Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-22 / 51-52. szám

1927. december 22, Független Budapest 7 Egy újságíró-városatya vallomásai. — Levél a Független Budapest szerkesztőjéhez. — Irta LÁZÁR MIKLÓS. Kedves Barptom, egyetlen tulajdonságomat, mondjuk, lelki diszpozí­ciómat becsülöm: soha hiúsás sajgását nem éreztem, soha keserűség nem fojtogatta a torkom, mert má­sok megelőztek, elembe kerültek, érvényesültek. Ezért nézhetem' az életet és az embereket azzal a megértéssel és megvetéssel, amely nélkül elviselhetetlen az élet és elviselhetetlenek az emberek. Ma ennél is kiábrándítóbb! Tíz év előtt, amikor még hittem a pályámban, első könyvem elő­szavában érzelmesen bevallottam önmagámnak, hogy újságírónak lenni majdnem annyi, mint re- lázár Miklós, ményte'leniil szeretni. Rajongás, meggyőződés, hevü­let és szerelem nélkül az újságírás nem hivatás többé, csupán mesterség. Kézművesség. Akár az esz­tergályos, köszörűs, ács, kefekötő. Ebben a boldog­talan országban pedig az elmúlt tíz évben annyi tör­tént. annyiszor vetkőzött pucérra a közélet és a tár­sadalom, hogy költő legyen a talpán, aki megőrizte az illúzióit. Hogyan, m.ben és kiben higyjen az újságíró túlfűtött optimizmusa, gyógyíthatatlan „don- kihotizmusa'1 dacára, amikor majdnem mindenkit hegizsében látott, smink és púder nélkül, hanyagul leengedve, mint egy hálóinget, a méltóság, nevelés, szereplés, emberiesség pózait. Miket is láttam teremtőm és miket írhatnék, ha nem feszélyezne valami hazug lovagiasság, tapintat, ízlés, és végül az írás mélyen átérzett teljes meddő­sége, tökéletes céltalansága! Eljutottam tehát oda, amiről. Barátom, érdemes, nagyot és mélyet sóhajtva, a pihenés, vagy betegség magányos óráiban elgondolkozni. Milyen meddő ön­kínzás, céltalan szenvedély ma az újságírás! A nyom­tatott betű elvesztette a varázsát. Ó. valaha úgy izzott itt a betű, mint a parázs, a hamu alatt! Ma ki­száradt tarló az űjsághasáb, nincs szive a szónak, nem szálldos, mint a fecske, a porban vonaglik, mint a giliszta. Az egyéniség szuggesztív ereje, a hivatott publicista igézete, a bátor kiállás önzetlensége, az újságíró örök nyugtalansága, bravúros ötletessége itt-ott felcsillan ugyan, de nem általános, nem lé­nyege többé az újságírónak. Mindennek a fásultságnak, zuhanásnak, gerincte- lenségnek. elvekkel való labdázásnak persze, gazda­sági okai is vannak. A megélhetés szörnyűséges gondjai őrlik az agyat, az idegeket, a képzelet szárnyalását. Az elmúlt világ­ban az újságíró, amíg dolgozni tudott, alig érezte a szegénység megalázó és bénító nyavalyáját. Telje­sen a hivatásának élhetett. Ma rossz sorsa van. Zűrzavaros idők új elemeket sodortak közéjük, akik­nek a pálya nem szenvedély, nem szent passzió, nem lelki szükséglet többé. Az újságírás, mint minden más intellektuális pálya, — proletcirizálódott. Az újiságíró kisebb, vagy nagyobb üzemek jól. vagy rosszul fizetett munkása. A régi arisztokratizmusnak, fölénynek, gyakran gőgös nyegleségnek vége. A köz­napi élet taposómalmában elfonnyad a nervizmus. Az egyenes hát meggörnyed. A gerinc meggörbül. Az ököl kinyi ik. Padlásszobában, nyomorban és gyer­meksírásban nőhet fel apostol, költő, filozófus, de modern újstügiró soha. Ehhez egy talmi jólét fénye, mámoros gondtalansága, veszett önbizalma ké’.l, a sorsa úgyis az, hogy korán, Hutaion, önlángjában elégjen. Szeretnék valami hódító narkotikumot az élettel, ebbe a szolgaságba, lakáj erkölcsbe, hazugság sarába fulladt magyar élettől, hogy újra kigyúljak, mint egy fáklya és egyetlen gondom, célom, álmom, sze­relmem, szenvedélyem, életem, halálom az az „i“ beitű legyen, amely az igazságot a gazságtól meg­különbözteti. Hogy ez. csak ez, legyen