Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-07 / 45. szám

Független Budapest munkapárti klikkek bizalmi embereinek, hogy ez utón is növeljék leköleJezetteik táborát. Kipróbált független it életű és szociális érzületit köztisztviselőket, és polgá­rokat kell kiküldeni a bizottságokba: itt az alkalom, hogy a kormány ne azoknak juttasson ily fontos köz­funkciókat, akik azt mellékcélokra használják ki, ha­nem azoknak, akik a demokráciáért folytatott kitartó, önzetlen harcban bebizonyították, hogy becsülettel szol­gálják az igazságosságot és polgártársaik szociális érdekét. Reméljük, hogy igy lesz, mert ez enyhítené az uj lakbérrendelet antiszociális következéseit. Bármint is lesz azonban, nem örülünk az uj rendeletnek. A szá­nalmasan vergődő intellektuális elemek, az örök sze­génységet fogadott értelmiségi kisemberek, a nagy pénzeket rabolni rém tudók homlokán megsíiriisöd- nek a háborús barázdák. Megnövekednek a lakbér- gondok, a stájgerolás fogalma újra közkeletűvé válik és fagyos borzongással kisért a múltból a háziurak öröme, a stájgerolást bejelentő levél. Most idegesen rezzennek majd össze az ajtónyilásra,'amelyen bizto­san betoppan a rossz hírnök. Vége az egyetlen nyu­galmas érzésüknek : a pesti háborús nyomorfront hősei most már a fedezékükben sincsenek biztonságban. A Duna-kérdés.- Becsey Antal bizottsági tag nyilatkozata. -­A lágymányosi téli kikötőre vonatkozó tanácsi elő­terjesztés alkalmából megkérdeztük Becsey Antal bizott­sági tagot, a kérdés egyik alapos ismerőjét, mi a véle­ménye a kereskedelmi kikötő és az egész Duna-kérdés mai állapotáról és várható hatásairól ? A bizottsági tag ur az alábbiakban к zölte észre­vételeit : — Teljes őszinteséggel jelentem ki, hogy a dunai kikötők, s általában az egész Duna- kérdés kezelésének módjával sem én, sem elvbarátaim nem vagyunk megelégedve. Hiszen sohasem volt ebben az országban valami különös érzék tapasztalható viziuthálózatunk kérdései iránt, de mégis csak nyugtalanító dolog ezt a lagymatagságot látni ma, amikor az ország politikai berkei honmentő szóla­moktól hangosak. Hiszen hirdetjük, hogy a gazdasági erőgyűjtés problémái talán minden­nél fontosabbak; hirdetjük, hogy az e célra szolgáló eszközök fejlesztése, sőt újabban meg­szerzése exisztenciális érdekünk; érezzük, hogy gazdasági fejlődésünk irányítását és esz­közeit magunknak kell erős kézzel tartanunk : mindezekkel szemben gazdasági erőink szer­vezésével alig törődünk ; fejlődésünk leghatal­masabb eszközeit elhanyagoljuk ; és elnézzük, hogy azok emeltyűi lassan, de céltudatosan idegen érdekeltség kezébe kerüljenek. — Azt mondják, háború van, ez teszi le­hetetlenné minden nagyobbszerű szárnybon­togatást. Pedig a háború csak egy okkal és egy egész sereg tanulsággal több lehet arra, hogy megélhetésünk és jólétünk feltételeit azokon a területeken keressük, amelyekből minden élet és minden jólét fakad. Még pedig már most a háború végén, az uj élet kü­szöbén. — Viziutaink féjlődésének története is élesen reávilágit azokra a belső okokra, amelyek gazdasági fejlődésünk és önálólságunk útját álltak, — és talán állják még ma is. — Legelső számottevő viziutunk : a Ferenc- csatorna 1 793 - 1802-ig épült; 118 kilométer hogszu és 8 millió koronába került. Az alsó Duna- és Tisza-köz akkori mossaras területé­nek lecsapolását és a forgalomba való be­kapcsolását kívánták vele elérni: és hogy ez mennyire sikerült, az köztudomású: a hajdan mocsaras és értéktelen vidék ma az ország legértékesebb termőföldje ; lakosságából pedig ■a legvagyonosabb gazdák kerültek ki. — 76 évvel ezelőtt, 1840-ben (lásd XXXVIII. t.-c.) cs 50 év előtt 1867-ben (lásd XIII. t.-c.) isméi foglalkozóit a törvényhozás a vízi­ül ak tervszerű fejlesztésének ügyével: Szé­chényi látóköre és nagy gyakorlati érzéke érlelte meg a törvényhozás abbeli elhalálo­zásait. Ettől fogva a legutóbbi évtizedig kevés történt e téren. Közismert dolog, hogy az 1908. évi Х1ЛХ. t.