Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-17 / 11. szám
6 Független Budapest j 926. március \ 7. Harminchárom milliónyi valóság. (bp.) Nyomban hazaérkezése után módját ejtette^ a pénzügyminiszter, hogy a várva-várt beruházási munkálatok elindításáról nyilatkozzék.- Májusban — mondta — vagy külön törvényjavaslatban, vagy az appropriációs javaslatban részletezi majd a beruházásokat, de azt máris garantálhatja, hogy a beruházások július elsején megindul- n ak. Első hallásra ez a közmunkák három hónappal való elhaíasztásjánaik! bejelentéseként hatott és olyan ijedelem támadt a nyomában, hogy még a tiltakozó készségnek is elakadt a szó a torkában. Azóta kitűnt, hogy a miniszter meglehetősen homályos bejelentését félreértették. Buci János a júliusi terminust az 1926—27. évi költségvetésbe felvett közmunkákra értette. Az ijedelemnek mindenesetre megvolt a maga lélektani magyarázata. Nem is egy, több. Senki sem gondolhatta, hogy a miniszter a jövő költségvetési évi közmunkákra gondol, mikor még az idei közmunkák sem indulták meg. Ami eddig ezen a téren történt, csak beszéd volt, csak szó, vagy tekintélyes számok megcsillogtatása, de arról, hogy már legalább egy helyen megkezdődtek a várva- várt munkálatok, senki sem hallott semmit. A még meg sem kezdett beruházások programmjáé a gazdasági körök minden érdeklődése és minden aggodalma ma is. Számítgatják mennyi jut a 71-3 millió aranykoronában megállapított beruházásokból tényleg beruházásokra, mikor _ a rendelkezésre álló összegek legnagyobb részét tőkeemelések és hitel- nyújtásod céljaira fordítják. Harmincnyolc millió kell három altruista pénzintézet, a Pénzintézeti Központ, az OKH. és az JOKSz. tőkeemelésére, a rövidlejáratú agrárhitelekre és a terményértékesítés elősegítésére és így harminchárom millióra zsugorodik össze a beruházási munkálatokra szánt összeg, mire megindulnak. De még mindig nem indulnak meg. A gazdasági éltet optimizmusa csak a meginduló közmunkákra épített. Hogyne ijedt volna meg — és az a második lélektani magyarázat — a júliusi terminus hallatára. Szerencsére azóta a miniszterelnök genfi expozéja révén tisztázódott ez a félreértés. Nincs is most már semmi baj. A júliusi terminussal együtt nagyszerű - ígéretet kaptunk. Hasznos beruházások céljaira felszabadítják a népszövetségi kölcsönből még fennmaradó mintegy 133 millió aranykoronát és ezzel a hatalmas összeggel lehetővé teszik, hogy a kormány kidolgozhassa a legközelebbi három év beruházási programmját a tőkehiánnyal küzdő magán- gazdaság helyreállítása érdekében. Ez a kecsegtető terminusoknak három évre való állandósítását jelenti. Gyújtsunk a budai hegyek ormán örömtüzeket, húzzuk fel a trikolórt a hideg gyárkéményekre, hogy, ha a munka füstjével nem, legalább a lobogó vásznával játszhassék a friss márciusi szél? Kissé túlságosnak érzi a közgazdaság ezt a három évre szóló előrelátást, amikor a vértelenségtől alig van már benne élet. Most van baj, most segítenek. Hol az a beruházásokra szánt 71 millió, vagy bánja a kő, legalább az a 33 millió, ami megmaradt? Kezdődjék meg az építkezés, döcögjön ki a hírhedt' magyar országutakra a hengerelőgép, kapja meg végre megrendeléseit a gyár és a kisipar, és szűnjék meg, vagy legalább enyhüljön a munkanélküliség. Harminchárom milliónyi valóság sokkal több, mint százharmincöt milliónyi ígéret. A kis vérmennyiség, amit ezzel az összeggel ömleszt a kormány a gazdasági élet szláradó érrendszerébe, képessé teszi a terminusok kivárására. Ezt a felüdülést várja most. Minden egyéb csak szó, csak levegő. l assú javulás a pénzpiacon. A pénzpiac helyzetéről szóló jelentések a tartózkodás enyhüléséről és a kamattételek árnyalatnyi csökkenéséről számolmak be. A javulás nagyon