sorsom, jö- vőm, végzetem! Nem törődni idézéssel, börtönnel, kényelemmel, pénzzel, lemondó gesztussal, részvét­len tekintettel, kárörvendő kacagással... Barátom, lehet-e föltápászkodni a porból, újra huszonnyolcévesnek lenni és újból újságírónak? Ha tudnál ilyen szérumot, fluidumot, boszorkányfőztet, hozzad magaddal a legközelebbi közgyűlésre ... Budapest — vásárváros. Irta BECSEY ANTAL főv. biz. tag. Nem új jelszót akarok ismét bedobni a köztudatba; van azokból éppen elég. Az, amit a fenti cím alatt el akarok mondani, az több a jelszónál. Probléma, amely- lyel foglalkozni nemcsak a főváros, hanem az ország közgazdaságának elsőrendű érdeke; probléma, amely sohasem volt annyira idő­szerű, mint éppen most. A főváros legutolsó bud- get-tárgyalása a városi gaz­dálkodás teljesen új csapá­sait jelölte meg. Az az elhatározó lépés, amely a fogyasztási adók eltörlését eredményezte, kettős feladat elé állította a törvényhatóságot. Egyfelől folytatni az antiszociális közjövedelmi források megszüntetését; másfelől új gazdasági erőforrásokkal pótolni az ekként jelentkező hiányokat. Ezek között az erőforrások között vezető he­lyen áll az, amely a főváros geográfiai hely­zetére és ebből kifolyólag elfoglalt világgaz­dasági elhelyezkedésére támaszkodik. Egy pil­lantás Európa vasúti és folyami úthálózatára mindenkit meggyőzhet arról, hogy Budapest a Nyugat és Kelet között lebonyolítandó forgalom súlypontjában van. A német közgazdaság, elvesztve gyarmatait és a tengeri utakra való befolyását, kelet felé orientálódik. A „Drang nach Osten“ szülte há­ború előtti hatalmas gondolat: az Északi-ten­gert Bagdadon át összekötni idegen világ­részek tengereivel, most új formában jelent­kezik. Az Elba-Majna-Duna-csatorna a német világgazdaságnak az Északi-tengertől a Fekete­tengerig felépülő új útirányát nyitja meg, amelynek gazdasági jelentőségét egyfelől a a német nagyipar hatalmas termelő ereje, más­felől a Balkán és Kelet piacainak óriási ex­panzív lehetőségei adják meg. Ennek az új, nagy arányokban kibontakozó világgazdasági országúinak, Európa folyam­rendszerének súlypontjában áll Budapest szé­kesfőváros. Meg kell látnunk, és a legnagyobb erőkifej­téssel kell belekapcsolódnunk ebbe a hatalmas világgazdasági koncepcióba. Ha a csehek Pozsonyban és Komáromban, vagy az osztrákok Freidenauban hasonló célok­tól fűtve építik ki a maguk kikötőjét, az leg­feljebb sarkalhat minket gyorsabb elhatározá­sokra, de nem tölthet el pesszimizmussal! Nem mulasztottunk el semmit, ha állam és székesfőváros, ipar és kereskedelem hala­déktalanul a legnagyobb energiával kap­csolódik a munkába és nem rivalizálva, hanem vállvetett munkával építik ki közgazdaságunk új erősségét. Ott áll C sepelsziget északi részén, 1,000 hold terjedelmű óriási területen az országos kikötő; az eddigi kiépített petroleumkikötővel, a gabonakereskedelem, szén és egyéb tömeg­áru lebonyolítására alkalmas medencével és hatalmas vámszabadraktáraival; elkészült a soroksári Dunaág felső és alsó hajózható ka­mara zsilipje és készen várja mindkét zsilip az itt elhelyezhető turbinatelepeket is. Elké­szült a Dunaág pesti oldalán, csaknem egy kilo­méternyi hosszúságban a főváros helyi kikötő­jének partvonala; nem különben egy emeletes tárháza is. Úgy az országos, mint az állami kikötő legszükségesebb vasúthálózata is kész; a vizi és vasúti átrakodás céljaira szükséges hatalmas portáldaruk és egyéb szállítóberende­zések — többek között vagy 35,000 tonna ga­bona tárolására alkalmas modern silos — várják, hogy a közgazdaságot kiszolgálhassák. Ismételten mutattam rá úgy a sajtóban, mint a közgyűlésen is, hogy ez a nagy gazdasági készültség most nagyobb részben tétlenségre van kárhozatva; de, ami még