Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-08-22 / 34. szám
XXIII; évfolyam. 1928. augusztus 22. 1.0 ; 34. szám. FüggetenBtidapesI Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden héten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 50 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József 3U5—82. Postatakarékpénztári csekkszámla : 45.476. Elmúlt az ünnep és most, amikor az illemtan szabályai szerint le kellene csepiilni mindent, elmondhatjuk, hogy szép volt, nagyon szép. Olyan volt, mint a feltámadás ígérete, mint a friss reménység: örömet és hitet adott nekünk Szent István király ünnepe 1928-ban. A mindenáron okvetetlenkedők és hajszálkeresők persze találhatnak hibát. Ha akarjuk, kifogásolhatunk sok mindent. De nem az a célunk, hogy a kákán csomót keressünk, hanem, hogy okuljunk és levonjuk az ünnep végső tanulságait: igenis, lehet élnünk, lehet reménykednünk, szabad megint az optimizmus lobogóját kitűznünk. Mert megmutatta ez az ünnep, hogy akármilyen nagy is a sötétség, lesz még világosság és öröm a Duna két partján. Néhány éve csak, hogy Ripka főpolgármester megindította a nagy propagandát és az eredmény máris minden várakozást felülmúlt. Az idei ünnepen itt volt egész Csonka-Magyar- ország, de volt itt rengeteg külföldi vendég is. A propagandának megvolt az eredménye: eljöttek. Most még csak az kell, hogy csalódás nélkül menjenek el azok, akik jöttek, hogy azt nyújtsuk az idecsábítottaknak, ami feledhetetlenné teszi előttük a magyarok nagy ünnepét. Ebben az irányban is haladtunk, aki itt járt, az látott sok szépet, sok gyönyörűt is, ha nem is annyit, amennyit kaphatott volna, ha kissé jobban összeszedjük magunkat. A budapesti Szent István-hetet meg kell szerveznünk, a legapróbb részletekig előre kidolgoznunk: kell egy állandó szervezet, amelynek csak ez lenne a feladata. Mint mondottuk: nem gáncsoskodás a célunk. Nem szabad kritizálnunk: örömünk telt ez ünnepben, és amikor visszatekintünk az elmúlt napokra, azt szeretnők, ha ezt az örömet állandósíthatnék és fokozni tudnánk. Budapest szép volt, ragyogott, mint a fiatal menyasszony, aki aráját várja. Budapest boldogságra készül s ha ma még boldogtalan is, egy napra, egy hétre megláthattuk, milyen volna az arcunk, milyen lesz az arcunk, ha majd .... ha egyszer----ha ismét------élni fogunk. Él t ez a város, szíve volt, amely hangosan dobogott, az arca ünnepi volt, mosolygós. Mi, akik itt élünk, akik állandóan figyeljük a pulzusát, akik ismerjük Budapest hétköznapjainak szürke szomorúságát, gyönyörűnek találtuk azt a csodálatos változást, amely néhány napra elkápráztatta a szemünket. Egy nagy, gondolatban olvadt össze Budapesten az egész magyarság, Szent István országának jövendő valósága tette csodálatossá ezt a nagy napot: eltűnt egy hétre minden különbség ember és ember közt, nem volt politikai, felekezeti és társadalmi harc, testvérek voltunk, és ez nagyon szép volt. Szép volt és jó volt, nagyon jó. Nem volt féktelen jókedv az utcákon, mint a párizsi július 14-i ünnepen. Hiszen nálunk minden örömünnep és minden hétköznap is — gyásznap. Csendes tempójú, fegyelmezett ünnepség volt, méltóságos, de őszinte. Középpontja az ünnepnek, természetesen, a Szent .Jobbkéz áhitatos ünneplése volt, az attrakciós résznek pedig — a Dunapart. A fővárosnak ezt a tündöklő kincsét most kezdtük el komolyabb formában értékesíteni, de még messzi az az idő, amíg ráeszmélünk, milyen óriási lehetőség, milyen propaganda-érték szunnyad a dunaparti panorámában. Álomszerű színpadi díszletként ragyogott fel a Halászbástya a budai oldalon, felejthetetlen szépségű ékszerként csillogott ki a sötét ég hátteréből: most a művészeknek kell megkezdeniük a munkát, hogy a Gellért-hegy és a budai hegyek távolabbi sora még szebbé varázsolja a képet. Vannak papiroson elhatározott nemzeti ünnepek, vannak mondvacsinált íinneplési alkalmak: Szent István ünnepe azonban igazi nemzeti ünnep. A nagy államalkotót ünnepelve, a magyarság milliói megérezték, hogy ma mindannyian állama.! kotok vagyunk, az országnak A várospolitika kezd megélénkülni, sok bizottsági tag érkezett már haza nyári szabadságáról. Természetesen azonnal szőnyegre kerül a legaktuálisabb politikai téma, a választások és a lejáró mondátu- mok sorsa. Különösen az a 125 bizottsági tag érdeklődik izgatottan a helyzet alakulása iránt, akik az év végén kénytelenek volnának kiválni kisorsolt mandátumukkal a törvényhatósági bizottságból. Az érdekelt városatyák lassan-lassan megnyugodnak, mert beavatott helyről megnyugtató információkat ' kapnak mandátumaik sorsát illetően. Az utóbbi időben ugyanis mindinkább valószínűbbnek látszik az, hogy a lejáró bizottsági tagságokat félévvel meghosszabbítják, mert a kormány reméli, hogy a jövő év első felében tető alá hozza az új fővárosi törvényt s a nyári szünet előtt megrendezheti az általános községi választást. Politikai körökben vegyes érzelmekkel fogadják ezt őz elhatározást. Egyesek, jobban mondva a 3 évre választott bizottsági tagok örülnek a hírnek, mert így