Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-06-27 / 26. szám
4 Független Budapest 1928. június 27. | Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul tfll::Sohän,u.u.1lo. I Ideiglenes segély a tisztviselőknek A tisztviselői segítőalapról szóló közgyűlési határozat jóváhagyásáig a segélyek és kedvezmények felét kapják a fővárosi alkalmazottak. Mint ismeretes, a törvényhatósági bizottság módosította a fővárosi alkalmazottak segítőalapjáról szóló szabályrendeletet és ez jóváhagyás végett a belügyminiszternél van. A tisztviselők kérésére a tanács most elhatározta, hogy a segítő alap 1928. évi költségvetésének keretében a szabályrendelet-tervezetben biztosított segélyek és egyéb kedvezmények készpénzértékének 50%-dt folyósítja az érdekelt alkalmazottaknak. Az egyes esetekben adható segélyek és azok igénybevételének módját külön rendeletben szabályozta a tanács és kimondta, hogy a jövőben való szolgáltatások helyett ezidőszerint az orvosi gyógykezelés pótlásául havi 25.000 pengő segélyt folyósít. A betegszállítási költségek megtérítésére megokolt esetekben szintén ad segélyt a tanács. A kórházi ápolási költségeknél a főváros közkórházaiban a közös kórtermi napi ápolási díjak felét, a gyógyszerek beszerzésénél az ár 80%-ánák felét, a szülési és anyasági segélyeknél a rendelettervezet szerint járó 80, 120, illetve 160 pengő szülési segély felét, a temetkezési segélyeknél a családfő elhalálozása esetén járó két havi, illetve a családtagok elhunytá- val járó egy havi törzsfizetés felét folyósítják. A segélyösszegek fennmaradó 50%-át a miniszteri jóváhagyás után szintén kifizetik. A háztulajdonosok másfélmillió pengőt vettek ki a főváros zsebéből. Elbuktattdk a módosított útburkolási szabályrendeletet. A pesti háztulajdonosi érdekeltségek részéről sikeres támadás indult meg a főváros egyik új szabályrendelete, a módosított burkolási szabályrendelet ellen. Mint ismeretes, az előző évek költségvetéseinek tárgyalása során minden oldalról indítványok hangzottak el az útburkolási s a csatornaépítési járulékok felemelésére s az indítványozók azt javasolták, hogy a tényleges költségeknek legalább a felét hárítsák át az érdekelt telek- és háztulajdonosokra. Ha nem is ilyen értelemben, de hasonló céllal el is készítette a főváros az útburkolási szabályrendelet módosított tervezetét, amelyben arról kívánt intézkedni, hogy a kocsiűtnál egy-egy oldalon legfeljebb 8 méter szélességet, a burkolás összes költségeinek 75%-át, a gyalogúinál pedig a szegélyezésen kívül legfeljebb 3 méter szélességig a felmerülő egész burkolási költséget kell a ház-, illetve telek- tulajdonosoknak megfizetniük. A módosított szabályzatban arról is intézkedett a főváros, hogy az úttest s a gyalogút földegyengetési költségeinek 20%-át tartoznak viselni. Ily módon ebben az évbdn mintegy'IS millió pengő folyt volna be a főváros pénztárába a járulékból, 50%-kai több mint amennyit eredetileg előirányoztak. Egy-egy ingatlantulajdonost az új útburkolás 2,000—3,200 pengő költséggel terhelt volna ennek a járulékkulcsnak az alkalmazásával. Ebbe az új megterhelésbe azonban az ingatlan- tulajdonosok nem mentek bele és idejében közbeléptek a javaslat megbuktatására. Az akció teljes sikerrel járt. A középítési bizottságban sikerült a szabályrendeletet elbuktatni s azt visszaadták a tanácsnak. Nem is valószínű, hogy ezek után felemelnék a