-c. a vizsziibéitvozáisokra cs a hajózás érdekeit szolgáló mederrendezési munkálatokra 192 millió koronát, az 1914. évi XXXVIII. t.-c. hasonló munkálatokra kh. 120 málló koronát engedélyezett. De rá kell mutatnom a történeti hűség okából arra a pénzügyminiszteri beszédre is, amely 1915. december 10-én hangzott cl a magyar par­lamentben. Magyarország akkori pénzügymi­nisztere kijelentette, hogy a viziutak létesíté­sét korai dolognak tartja, akkor, amikor még természetes viziutaink sincsenek hajózás tekin­tetében kihasználva és amikor mindenekelőtt egyvágányú vasúti hálózatunk kétvágányú rendszerre való kiépítésére kell a- pénz. A pénzügyminiszter az ily vizi létesítmények nagy energiával való létesítését csak akkor tartaná megokoltnak, ha a háború utáni eset­leges munkanélküliség tömegmunkák kiadását tenné szükségessé.- Valóban nem csodálkozhatunk ily körül­mények között azon, hogy sem közhatósá­gaink nem tudtak a magyar viziutak kérdé­sében nagyobb eredményeket elérni, sem a magyar közvéleményben nem tudtak e problé­mák mélyebb gyökeret verni. A pénzügy­miniszter teljesen hamis nézőszögből, tisztára a fiskus pillanatnyi érdekeinek nézőpontjából birálta el a kérdést. Tudnia kellett volna, hogy természetes víziülLiiuk épen azért nin­csenek kellően kihasználva, mert víziül háló­zatunk a. legszükségesebb összekötő csatornák hiányában nem alkot szemes egészet, s igy nem bir a szükséges teljesítő képességgel; tudnia kellett volna, hogy sem a mezőgaz­dasági többtermelés, sem a hadviselés érde­keit még a kettős vágányu vasúti hálózat sem bírja kellően kielégíteni, mert tömegfor­galom lebonyolítására körülményesebb és drá­gább, mint a vizi utak; tudnia kellett volna, hogy a viziutak rendszerébe illesztett csa­tornák beruházásának kamatai nemcsak a tarifális bevételekben, hanem főleg és első­sorban azokban a nagy gazdasági értéknöve­kedésekben jelentkeznek, amelyek az ily for­galmi, lecsapolási és öntözési célokat szol­gáló csatornákkal együtt járnak. Mégcsak az a félelem sem jogosult, hogy a vizi utak fejlesztése káros versenyt támasztana a vas­utakkal szemben : mert ' köztudomású dolog, hogy a tömegáru-szállítás a maga kedvezmé­nyes tarifáival a legsúlyosabb tehertétel az államvasutak mérlegében. — Székesfővárosunkra nézve geográfiái fekvésénél fogva is a legéletbevágóbb gazda­sági kérdések egyike viziutrendszerünk fej­lesztése. Ismerjük jól azt a nyíltan és alat- tomban folyó tervszerű munkát, amelynek célja elragadni Budapesttől és a magyarság­tól a geográfiái feltételek által megadott ter­mészetes előjogokat. A szakkörök már tisztá­ban vannak azzal, „hogy a hegemóniát a du­nai vízrendszer forgalmában csak úgy bizto­síthatjuk magunk részére, ha mielőbb meg­építjük a hazai és balkáni forgalomra mére­tezett budapesti kerefiedelmi és ipari kikötőt, megcsináljuk ezzel szerves kapcsolatban a ■Duna - Tisza csatornát és a budapesti körcsa­tornát ; ha elvégezzük a Vaskapú-szabályo- zás hátralevő munkáit és ha mindezeken felül gondoskodunk a magyar f olyamhajózás áldo­zatokat nem kímélő és ha kell, erőszakosan bizto- sMandó felsőbb bégéről is. Biztatásban az illeté­kes tényezők részéről eddig sem volt hiány. 1892-ben a Budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamara feliratában sürgette a kereskedelem­ügyi kormánynál a budapesti nagy kikötő kiépítését; 1904-ben (lásd XIV. t.-c.) a tör­vényhozás elhatározta a soroksári Duna-ág hajózhatóvá tételét, mint a kikötőépités mun­káinak egyik szerves alkotó elemét; 1912., 1913. évben Springer, Forbáth és Havas tör­vényhatósági bizottsági tagtársaink tettek sür­gető indítványokat; ugyancsak 191 3-ban a Magyar Mérnök- és Épitészegylet, a Magyar Hajózási Egyesület és a Magyar Kereskedelmi Csarnok kérték a főváros sürgős állásfogla­lását a kereskedelmi kikötő mielőbbi létesítése érdekében. Mindezen akciók eredményeképen 1914 junius havában hozta a törvényhatóság közgyűlése azt a határozatot, mely szerint a polgármester elnöklete alatt a kikötőépités