Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-14 / 37. szám
2 Függeilen Budapest 1927. szeptember 14. 1928. december 31, napjának deli 12 órájáig meghosszabbítja, A terjedelmes határozat ezután részletesen ismerteti a biztosítási szerződés feltételeit, amelyek szerint a biztosítást a két intézet ötven-ötven százalék részesedés alapján vállalja. Közli azt is, hogy az egyes fővárosi intézetek, épületek milyen arányban 'fizetik a biztosítási illetéket. Éidekes a határozat legutolsó szakasza, amely a következőket mondja: , , Felhívja végül a tanács a varosgazdasagi ügyosztályt, hogy a székesfőváros tulajdonában levő ingóságokra betöréses lopás esetére, valamint a főváros tulajdonában levő gépkocsikra a szavatosság következményei ellen kötött és az 1927. év végén lejáró biztosítások folytán az ezen értékeknek az 1928. évre való újabb biztosítása tekintetében tartson verseny- tárgyalást és annak eredményét a tanácsnak jelentse be. Erről a tanács az összes ügyosztályokat a tiszti ügyészséget, a számvevőséget, a gazdasági hivatalt, az Első Magyar Biztosító Társaaságot, valamint a Gazdák Biztosító Szövetkezetét értesíti. A tanácsi határozatot szintén Folkusliúzy Lajos alpolgármesiter írta alá. Amikor a városgazdasági ügyosztály tudomást szerzett arról, hogy cáfolatát a Független Budapest a birtokában tévő legdöntőbb bizonyítékkal az eredeti tanácsi határozattal fogja m égd önteni. hallatlan izgalom támadt az ügyosztályon és detektívregénybe való nyomozást indítottak annak kiderítésére, miképen került a hét lakat alatt őrzött határozat egy példánya az újságíró kezébe. Az ügyosztály minden egyes tisztviselőjét és alkalmazottját vallatás alá fogták és keresztkérdések pergőtüze alatt igyekeztek kifürkészni, nem akadt-e áruló a személyzet között. Ez a nevetséges és tehetetlen nyomozási kudarcba fulladt, mert beigazolódott. hogy az ügyosztályból nem került ki az akta- darab és ekkor a nyomdaszemélyzet ellen indítottak fegyelmi eljárást. Ez a kutatás hasonlóképen holtpontra jutott. Ezek után a városgazdasági ügyosztály helyettes vezetője a polgármesternek tett előterjesztést az esetről s kérte, indítsa meg hivatalból a nyomozást annak megállapítására, miként került nyilvánosságra a városháza nagy titka. Mindezek után kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ebben a formában nem is hoztuk volna nyilvánosságra az egész ügyet, ha a városgazdasági ügyosztály nem igyekezett volna eltagadni a megtörtént tényeket s nem igyekezett volna megcáfolni és meg nem történtekké minősíteni azokat a tényeket, amelyekről a Független Budapest teljes hűséggel számolt be. Erre az eljárásra nem lehetett máskép felelni, mint az ügyosztály cáfolatára letagadhatatlan adatokat hozni fel és maguknak a tanácsi határozatoknak közlésével dönteni meg a cáfolatokat. Egyébként, mint értesülünk. a tanács a botrány után megfontolás tárgyává teszi, vájjon fenntartsa-e az augusztus 25-én hozott határozatot. Miután B. Virágh Géza ebben az ügyben interpellációt jegyzett be, úgy hírlik, hogy a tanács azt be sem várva, sietve vissza akarja szívni az intézkedést s a legközelebbi ülésen új határozattal megsemmisíti a biztosítások meghosszabbításáról szóló előbbi határozatát. Bárczy a Beszkárt élén. Elterjedt hírek szerint Bárczy lesz a Beszkárt. vezérigazgatója. Mióta Bárczy István belépett az egységes-pártba, egyre sűrűbben bukkan fel az a hír, hogy Bárczy lesz a Beszkárt. vezérigazgatója. Nem régen, a múlt őszi tisztújítás előtt szintén emlegették ezt a