Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-07-14 / 28. szám

1926. július 14. Függeílen Budapest 5 Huszonöt milliárdos költséggel megkezdik a városligeti strandfürdők építését. Kiírják a versenytárgyalásokat. — Valószínűleg egy pengő lesz a belépődíj az új uszodába. A városligeti Széchenyi-fürdővel kapcsolatos úszó­medence hosszas tanácskozás után végre mégis megvalósul. A pénzügyi bizottság és a közgyűlés már hozzájárult a nagyszabásúnak ígérkező szabad­uszoda megépítéséhez, úgyszintén ezzel kapcsolat­ban a Széchenyi-fürdő népfürdőjének kibővítéséhez is. A két építkezésre a főváros 25 milliárdot engedé­lyezett, és így a munkálatok végrehajtására vonat­kozó versenytárgyalásokat néhány napon belül ki­írják. A nyílt uszodát a Széchenyi-fürdő és az Állatkerti­ét között elterülő 11,000 m2 nagyságú területen helye­zik el. Az úszómedencét körülvevő épületeket teljes összhangba hozzák a Széchenyi-fürdő épületével. Az uszodában 560 kabin és 1,120 öltözőfülke lesz. A medencét három részre osztják és a medencék vizét hetenkint kétszer felfrissítik. A vizet a Széchenyi- fürdő két meglévő kútja és a most létesített öt újabb kút szolgáltatja. Az elhasznált vizet külön készítendő vízelvezető csatornán a városligeti tóba vezetik. A medencék vize átlag 22° C hőmérsékletű lesz. A belépődíjat egy pengőben fogják megállapítani. és így az összes bevételek ez első évben mintegy 3,600 milliót tennének ki. amiből 438 millió lenne az üzleti felesleg. A befektetett töke 10 éves letörlesz- tése után, a számítások szerint. 2-5 milliárdra rúgna az üzleti felesleg. A Széchenyi-fürdő népfürdőjének kibővítése által a kabinok száma a jelenlegi 264-ről 620-ra fog sza­porodni. Egyidejűleg át is építik a népfürdőt, úgy hogy az az I. osztályú termálfürdőtől csupán beren­dezésben fog különbözni. A nagy építési költségekre való tekintettel az újonnan megnyíló népfürdőkben a mostani 8,000 korona helyett egy pengő lesz a használati díj. Ilyen alapon a bevételek egy évre 3,200 millióban vannak előirányozva, amelyből 523 millió lenne egy év tiszta üzleti feleslege. Két emeletet építenek rá a fiellért-szállé egyik (észére. Jövö májusra elkészül a Gellért-fürdő hullám-medencéje. Az új szabadfürdő a főváros egyik legszebb látványossága lesz. Bérezel Jenő tanácsnok egyik régebbi nagy kon­cepciójú terve a Gellért-fürdőbeli hullámfürdő kerül a közeljövőben megvalósításra. Ezzel az intézmény­nyel ismét egy lépéssel közelebb jut a világvárosi Budapest fürdőváros jellegéhez. A fővárost mindenekelőtt az vezette a hullámfürdő építésének gondolatára, hogy az utóbbi években a lakosságnak valóságos életszükségletévé vált a sza­badban való fürdés. Újabb és újabb strandfürdők lé­tesültek, amelyeket azonban csak a kiváltságos' gaz­dagok vehettek igénybe, mert az 50—60,000 koronás strandfürdő-jegyeket a szegényebb ember nem tudta megfizetni. Köztisztaság és a higiénia egyéb szem­pontjaiból is kifogás alá estek ezek a drága strand­fürdők, mert a homokot állandóan ételmaradékokkal, papírdarabokkal, s'zivarvégekkel szennyezték be a íürdözők. Ezek a jelenségek, valamint a Gellért-fürdő forrá­sainak ez idő szerint való tökéletlen kihasználása adták azt a gondolatot Bérezel Jenő tanácsnoknak, hogy a fürdővel kapcsolatban termális szabadfürdöt kellene létesíteni, amely a kényelmes fürdőzőknek tisztasági és esztétikai igényét is kielégítené. A köz­építési ügyosztály és több kiváló műépítész rövide­sen elkészültek a tervekkel és olyan gyönyörű sza­badfürdő építésére tettek javaslatot, amely valósággal látványossága lesz Budapestnek. A szabadfürdőt a fürdőépület parkjában helyezik el és alapterülete 442 m2 lesz. A félköralakú medence két oldalán egy-egy emelkedettebb rész épül, ahol íves fülkék, építészetileg megoldott padok és pihenő­helyek lesznek. A medence szegélye vörösmárvány­ból készül, falait zöldes színű csempével burkolják, a körüljárókat pedig márványmozaikkal rakják ki. 274 öltözőfülke épül a szabadfürdőt használó közön­ség számára. Az egész építményt alápincézik és megfigyelő folyosókkal látlják el, úgy hogy az eset­leges szivárgás megakadályozható. Az uszodának mesterséges hullámverő berendezése lesz, és a gépek a tengeri fürdők üdítő hullámverését kitűnően fogják utánozni. Kétségtelen, hogy ez már magában véve is akkora vonzóerőt fog gyakorolni, mely az uszoda jövedelmezőségét biztosítja. Este, amikor az uszoda használata megszűnik, a medencét színültig megtöltik vízzel és különféle színű reflektorokkal világítják meg, úgy hogy az valósággal kápráztató fényben fog tündökölni és látványossága lesz a fürdő parkjának. A hullámfürdő építésének költségei 5—6 milliárdot tesznek ki. Az építést legkésőbb novemberben megkezdik. úgy hogy jövő májusában már átadhatják az uszo­dát a közönségnek. A főváros számításai szerint üzletnek is kitűnő lesz az új uszoda. A belépő díját 2 pengőben akarják megállapítani, ami lényegesen olcsóbb a dunai és egyéb strandfürdők árainál. j V - 'A >,;••• i -il.SílOV :■ i П10! L-UVí IV :i; . J-S A bevételt évi 2,047 millióra irányozták elő. amiből 460 millió, tehát 25% lenne az üzemi felesleg. Ezzel egyidejűleg a Gellért-szálló kibővítését is tervezi a főváros. Az utóbbi időben megindított idegenforgalmi pro­paganda jelentősen növelte a szálló vendégeinek számát, és így szükségessé vált, hogy a szálló egyik traktusán a III. és IV. emelet ráépítésével a szobák számát 52-vel szaporítsák. Ezeket az építkezéseket még júliusban megkezdik öt milliárd költséggel. 'шаавеаваяаа^в^вв&швшаатшштшшшт Modernizálják a sertésközvágóhídat. — Többmilliárdos befektetések. — A sertésközvágóhíd modernizálása és kibővítése érdekében Vájná Ede tanácsnok előterjesztéssel for­dult a közgyűléshez és több mint 17 milliárdnyi hitel­összeg engedélyezését kérte a halaszthatatlan mun­kák elvégzésére. Legelsőnek a sertésvásár megnagyobbítására és berendezéseinek bővítésére kerül sor, mert a 24 éves intézmény ma már nem képes kielégí­teni az igényeket. A forgalom a sertésvásár fennállása óta örven­detesen megnövekedett. Az intézmény megnagyobbí- tása végett a vásárterületet távolabb helyezik, új hűtőket, húsvásárcsarnokokat és feldolgozó helyisé­geket rendeznek be. azonkívül a konzumvásárok részére is berendeznek megfelelő területet. Ezekre a célokra 7,450 milliót szavazott meg a közgyűlés, ami részben közvetlenül a megnövekedő vásári for­galom után szedett városi illetékekből, részben köz­vetve, a főváros gazdasági életében jelentkező köz- gazdasági és közélelmezési előnyök révén fog meg­térülni. A fővárosnak már most el kellett határoznia ezt a nagyarányú beruházást, mert a szomszédos államokkal előbb-utóbb létrejönnek a kereskedelmi szerződések, ami a budapesti nemzetközi sertés- forgalom fellendülésével fog járni. A sertésközvágóhídon a vásárcsarnokok szaporítására in шшшмтттшянттшшшшшярштшттштршш*. is kellett gondolni, mert a siertésforgalom a béke­belihez képest most 25—30 százalékos növekedést mutat. Az új csarnok építési költsége 6,870 millóba kerül. Üj hűtőt is építenek a sertésvágóhídon, ami 850 millióba kerül. Ezzel kapcsolatban a közvágóhíd vízszogáltatását is megjavítják, építenek egy szi­vattyúházat, három új kutat, több új csővezetéket, amely összesen 2 milliárd befektetést igényel. Szövetkezet alakításával védekeznek a rendszám-uzsora ellen az autótaxi-engedélyesek. Az uzsora sikeres letörése. — Ú.i autótaxi-állomások. Nagy bajban vannak az új autótaxi-engedélyesek, akiknek zsebükben van ugyan a hatósági engedély, de nincs meg az autójuk, amellyel új foglalkozásu­kat megkezdhetnék. A nagy harc árán kiverekedett autótaxi-engedélyekkel