járulékot. Legfeljebb a jövő évi költségvetés tárgyalásánál újra megismétlik a bizottsági tagok ezirányú indítványukat. De, mint. látható, egy indíványnak olyan hosszú utat kell megtennie a megvalósulásig, hogy idŐKöz- ben el is veszhet, különösen akkor, ha az nem tetszik a háziuraknak. Mert csak egy fontos dolog van ma Budapesten s ez nem más, mint a szegény, nyomorgó háziurak védelme, IflMWBnMMHMMMi nem foglalkozik a viteldflleszállítás kérdésével Befejeződött a villamosvasút rekonstrukciós munkája. — Fejlődés az egész vonalon. Szombaton tartotta ezévi közgyűlését a Beszkárt. Az igazgatóság évi jelentése a vállalat további nagyarányú fejlődéséről számol be. 84,410,609 kilométerre növekedett a villamosvasutak múlt évi forgalma, ami az előző évvel szemben 10*2 millió kilométernyi emelkedésnek, tehát óriási forgalmi fejlődésnek felel meg. A vállalat természetesen nagy anyagi áldozatot hozott a fejlődés elérésére. 27,308 méter hosszú pályát nyitottak meg s ezzel a rekonstrukciós pro- grammot teljesen befejezték. A pályafelújítási munkákkal kapcsolatban a múlt évben is folytatta a Beszkárt. a forgalom javítását és az egységes hálózat kifejlesztését szolgáló új építkezéseit. Az áramtermelés terén is jelentékeny munkát végzett a társaság. A Révész-utcában egy 15,000 lóerős új turbo- generátort állítottak fel s felépítették az azzal összefüggő új vízmüvet. Ezzel a géppel naponta 1,000 pengő értékű szenet takarítanak meg. Igen előnyös szénbeszerzési szerződéseket kötött az üzem, ami által az áramtermelés 14%-kal csökkent. (ekintve, hogy a kocsipark rekonstrukciója is teljesen befejeződött, a műhelyekben a kocsik modernizálására fektették a fősúlyt. 729 kocsit teljesen^ újra _ fényeztek. 481 kocsira körülfutó élet- mentödeszkat szereltek fel és 80 motoroskocsira felszerelték a billenőráccsal működésbe jutó kosaras életmentő szerkezeteket. Tervbevették új motorkocsik forgalomba állítását s c célból külföldön beható tanulmányozásokat végeztek. 20 modern kocsit már meg is rendeltek Budapesf, V. kér., Vilmos császár-úf 76. szám. Telefon 62 —5j. Budapesf székesfőváros útjait special-Xmpregnol-ola- laival szabadalmazott eljárás szerint portalanífja. s azokon alkalmazni fogják mindazokat a bevált rendelkezéseket, melyek külföldön a közönség kényelmét szolgálják s az üzembiztonságot is emelik. A kocsik teljesen vasvázzal készülnek, elektromágnes sínfékkel. A múlt évben 1,932 kocsiból állott a Beszkárt. állománya. A kocsik 80%-a állandóan üzemben volt. A menetsebességet mintegy 6%-kal növelték, miáltal minden kocsi naponta 184 kilométert futott. A bevétel ennek ellenére csökkent, mert míg az előző évben 72-74 fillér volt egy kocsikilométerre eső bevétel, addig tavaly ez 67-99 fillérre csökkent. Ennek két oka van, egyik a rosszul összeállított menetrend, mert az utasforgalom csökkenése idején is sok kocsit kellett'járatni, másik a tavalyi járványos náthaláz. amely miatt 5 hónapig az állóhelyeket nem lehetett kihasználni. A forgalom emelkedése mellett a balesetek száma nem emelkedett ilyen arányban. Tavaly 471 esetben léptek fel kártérítési igénnyel a Beszkárt ellen és egyességek és bírói ítéletek folytán 113,000 pengőt fizetett ki a vállalat a balesetek áldozatainak. A Beszkárt alkalmazottainak száma 11,718 főből áll. Az alkalmazottak érdekében sokféle hasznos szociális és kulturális munkát fejtett ki az