Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-22 / 51-52. szám

XXII- évfolyam. 1927. december 22. 51—52. szám. Függőién Budapesl Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden heten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 60 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József '3U5—82. Postatakarékpénztári csekkszámla : 45.476. BUDAPEST A Független Budapest részére írta Df. RIPKA FERENC főpolgármester. arról, hogy sokkal mélyebben és erősebben hat­nak a szellemi mozzanatok. Ha Budapest a magyar életnek hazafias fej­lődésében is igazi vezére lesz, akkor meghatott figyelemmel hallgatja majd szavát a vidék. Mert a lelkek építése teremti át a világot. Erre tanít bennünket mostani nagy ünnepünk, Kará­csony is. A múlt század húszas, harmincas és negyvenes éveiben teremtették meg az új Magyarországot. Ez á munka nem készült el tel­jesen és egyes hiányai sok bajt, félreértést és fejtörést okozták később. Bár a hiá­nyok legnagyobb részét a kiegyezés után beállott újabb alkotmányos élet­ben sikerült pótolni. Egy nagy elintézetlen ügy azonban továbbra is megmaradt. A negyvennyolcadiki alkot­mányt a centralizáció' elve alapján készítették és ezt a centrális hatalmat jelentette a függet­len felelős minisztérium. De a hatalom decen­tralizációjának élő emlékei, a vármegyék to­vábbra is megmaradtak. Az igaz, hogy a cen­trális hatalom a vármegyék hatalmi körét min­dig .szőkébbre szorította, de valójában nap­jainkig fennmaradtak a vármegyék. Ez a kétféle hatalmi rendszer egymás mel­lett a társadalmi életben is éréZfetíé hatását: Amint a központi Indulom szembe került a me­nyei hatalommal, úgy került szembe a főváros élete a vidék életével. Az igaz, hogy ez a szembekerülés eleinte nem volt se harcias, se öntudatos. Sőt a vidék minden ellenkezés nélkül adta át magát a fő­városból érkező hatásoknak és sok helyütt egé­szen elvesztette ezzel eredeti jellegét. Budapest centralizáló fejlődése mindig erő­sebb lett. A leghatalmasabb lendületet e téren Baross Gábor adta meg, aki zónarendszerével Budapestet Magyarország forgalmi középpont­jává tette, sőt a világforgalom egyik nevezetes állomásává emelte. így emelkedett Budapest a vidék fölé a vikig- háborúig, amikor pangás következett, mert a megélhetési viszonyok vidéken sok helyen jobbak voltak, mint Budapesten. Még mélyebb lett a süllyedés a kommunizmus és következ­ményei alatt. A vidék úgy tekintette Buda­pestet, mint a kommunizmus létrehozóját, és ezért ellenségesen fordult ellene. Nem lehet ta­gadni, hogy a Budapest-ellenes hangulatban min­dig volt valami kultúra-ellenes. Azóta sokat javultak a viszonyok, de mintha Budapest és a vidék között még ma se volna meg a békekötés. Meg kell állapítani, hogy a helyzetet állandóan gyógyítják a különböző ki­állítások, főleg a mezőgazdaságiak, de nagyon sokat tett ezen a téren a Szent István-hét is, mely nagy tömegek számára teremtett új kap­csolatot. Budapestnek, mint középpontnak, állandóban tekintettel kell arra lenni, hogy körzetét minél jobban érdekelje és minél inkább lekösse magá­hoz. Sokat lehet tenni ebben a tekintetben gaz­dasági téren is, de nem szabad megfeledkezni Dr. RIPKA FERENC. MIRE KÉSZÜLNEK A PÁRTOK? A Független Budapest mai számában tel­jesen összefoglaló képet kap az olvasó arról, mire készül a főváros a közel jövőben. Erről írnak a tanács összes tagjai nagy- értékü cikkeket és erről írnak a város nagy- tekintélyű és kiváló fötisztviselői. Ezt a nagy alkotó munkát azonban a köz­gyűlési pártok irányítják. Onnét is kell ki­indulnia minden iniciatívának, minden gon­dolatnak, amelynek testet adni és a gyakor­latban megvalósítani ismét a tanács fel­adata. Ezért tartottuk rendkívül fontosnak és érdekesnek, hogy megkérdezzük a közgyű­lési pártok vezéreit: mire készülnek a pár­tok. niik a pártok legközelebbi feladatai és megoldandó programmpontjai? A válaszokat itt adjuk: D r. KOZMA JENŐ, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke: Az Egységes Községi Pol­gári f úrt legközelebbi fel­adatai és megoldandó prog- rammpontjairól