lehetőséget, amelyet akkor jobboldali és kormánypárti helyről lansziroztak. Akkor ugyanis úgy a jobboldal, mint a kormánypárt szíves örömest beültette volna Bárczyt a Beszkárt. vezérigazgatói, sőt elnök-vezérigazgatói székébe, ha a demokrata polgárság nagynevű polgármesterjelöltje visszavonult volna a polgármesteri székért való küzdelem elől. Bárczy és sok százezernyi híve azonban bízott a győzelemben s a kilátásban levő polgármesterséget nem volt hajlandó felcserélni a villamosvasúti vezérigazgatósággal. A szomorú bukás után Bárczy — magyarul szólva —- két szék közül a pad alá esett, mert a győztes táborban hallani sem akartak többet arról, hogy a kibukott polgármesterjelöltet a vezérigazgatói székbe emeljék. De nemcsak az idők és az emberek változnak, hanem a politika is, aminek egyik legfőbb bizonysága, hogy Bárczy, a nagy liberális vezérférfiú, nem régen beállt egyszerű zsoldos katonának a kormánypárt hadseregébe. Ez a „megtérés" úgy látszik nem marad jutalmazatlanul. mert komoly és megbízható források azt rebesgetik, hogy a kormány is elfelejtette mindazt, ami Bárczytól őt elválasztotta s miután a nagy liberális vezér most már testestől-lel- kestől az ő embere. ismét hajlandó Bárczynak felkínálni a gazdátlan villamosvasúti vezérigazgatói állást. Bárczy Istvánt sem fűtik most már magasabb ambíciók s a polgármesterség helyett, mint mondják, megelégszik ezzel a szerényebb, de talán nagyobb jövedelmű méltósággal. A Besizkárt. bársonyszéke sokáig nem maradhat üresen és Budapest polgársága nem lesz kénytelen panaszkodni amiatt, hogy nincs senki, aki a villamosokat magasabb helyről dirigálja. Hogy mi igaz a szállingó hírekből, azt a közeljövő fogja megmutatni. Mi most egyelőre csak regisztráljuk a Bárczy villamosigazgatci kinevezéséről szóló hírt, anéiktil, hogy jóslásokba vagy kommentárokba bocsátkoznánk. A pártok máris megkezdték az előkészületeket a jövő évi választásokra. Nagy apparátussal szervezkednek Ripkáék. — A szocialisták is megkezdték a készülődést. A városházi élet a hosszú nyári pihenés után újra megindult. A bizottságok már ezen a héten megkezdték működésüket s a közgyűlés megnyitását is csak az késleltette, hogy nem állott készen elegendő tárgy az első ülésre. A bizottságok azonban már dolgoznak s szeptember 21-én már összeül az első rendes közgyűlés is, ahol többek között a Talbot- centrálé ügyéről is szó lesz. A városháza tehát teljesen felkészülten indul neki az új kampánynak s várja a közelgő eseményeket. A többi oldalon sem tapasztalhatni azonban tétlenséget, nagy a sürgés- forgás a pártoknál s élénken dolgozik a kormány is a főváros jövő sorsán. A belügyminisztériumban, mint már több alkalommal jelentettük, teljesen készen áll az új fővárosi törvény tervezete, amelynek többek között az a legfőbb újítása, hogy a polgármestert ezentúl, épp úgy mint a főpolgármestert, hármas kijelölés alapján fogja a közgyűlés választani. I ermészetes, hogy ez egyet jelent azzal, hogy magát a polgármestert is a kormány neyezi ki, mert a hármas jelölésnél a kormánynak gondja lenne arra. hogy a komoly jelölt mellett csak két statiszta-jelöltet állítson. Ellenzéki oldalon már előre is súlyos kritikával tárgyalják, a törvényjavaslatnak ezt az intézkedését, de előrelátható, hogy a kritikák és támadások nem fogják eltéríteni a kormányt eredeti szándékának megvalósításától. GUHDEL átvette a SZT. GELLERT SZÁLLÓ éttermeit és kávéházát. ÁLLATKERTI VENDÉGLŐJE változatlanul áll kedves közönségének rendelkezésére. A pártok már