és vele kapcsolatos kérdések napirenden tartá­3 sara az érdekelt ministeriumok és a törvény hatóság kiküldötteiből bizottságot alakit. Ez a bizottság azután 1917 március 17-én alakult meg: kiküldött egyes szakkérdések megoldá­sára egy szőkébb körű albizottságot, azóta azonban a bizottság működésére mély homály borult. Az egyetlen konkrét lépés: a lágymá­nyosi téli kikötő létesítésére vonatkozó előter­jesztés, amely a holnapi közgyűlés napirend­jére kerül, éltől a nagybizottságtól függetlenül látod napvilágot. — Kiegészítésül még utalnom kell a szak­sajtóban ismételten kifejezett abbeli aggodal­makra, amelyek a magyar hajózás ügyének fokozatos háttérbe szorulásáról adnak kirí. A külföldi hajózási vállalatok, ezek között különösen az osztrák I) и nag ó-hajózási Véd lalat, továbbá az elmúlt években elosztráko- sodott Délnémet Dunagőzhajózáisi Vállalatés a rohamosan terjeszkedő bajor Lloyd a hajós- vállalkozások kar telijében máris oly túlsúlyt jelentenek, amelyek a magyar hajózási érde­kek hegemóniáját zsákutcába juttatják. Sú­lyosbítja e helyzetet az, hogy az osztrák kor­mánynak az osztrák vállalatok tarifájára inger énei árj a. lévén, a hajózási kartell tarifa­politikájára irányiló befolyással lehet. Tud­juk azt is, hogy a német Haditermény A’. T. a Dunán máris oly hatalmas hajóparkokat szervezett a háború alatt, amely a mi leg­nagyobb magyar hajózó vállalatunk: a Magyar Folyam- és Tengerhajózási R. T. hajóparkjá­nak legalább ö0{)!о-ára becsülhető: kétségtelen, hogy e hajóállomány a háború után a Bajor Lloyddal együtt a német gazdasági érdekek közös szolgálatába fog állni. Hogy ez a kül­földi tőkeerős érdekeltségi túlsúly mit jelent a mi közgazdaságunk érdekei szempontjából, azt talán felesleges magyaráznom. De le kell szegeznem, hogy a kis Balkán államokban a nemzeti hajózás a külföldit teljesen hát­térbe szorította. — Mindezeket és a kérdés egyéb össze­tevőit is látva, senki sem vádolhat bennün­ket pesszimizmussal vagy türelmetlenséggel, ha azt kívánjuk, hogy szűnjön meg végre az a lagymatagság és kishitűség, amely székes­fővárosunk és nemzetünk legnagyobb gazda­sági- problémáinak egy i-két irányította ; és vegye át a dilletantizmustól az egész kérdés orga- nikus ir nyitását erős kezű, széles látókörű, vas akaratú szakember. — Kormánybiztosi kérünk! uj Idők szerkeszti HERCZEG FERENC Az Uj Idők változatos, gazdag tartalmával, mii-* vészi kivitelű képeivel a legnépszerűbb, iegolvasot^ tabb képes hetilap. Könyvkedvezményei kiegészítik az Uj Idők magas irodalmi színvonalú köziemé^ nyeit. A kettő együttvéve kitűnő és vonzó olvass mánnyal gazdagítja a magyar családok könyvtárát. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6 korona. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. sz. XXXIII. magyar királyi jótékonycélú államsorsjáték. Ezen pénzsorsjáték remélhető tiszta jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordíttatni. Ezen sorsjátéknak összesen 14.885 nyereménye van, melyeknek összes értéke 475.000 koronára rúg készpénzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben, továbbá 1 főnyeremény - — 30.000 К 1 » '------ 20.000 К 1 » ____10.000 К 1 » ____ 5.000 К 5 nyerem, а 1.000 К 5.000 К 5 >' » 500 К 2.500 К 10 » » 250 К 2.500 К 20 nyerem, á 200 К 4 000 К 40 » » 150 К 6.000 К 103 » » 100 К 10.000 К 200 » » 50 К 10.000 К 2500 » » 20 К 50.000 К 12000 » » 10 К 120.000 К 14885 nyerem, összesen 475.000 К HÚZÁS visszavonhatatlanul 1911. évi taillier lió 6-ikán. Egy sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek, az összeg előzetes beküldése mellett, a magyar kir Lottójövedéki igazgatóságtóságtól Budapesten <Vámpa!ota> porto-, mentesen küldetnek, ezenkívül kaphatók valamennyi postai, adó=, vám* és sóhivatalnál, az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohánytőzsdében és váltóüzletben. Játéktervet ingyen és bérmentve küld : A m. kir. Lottójövedéki igazgatóság.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents