Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-03-14 / 11. szám
1928. március 14. Független Budapest 7 Csökken a forgalmi adó-, — emelkedik az egyenesadójövedelem Részletek a közigazgatási bizottság jelentéseiből. A közigazgatási bizottság hétfőn tárgyalta a szakhivatalok jelentéseit az elnnilt év állapotáról. A Független Budapest a jelentések egy részét már előző számaiban közölte. Csilléry Béla pénzügyi igazgató az adóügyi igazgatás működéséről szájnolt be. Legérdekesebb a beszámolónak az a része, amely a forgalmi adóról tesz jelentést. E'szerint a nuilt évben 30,083 iparos és 24,568 kereskedő fizetett forgalmi adót Budapesten. A különféle mentesítések és könnyítések következtében 534J-el csökkent a forgalmi adófizetők száma, de ez már le van vonva a fenti számból. A forgalmi adó könnyítések folytán Budapesten havonkint 2S2.6I6 pengővel csökkent a forgalmi adó hözadéka. Tárgyalások folynak a mü- és régiség- kereskedőkkel. a szőnyegkereskedőkkel, a kávéháztulajdonosokkal, a mulatóhelytulajdonosokkal, a vendéglősökkel, továbbá as virágkereskedőkkel, a fény- űzési adó tekintetében, ezek adóközösségbe való tömörítése érdekében. A törvényszék 42 adócsalási ügyben tárgyalt, de csak 16 ügyben hozott marasztaló ítéletet. Budapest területén 232 új italmérési engedélyt adtak ki a múlt évben. Beszámol a jelentés az egyenes adók nagymérvűi emelkedéséről is. A múlt év második felében 29,793.572 pengő egyenes adó folyt be a fővárosban, ami közel 5 millió pengővel kedvezőbb az előző év második felének eredményénél. Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány jelentése szerint az elrnu.lt évben a közbiztonság kielégítő volt. A rendőrséget különösen az intellektuális bűncselekmények foglalkoztatták erősen. A rendőrségre nagy feladatok hárultak s most már elkerülhetetlen a főváros fejlődésével kapcsolatban a rendőrlegénység létszámának legalább 250 fővel való szaporítása. A rendőri gyermekbíróság a múlt év második felében 3,290 kihágási ügyet tárgyalt és eredményes patronázs-tevékenységet fejtett ki. Köztisztasági szempontból erősen kifogásolja a főkapitány a kelenföldi teherpályaudvar és a déli vasúti teherpályaudvar előtti térséget, ahol a kocsik állomásoznak. Ez a környék tele van szennyel és az egész vidéket ártalmas és kellemetlen bűzzel fertőzik meg. Köz- tisztasági és közegészségügyi szempontból felette károsnak mondja a főkapitányi jelentés az óbudai állapotokat, ahol a kerület nagy részében nincs csatornázás s ezért a szennyvíz az udvarokról közvetlenül az utcára folyik. Szükségesnek tartja, hogy a Szőrény-utcai polgári iskola közelében levő piacon és a 75-ös villamos végállomásánál nyilvános illemhelyeket létesítsenek. A icízlekedési rendőrség működése már is kedvezően érezteti hatását a közforgalom terén, de a rendőrség ezen ágának fokozottabb fejlesztése továbbra is a legelsőbbrendű feladat lesz. Szükséges éppen ezért a közlekedési rendőrség létszámának arányos emelése. Az őrszemélyzet kebelén belül sok megbetegedésnek volt az oka, hogy a rendőrök nem táplálkoznak kellően s így az állandó és terhes szolgálatot nem képesek elviselni. Mosdóssy Imre királyi tanfelügyelő a közoktatásügy múlt évi helyzetéről tesz jelentést. Az elemi iskolai oktatás terén a korszakot jelentő új tanterv életbeléptetése hatalmas fejlődési folyamatot indított meg. Szükséges, hogy a fővárosi iskolák részére külön lielyi tanterv is készíttessék. Az iskolaorvosi intézmény a bekövetkezett fejlesztés folytán a múlt évben az eddiginél is eredményesebben töltötte be