Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-09-05 / 36. szám

8 Független Budapest 1928. szepfember 5. A polgármester elnöklésével permanens értekezlet foglalkozik a jövő évi költségvetés egyensúlyának biztosításával. Minden rendkívüli előirányzatot törölnek és redukálják a rendes szükségleteket is. A városháza pénzügyi . ügyosztályára az^ összes hivataloktól, intézményektől és üzemektől beérkeztek a jövő évi költségvetés adatai, amelyek azonban — mint a Független Buda­pest már megírta — hiteligénylési tekintetben messze túlszárnyalják az idei kereteket. A pénzügyi ügy­osztály összeállítása alapján több mint 60 millió pengővel több hitelt kérnek a hivatalok és intézmények, mint amennyi be­vételre van a fővárosnak a jövő évben kilátása. Ilyen körülmények között természetesen alapos munkája akad a vörös ceruzának és a nélkülözhető kiadásokat mind törölni fogják. Tekintve, hogy a költségvetés tárgyalását a jövő hónap elején már megkezdik, Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok fel­kérésére a polgármester permanens értekezleteken tárgyalja meg a jövő évi költségvetés minden egyes tételét. Sipőcz Jenő polgármester elnökléséve] már meg is tartották az első 'értekezletet, melyen a közgazdasági és a városgazdasági ügyosztá­lyok költségvetését vették revízió alá. A két ügyosztály költségvetéséből az összes rend­kívüli előirányzatokat törölték s a rendes szükség­letek nagy részét is tetemesen* mérsékelték. Az érte­kezleteket a következő napokon is mindaddig foly­tatják, amíg az összes ügyosztályok és üzemek elő­irányzatait át nem vizsgálták és a költségvetés egyensúlyát nem biztosították. A pénzügyi ügyosz­tály különben is felhívta az ügyosztályokat, hogy még az értekezlet előtt mérsékeljék hiteligényüket, hogy a tárgyalások el he húzódjanak. HM Havi részletekben akarják az adót fizetni a főváros kereskedői és iparosai. A havi részletfizetés engedélyezésének egyetlen akadálya az, hogy megnövelné az admi­nisztrációs kiadásokat. Budapest adófizető polgárai részéről figyelemre­méltó akció indult meg. A mozgalom élén a keres­kedelmi és ipari érdekeltségek állanak és azt kérik, hogy az adóügyi hatóságok engedjék meg az adók havi részletekben való fizetését. Az érdekeltségek hivatkoznak arra, hogy az amúgy is nyomasztó adóterheket még elviselhetetlenebbé teszi a negyedévenkénti fizetés kötelezettsége. A legtöbb adófoglalás épp azért történik, mert az adó­fizetőnek csak a legritkább esetben van egy összeg­ben annyi pénze, hogy egy negyedévi adót egy­szerre kifizethessen. így azután összegyülemlik a sok adótartozás, amelynek letörlesztése még nehe­zebb. Most, amikor rendelet engedélyezi a ház- és üzletbérek havi részletekben való fizetését, minden­képen méltányos lenne, ha ugyanezt vonatkoztatnák az adókra is. Nemcsak az adófizetőnek jelentene ez könnyebbséget, de jól járna az állam és a főváros is, mert a kivetett adó 12-ted részét könnyebben tudnák kifizetni, mint egy összegben a negyed­részét. Érdeklődtünk illetékes helyen, miként fogadják ezt a mozgalmat, és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az adóügyi hatóságoknak teljesen mindegy milyen részletekben folynak be az adók, s így nem emelhetnek kifogást az ellen sem, ha havi részle­tekben való adófizetést rendeletileg szabályozzák. Azt azonban előrebocsátották, hogy ez a rendszer nagy adminisztrációs