Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-08-11 / 32. szám

6 Független Budapest 1926. augusztus 11. Telket keresnek az új szegényház számára. Az Ullöi-útra akarják építeni az új szegényházat. A költségvetés tárgyalásával kapcsolatosan a fő­városi közgyűlése, mint köztudomású, elhatározta egy új szegényház építését. Az ez évi költségvetésben az építési költség első részleteként 5 milliárdot biztosí­tottak is, míg a szegényház befejezésére szükséges további összeget a jövő évi költségvetésben akarják előirányozni. Az építkezési munkálatokat azonban még ez évben meg akarja kezdeni a főváros és tár­gyalások kezdődtek annak megállapítására, hogy az új szegényházat a főváros melyik részén építsék fel. Több idea merült fel e tekintetben, de a legtöbb nem volt megfelelő. Szó volt arról is, hogy az új szegény­házat a Kamaraerdőben építik fel, amely vidék egész­ségileg a legkitűnőbb, ez a terv azonban nem kerül­het megvalósításra, még pedig azért nem, mert sem a Kamaraerdő, sem a környéke nincs ellátva köz­művekkel. Ha a szegényházat mégis ide építenék, úgy a közművek építése elodázhatatlanul szükségessé válnék és ez rendkívül megdrágítaná az amúgy is magas költségeket. A kamaraerdei megoldásról ily körülmények kö­zött le kellett mondani, és helyette most egy másik hasonló terv lépett előtérbe. E szerint az új szegényház építésére a legmegfelelőbb lenne az Üllöi-út végén levő FTC. sportpálya szomszédságában elterülő városi konyhakertészet területe. Ez a telek közművekkel is el van látva és meglehe­tősen közel van a városhoz. Ha a szegényház épí­tésére végérvényesen ezt a területet választanák ki, úgy a konyhakert-gazdaságot a főváros más telkére telepítik át. Mint legutóbb megírtuk a szociálpolitikait ügyosz­tály az új szegényház felépítése érdekében egyik tisztviselőjét, a középítési ügyosztály egyik mérnöke kíséretében Németországba küldi tanulmányútra, hogy az ottani modern szegényházak mintájára léte­süljön az új budapesti emberbaráti intézmény. Hin EK. ' — .■—■hi.i.i r ——— . Pá sztor Mihály ünneplése. A városházi hírlapírók szindikátusa az elmúlt héten vacsorát rendezett Pásztor Mihály kollégánk tiszteletére abból az al­kalomból, hogy ..Budapest Zsebe“ című könyve meg­jelent és osztatlan sikert aratott úgy a sajtóban, mint a közvéleményben. A baráti vacsorán György Endre és Papp Jenő köszöntötték fel a szindikátus nevében Pásztort, aki meleg szavakban köszönte meg kollégái és barátai elismerését. A főváros kiküldöttei a fiumei mintavásáron. Allé­ién nyílt meg Fiúméban az első nemzetközi áru­mintavásár. amelyen Magyarország és a főváros is résztvesz. A főváros tanácsának képviseletében Lob- mayer Jenő tanácsnok, Hamvassy István főjegyző és Karikás Dezső főmérnök Fiúméba utaztak, hogy a kiállításon résztvegyenek. A főváros a részére felállított külön pavillonban magyar képzőművészeti propaganda tárgyakat állított ki. A kiküldöttek 3 napig maradnak Fiúméban. Jövő héten újra működni fog a városligeti színes szökőkút, Ez év tavaszán a főváros különböző he­lyein levő szökőkutak egyrészét, 10 éves szünetelés után, újra működésbe hozták. A fővárosnak nagy áldozatot jelentett a szökőkutak működésbe állítása, mert a háború óta használaton kívül állott díszkutak a hosszú idő alatt rendkívül megrongálódtak és helyreállításuk súlyos összegekbe került. Tavasz óta tehát működitek a szökőkutak, de a békebeli kép azért mindezideig nem volt tökéletes, mert a város­ligeti Iparcsarnok előtt lévő hatalmas szökőkút mind­ezideig elhagyatottan várta feltámadását. A főváros tanácsa múlt heti ülésén elhatározta ennek a gyö­nyörű szökő kútnak az üzembehelyezését is. A má­sik ligeti szökőkút, mint ismeretes, színes, tündöklő vizsugarakat szórt annak idején és ezt a szemkáp­ráztató^ látványosságot akarja most a tanács újra működésbe hozni. Az illetékes ügyosztály még ezen a héten megkezdi az alaposan tönkrement szökőkút tatarozását, a fényszórógépezet helyreállítását és a vízvezetéki csőnek kijavítását. Szent