Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-05-11 / 19. szám

6 Független Budapest 4927. május 11. A kisipar nem akar résztvenni a bankok lakásépítési akciójában. A bankok súlyos feltételű ajánlati felhívásaira nem reagál a kisiparosság. Két hét óta folyik a bankvállalkozók kislakásépít­kezése. A munkálatokat gyors tempóban kell végezni, mert kötött terminus áll a bankok rendelkezésére s ha novemberig nemi készülnek el a lakások, a min­dennapi késedelemért súlyos pönálét kell fizetniük a fővárosnak. Az építési szerződés értelmében az összes munkák 30 százalékát a bankok saját rezsi­jükben, az érdekeltségükhöz tartozó vállalkozókkal készíttethetik el s csak 70 százalék erejéig tartoz­nak nyilvános versenytárgyalás útján gondoskodni a munkák kiadásáról. A saját rezsiben végezhető föld- és elhelyezőmunkák már befejezés előtt áll­nak s ezért intézkedni kellett a versenytárgyalások kiírásáról, hogy a további munkákat kisiparosokra bízzák. Ezen a héten meg is jelentek a bankok által kibocsátott versenytárgyalási hirdetések, melyek egyszersmind több más jjpari munka kiírását is tar­talmazták. A rövid határidejű versenytárgyalást most tartották meg s az súlyos csalódást hozott a bankokra. A versenytárgyaláson ugyanis az egyeis ipari mun­kákra 10—Í5 kisiparos pályázott csak. sőt volt olyan ipari munka is, amelyről csak 4—5 ajánlat érkezett be. A kisiparosok ugyanis már eleve rossz szemmel néz­ték a bankok építkezési vállalkozását és kijelentet­ték, hogy nem kérnek az olyan munkából, ahol a haszon nagyrészét a bankok és azok fővállalkozói vágják zsebre. Régi közismert cégek épp ezért nem is vettek részt a bankok áiftial hirdetett versenytár­gyalásokon s az a néhány vállalkozó'!, aki mégis szerencsét próbál, nyilván csak munkanélküli kényszerhelyzetében nyújtott be ajánlatot. A kis­iparosok panaszkodnak amiatt is, hogy a bankok versenytárgyalási feltételei eltérnek a szokásos ajánlati feltételektől és sokkal szigorúbbak, minit a fővárosi, vagy egyéb közszállítások versenytárgya­lási feltételei. A kisiparosok memorandumot intéztek a polgár­mesterhez, melyben elpanaszolják ezeket a sérelmeket s hat­hatós. gyors orvoslást kérnek. Egyébként a főváros is állandóan hadakozik a bankokkal, mert azok nem hajlandók első felszólí­tásra teljesíteni a főváros ellenőrző közegeinek uta­sításait. Az ötös bizottság ülésein folyton megtorló rendszabályokkal fenyegetőznek, de ezek alkalma­zására nem kerül sor, mert közben a vállalkozók mégis csak teljesítik a kívánságokat. Novemberig bizonyára még sok veszekedés és összeütközés lesz ezekben a kérdésekben, de megnyugtatásul szolgál, hogy ezeknek a veszekedéseknek hasznát mindig a közönség látja. 753 új tanerőt választ a főváros. Megszűnnek a szaktanítói állások s az ideiglenes alkalmazások, Töbü mint három éve nem voltak tanügyi válasz­tások. Ez idő alatt 753 szervezett tanerői állás ürese­dett meg és bár ezeket az állásokat ideiglenes tan­erőkkel, szaktanítókkal és óradíjas tanszemélyzettel be is töltötték, de most már nem lehetett tovább halogatni az állások végleges betöltését. Az ügy el­intézését különösen az siettette, hogy a főváros — mint annak idején a Független Budapest elsőnek jelen­tette — nem régen elhatározta a szaktanítói állások megszüntetését, illetve szervezett állásokká való át­minősítését. Ennek a határozatnak az értelmében a most küszöbön álló tanügyi választások során a szaktanítói állások már meg is szűnnek s már csak rendes, szervezett tanerőket választanak. A közoktatásügyi bizottság hétfő esti ülésén a bizottság is hozzájárult az átminősítésekhez. E sze­rint H0 ipcirostanonciskolai, 45 ipari tanfolyami, 9 kereskedötanonci, 25 női kereskedelmi szaktan­folyami, 9 női kertgazdasági tanfolyami, 82 felső zene­iskolai, 40 irodai teendők ellátásával egybekötött szaktanítói, egy létszám feletti középiskolai, egy leány gimnáziumi. 