lassúnak ígérkezik. A bajok olyan természetűek, hogy hirtelen változásról szó sem lehet. I úl'tengés mutatkozik a .gazdasági élet minden nyű vállalásában és meg kell várni az időt, míg a fúziók és koncentrációk szükségessége és elkerülhetetlensége megérlelődik és átmegy a köztudatba. Kormányintézkedés a bankfúziók előmozdítására nem^ készül, aminthogy méltánytalanság volna fúzióra kényszeríteni a pénzintézeteket ugyanakkor, amikor hasonló rendszabály alig volna érvényesíthető a kereskedőkkel szemben. Csak harminckilenc millió koronával passzív a külkereskedelmi mérleg. Most tette közzé a Statisztikai hivatal Magyarország külkereskedelmi forgalmának 1925. évi adatait. Ezek szerint külkereskedelmi forgalmunk 1925-ben az előző évekhez viszonyítva kedvezően alakult. Ez elsősorban a mezőgazdasági termelésből származó export nagymértékű növekedésének volt köszönhető, de hozzájárult a mérleg javításához a belső szükségletek fokozott kielégítésével az ipari termelés is. Általában évről-évre csökken a kivitellel nem fedezett behozatal aránya. A fedezetlen behozatal része volt 1920-ban 60’6. 1921-ben 51-2, 1922-ben 38'8, 1923-ban 2И, 1924-ben 18-2, és végül 1925-ben 5*4%. A behozatal értéke az 1924. évi 702-8 millió aranykoronáról 739-7 millió aranykoronára, a kivitelé pedig 575 millió aranykoronáról 700-1 millió aranykoronára növekedett. Életbelépett a devizakartell. A devizakartell ügyében az elmúlt héten létrejött a megegyezés a pénzintézetek és a magánbankárok között és március -15-én már életbe is lépett. A Télre szombaton szét- küldte tagjainak és a csatlakozott magáncégeknek a kartellszabályzatot, amely tizenkét pontban tárI gyalja a deviza- és valutaforgalomban érvénybe lépő új kondíciókat. Oly ügyletekre, amelyeket a kartell tagjai, egymás között vagy külföldi bankárokkal kötnek, e szabályok nem terjednek ki. A devizaügyletek megkötésénél a Budapesti Áru- és Értéktőzsde pénznemekre és külföldi kifizetésekre vonatkozó uzanszai alkalmazandók. A harmadik pont tárgyalja a kötések alkalmával a feleknek felszámítandó árfolyamokat. E szerint a kartell tagjai üzletfeleikkel szemben vétel esetén csakis a tőzsdei pénzárfolyamokat, eladás esetén pedig csakis a tőzsdei áruárfolyamokat hozhatják számításba. Megállapították az átutalásoknál és a belföldön történő fizetéseknél felszámítható jutalékok és költségek minimális összegét is. E tételek általában nem mondhatók magasaknak. A jutalékátlag 1—11/2%', míg a költségek 10,000 és 20,000 korona között mozognak. A kondíciók megszegése esetére igen magas pönálék vannak megállapítva. Vasbutor, rézbutor sodronyágybeíéf, gyermekkocsi, matracok legolcsóbb gyári áron Klein Gyula és Tsa Tashutorgyäräban VIS., Doh-utca 58. [Erzsébet-köpűt mellett) Telefon : 69—52. Gyártelep: VII., Barcsay-utca 11. szám. Telefon: József 131-98. — Javítást, fényezést, csiszolást vállalunk. rumpholtz Ferenc pala- és cserépfedő mester Budapest, VII. kerület, Rózsa-utca 18/a sz. Telefon : József 24—26. SCHEIßER MIKLÓS Ш egészség ügy Г ь ere n - Budapest, VII., Vörösmarty-utca 19. dezések vállalata. Telefon : József 52—92. Fekete István -ää Ш wnwav W énftési vállalata. magasépítés, mélyépítés, vasútépítés, útépítés, szigetelés, burkolómunkák. Budapest, IX., Lónyai-utca 25. földsz. 2. Telefon József 23-29 ЖАТГЕЖ OTTÓ épület- és díszmű-bádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás-, szivattyú- és gőzfűtések berendezési telepe Budapest, VII., Hársfa-uíca 10/c. Telefon: J. 60-70. i Fock Márton да? I Budapest, VII., Rottenbiller - utca 11. sz. I Elvállal e szakmába vágó nyerges- és szíjgyártó-munkákat. TÓTH FERENC és TÁRSA épület- és díszműbádogos, légszesz, vízvezeték, központi fűtés és egészségügyi berendezési vállalkozók Budapest, VI., Teréz-körút 17. Telefon: 147-07. FICZEK és MENCSIK SS', BUDAPEST, VII. KÉR., TÁBORNOK-UTA 12. SZ. Öntetnek: szobrok, síremlékek, épület-díszmunkák kész kivitelben és mindennemű nyers öntvények. П STEINER és SZIMPER U fsz- templom-, szobafesídk és mázolok Budapest, IX., Üllői-út 57. — Telefon: József 6-29. 