István napiára a városligeti színes szökőkút már működni is fog. A főváros 500 milliót áldoz a szökőkút helyreállítására, hogy ezzel is emelje a főváros látványosságait. A főváros részt vesz a milánói útügyi kongesszu- son és kiállításon. Szeptember 6-án nyílik meg Miiá-, nóban az olasz útügyi kongresszus, amely nagysza­bású útépítési kiállítással kapcsolatos. A főváros szintén meghívást kapott az olasz kormánytól a kongresszusra és a tanács legutóbbi ülésén el is ha­tározta, hogy azon képviselteti magát. A főváros részéről Solt у Lajos és Rumbach Dezső műszaki fő­tanácsosok, Schaffer István, Király Kálmán és Lap­pért Rezső műszaki tanácsosok utaznak ki Milánóba, ahol részt vesznek az egy hétig tartó kongresszuson és megtekintik a tanulságos útépítési kiállítást, amelynek keretében bemutatásra kerülnek a világ­hírű milánói autóutak és a különféle útépítési módo­zatok. A kongresszus 13-án zárul Rómában. Szó van arról, hogy a törvényhatósági1 bizottság több érdek­lődő tagja is kiutazik a kongresszusra és a kiállítás színhelyére. Eddig Zimmermann Dezső és Becsey Antal bizottsági tagok jelentették be részvételüket. I Felkutatják a Gellérthegy összes iorrásait. Buda­pest fürdőváros megvalósítása érdekében a főváros tanácsa több terv előkészítésén fáradozik. Az őszi munkaprogramul egyik legkiemelkedőbb pontja Jesz ezzel kapcsolatosan a Gellérthegy alján levő liővizi források felkutatása. Eddig tizenegy forrást ismer­nek a Gellérthegy közelében, de nyilvánvaló, hogy ennél sokkal több forrás fakad a hegy lábánál, ősz­szel megkezdik ezeknek az eddig ismeretlen forrá­soknak felkutatását s a kísérletek eredményesebbé tétele céljából a GeMertfürdő és a Rudasfürdő között a hegy alján elhúzódó út alá aknát építenek, amely a hegyből fakadó forrásvizeket összegyűljtené. így megállapítanák, hogy a hegy mely részéből ered- ) пек a források, melyeknek legnagyobb része ezidő- szerint a Dunába ömlik. A városgazdasági ügyosz­tály megszerezte azokat a régi térképeket, amelyek a Gellérthegy környékén eredő forrásokat tüntetik fel. Két térképet már sikerült megtalálni, az egyik 1842-ből, a másik 1863-ból származik. Ezeken azon­ban csak nyolc forrás van megjelölve. A kutatások célja annak megállapíthatása is, vájjon a Hungária- gyógyvizet csak a most ismeretes Rákóczi-forrás táplálja, vagy pedig több forrásból fakad-e a gyógy­víz. Jelenleg a Hungária-gyógyvíz negyven fok hő­mérsékletű, míg 1874-ben csak 20 fok volt a hőmér­séklete. A mostani hőmérséklet azonban nem állandó, mert néhány foknyi eltérés állandóan mutatkozik a forrásnál. Ennek az okát is megvizsgálják, mert valószínűnek tartják, hogy a hőeltérések abból szár­maznak, hogy időnkint más ismeretlen források vize is behatol a forrásmedencébe és lehűti annak vizét. Átépítik a Széchenyi-hegyeu levő kilátót. A fogas­kerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomásánál emel­kedik a Gloriette, amely az idők folyamán rendkívül megrongálódott. A főváros tanácsa elhatározta a ki­látótorony rendbehozatalát és a tatarozással kapcso­latban az épületet át isi építik. A munkálatokra a ta­nács 400 milliót irányzott elő. Nyilvános telefonállomásokat állítanak fel a fő­város főbb útvonalain. Az egyik nagyobb budapesti vállalat azzal a kéréssel fordult a főváros tanácsá­hoz, engedje meg a főbb útvonalakon nyilvános telefonállomások felállítását. Az útépítési ügyosztály eleinte elutasító javaslatot készített a kérelem ügyé­ben. amit azzal indokolt, hogy a gyalogjárók már amúgy is' sűrűn el vannak foglalva különféle bódék­kal és egyéb építményekkel. Ép ezért tiltakozott az ügyosztály az ellen, hogy a járdákon újabb terüle­teket foglaljanak le. A tanács tegnapi ülésén mégis úgy döntött, hogy próbaképen megengedi egy utcai nyilvános telefonállomás felszerelését, amelyet a Károly király-úton szerelnek fel. Ha az utcai telefon- állomás beválik és nem akadályozza különösebben a forgalmat, úgy a tanács megengedi több hasonló készülék felszerelését a