az érdekeltek nem tudnak mihez fogni, mert a bérkocsisok — mint nem régen megírtuk — kihasználják az engedélyesek szorult helyzetét és napról-napra nagyobb összegeket kér­nek egy-egy lófogatú bérkocsi-rendszám átadásáért. Két héttel ezelőtt 50 millió volt egy rendszám ára, de ma már szívesen adnának egyesek ennél többet is, mert ha arra várnak, hogy a bérkocsisok leszáll- janak a bakról és olcsóbb tarifával szállítsák házhoz a bérkocsi-rendszámokat, akkor nagyon sokáig kel­lene még zsebükben hordani kamatozatlanul a taxi­engedélyeket. A legtöbb engedélyes azonban szegény kisember, aki nem tudja egymaga előteremteni a száz millió­kat, amely a bérkocsi-rendszám megváltásához és az új autó beszerzéséhez szükséges. Ezért a napok­ban több bérkocsis kezdeményezésére a kis tőkéjű autótaxi-engedélyesek kimondták, hogy szövetkezetbe tömörülve állítják üzembe az új autótaxikat, mert egyenkint képtelenek bérkocsis társaik sarcoló követeléseit kielégíteni. A szövetkezetbe tömörülő, autóüzemre áttérő bérkocsisok közül hárman-hár- man összeadják a tulajdonukban levő 1—1 bérkocsi­rendszámot, amelynek beszolgáltatása révén kiállít­hatják a szintén közös erővel megvásárolt autótaxit. A szövetkezet mihamarabb megalakul és megkezdi működését, ami bizonyára nagy pánikot fog okozni a bérkocsi-rendszámok tőzsdéjén. Néhány hét múlva egészem bizonyos hogy megindul a bérkocsi-rend- szám-besz és a bérkocsisok örülni fognak, ha valaki hajlandó lesz pénzért átvenni a kimúló ipar halott­levelét. Az autótaxik szaporításával kapcsolatban a fő­város sok új állomáshelyet is j,elölt ki a gépkocsik számára. Az Autótaxi-vállalat és az Autótaxi tulaj­donosok szövetkezete most ezeket az új állomás­helyeket a régiek mintájára szintén felszereli telefo­nokkal. Az útépítési ügyosztály a vezetékek lefekte­tése ügyében megtette az intézkedéseket. s ZŐDY SZILÁRD R. szobrász, művész, tanárképző főiskolai szobrász-tanár Tel.: J. 2-71. Műterem : Mária Terézia-tér 8. TŐÁSÓ PÁL építész, építőmester BUDAPEST, II., Zsigmond-utca 10. Telefon 66-64. Transformátorok Szénkefék Motorok Fartaölgyi-féle Villamossági és Műszaki R.-T. Budapest, VI., Podmanicsky-utca 35. TELEFON: 77—39, 147—75, József 95-10. The Neuchatel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN. Iroda : VI., Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T 12-46. Gyár: VI., Váci-út 35. Telefon: L. 914—88. Alapítva : 1873 Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val de Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, va­lamint a Scafa-San Valentinoi aszfaltbányáknak, Chieti tarto­mányban, Olaszországban. Gyárt és elad : Val de Traversi más- tixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Tra­versi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. SPÁNYI ERNŐ okleveles mérnök mélyépítő- és kövező-vállalata Budapest, I-, Attila-utca 51. Telefon: T. 126—69. OBENDORFER JÓZSEF és FIAI oklev. mérnök, Anítácí ия1М1<П7п1г út-és vasútépítés, kövezőmesterek ICOl VíUiainUAUn, csatornázás, vasbeton-építkezés, kövezőmunkák. Vili., Ludoviceum-utca 18 sz. - Telefon: József 84-65. THOLT ISTVÁN oki. mérnök Budapest, II., Donáti-u. 26. Telefon: L. 903-25. Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, derítő telepek. NAGY LAJOS MESTER Budapest, VI. kér., Felső erdősor 25. szám. Mindenféle gyárak és építkezések tervezése és kivitelt. — Költségvetés díjmentes. KIKTA GYÖRGY mérnök és GÜNTERTJÁNOS Központi fűtés, szellőztetés, vízvezeték, csatornázás, fürdő, egész­ségügyi és légszeszberendtzések vállalata, városi vízművek és szivattyúberende- zések készítése Budapest, V., Szabadság-tér 5. TELEFON : 6—40.-Tf A 71/7" Л 7~? /1 mozgóképszínház Frics&y 30 tagú zenekar! Tv JVI A4 1 Щ. /A Dohány-utca 42. Telefon: József 140- lllÜSOT !

Next

/
Thumbnails
Contents