1 í Ifj. Helfenstein Károlyi I Budapest, VI., Jász-utca 77. Telefon : Lipót 913-64 t [ Kövező-mester és útépítő-vállalkozó. } PÁZDÁN LAJOS Ää B-u.cia.pest, VI,, Dalnok. - -utca SO. Elvállal: Autogénhegesztést, épület vasalást, kisebb rendszerű portál és vasszerkezeti munkákat. — Készít: Mindennemű rácsokat és kerítéseket, fazon- és idomvas-ablakokat, takaréktűzhelyeket. I Weidemann és Társa -1~ I Budapest, VIII., Gólya-utca 7. Telefon : József 75-04 I Központi fűtések, szellőztetések, bádogos, légszesz-, vizvezetékberendezéoi vállalat és műszaki iroda. vér^ésnemibetegek részére EZÜST SALVARSAN-OLTAS 1 Rendelés egész nap. — Rákóczi-út 32., I. em. 1., Rókussal szemben. épület és díszmű- bádogos. Légszesz-, vízvezeték-, klozet- és fürdőszoba-felszerelő, csatornázási vállalkozó. Tervek és költség- vetések kívánatra díjtalanul Budapest, X., B. Jászberényi-út 11. Telefon: József 59-56. Alapítva: 1894. SZIVATTYÚ GÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, ¥., Váei-út 4. Telefon 22—10. Szivattyúk minden célra. Vízhűtőtornyok. SODEMANN ALBERT VILLAMOSSÁGI ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT. - Telefon: 158-18. Villamosvilágítási és erőátviteli berendezések tervezése és építése. •— Mezőgazdasági és mindennemű ipari üzemek elektromosítása. — Villámhárító-, vészjelző- és telefonberendezések. — Villamosgépek és készülékek javítása. ircdaésüziet: I.,Aiagút-utca 1.Műhely: I.,Attila-utca 13. ülll I Illi ПИ IIII IUI 1111 III IIII ИМИ I Ilii 111 III ПИ ИI i 11IIИ1111IIIIIIIIIIII lilillllllllll llllll ASZÁS MÁRTON szobafestő-mázoló mester BUDAPEST, VII., VÁROSLIGETI FASOR 1. SZ. Telefon: József 45-98. 11111111 ...ni....i inni....11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111IIA modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljárásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelíthető. SRAM© LAJOS vH ,h Ácstelep: VII., Fogarasi-út 5. sz. Telefon: József 48—99. Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkák készítését. ECH KÁROLY útépítő- és kövezőmester és vasútépítési vállalkozó Budapest, VII., Thököly-űt 69. Telep: VII., Ilka-utca 4. szám; Gabriel és Társa mérnökök MŰSZAKI ÉS ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALATA Budapest, Vili. kerület. Német-utca 43. sz. Telefonszám: József 114—14. Elektromos világítási és motorikus berendezések tervezése és szerelése. Szerelési anyagok és égők gyári raktára. SZLBZÁK LÁSZLÓ harang-ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Frangepán-utca 77. (Saját házában.) A nyugati pályaudvartól induló BUR-vasúti »Őrház« megállóhely, А, В, C, J kocsikkal. Telefon: L. 913—13. Az 1900. évi párizsi világ-, 1921. és 1923. évi vas- és gépipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. évi kézműipari tárlaton a magyar kir. kormány által díszoklevéllel kitüntetve. Számos egyházi elismerőlevél. CONSTRUKCIÓ SZERKEZETI AUTÓALKATRÉSZ, MOTOR- ÉS GÉPÜZEM. Tulajdonos : BERKOVITS SÁNDOR mérnök. Budapest, VI., Csengery-utca 74. szám. Telefon : 147-58. GYÁRTMÁNYAI : Szelepek, szelepemelők, dugattyúk* dugattyú-csapok. Első tengely lengőcsapok, komplett. Főtengelyek, vezértengelyek, kardán-tengelyek, differenciál-tengelyek, bolygó (csillag-) tengelyek, fogaskerekek, rugócsapszegek, precisiós kromnickel csavarok, mindenféle bronzperselyek, motorok, gépen, stb. Felvonók szakszerű javítása és épitése. illllllllllllllllllll