még egy félesztendős kiskirályságot kapnak ajándékba, ellenben a pártvezérek jobban szerették volna, ha januárban próbaerőmérkőzésre kerülhetne a sor s megismerhetik egymás s a maguk erőviszonyait. De csupán ebből a szempontból lett volna kívánatos az időközi választások megtartása, míg sok szempont szól a mellett, hogy A városházán elkészült a nagy közüzemek, a gáz-, az elektromos és a vízmüvek jövő évi költségvetése. Ezekben az idén nincs semmi, ami érdekes lenne. Mind a három üzem költségvetése jelentékenyen nagyobb keretek között mozog, mint az előző, tekintve, hogy a fogyasztók számának emelkedésével arányosan növekednek a bevételek is, viszont a termeléshez szükséges nagyobb anyagmennyiség s az időközi munkabér drágulása miatt, a kiadások oldalán is nagyobb összegek szerepelnek, mint az idei költségvetésben. Eredetileg az volt a terv, hogy az egységárakat mérsékelten felemelik, miután a jövő évben nagyarányú beruházások történnek, különösen az elektromos és a vízmüveknél. E tervbevett beruházásokra csak részben van fedezet, a még fel nem használt külföldi kölcsönből, míg a hiányzó részt a folyó bevételekből akarják előteremteni. A tanács azonban, ismerve a közgyűlés álláspontját, nem járult hozzá ahhoz, hogy a beruházásokat bevételekből fedezzék, minélfogva a közszolgáltatások díjának emelésére a jövő évben nem is kerül sor, de nincs is semmi jogcíme a fővárosnak az élet újabb drágítására. Különben is a községi pártok áremelés helyett minden egyes legszerényebb polgára is egy új Magyarország megalapításán dolgozik. Az ünnepnek ez volt a legszebb része. Az a nagy harmónia, az a nagy megértés, hogy csak egy, egyetlen cél vezethet mindenkit: az új, nagy Magyarország. Az ünnep ragyogása hitet és erőt adott. Ez a harmonikus szeretet, amely egybefoglalt, egységbe kovácsolt minden szívet, nem maradhat eredménytelen. Meglesz az új honalapítás: erre tanított meg bennünket Szent István király 1928. augusztus havának szent ünnepén. nagyon helyes a lejáró mandátumok rövid időre szóló meghosszabbítása a törvényhatósági bizottság feloszlatásáig. Két egymásutáni gyors választás nemcsak a választókat merítette volna ki idegileg, hanem a pártok sem bírnák ki rövid időközben két választás rendezését. Már egy választás is rengeteg pénzt emészt fel. óriási adminisztrációs berendezést, nagy szervezetet igényel, hát még milyen nagy költséggel járna két erős választási hadjárat. De nagy költséget jelentene ez a\ pártokon kívül a fővárosnak is, amely szintén óriási apparátust köteles megmozgatni a választások alkalmával. így a mandátumok meghosszabbítása árán nagy költségeket lehet megtakarítani s e mellet a választókat is inkább lehet koncentrálni az általános választáson való részvételhez. A jövő hónapban már komoly tárgyalások várhatók a fcivárosi törvény tervezete ügyében. Különféle kombinációkkal megint izgatják a kedélyeket s épp ezért a községi pártok fontosnak tartják, hogy végre tisztán lássanak a kormány terveit illetően. A pártok a főpolgármester útján felkérik majd a belügyminisztert, hívjon össze mielőbb ankétet ebben az ügyben, terjessze elő szándékát, hogy az illetékes tényezők megbízható, hiteles információk birtokában legyenek s ezek alapján tegyék megx észrevételeiket az új fővárosi törvénnyel kapcsolatban. inkább árleszállításra gondolnak. Közelednek a választások, mikor szükség van hathatós propaganda eszközökre s minden pártnak meg kell mutatni, mit tett a polgárság megélhetésének könnyítése érdekében. A választások előszele serkenti a pártokat ilyen bizonyítékok beszerzésére s nagyszerű alkalmul fog szolgálni a költségvetés küszöbön álló tárgyalása, a polgárok terheinek megkönnyítésére. Egyetlen párt sem fogja most, a választások előtt, nyíltan ellenezni a közszolgáltatások díjának mérséklését. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy most több olyan árleszállító kísérlet fog sikerülni, amely eddig a jobboldal ellenállásán megtört. Legelsösorban a víz-, gáz- és elektromosdíjak mérséklését akarja keresztülvinni a közgyűlés, mert ezeknek a tarifáknak a megállapítása kizárólag a törvényhatósági bizottság jogkörébe tartozik. A villamos viteldíjak mérséklése már nehezebben fog sikerülni, mert itt a döntő szó nem a közgyűlést, hanem a Beszkárt igazgatóságát, végső fokon pedig a kereskedelmi minisztert illeti meg. Nem kérkedünk abban, hogy a választások közeledő előszele a Beszkárt-nál is áldozatokra fogja késztetni az illetékes tényezőket. MUMM Vége a városházi nyárnak: kezdődik a politika. Megbízható információink szerint a lejáró 125 mandátumot félévre meghosszabbítják. — Kezd élénkülni a városházi politika frontja. Közelednek a választások: lehet, hogy olcsóbb lesz a gáz, a víz és a villany A tanács nem járult hozzá az üzemek által javasolt áremelésekhez, a közgyűlés pedig le fogja szállítani a mai árakat. Legmodernebb gyógyintézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIUM KK SZÍV- ÉS ÉRBETEGEKNEK 1 .1 OSZTÁLY Idegbetegek, üdülők gyógyhelye, vízgyógyintézet, nap- és légfürdők.