Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-06-27 / 26. szám
1928. Junius 27. Független Budapest 7 Független Budapest A várospolitikai újságírás úttörőié a Független Budapest, amely július elsején lép luiszonharmadik évfolyamának második feliébe. tehát huszonhárom év óta szolgálja azokat az érdekeket, amelyek a városi lakosságnak egyetemes gazdasági és jóléti érdekeit szolgálják. Mi világosítottuk fel elsőnek Budapest népét, hogy törődnie és foglalkoznia kell a város ügyeivel, mert ott futnak össze mindazok a szálak, amelyek a város dolgozó lakosságának exisztenc?ális érdekeit karolják fel. Huszonhárom esztendő alatt soha hajszálnyira sem távolodtunk el kitűzött célunktól. Kemények, kíméletlenek voltunk, amikor hibákat, mulasztásokat kellett ostoroznunk, de ott voltunk mindig az alkotásoknál is, amikor azzal a nagy erkölcsi tökével, amely két évtizedet meghaladó munkásságunk minden gyümölcse, odaálltunk az alkotók mellé: buzdítva, bátorítva, lelkesítve őket. Sok üdvös alkotás a Független Budapest kezdeményezésének köszöni létét. A „Független Budapest“-et éppen ezért mindenkinek olvasnia kell, aki bármiféle vonatkozásban is van a fővárossal. Aki közügyekkel foglalkozik, avagy a főváros ügyei iránt érdeklődik, megtalál e lapban mindent, mert a Független Budapest elsőnek informál, magyaráz, Felvilágosít mindenről* A vállalkozó, kereskedő- és iparosvilág egyaránt bátor harcosát találja a Független Budapest-ben. A Független Budapest-nek munkatársa minden közéleti férfiú. A Független Budapest minden száma közli a fővárosi közmunkákra és közszállításokra vonatkozó versenytárgyalási hirdetményeket, az ezekre beérkezett ajánlatokat, valamint a pályázatok eredményeit. Nélkülözhetetlen tehát annak, aki összeköttetésben van, vagy akar lenni a fővárossal. A Független Budapest huszonhárom esztendős múltja garanciája a jövőnek. További küzdelmünkhöz mindenkinek megértő támogatását kérjük. A FÜGGETLEN BUDAPEST szerkesztősége. A Független Budapest előfizetési ára: egész évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Akinek előfizetése július 1-én lejár, avagy már korábban lejárt: szíveskedjék az előfizetés megújításáról gondoskodni. A kiadóhivatal. SZALAY GYULA UTÓDA vetőmagvak, gépolajok és gazdasági cikkek nagykereskedése Alapítva 1895. évben. BUDAPEST, V., KÁLMÁN U. 14. Telefon : T. 205-53. Vetőmagvak, autóolajok és műszaki cikkek legszolidabb beszerzési forrása. CCCTÉ E U külföldi márkás anyagok- E9 B C«\CE« kai egyenértékűek, legjobb minőség — legolcsóbb ar HESSEL LA30S ÉS TÁRSA UTÓDA KURZWEIL SÁNDOR festékgyára BUDAPEST, VIII., NÉMET-UTCA 10-12. # w PCAC7AD llUmC linoleum- és gummi- UOAdZ.Mll ImllL padlóburkolási vállalat Budapest, IX., Lónyay-utca 11. Telefon : J. 325-58. Beton-, Estrich- és Asbesfaljazafok készítése. Szakszerű munka. — Ajánlatok díjmentesen. SZALKAY PAPP JÓZSEF kötél- és géctömítőanyag-gyár BUDAPEST, III., (ÚJLAK), BOKOR-UTCA 27. a Lajos-utca és Bécsi-út között. Törvsz. bejegyzett cég. — Telefon : T. 124—97. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, valamint géphajtókötelek szereléseit és feszítés it. — Vízmentes ponyvák, szalmazsákok, itatóvedrek stb. Fogy. egyre fogy a kurucok serege. Az elmúlt héten temette el az ország az utolsó 4N-as honvédet, az öreg Lebó Istvánt s most egy kurucvezér dőlt ki a küzdők sorából, „egyike a lcgkurucabbaknak, a legkeményebbeknek, a legkiválóbblaknak: Ballagi Aladár. Az Akadémia és az Egyetem a tudást siratja, a Magyar nép azonban a nagy tudóson felül siratja a nagy harcost is benne, aki elöl küzdött mindig a nemzeti ideálokért vívott nagy csatákban. A nemzetnek rendkívüli értéke volt Ballagi Aladár s ez a nagy kincs most elveszett. Tüzes, dacos temperamentuma. gerinces magyarsága és hajthatatlan őszintesége olyan tulájdonoágok voltak, amelyek már kiveszőben vannak: ma a gerincesség nem divat; Mi, a függetlenségi eszmék harcosai, szomorú szívvel állunk meg az új sír mellett, hogy utoLó istenhozzádot mondjunk Kossuth Lajos nagy katonájának, aki