Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-18 / 3. szám

8 Független Budapest 1928. január 18. A főpolgármester leányának esküvője. Január 23-án este 6 órakor vezeti oltárhoz a krisztinavárosi plé­bániatemplomban ár. Kip 1ca Feírenc főpdfeármester leányát, Ludovikát, ár. Kiirt hy László egyetemi bel­klinikái tanársegéd. A fényes esküvőn Budapest tár­sadalmának színe-java fog megjelenni. A kertváros ügye és telekadományozási kérdések a kisajátító bizottság előtt. Szerdán délelőtt ülést tart a kisajátító bizottság s ez alkalommal újra tár­gyalja a kertváros ügyét. Tudvalevő, hogy az alsó rákost réteken házhelyhez jutottak azt kérték a várostól, hogy telkeiket cserélje cl Lelteiken levő hasonló értékű ingatlanokkal. Az ügy közel 3 éve húzódik, de még mindig elintézetlen. A kisajátító bizottság most ismét elővette a beadványt és igyek­szik valamilyen irányban dönteni. Tárgyalni fogják a , família“ Fogyasztási Szövetkezet kérvényét is. amelyben a szövetkezet tagjai részére 650 házhely örökbérlet alakjában való átengedését kéri a RrauSz- Mayer-féle telkekből. Három egyházközség templo­mok céljaira kér ingyen telket a fővárostól, amiben szintén ma döntenek. Határoznak ezen kívül a Nagy­fuvaros-utca 22—24. sz. ház megvételéről, ahol a Vili. kerület számára akarnak népfürdőt építeni. Győzött Weiiigruber. Sok halogatás után a pénz­ügyi bizottság másodfokon határozott a Fővárosi Pavillon bérletei ügyében. Általános meglepetésre a pénzügyi bizottság is magáévá tette a tanács állás­pontját és a városgazdasági bizottsággal szemben Weiiigruber Ignácunk ítélte oda további 6 évre a vendéglőhelyiség bérletét. Weiiigruber 1 %-kai keve­sebbet ajánlott fel bér fejében, mint ellenfele Szlavek Károly, de a pénzügyi bizottság úgylátszik, nem tar­totta fontosnak, hogy e bérletnél a főváros néhány száz millióval több, vagy kevesebb jövedelemhez jut-e.. Weiiigruber Ignác tehát győzött, de győzel­mének árát a főváros közönségének zsebe fizeti meg. Vigyázzunk a választói jogra. Mint már megírtuk, az új választói törvény szerint már most keli gon­doskodni az 1929. évi új választói névjegyzék össze­állításáról, illetve az eddigi névjegyzék kiigazításá­ról. A központi választmány legutóbbi ülésén gondos­kodott az összeíró küldöttségek megalakításáról s ezek rövidesen megkezdik működésüket. Folkusházy Lajos alpolgármester, mint a központi választmány helyettes elnöke a napokban részletes hirdetményben szólította fel mindazokat a polgárokat, akik a név­jegyzékben eddig nem voltak felvéve, de a válasz­tójog kellékeivel rendelkeznek, hogy az új névjegy­zékbe való i elv ét elük' érdekében mielőbb jelentkez­zenek az illetékes kerületi elöljáróságokon és töltsék ki a szükséges összeíró iveket. Mi is felhívunk min­denkit, hogy törődjék választói jogával, mivel az 1929-i választói névjegyzék lesz az alapja a tör­vényhatósági választásoknak, amelyeknél egyáltalán nincs kizárva, hogy csak a jövő esztendőben fognak lezajlani. A Széna-téri nyiltpiac rendezése. A Széria-téri, piac rendezése régen foglalkoztatja a főváros közélelme­zési ügyosztályát. A napokban megfelelő alkalom kínálkozott ennek a régen húzódó kérdésnek az elin­tézésére, amennyiben felkínálták a fővárosnak a piac rendezéséhez szükséges területét. A Budai Torna- Egylet ugyanis kérelemmel fordult a fővároshoz, hogy a Széna-téri sporttelepén műjégpálya építését kezdhesse meg. Hivatkozott a berendezés nagy költ­ségeire és arra kérte a fővárost, biztosítsa az egye­sületet, hogy a bérleti idő hátralévő 35 esztendeje alatt a tanács nem él a felmondás jogával. A főváros csak abban az esetben járu'll ehhez hozzá, ha a Torna-Egylet a Vérmező-út mentén bérelt területé­ből 370 négyszögölnyi részt átenged a fővárosnak a Széna-téri piac rendezésének céljaira. Az egyesület ehhez hozzájárult s most helyszíni szemlét tartottak a piacon, hogy az új elrendezést helyszíni eljárás alapján megbeszéljék. Ennek során elhatározták, hogy a 1 orna-Egylet pályája körül a gyalogjárda szélén lévő árusítóbódékat a Vérmező-útra helyezik át, úgyhogy ezen a helyen a piaci árusítóbódék egy tömegben nyernek elhelyezést. Most folynak a tár­gyalások a piaci árusok és a tanács között arra vo­natkozóan, ki viselje az áthelyezés költségeit, mert a piaci árusok nem hajlandók saját költségükön fel­építeni az új helyen felállítandó bódékat. A Gáspár FülÖp cég értesíti a t. közönséget, hogy a legjobb minőségű porosz szenet, kokszot és tűzifát nemcsak fuvarokban, hanem zsákokban is 100 kg.-tól kezdve 24 órán belül házhoz szállít. Telefon: I eréz 239—74. Teréz 239—75. WEISZ JENŐ k“oSuE VI., Gömb-utca 39. Telefonhívó : L, 869-93. Saját házában. Elvállalok autó-, motor- és mindennemű lakatos- munkát, esztergamunkákat és autogénhegesztést. Elektromotorgyár R.-T. BUDAPEST, V-, DRÁVA-UTCA 5. Telefon : Lipót 90» — 8 8. MINDENNEMŰ ELEKTROMOS GÉP. POSSELT GYULA ffeSwcinógjíái* 1UDAPEST, V., GÉZA UTCA 7. Telefon : L. 912 49, L. 972-69. M \GYAR ÉPÍÍŰ RESZVENYiÄRSULATÄf Budapest, VI., Teréz-körút 34. szám. Telefon : T. 272-64. Sürgönyeim : »Építő 272-64. Budapest». Mindennemű vízépítés, folyams/.abályozás és csatornázás. Kot­rások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és excavátorokkal. | Dunai homok- és kavicseladás és szállítás. Vízi szállítások és | d.arukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. I Út- és vasútépítés. Hídépítés Mindennemű beton- és vasbeton, | építés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. I ------ Hajó- és kotrójavítótelep és téli kikötő Apostagon. —— » l ] I '0 RMÄR7FRFK atlétikai sportcikkek, szabadalma- UUHF.O&.LHLÍV, zott iskolapadok és bútorok gyára ^opos Gyula, Budapest, II. kerület, Bécsi-út 85. szám. — Telefon : 113—4a. Budapest, V. kér., Vilmos császár-úf 76. szám. Telefon 62—5j. Budapest székesfőváros útjait special-Jmpregnol-ola- jaíval szabadalmazott eljárás szerint portatanífja. | Versenyképes lesz, ha Táb!aCIV©^^t (kartellen kívül) HUNDL-fflál vesz Budapest, VII., Nyár-utca G. és Dohány-utca 25. Telefon : J, 435-76. [ E HER TESTVÉREK, KÖNYVESl üvegcsiszeló- és tiikörgyá ludapest, Vili., Koszorú-utca 30. Telefon: ÉS PBLLil r p.-t. József 324-97 j KOPP FERENC é“‘SlS“a 3UDAPEST, VI., SZÉKELY BERTALAN-UTCA 25. volt Dalnok-utca. Telefonhívó : 125—68 11 vállal: templom- és profánablakok festését, üvegedzési és műüvegezési munkákat. PÁL MÁT kőfaragómester Telep- Budapest, III., Bécsi-út 3005. Lakás: Budapest, III., Polgár-tér 5. Állandóan raktáron tartatnak síremlékek nagy választékban. El­vállalok kő- és műkő építkezési és temetői munkákat, javításokat, átalakításokat, temetői lebontásokat, áthelyezéseket, s minden é szakmában előforduló munkálatokat. — Rajzokkal és költségveté- ________________sekkel díjmentesen szolgálok. ANDREETTI GÉZA L" Elvállal mindennemű építkezési és díszkőfaragó, valamint szobrászmunkákat bármily anyagból Budapest, I., Horthy Miklós-út 132/134. Tel.: J.310-73. HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I., BUDAFOKI-ÍIT 22. Tel.: J. 321-17 The Neuchatel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN. Iroda : VI., Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T. 212 46. Gyár : VI., Váci-út 35. Telefon : L. 914 —88. Alapítva: 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Eg\edüli tulajdonosa a Val d Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, va­lamint a Scafa-San Valentinoi aszfaltbányáknak, Chiéti tarto­mányban, Olaszországban. Gyárt és elad : Val