ennél is nagyobb baj, hogy a kikötőnek a békegazdaságra mére­tezeti hatalmas területei szintén parlagot al­kotnak. A kikötő a békebeli forgalmi viszonyok két-háromszorosára van méretezve, mivel, szemben a mai viziforgalom a békebelinek kö­zel negyedére csökkent. Meghaladná cikkem kereteit, ha tüzetesen akarnám ismertetni ennek a kikötőnek a BECSEV ANTAL. tranzitáló forgalom, feldolgozóipar, export, stb. szempontjaiból való jelentőségét. Nem foglal­kozom e helyütt azzal a problémával sem, hogy milyen, át sem tekinthető lendületet adna iparunknak és általában egész termelésünknek, ha az említett problémák hatalmas hitelszer­vezet által alátámasztva végezhetnék köz­gazdaságig hivatásukat. Egyelőre csak arra óhajtok rámutatni, hogy az országos és helyi kikötő, mint nagy gazdasági feladatok hatal­mas kerete kitöltetlenül áll itt, a főváros tő- szomszédságában, Európa vizirendszerének súlypontjában. És szeretném, ha a főváros ke­reskedelmi és ipari érdekeltsége a törvény- hatóság támogatásával adna lendületet annak az evolúciónak, amely közgazdaságunk e te­rületén kínálkozik. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara védnöksége alatt álló nemzetközi áruminta­vásár maholnap kiszorul ideiglenes otthonából: a városligeti Iparcsarnokból. Számottevő bő­vítésről e helyen nem lehet szó; nem lehet a Városliget fáit kiirtani. De ez a hely nem is vásárnak való. A nemzetközi vásárnak legtermészetesebb helye a kikötő, amely a vizi és vasúti forgalom gócpontjában elhelyezve, szállító eszközökkel felszerelve úgy forgalmi, mint kereskedelmi szempontból is egyenesen hivatva van arra, hogy nemzet­közi vásárokat bonyolítson le. Óriási üres te­rületek állnak ma Csepelsziget északi részében rendelkezésre és a területek a főváros központ­jától sem esnek messzebbre, mint a városligeti Iparcsarnok; a közlekedési útvonalak részben megvannak, részben kiépíthetők; a mehett c célra a vizi közlekedés eszközei is igénybe vehetők. Aki a budapesti nemzetközi vásár igazi hiva­tását és közgazdasági rendeltetését inessze- látó perspektívába állítja be, annak, éppúgy, mint nekem is, meg kell látnia, hogy a kikötőnek ma üresen álló északi területei predesztinálva vannak a budapesti világ­piac létesítésére. Ez a világpiac pedig jelent: hatalmas áru­forgalmat, tranzitáló kereskedelmet, új kiké­szítő iparokat, nagyarányú idegenforgalmat, szóval új kereseti lehetőségeket a munka- nélküli lakosság részére és új erőforrásokat a főváros budgetje szempontjából. Erős kezekkel kell tehát a főváros hatóságá­nak a problémákhoz hozzányúlnia; ki kell épí­tenie a nemzetközi vásár alapjait, hogy a kez­deményezés jogánál fogva megfelelően kap­csolódhassák jogainak gyakorlásába is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az országos ki­kötőnek ez a nagy hivatású területe ma kívül esik a székesfővárosi közigazgatás határain; ma ott a ráckevei főszolgabíró az úr. Nincse­nek kiépítve odavezető útjaink és közlekedési eszközeink. Teljesen laza a kapcsolat közöt­tünk és az országos kikötő birtokosa: az állam között; zavaros a helyzet a kikötőhöz kap­csolódó vámkérdésekben, a hajózási vállalatok reexpiedíciós tarifái tekintetében és általában a részletkérdések egész vonalán. Lássunk neki a szervező munkának, hogy mielőbb biztosíthassuk a magyar közgazdaság és a székesfőváros közönsége javára a magyar kikötőnek és az odatelepült világvásárnak gyü­mölcseit. HUNGÁRIA GYÓGYFORRÁS (az Erzsébet-híd budai hídfőjénél). Rádióaktív hőforrás. Kiváló gyógyhatás rheuma és savtúltengés esetednél. ♦ Ivókúrák a nagy, fedett ivócsarnokban. ♦ Szénsavval telített vize palackozva, mint HARM AT VIZ van forgalomban s elsőrendű üdítő ital.

Next

/
Thumbnails
Contents