költségtöbbletet jelent, miután az adóbehajtás és kezelés munkája ezáltal megsokszorozódna. A mai tisztviselői létszám mel­lett még a mostani adókezelés is nagy nehézségek­kel jár s nagyobb munkát- a jelenlegi tisztviselői lét­szám nem tudna kifejteni. Az adózási részletfizetés tehát csak úgy lenne keresztülvihető, ha az admi­nisztrációt kibővítik, ami meglehetős költséggel jár, viszont el kell ismerni, hogy ez a többkiadás sok­szorosan megtérülne a könnyebben befolyó adókból. Egy városi építkezés, amelynél nincs hiteltúl­lépés. Szombaton tartották a főváros VII., Róna­utcában épülő új négyemeletes bérházának fal- egyenünnepélyét. Éz alkalommal az építési ügyosz­tály képviseletében megjelent Wossala Sándor műszaki főtanácsos, aki köszönetét fejezte ki Sza­bolcs Ferenc tervező építésznek, valamint Wihurt és Makovszky építési vállalkozóknak, hogy a hatal­mas bérház amerikai gyorsasággal, 10 hét alatt el­érte a falegyent. Az eddig végzett munka minden reményt megad arra, hogy a bérháznak mind a 81 lakása 1929. május 1-ére beköltözhető lesz. Az eddig végzett munkákban jelentős megtakarítás mutatkozik és bizonyosra vehető, hogy az építkezés végösszege jóval az engedélyezett hitelkereteken alul marad. A Székesfővárosi közegészségügyi és Bakterio­lógiai Intézet működése és fejlesztése. (Dr. Vas Ber­nát könyve, külön lenyomat a Városi Szemle XIV. évfolyamából.) Dr. Vas Bernát, a Bakteriológiai In­tézet kiváló igazgatója, külön füzetben adta ki azo­kat a tanulmányokat, amelyek az intézet óriási fejlő­désének beszédes dokumentumai. A nagy statisz­tikai és tudományos anyagot rendkívül világos for­mában tárja az érdeklődő közönség elé és rámutat összeredménykónt arra, hogy az új fővárosi köz­egészségügyi és bakteriológiai intézet felállítása most már halaszthatatlanul sürgős. A Gyáli-úton tervezi az új intézetet dr. Vas Bernát, a kórházak közelében s annak a reményének ad kifejezést, hogy -a terv hamarosan valóra is válik, minthogy most mar csak pénzügyi akadályai vannak. zgfeLiTp7*f, paöíóöurkoíások BUDAPEST, V., Berlini-tér 3. Telefon: Aut 213—38. A fővárosi tisztviselőknek a felektől uzsonnát, ebédet vagy vacsorát elfogadni nem szabad. Sipőcz Jenő ^ dr. polgármester rendkívül érdekes, bizalmas természetű rendeletet küldött a napokban az összes hivatalok, üzemek és intézmények vezetőihez. A fel­tűnést keltő rendeletben közli a polgármester, hogy tudomása szerint külső eljárások alkalmával a fő­városi tisztviselőknek a felek különböző kedveske­désekkel szolgálnak, sokan külön kocsit vagy autót ajánlanak fel részükre a helyszíni eljárások alkal­mával, mások tízórai uzsonnával, ebéddel vagy vacsorával kínálják meg az eljáró hivatalnokokat és alkalmazottakat. A közönség, szemében ez olybá tűnhetik, mintha ennek az előzékenységnek ellenében a tisztviselők kedvezőbben bírálnák el a hivatalos ügyel, nem vizsgálják olyan szigorúan a dolgokat s meg nem érdemelt méltányosságot tanúsítanának a vendéglátó féllel szemben. A polgármester még a látszatát is kerülni akarja, mintha a tisztviselő csakugyan több méltányosságot gyakorolna a ven­dégeskedő felekkel szemben. A hivatalnoki kar reputációja érdekében tehát szükségesnek látta a polgármester oly értelmű rendelet kiadását, amellyel az összes tisztviselőknek egyszersmindenkorra meg­tiltja a felek részéről felajánlott bárminemű termé­szetbeni figyelmesség