most odaköltözött Thököly, Rákóczi és Kossuth mellé és megilletődöt'ten gondolunk emlékére, «amely világít a mai oötétségben. A VII. kerületi függetlenségi párt küldöttségileg vett részt a temetésen P. Ábrahám Dezső vezetése mellett. A párt erkélyére kitűzték a gyászlobogót. Síremléket állítottak Benedek Jánosnak. Benedek János emlékének kegyelettel hódolt az elmúlt héten a főváros liberális és demokratikus polgársága. A demokraták síremléket állítottak a demokratikus eszmék nagy harcosának, amelyet most vasárnap avattak fel. A felavatáson a VII. kerületi függetlenségi és 48-as pártkör is képviseltette magát. Helyreigazítás. A Független Budapest június 6-iki számában Ernőd József kerületi elöljáró nyugdíjazásáról szóló cikk mellett egy arcképet közöltünk, amely alá nyomdatechnikai okokból Ernőd József neve került. Az arckép azonban Unger Béla tanács- jegyző fényképé volt, akit abból az alkalomból közöltünk, hogy a megüresedett elöljárói állások folytán, ő lesz a legközelebb előlépő főjegyző. Három kórházi orvosi állásra hirdetett pályázatot a főpolgármester. Ripka Ferenc főpolgármester a napokban pályázatot írt ki a fővárosi közkórházakban megüresedett három különböző orvosi állás betöltésére. Választás alá kerül az orvosi vonatkozású adminisztratív teendők ellátására szervezett és a Vili. fizetési osztályba sorozott egy adjunktus-titkári állás, a VII. fizetési állásba sorozott egy boncolófőorvosi állás és a IX. fizetési állásba sorozott egy alorvos-titkári állás. Mind a húrom kórházi orvosi állásra június 30-án, szombaton déli 12 óráig nyújthatók be a pályázatok a főpolgármesteri hivatalhoz. Szerdán végleg letárgyalják a „Kertváros“ problémát. Valóságos tengeri kígyóvá nőtt már a közismert Kertváros-ügy. Tudvalevő, hogy az Országos Eölá- birtokreiulező Bíróság több száz köztisztviselő részére az alsórákosi réteken levő fővárosi telkekből nagyobb területeket ítélt meg házhelyek céljaira. A főváros a megítélt területet nem akarja átengedni a pernyertes tisztviselőknek, mire azok csereajánlatot tettek. Az ez irányban megindult tárgyalások lassan haladtak előre és nem is sikerült teljes megállapodásra jutni valamennyi házhelyhez jutott tisztviselővel a cserére vonatkozólag. Közben mégis elrendezték valahogyan ezt a kérdést. A főváros is engedékenységet mutatott és a pernyertes tisztviselők is módosították ajánlataikat. így a Plattform létrejöttének akadálya elsimult, most a kisajátító bizottság e heti szerdai ülésén végérvényesen rendezi ezt a régen húzódó, bonyolult kérdést. Vasárnap óta a Központi Városházát is bekapcsolták az automatikus telefonközpontba. A telefon- készülékek átszerelésével kapcsolatban a Központi Városháza alközpontját is bekapcsolták az automatikus telefonhálózatba. Június 24-től. vasárnaptól kezdve a Városháza központjának hívószáma Automata 80S—50. A Városháza sorozatos telefónszámokkal rendelkezik, amennyiben 25 vonala van. A hívó félnek azonban csak a 898—50-es számot kell bekapcsolnia, mert a készülék a 25 vonal közül ú'gy is 'valamelyik szabad vonalat kapcsolja. Vasárnap óta tehát „Városháza“ névvel már nem lehet kérni telefonon a Központi Városházát, hanem vagy a már működő automatikus készülékeken kell a számot letárcsázni, vagy pedig a még át nem szerelt vonalakról az Automata központtól kell a megelelő számot kérni. Wahl Lajos és Wild Kosárgyár NAGYTÉTÉNY. virágkosár. fonott bútor, spanyolnádból KÉSZÜLT FA- ÉS SZÉNKOSARAK. Budapest építkezéseit tanulmányozza egy nagy amerikai folyóirat szerkesztője. Harold S. Butt anheim, a New-Yorkban megjelenő The American City és a Magazin című hatalmas folyóiratok szerkesztője európai kőrútján a múlt héten Budapestre érkezett. Az amerikai szerkesztő megjelent a városházán Sipöcz Jenő polgármesternél és közölte, hogy tanulmányozni kívánja Budapest háború utáni építkezéseit. A polgármester több mérnököt adott a szerkesztő mellé, akik budapesti tartózkodása alatt kalauzolják. A Budai Hegypálya csak 10,000 pengő telesleget irányoz elő