi hivataltól a VIII. kerületi elöljárósághoz, ár. Chambre Lajos ideiglenes tanácsi .segédfogalmazót a II. kerü­leti elöljáróságtól a IX. kerületi elöljárósághoz, innen Kölgyessy László ideiglenes hivatalnokot a VI. kerü­leti elöljárósághoz, Pintér Lajos ideiglenes hivatal­nokot az Mb. kerületi adószámviteli osztálytól az hordójelző hivatalhoz, Fodder Ferenc számvevőségi főtisztet a központi számvevőségtől a gazdasági hivatalhoz, ifj. Beneda Gusztáv kezelőtisztet a főpol­gármesteri hivataltól a tanácsi IV. ügyosztályhoz, innen Pribil Ede kezelőfőtisztet a IX. kerületi elöl­járósághoz, innen Bagothay Sándor ideiglenes hiva- ' talnokot a főpolgármesteri hivatalhoz, ár. Nyékhegyi István ideiglenes tanácsi segédfogalmazót a tanácsi- X. ügyosztály kórházi alosztályától a IX. kerületi elöljáróságfez, Schramm Alajos ideiglenes hivatal­nokot az Mb. kerületi adószámviteli osztálytól1 az I. kerületi elöljárósághoz, Róáé Lászlóné havidíjas hivatalnokot a tanácsi X. ügyosztály kórházi alosz­tályától a középponti tanácsi segédhivatalhoz, innen Raksányi Gizella ideiglenes hivatalnokot a tanácsi X. ügyosztály kórházi alosztályához, Mórocza Ilona havidíjas hivatalnokot a tanácsi I. ügyosztálytól a tanácsi II. ügyosztályhoz. Gulyás Erzsébet havidíjas hivatalnokot a tanácsi 11. ügyosztálytól a II. kerületi elöljárósághoz, innen Putnik Béláné ideiglenes hiva­talnokot a X. kerületi elöljárósághoz, Huber Ilona havidíjas hivatalnokot a központi számvevőségtől a tanácsi X. ügyosztály kórházi alosztályához, Linzer Gizella ideiglenes hivatalnokot a tanácsi IV. ügy­osztálytól a középponti tanácsi segédhivatalhoz. Király Kálmán előadása a székesfővárosi úthálózat modernizálásáról. Király Kálmán fővárosi műszaki tanácsos, a neves útépítési szakértő, november 23-án, pénteken este 6 órakor előadást tart a Magyar Mér­nök és Építész Egyletben a székesfővárosi úthálózat modernizálásról. Előadását, amely különösen most, a fővárosi nagy útburkoló Programm megindítása előtt aktuális, vetített képekkel kíséri. Kiürítik a krisztinatéri templom több mint száz éves sírboltjait. A krisztinatéri templom alatt év­százados sírboltozat terül el, ide temették annak idején a gazdag budai polgárokat. A mély sírbolt miatt a templom állandóan hideg és nyirkos leve­gőjű volt, az oltár mellett mindig nedves volt a fal és e miatt nemcsak a hívők betegedtek meg, akik sűrűn jártak a krisztinatéri templom miséire, hanem az oltárnál imádkozó papok is. Az egyházközség ezért már a múlt évben felkérte a fővárost, hogy gondoskodjék a templom levegőjének megjavításá­ról és a padozat és a falak szigeteléséről. Központi fűtést is akarnak bevezetni, de, a munkálatokat a sírbolt miatt eredményesen nem tudták elvégezni. Ezért elhatározták a sírbolt kiürítését. Mintegy negyven halott földi maradványai fekiisznek elte­metve ebben a kriptában, a legtöbbnek a nevét sem ismerik, mert a sírbolt-fülkék nagy részén nincs fel­irat s a levéltárban sem találtak olyan adatokat, amelyekből a halottak kiléte megállapítható volna. A főváros a múlt évben nyilvános felhívást inté­zett a krisztinatéri templomban nyugvó halottak hátramaradottjaihoz és felszólította őket, hogy egy éven belül gondoskodjanak a halottak csontjainak másutt való elföldeléséről. Az egy évi határidő most jár le, de a halottak hozzátartozói közül senki sem jelentkezett. Ezért a tanács most a maga hatás­körében közköltségen intézkedik a kripta kiürítésé­ről és a negyven halott csontjait a farkas-réti teme­tőben két sírhelyen közös sírban temetteti el. A közös sír fölé egyszerű kősíremléket állítanak. Gyermekek és felnőttek egyaránt egészségük fenn­tartására hetenkint háromszor a legjobb eredménnyel használják a Zander-, gyógygimnasztika- és orthopäd- gyakorlatokat a Vas-utcai dr. Pajor Szanatórium legtökéletesebben berendezett Zander- és orthopád- gyógyiníézetében. Speciális gyógytorna a világhírű Schultes-gépeken, hibás testtartás és hátgerincferdii- lések gyógyítására. A Zander-termekbcn elhelyezett gépek, hőlégkészülékek, villanyos gyógyeszközök stb. rendszeres okszerű használata, petyhüdt szer­vezetét üdíti, rheumáját gyógyítja, bélrenyheségét megszünteti és általában jó segítőtársa lesz egész­ségének fenntartására és betegségek elleni meg­óvására. Túlságosan elhízottak soványítása, termé­szetes úton, üdítően megy végbe. reklám- és cégtábla­festő vállalat ItnriapeNt, Vili Itcr., ICöKit Szilárd-iitea 2.1. Telefon: József 385-28. Hikker Gyula Réz-, vasbútor-, sodronyágybetét gyára, Szálloda, kórház és penzió teljes berendezések. Budapest, VII., Holló utca 3. szám. Mintaraktár: VII., Dohány-utca és Károly körút sarok. TELEFON: Gyár: József 424 — 12. Mintaraktár: József 361—97. Gyártja az egyedüli MAGYAR ólomminiumgyár Fémkereskedelmi Rt. BUDAPEST, VI., FORGÁCH-UTCA 4. CSIMÁR KÁROLY építész és építőmester BUDAPEST, I. KÉR., BÖSZÖRMÉNYI-UT 18. SZ. Telefon : Krisztina 510—86. STEINHÄUSL és KÖLBER festők BUDAPEST, IX. KÉR., TŰZOLTÓ-UTCA 3. SZ. Telefon: József 308—24. Stiller G. A. és Tsa reszelővágó üzeme Budapes*, VI., Forgách-u'ca 19. — Telefon : L. 913—36. Fischer Ernő és mázoló Budapest, VII., Rottenbiller-u. 29/a. Telefon: I. 371-08. Szubota István és fia müaranyozók és díszítők Budapest, VIII., Nap-utca 36. Telefon: ]. 460-31. Templom-díszítő és berendező vállalat. PALAGYI GYULA R.-T. BUDAPEST, VII. fa-, vas- és acélbúíorgyár ANGOL UTCA 33. SZÁM. Iskolák, kórházak, internátusok, szállodák stb. teljes berendezése. Épületasztalosság. JESZE DÁNIEL autogén hegesztés, mindenféle automobil alkatrészek hegesztése Budapest, VII., Czobor-utca 67. sz., saját telepén. RIEDER OTTÓ villamos berendezési vállalat műszaki intézet, elektrotechnikai és rádiócikkek raktára Budapest, IV., Irányi-utca 20. Telefon: ]. 452—37. Alapítatott: 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel. LEPTER JÁNOS 2ÉS5* BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0R-UTCA 8. TELEFON : J. 333-GO, 361-69. GYÁRT mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. HU gészságUgyi DFDT ÉS TSA B.T. Q Budapest, VI., Liszt Ferenc-tér I, Telelőn: Unt. 222-67, Aut. 106-57. berendezések. Csövek. Műszaki cikkek. Fémgyártás. Az iparosok legolcsóbb beszerzési forrása az IPAROSOK 0RSZÄG0S KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Központja: Budapest, V., Nádor-utca 22. III. emelet Bőrosztálya: VII., Klauzál-tér 5. Telefon: J. 428-77 Háziipari osztálya : IV., Kecskeméti-u. 13. Tel.: J. 448-30 Textilosztálya: IV., Kecskeméti-u. 13. Tel.: J. 425-95 „CELLUNIT“ ajtóvédők a legtartósabbak! Gyártja : Egyesült Magyar Celluloldárugyár R.-T. Budapest, VI., Szent László-út 38. Telefon : L. 995 -57.

Next

/
Thumbnails
Contents