elfogadását. Mi lesz már most, ha valaki egy cigarettával főig megkínálni egy fővárosi tisztviselőt? A vámháztéri autóbusz végállomást a Gellért- térre helyezik át. Az autobuszrelációk körül héíről- hétre változás áll be, mert az üzem igazgatósága igyekszik a közönség igényeit és a közforgalmi szükségleteket a lehetőséghez képest kielégíteni és ezekkel az igényekkel lépést tartani. Újabban sokan kérik, hogy a Gellért-teret is kapcsolják be az autobuszforgalomba. Az igazgatóság ezeknek a ké­relmeknek a hatása alatt javaslatot tett az üzemre felügyelő bizottságnak, hogy az 1. számú járatot, amely tudvalévőén most a 'Vámház-térig közleke­dik, hosszabbítsák meg a Gellért-térig, mely eset­ben ezek a járatok a Ferenc József-hídon át halad­nának. Ugyanezen okból elhatározták, hogy az Ok­togon és a Krisztina-tér között közlekedő relációt a Délivusútig hosszabbít jóik meg. Ez a járat jelenleg a 3. számot viseli. Ezzel egyidejűleg a 9-es jelzésű Krisztina-tér—Uj Szent János-kórház között köz­lekedő vonalat megrövidítenék és ez a járat csak a Déli vasúttól közlekednék az új Szent János-kór- házig. Az albizottság a változtatásokhoz hozzájárult és így azok még e héten életbe lépnek. 07/^OD AC7 műkő, stucco- (mennyezeti) és mű- márvány munkák elsőrangú kivitelben RÁKOS MANÓ BUDAPEST, VII., SZT. DOMONKOS-UTCA 5. sz. — Telefon : József 380 37 SGP1MÍI TEJ és Ml a legmegbízhatóbb ! SOPRON-, GYŐR- és VASMEGYEI TEJGAZDASÁGI R.-T. Központi üzem és irodák : I.; Fehérvári-út 33-35. Telefon: I. 305-31. és I. 428-01. „Egy autobuszgarázs-vásárlás története“ címen lapunk augusztus 22-i számában cikk jelent meg, mellyel kapcsolatban most a Flórián-Garázs R.-T. annak megállapítását kéri, hogy a garázs megvásár­lása iránt a főváros velük tárgyalásokat nem foly­tat, s így a vállalat nem is kérhetett 700,000 pengőt az épületért. üzembiztos Négykerékfék Tartós szerkezet n , ,,, Gazdaságos üzem Gyorsteherautók Könnyű kezelés AutÓbUSZOk Legmodernebb kivitel Pótkocsik Minden speciális célra is alkalmasak MM MM- ES GEM LI. AUTOMOBILGYÁRA, GYŐR. Központi igazgatóság : Budapest, IV , Deák Ferenc-utca 18. Javítóműhely és alkatrész-raklár: Budapest, Kerepesi-út 26. szám. Telefon: Teréz 243—00, Lipót 979 — 49 és Józs f 389—47. Az új vámházakat hídmérlegekkel látja el a fő­város. Megírtuk, hogy a fővárosi pénzügyi ügyosz­tály megtette az előkészületeket a vámvonalak ki­helyezésére és ezzel egyidejűleg a középítési ügy­osztály is készül a 33 új vámház építésére. A fő­város elhatározta, hogy a vámházak nagy részét hídmérlegekkel is felszereli, mert eddig csupán egyetlen vámnál volt ilyen mérleg, ami sok diffe­renciára adott okot a vámőrök és az árucikkeket befuvarozók között. Többnyire becslés alapján álla­pították meg az élelmiszerek vagy egyéb áruk I súlyát s úgy vetették ki a vámot, vagy pedig, ha | a tulajdonos abba nem egyezett beie, elvitték a kocsirakományt a legközelebbi üzletbe, ahol kis I mázsákon mérlegelték le az. árut, ami természete­sen hosszú ideig tartott. Ezeknek az állapotoknak megszüntetésére határozta el a főváros, hogy leg­alább 20 vámháznál hídmérleget állítanak fel, ahol egész kocsikat tudnak egyszerre lemérni. ASCHNER JÓZSEF TEXTILIPARI-, GŐZMOSÓ-, KELMEFESTŐ- ÉS VEGYIPARI GYÁRAK BERENDEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, V., HOLLÁN-UTCA 5. TELEFON: LIPÓT 992- 89.

Next

/
Thumbnails
Contents