nemes és fontos hivatását. Örvendetes haladás történt az iparos tanonciskolái oktatás terén is. A tanoncoknak tankönyvekkel történt ellátása után az oktatás teljes sikere érdekéT eherautópótkocsik T eher autókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép- és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27-29 Telefon: József 395-80. b,en, most már csak . az volna kívánatos, hogy a kerületi elöljáróságok soron kívül s megfelelő 'szigorral járjanak el az igazolatlanul mulasztó tanon- colt mestereivel szemben, mert csak így várható a még mindig sok iskolai mulasztás megszüntetése. A polgári iskolákban nagysikerű bemutatótanításokat végeztek. Néhány zokszó a pesti utcák neveiről amelyeket a Közmunkatanács a főváros megkérdezése nélkül ád a pesti utcának. A főváros most felirattal fordul a kormányhoz ebben a kérdésben. A budapesti utca-elnevezések furcsaságairól és számos' oktalanságáról már többízben irtunk. Egyre- másra változnak az utcanevek Budapesten, de a fővárosnak nincs beleszólása ebbe a kérdésbe: a főváros kénytelen némán tűrni azt a különös játékot. amely a pesti utcák nevével folyik. A főváros és a kormány régóta vitatkoznak az utcák elnevezésének joga fölött. A jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint a budapesti utcák elnevezése, vagy névváltoztatása a közmunkatanács hatáskörébe tartozik. Emiatt sok nézeteltérés, elkeseredett vita keletkezett, mert a közmunkatanács csak nagy ritkán határozta el magát egyes ük- vonalak nevének megváltoztatására s még ritkább esetben respektálta azokat a kérelmeket, amelyeket testületek, pártok, vagy más érdekeltségek terjesztettek eléje utcák elnevezése tárgyában A közgyűlésen számtalan interpelláció és indítvány hangzott már el ebben a tárgyban. Mindannyiszor megindokolták, miért van szükség az utca elnevezési jognak a főváros hatáskörébe való utalására. A közgyűlés egyhangú határozatokkal tette magáévá ezeket a követeléseket, de minden akció eredménytelen volt: a kormány még csak nem is válaszolt a főváros követelésére, a közmunkatanács pedig továbbra is a régi konzervatív elvek mellett kezelte ezt a kérdést. Most a főváros tanácsa újabb lépésre határozta el magát. A múlt heti tanácsülés Rumbach Dezső tanácsnok javaslatára határozatot hozott, mely sze- ■ rint a főváros felterjesztést intéz, a belügyminiszterhez s a már ismert indokok alapján azt kéri, hogy ezt a régi sérelmet a kormány végre orvosolja. Legcélszerűbbnek tartja a tanács, ha az utca elnevezési ing kérdését a kormány az új fővárosi törvénnyel kapcsolatban oldaná meg, olyképen, hogy a törvény kimondaná, hogy az utcák elnevezése és névváltoztatása a törvényhatósasi bizottság hatáskörébe tartozik. Remélhetőleg ezt a kívánságot a belügyminiszter most már teljesíteni fogja, annál is inkább, mivel annakidején a budapesti képviselők is súlyt fognak vetni ennek az ügynek kedvező elintézésére. Egyébként a közmunkatanács a múlt héten több névtelen utcának adott nevet". Az új utcanevek a következők: A Debrői-utat a Rókus-hegyen Herrmann Oltó útnak nevezte el, a Szerpentin-utat, amely a Budaörsi útról nyílik a Lenke-úttal szemben: Zólyomi- útnak; a Sashegyi-utat és a Fürj-utcát összekötő ívalakú utcát Somorjai-útnak; a Rózsadombon a a Józsefhegyi-út és Pusztaszeri-út közötti névtelen utcát Csejtheve-utcárnak, a 11. kerületben a Csalánutcától a Törökvészen keresztül vezető szerpentin utat Nagybányai-útnak, folytatását a Guggerhegyen át a Kondor-útig Görgényi-utcárnak, a I.enke-út és a Horthy Miklós-út között a Vincellér-utcával