Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-25 / 21. szám
1927. május 25. Független Budapest 5 Elkészült a 30 milliárdos új vízgázgyár. A jövő 'hónapban már megkezdik a vízgázgyártást. — Olcsóbb lesz-e tizenöt százalékkal az új gáz? A jövő hónapban, június közepén, megkezdi működését a főváros legújabb közüzeme: az óbudai vízgázgyár. A nyilvánosság úgyszólván nem is tudott arról, hogy már felépült az egy év előtt megkezdett hatalmas gyár, közvetlenül a régi óbudai gázgyár mellett. Most folynak az utolsó simítások az épületein'. már felszerelték a gépberendezések nagy- részét s 3—4 hét múlva az üzem már megkezdi a Budapesten még ismeretlen vízgáz gyártását. Az új gyár létesítésére két fontos ok késztette a fővárost. Az egyik az, hogy a gázfogyasztásnak új fogyasztó rétegeket akar meghódítani s ebben az igyekvésben jobb minőségű gázt akarnak szolgáltatni, ami által azt remélik, hogy a fogyasztók száma a közeljövőben jelentősen elmélkedik. A másik ok, mely az új gázgyár építését szükségessé tette az, hogy a főváros már évek óta niem tudja értékesíteni a gázmüvek koksztermelését. A régi gázgyár, mely 1913-ban épült, napi 250,000 köbméter gáz előállítására képes, a Jőváros fogyasztása pedig 230.000 köbméter. Az óbudai gyár teljesítőképessége tehát alig több mint a mai kis igényű gázszükséglet. Már pedig a gázművek most erőteljes propagandára készülnek. Minden háztartásba, minden ipari üzemében be akarják vezetni a gázt s ha ez az akció sikerült, 40—50 százalékos fogyasztási emelkedéssel kell számolni. Ezt a szükségletet az óbudai gyár már nem tudná kielégíteni s szükséges volt idejében gondoskodni egy új, kisegítő gázgyár építéséről. Az új üzem létesítésénél azonban a gázművek gazdasági érdekeire is figyelemmel voltak. A gázművek ugyanis évek óta nem tudja értékesíteni a gáz előállításánál termelt kokszot s meg kellett elégedni azzal, ha olcsó pénzen akadt vevő, aki elszállított néhány vagont a telepeikről és ezzel helyet adott a gyárból kikerülő új kokszmennyiségeknek. Külföldön már régebben bevezették a vízgázgyártást. amely tudvalévőén nem kőszén, hanem koksz felhasználása útján történik. A főváros tehát erre a rendszerre rejideztette be a létesülő új gyárat, ahol most már nagyszerűen lehet értékesíteni a gázművek koksz-termését. A vízgázgyár, amely napi 180,000 köbméter gáz előállítására yan berendezve, évente 2,300 vagon kokszot fog felhasználni, míg a kőszén-gázgyár 1925-ben 2,454 vagonnal több kokszot termelt, mint amennyit el tudott adni. Mint ebből látható a vízgázgyár még nem is tudja teljesen felhasználni a gázművek teljes kokszíeleslegét, még az esetben se, ha teljesítőképességének száz százalékáig dolgozik is. Előreláthatólag azonban az ú[ gyár egyelőre csak napi 100—120,000 köbméter gázt fog termelni, tehát ezzel arányban kevesebb kokszot is használ fel, s a gázgyárnak még mindig miarad évente néhány száz vágón koksfefeleslege. Szó van egyébként arról, hogy ezt a helyzetet úgy oldják majd meg, hogy kevesebb kőszéngázt állítanak elő és ia koksz-termelést igyekeznek olyan meny- nyiségre leredukálni, hogy az eladatlan! teljes felesleg a. vízgázgyártásnál legyen felhasználható. A vízgázt a kőszéngázzal keverve hozzák forgalomba. mert a vízgáz maga szagtalan, ennélfogva azt keverés nélkül forgalomba hozni élet- veszélyes. Csőrepedések, vagy gázömlések esetéml ugyanis a tiszta vízgáz észrevétlenül árasztaná el a környéket s mivel ugyanolyan mérg'etző hatású, mint a kőszéngáz, pillanatok alatt megölne minden élőlényt a baleset környékén. A keverés folytán az új gáz fütöértéke 4,000 kalória lesz, a mai 3,500 kalória helyett és ezt a körülményt a gázmüvek igazgatósága annak feltüntetésére használja fel, hogy ezáltal. 