igazgatóság. Megkezdték a svábhegyi fogaskerekű vasút villamosítását, a szükséges gépeket és járműveket, már meg is rendelték. Az első mintakocsikat és mozdonyokat Svájcban készítik, de a többieket már a magyar ipar állítja elő. Megállapítja még a jelentés, hogy a vasút a múlt évben 298,512,499 utast szállított, 17,192,581 utassal többet, mint az előző évben. A vállalat bevétele 60,389,934 pengő volt, amiből 171,902 pengő a tiszta nyereség. A kiadások között több mint 40 millióval szerepelnek a személyi és dologi kiadások, közel 5 millió pengővel a közlekedési adó, több mint I millióval a területhasználati díj, 4,315,000 pengővel a megváltással járó terhek, Selyem, pamut. vaöjíjmm más cnnijoicj Ha meg van győződve arról, Hogy a színes kelme egyáltalában mos. ható, akkor a hideg Persiboldat a legjobb. Selymet szárítás végett szá. ráz törülközők közé tesszük, pamut, anyagot száraz térítőre kiterítjük. minden t féHiememűkóz 1 millió pengővel az adók, 2,800,000 pengővel a nyugdíjalap javadalmazása. A 174,000 pengős nyereségből részvényenkint 5 pengőt fordítanak osztalékra és további 5 pengőt feliilosztalékra. Jótékonycélra 20,000 pengőt utalt ki az igazgatóság. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság 20,000 pengő tiszteletdíjban részesül. A mérlegszámla 36 millió pengőre értékeli a Beszkárt egész vagyonát. Jellemző erre az értékelésre, hogy a társaság összes ingatlanait 53,344 pengőre becsüli, amiben benne van egyebek közt az akácfautcai új székház is. Az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot kiegészítették. Rényi Dezső helyett Bacsinszky Vladimir volt államvasúti üzletvezetőt választották igazgatóvá és Ács Ferenc helyébe Sebő Béla főszámvevőt a felügyelőbizottság tagjává. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a jelentés egyáltalán nem foglalkozik a vitcldii leszállításának és reformjának a kérdésével. BAUER JANOS ácsmester, elvállal: fefőemelésf és mindenféle ácsmunkálatokaf Budapest, V., Kárpát-utca 3. Telefon: L. 968-95. .IO®»®*' ácsmester, elvállal úgy helyben mint vidéken : magasépítésnél körkemence-, sodronypálya-, vasút-, híd- és vasbeton munkálatoknál építkezéseknél előforduló ácsmunkákat PESTERZSÉBET, SZENTERZSÉBET-TÉR 6. SZÁM. WEISZ MIHÁLY mérnök, építési vállalkozó, csatorna- és mélyépítő BALATON-UTCA 2. — TELEFON: T. 257—66. SCHAFFER KAROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, Vili., Aggteleki-u. 17. Telefon : ]. 325-88. PÁL MÁTYÁS kőfaragómester Telep: Budapest, III., Béssi-út 3005. Lakás: Budapest, III., Polgár-tér 5. Állandóan raktáron tartatnak síremlékek nagy választékban. Elvállalok kő- és műkő építkezési és temetői munkákat, javításokat, átalakításokat, temetői lebontásokat, áthelyezéseket, s minden e szakmában előforduló munkálatokat. — Rajzokkal és költségvetésekkel díjmentesen szolgálok. AMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÜT-, CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNYFEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefon: J. 303-85. Pertl Simon első újpesti kövezőmester ÚJPEST, SZABADKAI-UTCA 9. SZÁM Elvállal mindennemű kocka-, terméskő- és kei amit burkol at készítését. tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöltőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény! Telefonhívásra minden tételért elküldünk! Gyár: VII., Thököly-út 33. Telefon: ]. 394-41 és ]. 446-72.