párhuzamos névtelen utciát Zsombolya-utcának, az Istenhegyi- és Agárdi-út közötti utcát Galúntai-utcá- nak, a Budakeszi-út és a Debrői-út között a volt Drasche-telepen át vezető utat Rédey-utcának, a Hűvösvölgyben a Heinrich- és a Vadorzó-út közötti névtelen utcát pedig Modori-utcárnak nevezték el. Parmenter Charles Th. Diddams William E. Budapest, V., Fáik Miksa-utca 8. Telefon : T. 148-70. Sürgönyeim : WIDIDDAMS BUDAPEST. Legmodernebb rendszerű központi fűtés, gáz- és vízvezeték, csatornázás. jLegelőnyösebb költségvetés . The Neuchateí Asphaíte Company Limited JDAPESTEN. Iroda : VI., Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T >-46 Gyár : VI., Váci-út 35. Telefon : L. 914-88. Alapítva : 1873. aptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val d aversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, va- nint a Scafa-San Valentinoi aszfaltbányáknak, Chieti _ tarto- ínyban, Olaszországban. Gyárt és elad: Val de Traversi masat, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Tra- rsi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. Dunakavicsot és Dunahomokot szállít vagóntételben és kocsifuvarban FLEISCHMANN ANTAL Ulk?« '' 3UDAPEST, KÁR0LY-KÖRÚT 17. I. 20. Telefon : J. 465-62 és J. 465-63. ■ «*«■ <>Í ■ M agyar épItö részvény iärsuutyä:" Budapest, VI., Teréz-körút 34. szám. Telefon : T. 272-64. Sürgönyeim : Építő 272-64. Budapest». Mindennemű vízépítés, folyams/abályozás és csatornázás. Kotrások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és excavátorokkal. Dunai homok- és kavicseladás és szállítás. Vízi szállítások és darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Ut- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű boton- és vasbeton- építés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. ------ Hajó- és kotrójavítótelep és téli kikötő Apostagon. -----dL OGK IMRE építőmester Budapest székesfővárosi árvaszéki hites szakértő. Budapest, IV., Váci-utca 36. Telefon : ]. 450—34. GABOS OSZKÁR oki. építész, építőmester Budapest, V., Újpesti rakpart 4. Telefon ; Teréz 289-E 1RSAY és KOVACS1CS oki. építészek, építőmester, építési vállalkozók Budapest, IV., Múzeum-kőrút 1/b. Telefon: T 329-74. olnár István építész Budapest, I., Horthy Miklós-út 36. szám. Telefon : József 385—48. építő r.-t. Budapest, V., Deák Ferenc utca 16-18. Telefon : T. 140-17. STEINHÁUSLésKÖLBER festők BUDAPEST, IX. KÉR.. TŰZOLTÓ-UTCA 3. SZ. TeleTon : József 308 -24. #TEINER FERENC > OKL. MÉRNÖK VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, L, Horthy Miklós-út 31. Telefon: J. 352—74 RADQ SÁNDOR épiíész és építőmester, építési vállalkozó Budapest, I., Villányi-út 4. Telefon: József 328—45. B EREY LAJOS építőmester, építési vállalkozó BUDAPEST, I., LENKE-ÚT 103. SZÁM. Telefon : József 372—24. Csányi Pál kőművesmester, építési vállalkozó /., Tarcali-utca 6. Budapest Kapuszta Gusztáv építőmester BUDAPEST, VIII., KISSTACIÓ-UTCA 3. Telelőn: József 393—08. DELMÁR BÉLA m oki. mérnök, építőmester Budapest, VI., Eütvös-utca 21. Telefon: T. 263—40. CSIMAR KAROLY építész és építőmester BUDAPEST, I. KÉR., BÖSZÖRMÉNYI-UT 18. SZ. Telefon : Krisztina 510—86. WIHART FERENC ÉPÍTÉSZ építőmester BUDAPEST, VII., COLLMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350—97. léícxZéóCzföZiMzáz. i/cúteó u j/a. y 45& - 03. Popper Zsigmond és Társa ács- és epítőmesteri vállalat BUDAPEST, V. KÉR., LIPÓT-KÖRUT 15. SZÁM Telefon: Iroda T. 244 -73. Telep L. 916—63. SINGER MIKSA építőmester Budapest, III., Lajos-u. 54. Telefon: Óbuda 624-14.