türelmetlenül várják azoknak az ankéteknek az egybehívását, amelyeken a belügyminiszter ígérete szerint a fővárosi törvényjavaslatot előzetesen letárgyalják, mielőtt a parlament elé kerülne. Erre, úgy látszik azonban, még van bőven idő, mert a kormánykörök legújabb kijelentései szerint alig van kilátás arra. hogy a fővárosi törvény- javaslat ebben az évben tető alá jusson. Az ősszel ugyanis legelőször a vármegyei reform kerül a parlament elé, majd a népjóléti és a kereskedelmi miniszter törvényjavaslatait tárgyalják. Ez egész karácsonyig elfoglalja a tárgyalási időt, s január elején már a költségvetési vitát szeretnék megkezdeni. Legjobb esetben a költségvetés tárgyalása előtt, tehát január első napjaiban lehet szó a fővárosi törvény parlamenti tárgyalásáról, amit azután meglehetős gyorsan keresztül hajszolnának. Nyomban ezután a felsőház is foglalkoznék a fővárosi törvénnyel, ahol már igazán csak órákat szánnának letárgyalására. í Január végén vagy február elején, amikor a javaslat törvényerőre emelkedik, annak alapján elrendelik a közgyűlés feloszlatását és megtennék az intézkedéseket a kora tavaszi községi választások lefolytatására. Miután meglepetések sincsenek kizárva, a fővárosit törvény letárgyalását s az új választás elrendelését illetően, ezért az érdekelt körök máris teljesen felkészülten és harcra készen várják a riadót. A városháza közjogi ügyosztálya befejezte a névjegyzékek összeállítását és sokszorosítását s rendelkezésére bocsátotta a listákat a pártoknak, amelyek hetek óta másolják a kifüggesztett névjegyzékeket. A Ripka-párt áll a harcra kész csapatok legelején, amennyiben a párt már keriiletenkint dolgozza fel a választókat és folyamatban van választó- körzetenkint a Ripka-párti választási irodák szervezése. Ripkáék nagy erőfeszítéssel s nagy adminisztrációval vonulnak a küszöbön álló küzdelembe, mert meg akarják előzni azt, hogy megismétlődjék a két év előtti csúfos kudarc. De nagy felkészültséggel dolgoznak a szocialisták is, akik nemcsak a munkásságot, hanem polgári elemeket is igyekeznek maguknak megnyerni. A szocialista propaganda mindenesetre nagy eredményeket fog elérni a községi választásokon különösen akkor, ha a polgári pártok továbbra is szétforgácsolják a liberális és demokrata érzelmű polgárság erejét. A veszély közeledtét érezve azonban, mint minden alkalommal, úgy most is, felébredt a polgári pártok vezéreiben az összetartás szükségességének érzése s bár a nyilvánosság előtt még csak tapogatódzások folynak a kibékülés lehetőségéről, mégis megvan a remény, hogy a nehéz időkben ismét békejobbot nyújtanak egymásnak a vezérek s egy táborba gyűjtik a polgárság minden rendű és rangú elemét. A közeledő választások minden bizonnyal létrehozzák ezt a testvéri egyesülést, mert csak egységesen tudja > kifejteni a polgárság azt az erőt, amely benne rejlik. |(J■mr._ él í Az ideális őszi gyógyhely Európa egyik legszebb, legmodernebb szanaiüriuma beibetegek, idegbetegek és üdülök részére. Központi fűtés, meleg-hideg viz minden szobában, 34 lakosztály, külön elő- és fürdőszobával. Minden szobához külön logia. Városi telefon, rádió, optikai jelzőberendezés stb. A Svábhegy Budapest centrumától 20 percnyire 430-480 m. magasan fekszik, elragadó szépségű kilátással, kb. 100 km. gondozott séta-és kocsiutak. Portalan levegője, csendje, és nyugalma ideális gyógyítója a beteg testnek és fáradt léleknek. Golf, tennis, lovaglás. Napidij é}fuIstijén) beleértve ötszöri diétás étkezést, fűtést, vizkurákat, 22 __pengő-«*!