a jövő évi költségvetésben. A Budai Megy pálya igazgatósága elkészült a jövő évi költségelőirányzattal. A költségvetés szerint az üzem jövő évi bevétele 125,000 pengő lesz, kiadása 115,000 pengő, úg|y hogy a tiszta felesleg 10,000 pengő. A jövő év folyamán hajtják végre a sikló régen tervezett villamosítását. Erre a célra a főváros költség- vetésében külön felvesznek 250,000 pengő költséget. Ezt a beruházott tőkét a következő évtől kezdve évi 16.000 pengős annuitásokban fogja törleszteni az üzem. A főváros meghosszabbította az Erzsébet-téri kioszk és a gellérthegyi kioszk bérletét. A gellérthegyi kioszk bérlete ez év őszén járt volna le. A jelenlegi bérlő beadvánnyal fordult a fővároshoz és felajánlotta, hogy amennyiben a tanács a bérletet 20 évvel meghosszabbítja, a jelenlegi feltételek mellett hajlandó 100,000 pengői befektetni a kioszk modern átépítésébe. A városgazdasági bizottság legutóbbi ülésén tárgyalta az ajánlatot és hozzájárult a bérlő kéréséhez, kimondotta azonban, hogy a fővárosnak jogában áll 6 év múlva a bérletet felmondani, de ez esetben köteles a város a 100,000 pengős beruházás aránylagos részét megtéríteni. Ugyancsak ezen az illésen döntött a bizottság az Erzsébet-téri kioszk bérlete ügyében is. A Budapesti Központi Általános Tejcsarnok, amely tudvalevőleg eddig is bérelte a kioszkot, 15 éves bérletmeghosszabbítás ellenében 230.000 pengős beruházásra tett ajánlatot. A kioszkot egészen átépítenék oly módon, hogy az a város egyik látványossága lenne. A bizottság a bemutatott tervek alapján hozzájárult az átépítéshez és a 15 éves bérletmeghosszabbításhoz.. A 15 éves bérlet alatt a Központi Tejcsarnok a bruttó bevételből 5%-ot fizet bérlet fejében a fővárosnak, ez azonban évente 20.000 pengőnél kevesebb nem lehet. A Közmunkatanács nem engedélyezi a belvárosi villamosvágányzat átépítését. A Beszkárt. nagyszabású tervet dolgozott ki az egész Belváros villamos vágányzatának átépítésére a közlekedés megjavításának érdekében. A tervezetet a napokban tárgyalta a Közmunkatanács mérnöki bizottsága és úgy találta, hogy az a közlekedési biztonság szempontjából nem megfelelő. Semmiképen sem mehet bele újabb járda megszükítésébe, mert a tapasztalat például a Veres Pálné-utcában is azt matatja, hogy a szűk járda mentén futó villamos vonal a gyalog- 1 járók életére veszélyes. Az. az aránylag csekély közlekedési javulás, amely ezzel járna, nem éri meg azt, hogy a balesetek esetleg- elszaporodjanak. A Közmunkatanácsnak is különben az az álláspontja, hogy az lenne ideális, ha a Belváros területén hlssan- kint teljesen kiküszöbölnék a villamos forgalmat és a közlekedési csak autóbusszal, vagy földalatti villamossal bonyolítnak le. A Közmunkatanács a nagy- fontosságú kérdésben még nem hozott végleges döntést, hanem nagy ankétet hív egybe, amelyen az ösz- szes illetékes faktorok jelenlétében alaposan megtárgyalják a kérdést és azután hozza meg végleges határozatát. A szezon legmulatságosabb újdonsága. (A házi- barát első jubileuma. A Vígszínházban szombaton huszonötödször kerül színre Szenes Béla és Nóti Károly páratlanul népszerű vígjátéka: A házibarát, amely egyedül tölti be a színház egész heti műsorát. Gaál Franciska, Góthné-Kertész Ella, Gazsi Mariska, Rajnai, Góth és Uray játsszák a főszerepeket a hallatlanul mulatságos újdonságban, amelynek minden eddigi előadására zsúfolásig telt meg a nézőtér. PALAGYI GYULA R.-T. fa- vas- és acélbúforgyár BUDAPEST, VII., ANGOL-UTCA 33. SZÁM. Iskolák, kórházak, internátusok, szállodák stb. teljes berendezése. Épületasztalosság. ÉRELMESZESEDÉSNÉL, GYOMORBÁNT ÁLMÁKNÁL f”|r*C| IjfRI iódos vizek VI\íIEbíBtKM^I kitűnő gyógyhatásúak. Vezérképviselet: V., Sas-utca 29. Telefon: Teréz 128—39 Kertépítő és Növénykölcsönzö Intézet Cégtulajdonos TAX JULIA BUDAPEST, VIL, 1STVÁN-ÚT 50. SZ. Telefon: József 391—51. ASCHNER JÓZSEF TEXTILIPARI-, GŐZMOSÓ-, KELMEFESTŐ- ÉS VEGYIPARI GYÁRAK BERENDEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, V«, HOLLÁN-UTCA 5. TELEFON : LIPÓT 992 89.