3 felső kereskedelmi iskolai, 16 ipar- rajziskolai, 3 elemi iskolai igazgatói. 8 tanítói, 68 elemi iskolai tanítói, 66 leányiparos tanonciskolái állásoknak rendszeres állásokká való átminősítéséhez járult hozzá a közoktatásügyi bizottság. A népjóléti miniszter nem engedi meg, hogy az iskolaorvosok gyógyíthassák a beteg gyermekeket. Elutasította az orvosok ezirányú memorandumát. Mikor a fővárosi az iskolaorvosi intézményt léte­sítette, szabályrendeletet alkotott az intézmény mű­ködésének szabályozására. Ebben a szabályrende­letet alkotott az intézmény működésének szabályo­zására. Ebben a szabályrendeletben kimondta a fő­város, hogy az iskolaorvosok a gyermekeket csak megvizsgálhatják, gyógyítaniok azonban nem sza­bad őket. A betegnek talált gyermeket az iskola­orvosok vagy magánorvosi kezelésre utasíthatják, vagy pedig, ha a gyermek szülei szegéoysorsúak és ezt szegénységi bizonyítvánnyal igazolják, a beteg szegény gyermeket kezelés végett a kerületi orvo­soknak adják át. A kerületi orvosok a gyógyszere­ket az Országos Betegápolást Alap terhére rende­lik. ami hosszadalmas eljárás s ezért az iskolaorvo­sok nemrégen akciót indítottak annak érdekében, hogy az iskolás gyermekek kezelését és a receptek írását szintén reájuk bízzák. Az iskolaorvosok ilyen irányban memorandumot intéztek a főváros tanácsán át a népjóléti miniszter­hez s kérték a szabályrendelet olyan irányú módo­sítását, hogy a 'jövőben a kerületi orvosok kikapcso­lásával közvetlenül maguk az iskolaorvosok kezel­hessék a beteg gyermekeket. A napokban érkezett le a népjóléti minisztertől a válasz az iskolaorvosok memorandumára. A népjóléti miniszter kereken elutasítja a sza­bályrendelet módosítására irányuló kérést s kijelenti, hogy nem engedi meg az iskolaorvosok­nak a gyógyítást és receptírást. A népjóléti minisz­ter leiratában nem indokolta meg az elutasítást, de illetékes helyen azzal magyarázzák- a népjóléti miniszter elutasító álláspontját, hogy fél az Orszá­gos Betegápolási Alap túlságos megterhelésétől, meri bizonyos, hogy az iskolaorvosok, ha hatáskörü­ket a receptírásra is kiterjesztenék, drága gyógy­szereket rendelnének. amit a betegápolási törvény tudvalévőén csak ritka esetben enged meg. Az iskolaorvosok nem nyugszanak bele a miniszter végzésébe, mert azt hangoztatják, hogy a mai hely­zet a beteg gyermekeket erősen sújtja és az iskola- orvosi intézmény csak akkor működhetik céljának S£ megfelelően és eredményesen, ha nemcsak a gyer­mekek vizsgálata, hanem azok gyógyítása is az iskolaorvosok hatáskörébe tartozik. Haas József építsr Budapest, V., Visegrádi-utca 11. Telefon: 991—99. Az összes építési anyagokat a legolcsóbb napiáron szállítja. Szeyffert Nővérek kartellen kívüli téglagyárának képviselője. Szajkó Lajos ulóda Szajkó Kálmán öntési eszközök gyára Budapest, VI., Röppentyű-utca 42. szám. Telefon : GYÁRT : Öntési eszközöket, szabadalmazott magtámaszfókat (stipper), öntödei lemezi szeg és tömegcikkeket. ESZKÖZÖL: Tűzónozást, tűzhorganyozást, galvanikus úton való ónozást, horganyozást és rezezést a legolcsóbb árak mellett. HESZ KÁROLY kazánkovács- mester Budapest, Angyalföldi-utca és Aréna-út sarok 3. sz. Elvállalja lokomotív- és lokomobil-stabilkazánok szerelését és javítását, valamint víztartányok, füstkémények, lokomobil- és gőzeke-tűzszekrények készítését Autogénhegesztés és vágás. Seligmann és Ballada elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalata BUDAPEST, V. KERÜLET, JÓZSEF-TÉR 11, - TELEFON. Vállal: Épületek, szállodák, fürdők, villamos és csengők szereléséi. — Költségvetéssel díjmentesen szolgálunk. NEMETHY JENŐ mechanikai, fémmegmunkáló, nikkelező üzeme Budapest, VIII., Illés-utca 22/a. Telefon : ]. 468-15. Autókarosszária felszerelési cikkek gyártása és nikkelezise. Alapíttatott 1886-ban. SEBOK JÄN0S Telefon : J. 405-46 hatóságilag engedélyezett villamossági vállalat BUDAPEST, VII. KÉR., AKÁCFA-UTCA 24. SZ. Transformátorok Szénkefék Motorok Farkasvölgyi-féle Villamossági és Műszaki R.-T. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON: 77—39, 147—75, József 395 10. műszaki és elektroteihnikai vállalat CSONTOS JÓZSEF Budapest, VI., Horn Ede-utca 6. Telefon : Autódynamók, öninditók és accumulátorok speciális javító műhelye, motorok állandóan raktáron, generátorok-, elektro­motorok, dynamók és transformátorok tekercselése és javítása, berendezett próbaállomás. PAIII AV I ÁQ7I lí ELEKTROTECHNIKAI ÉS I mULlU LMOZ.LU Budapest, Vili. kerület, Távbes7élü: József 401-76 MŰSZAKI VÄLLALATA Losonczi-utca 3. sz. Önálló villamostelepek tervezése és építése Színházi szabályozók és színpadi világítótestek Költségvetések és tervezések megkeresésre. SÜSS és TARSA elektrotechnikai vállalat és gyár Budapest, VII., Fűrész-utca 72. Telefon: ]. 396-57. Ecker Kálmán papír- es írószer- kereskedő Legolcsóbb irodai bevásárlási hely. Szállít mindennemű nyomtatványokat, írószereket, üzleti könyveket. BUDAPEST, VIII., V A S - U T C A 12. SZÁM. Szaba- TEPPFNÍAI PA! A tűzbiztos, vlzáthatlan, dalmazott a LI\í\LnULÍ HL< fagyálló, viharálló legtartósabb fefőfedőanyag MESKOLCZ9 TÁRSA “£! Budapest, V.. Honvéd-utca 18. Telefon: T. 290-45. Gyártelep: PISZKE, Esztergom megye, . Kirschenbaum Gusztáv Fia paia-, cserépfedési és tetö-jókarbantartási vállalat | BUDAPEST, VIII., BEZERÉDY-utca 10. Telefon : József 321-33 ŐSZE GYULA mester Budapest, II., Medve-utca 38. Telefon: 143 57. Vállalom zsindelytetők lebontását, eternit- vagy cserépfedést szakszerű kivitelben. Öreg tetőzetek jókarbantartását a leg- jutányosabb árban. SPORIK FERENC tetőfedő-mester és tetőket jókarbantartó vállalkozó. Vállalja : pala, műpala, cserép és kátránylemezzel fedett tetők javítását és jókarban tartását. Budapest, III, Pacsirtamezö-u. 53. Telefon-hívó: 143-31. Győrffy István MŰPALA-, CSERÉP- ÉS KÁTRÁNYLEMEZ- • FEDESI VÁLLALKOZÓ. Iroda: Vili., Óriás-utca 11. Telefon: József 304-05, Schvarcsuk József pala- és cserépiedő-mester teiőzet jókar ban tartási vállalata BUDAPEST, IV. KERÜLET, SZERB-UTCA 17. SZ. KES7 XaAJOS vizsgázott tetőied-öinestei* Budapest, VII., Bob-utca 3. sz. Telefon : József 350 -11. Pőth József Budapest, VII., Kisdiófa-u. 5. Telefon-hívó: ]■ 428-03. Minden e szakmába vágó anyagok legolcsóbban kaphatók. kőműves- és cserepesmesfer anyagbereskedő. Lakás : VI., Ó-utca 14. TOTH FEEEIG pala- és cserépfedőmesfer BUDAPEST, VII., SZENTES-UTCA 37. Telefon : József 353—S5. Horváth József cserép- és palafedőmester BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARÉNA-ÚT 59. SZ. RIDEL BERTALAN és FIA ácsmesterek és vállalkozók Ipartelep : III., SZÉPVOLGY-UTCA 13. Telefonszám : 142-26 Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkákat, favázas épületek tervezését és kivitelét, legnagyobb fesztávú fedélszék szerkeze­tek, gyárépületek, malmok, raktárak, műhelyek, hordozható fa­házak, kerítések, épületasztalosmunkák, fapadozat (parkette munkák, úgyszintén becsléseket és experfiseket. Schusser József ősi « át­vállal e szakmába vágó munkákat Budapest, VII., Kolumbus és Zugló-utca sarok. VONNÁK JÁNOS ácstelepe Budapest, X., Apaffy-utca 54. Telefonhívó : ]. 391-10. Hegedűs Ferenc Telep és iroda: BUDAPEST, X., Francia-út 3. sz. Telefon: József 402—i8. HELLENBRAND JANOS ácsmester BUDAPEST, VII. KÉR., EGRESSV-ÚT 27. KECSE NAGY SÁNDOR ÁCSMESTER Ácstelep : X., Kerepesi-út 69. Iroda : X.. Szigligeti-utca 6. Telefon : József 355 - 78.

Next

/
Thumbnails
Contents