de Traversi más- ixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Tra­versi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból ____________ járdákat és kocsiutakat Ha lmos István és Fia KÖVEZŐMESTEREK ÉS ÚTÉPÍTŐ-VÁLLALKOZÓK Budapest, X., Halom-utca 25. Telefon: J. 339—52. Két nagy magyar siker a Vígszínházban. (Postás­kisasszony. — A templom egere.) A Vígszínház e hetét is a s'zezón két kivételesen nagy magyar sikere, a Postáskisasszony és A templom egere dominálja. Hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasár­nap a Postáskisassz'ony kerül színre. Varsányi Irén, Gombaszögi Frida, Gaál Franciska Gazsi Mariska, Kiss Ferenc, Somlay, Rajnai. Hajmássy, Szerémy, Gárdonyi és Makláry felléptével. Kedden és pénteken A templom egere folytatja diadalútját az ötvenedik előadás felé. Mint eddig mindig, ezúttal is Gaál Franciska, Somlay, Rajnai, Pogány Irén, Gárdonyi, SzeVémy játsszák a főszerepeket. Megfeneklik a fúzió az Egyesült Budapest Fővárosi Takarék» pénztár és a Vásárpénztár között. A takarékpénztár státusát a főváros újból felülvizs­gálja, hogy megállapítsa, milyen az intézetnek magá­nak vagyoni állapota. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár és a Vásárpénztár között tervbevett fúzió a jelek szerint holtpontra jutott. Mint minden felmerülő vá­rosi ügyben, úgy ebben a kérdésben is az első perc­ben úgv állították be a dolgokat, mintha kész helyzet előtt állana a főváros közönsége. Most azután kide­rül, hogy nemcsak befejezett dolgokkal nem 'állunk szemben ennél az ügynél, hanem ép ellenkezőleg, az egész terv a meghiúsulás küszöbén áll. Mióta a városházán a dolgoknak a mélyére tekinte­nek. egészen másként látják a tervezett fűzfő követ­kezményeit, mint amilyennek azt első pillanatban íátták. Amíg 1 -2 héttel ezelőtt még csak arról volt szó. hogy legrosszabb esetben 800,000 pengő passzí­vát kell átvállalnia a fővárosnak, addigra most már nyilvánvaló, hogy ennél sokkal súlyosabb terhek nehezednének a fővárosra, ha az Egyesült Fővárosi Takarékpénz­tárt mai állapotában mindenestől átveamé. Az eddigi vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy a pénzintézet 14 ipari és kereskedelmi vállalata kö­zül a legtöbb súlyos tehertétel, amennyiLen ráfizetés­sel működnek. Illetékes helyen informálódott a Független Buda­pest munkatársa a mai helyzet felől s azt a kijelen­tést kapta, hogy ilyenformán a főváros semmi körülmények között sem járulhat hozzá a fúzióhoz, mert szó sem lehet olyan vállalatok átvételéről, amedyek már önmagukban is tehertételt jelentenek s amelyeknek értékesítése csak újabb áldozatok árán volna lehetséges. Most az a helyzet, hogy az Egye­sült Fővárosi Takarékpénztár státusát vállalatainak figyelmen kívül hagyásával újra megvizsgálják s meg­győződést szereznek arról, milyen eredményt mutat magának az intézetnek vagyoni helyzete. A tulaj- donképeni tárgyalásokat csak ennek megismerése után lehet megindítani. Annyi már most is kétségtelen, hogy a főváros csak akkor hajlandó a fúzióba belebocsátkozni, ha a pénzintézet státusa kedvező s ha előzőleg az Egye­sült Fővárosi Takarékpénztár összes vállalatait érté­kesül, vagy más úton függetleníti magát azok ter­heitől. Ezek után nagyon bizonytalan, hogy létre­jön-e a tranzakció a két intézet között, mert az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár alig tudja majd egyik napról a másikra deficites vállalkozásait lik­vidálni, vagy eladni. ÁMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNV- FEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefon: J. 303-85. PC ^ MAlh? A m-oz(Jóieépszíiih.ÉLZ Dohány-Utca, 42. Telefon : József 440-27. Fricsay 30 t»gú zenekar! Elsőrendű műsor minden héten!

Next

/
Thumbnails
Contents