15%-kal mérsékelné az egységárat, mert a magasabb hőértékű gázból kevesebbet kell fogyasztani. mint a maiból. Az új gáz fajsúlya kevesebb lesz. mert a mostani gáz fajsúlya 0-652, míg a 4,000 kalóriás gázé 0-527 letsz. Az új gyár építésének költsége 30 milliárd korona volt. Ebből több minit 16 milliárdot fordítottak a gépekre, melyeket a legnagyobb német gázgyár-berendező vállalat szállított. Azokat a gépi berendezéseket, melyek belföldön is előállíthatok voltak, a Ganz- gyár, a Schlick-Nicholson és a Lipták-gyár készítették. A Lipták-gyár építette a hatalmas gáztartályt is. SÜSS és TÁRSA elebfrofechnibai vállalat és gyár Budapest, VII., Fűrész-utca 72. Telefon: J. 396-57. Alapíttatott OUDÍÍlf I Á IÍÍ1C Telefon • 1886-ban. OÍjDUiV JÄHUj L 405 46 hatóságilag engedélyezett villamossági vállalat BUDAPEST, VII. KÉR., AKÁCFA-UTCA 24. SZ. Seligmann és Ballada elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalata BUDAPEST, V. KERÜLET, JÓZSEF-TÉR 11. - TELEFON. Vállal : Épületek, szállodák, fürdők, villamos és csengők szerelését. — Költségvetéssel díjmentesen szolgálunk. ■ /VVVVVVVVVVV'/^^^V^^^WWVWVVNa^/WVW>/VVVVVVVVVVVN/VVVVVVVVVVV' ■ i HU IILHs VEIM l-T. I <: Budapest, V. kér., Vilmos császár-úí 76. szám. Telefon 62-51. ij í Budapest székesfőváros fiijait special-lmpregnol-ola- 1; i jaival szabadalmazott eljárás szerint porfalanítja, 1; Bogyó István és képkeretező. BUDAPEST, VIII. KERÜLET, JÓZSEF-UTCA 9. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat a legjutányosabb árak mellett. KOVÁCS VENDEL első magyar-finn tükör- és üvegcsiszolőgyár BUDAPEST, KŐBÁNYA, X., CSERKESZ UTCA 3. Telefon : József 389-13. UKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES BUDAPEST, IX., LÓNVAY-UTCA 48. SZÁM. Telefon: József 363-75. dalmazott TERRENOL-PALA fagyálló, viharálló legtartósabb fefőfedőanyag MISKOLCZI és TÁRSA “{SÍ.'Sr Budapest, V., Honvéd-utca 18. Telefon: T. 290-45. Gyártelep: PISZKE, Esztergom megye, ___________ Kirschenbaum Gusztáv Fia pala-, cserépfedési és tetö-jókarbantartási vállalat BUDAPEST, Vili., BEZERÉDY-utca 10. Telefon : József 321-33 ŐSZE GYULA 'Sf Budapest, II., Medve-utca 38. Telefon : 143 57. Vállalom zsindelytetők lebontását, eternit- vagy cserépfedést szakszerű kivitelben. Öreg tetőzetek jókarbantartását a leg- iutányosabb árban. SPORIK FERENC tetőfedő-mester és tetőket jőkarbantartó vállalkozó. Vállalja : pala, műpala, cserép és kátrányíemezzel fedett tetők Budapest, III., Pacsirtamezö-u. 53. Telefon-hívó: 143-31. ! [ Oyőrffy István1 MÜPALA-, CSERÉP- ÉS KÁTRÁNYLEMEZ- FEDES1 VÁLLALKOZÓ.------------^ Iroda: Vili., Óriás-utca 11. Telefon: József 304-05. J Schvarcsuk József pala- és cserépfedő-mester tetőzetjókSrbantartási vállalata BUDAPEST, IV. KERÜLET, SZERB-UTCA 17. SZ. és cserepesunesfer K V/ 111 J anyagberesbedő. Budapest, VII., Kisdiófa-u. 5.Telefon-hívó: J. 428-03. Minden e szakmába vágó anyagok legolcsóbban kaphatók. Lakás : VI., Ó-utca 14. Alapíttatott: 1849. Telefon: József 428—25. jUrbancsek J. János betonépítő, tetőfedő, pala-, cserép-, lemez-, facementfedési és tetőzet jókarbantartási vállalata Műtclep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20. KÉEY LAJOS vizsgázott tetőíedőmester Budapest, VII., Dob-utca3.sz. Telefon: József 350-11. Horváth József cserép- és palafedőmester BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARÉNA-ÚT 59. SZ. TÓTH FERENC pala- és cserépfedőmesfer BUDAPEST, VII., SZENTES-UTCA 37. Telefon: József 345—40. Schusser József ja. ss vállal e szakmába vágó munkákat Budapest, VII., Kolumbus és Zugló-utca sarok. RIDEL BERTALAN és FIA ácsmesterek és vállalkozók Ipartelep : III., SZÉPVOLGY-UTCA 13. Telefonszám : 142-26 Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkákat, favázas épületek tervezését és kivitelét, legnagyobb fesztávú fedélszék szerkezetek, gyárépületek, malmok, raktárak, műhelyek, hordozható faházak, kerítések, épületasztalosmunkák, fapadozat (parkette) munkák, úgyszintén becsléseket és expertiseket. VONNÁK JÁNOS ácstelepe Budapest, X., Apaffy-utca 54. Telefonhívó : J. 391-10. Hegedűs Ferenc ms sas * « sí V; a m“ Telep és iroda : BUDAPEST, X., Francia-út 3. sz. Telefon: József 402—18. HELLENBRAND JÁNOS ácsmester BUDAPEST, VII. KÉR., EGRESSV-ÚT 27. KECSE NAGY SÁN DÓR ÁCSMESTER Ácstelep: X., Kerepesi-út 69. Iroda : X.. Szigligeti-utca 6. Telefon : József 355—78. KURTÁN GYULA mester BUDAPEST, VI., BÉKE-TÉR 5. Telefon : L. 985-40.