fontosabb útvonalak mentén. A Vígszínház kapuny tása. Szombaton, augusztus 14-én kezdi meg a Vígszínház új szezonját. Fedák Sári vendégszereplésével az Antónia kerül színre, amelyet hétfőn megismételnek. Vasárnap és kedden a Seybohl-ot játsszák ugyancsak Fedák Sárival a címszerepben. A Molnár Testvérek asztalosáru-gyára (Budapest. VII., Bosnyák-utca 6.) kiváló versenyképességének és nagyszerű teljesítményének képét kapjuk a fő­város által újonnan megépített Simor- és Villám­utcai bérháznál, amelynek asztalosmunkáit ez a jeles és jóhírű Cég végzi. A Molnár Testvérek cég 1911-ben alakult, Molnár József néven, a gyár fejlődése, na­gyobbodása és modern gépüzemmel való felszere­lése csakhamar bekövetkezett, és 1918. óta a Molnár Testvérek cím alatt gyarapítja a vállalat a magyar asztalcsipar terén elért jelentős sikereit. Főeiárusitás: BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9. SZÁM. — Telefon: 76—02, 99—02. SRAMÓ LAJOS Ä«. Ácstelep: VII., Fogarasi-út 5. sz. Telefon: József 48—99. Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkák készítését. HUTTERER és KOSA épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték- fürdőberendezés és csatornázási vállalata Budapest, IV., Magyar-utca 44. Telefon: J. 152-23. Központi fűtés, vízvezeték, n csatornázás, fürdők TELEFON : Rietschel és Henneberg Rt. J.23 —18 BUDAPEST, VIII., Kisfaludy-ntca 28/b--------------------- Prűter-utca 12. egé szségügyi berendezések és bádogos munkák válla­lata. Közp. fűtés, vízveze­ték, csatornázás, légszesz- vezetók, fürdőszobák beren­dezése. Autogénhegesztés Budapest, V., Mária Valéria*uka 19. szám Seligmann és Ballada elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalata BUDAPEST, V. KERÜLET, JÓZSEF-TÉR II. - TELEFON. Vállal: Épületek, szállodák, fürdők, villamos és csengők szerelését. — Költségvetéssel díjmentesen szolgálunk. FfíPi P Г \// udvavi fényké­1 \ LJ EEY l pész MŰ INTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WE1S-UTCA 2. SZÁM SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, légszesz-, vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkált, valamint épület- és díszmű-bádogos munkál gyártelepe Budapest, V., Visegrádi-utca 29. Telefon : L. 904-50. DRABEK FERENC Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint auto­mobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. SODEMANN ALBERT VILLAMOSSÁGI ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT. - Telefon: 153-18. Villamosvilágítási és erőátviteli berendezések tervezése és építése. — Mezőgazdasági és mindennemű ipari üzemek elektromosítása. — Villámhárító-, vészjelző- és telefonberen­dezések. — Villamosgépek és készülékek javítása. i roda ás üzlet: 1., Alagút-utca 1. Műhely: I., Attila-utca 13. ПЕНМ JÓZSEF" VI1., Damjanich-u. 33. (Hernád-u. sarok) V В Telefon: József Ш—18. Sajátkészitméiiyü bútorrakiár: VII., Wesselényl-utca 11. szára. RIDEL BERTALAN és FIA ácsmesterek és vállalkozók Ipartelep : Ili., SZÉPVOLGY-UTCA 13. Telefonszám : 142-26 Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkákat, favázas épületek tervezését és kivitelét, legnagyobb fesztávú fedélszék szerkeze­tek, gyárépületek, malmok, raktárak, műhelyek, hordozható fa­házak, kerítések, épületasztalosmunkák, fapadozat (parkette munkák, úgyszintén becsléseket és expertiseket. [EISEN ADOLF * szobafestő és mázoló mester Te7ef™-28. Budapest, Alsóerdősov-u. 36. 1 lEfí RÉNERésTARSA I Ül Sir® Isi W felvonó (Lift) vállalat H Ü 81 Budapest, VI., Lovag-u. 7. Telefon : 74-65. | Mérnöki iroda.— Hatósági felvonószakértők. — Mindennemű I felvonók és szállító berendezések. Q ZEKÉR GYULAI épület- és díszműbádogos, L légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészség- mB “ ügyi berendező vállalata IX., BOKRÉTA-UTCA 23. Telefonhívó: J. 41-71 Kg KONDOR REZSŐ lakatosáru és redőnygyár Stiriai lemezből készült görredőnyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek. időkre díjmentes e s о m agolás

Next

/
Thumbnails
Contents