igen ne­héz egy rövid cikk kere­tében válaszolni. A város- politikai élet ugyanis előre ki nem számítható kérdé­sek olyan tömegét veti felszínre, melyeknek ak­tualitása miatt egyetlen párt sem tudja a maga elé kitűzött nagyvonalú kon­cepciókat eltérések és fennakadások nélkül meg­valósítani. Majdnem mindennap felmerül valami, ami a párt új állásfoglalását és új elhatározásait igényli. Azonban a napiélet változó követel­ményei dacára is iparkodunk megmaradni azon az úton, melyre a fővárosi politika konszolidációja és a köz­gyűlés munkaképessége érdekében léptünk. És az eredménnyel, amelyet egyebek között speciell ezen a téren értünk el, azt hiszem,, meg lehetünk elégedve. Elfogultság nélkül merem állítani, hogy az a tény, miszerint a pártok ma megértik egymást és tudnak együtt dolgozni, jórészt a mi pártunk nivelláló hatásának, és annak köszönhető, hogy a. kortéziából ellenünk irányuló jobb- vagy baloldali támadásokra, álláspontunk helyes voltának tudatában sohasem reagáltunk. Ami már most a konkrét teendőket illeti, ezek között első helyen és mint a legközelebbi jövő feladata áll a közlekedés legfelsőbb irányításának egy kézbe való letevése, E régóta hangoztatott kívánság teljesítésétől sokat várunk: várjuk azt, hogy új élet és új vérkeringés fog a főváros gazdasági életében megindulni. Ezzel persze egyidejűleg nem szabad el­hanyagolni azokat a problémákat sem, melye­ket az élet másirányú megnyilatkozásai egyre sürgetőbben követelnek. Így foglalkozni kell az egyre súlyosbodó közélelmezési nehéz­ségekkel és drágasággal. Miután valószínű, hogy ezeket az élelmiszerek felhozatalának és elosztásának hibás organi­zációja okozza, minden erőnkkel oda fogunk törekedni, hogy ezen segítsünk. Nem idegen előttünk az a kívánság sem, mely a fö\áros műszaki adminisztrációjának át­szervezését kepezi, csakhogy mi ezt nem egyszerű személy- cserével vágy szabályrendelettől véljük meg­oldani, hanem össze kívánjuk kapcsolni egy mindent átfogó városfejlesztési programmal, melynek keretében új hivatás, várna pl. a Köz­munka Tanácsra is. Rengeteg tennivaló vár minden pártra, ame­lyik a fővárosért, dolgozni akar. Itt van a fürdő­város gyönyörű tervének elősegítése — a v á ro * s z a bú lyo > a s á 11 ak tervp á >y á z átok ű t j án való megoldása, — avagy az idegenforgalom állandósítása. Sajnos, ez utóbbi kérdés nemcsak városi feladat, hanem állami is, mert az idegen- forgalmat csak úgy lehet megteremteni, ha a vidék is lépést tart a korral, és vidéken is megjavulnak az utak és szállodaviszonyok. Mind e kérdések mellett a közeljövőben valószínűleg foglalkozni kell a fővárosi törvény reformjával is. Ezzel kapcsolatosan nem mulaszthatom el leszögezni azt, hogy úgy én, mint pártom minden tagja egy­aránt hívei vagyunk a fővárosi polgárság érdekeit védő és képviselő autonómiának. Csakhogy mi az autonómiát zajtalan és szívós munkával kívánjuk megvédeni és arra törek­szünk, hogy az új fővárosi törvény elsősorban a város érdekében szükségesnek mutatkozó adminisztratív reorganizációt valósítsa meg, s csak azután foglalkozzék a politikai' kérdé­sekkel. PEYER KÁROLY a szociáldemokrata párt vezére : A Szociáldemokrata Párt köz­ségi frakciója egyik legfonto­sabb feladatának tekinti a további lakásépítés sürgetését. Nem tekinthetjük el- intézettnek az ez évben elké­szült lakásokkal ezt a kérdést, mert a lakásínség alig enyhült valamivel. Ugyancsak foglal­kozni kel! a lakbérek leszállí­tásával, mert a főváros nem kívánhat lakóitól oly liázbért. amelyet azok megfizetni alig tudnak. A lakásépítés mellett a szociális problémák megoldására fektetjük a fösúlyt: iskolaépítés, gyermeknyarakatás, tüdóvész elleni küzdelem, anya- és csecscmővéde­PEVER KAROLY. Legmodernebb gyógy­intézet sebészi és beí- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIUM BUDAPEST. Vili. VAS-UTCA 17. sz. Magánklinikái osztályon teljes ellátási dijj napi 12 pengő. !degbetegek, üdülök gyógy- belye, vízgyógyintézet, nap- és íégfiirdők. Karácsonyi szám ára 1 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents