Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-10 / 41. szám
о Független Budapest Pártvacsora várospolitikai garnirunggal. A »Független Budapest« felelős szerkesztője ismerős kézből a következő sorokat kapta: Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! A múlt hét szerdáján részt vettem azon a vacsorán, amelyet a főváros VII. kerületének függetlenségi pártja rendezett elnökének, Batthyány Tivadar grófnak tiszteletére. A pártvacsorán nem hangzottak el szenzációs politikai kijelentések. Egyszerű, meleg hangulatú este volt s még csak Tisza ezredes ur nevét sem vette ajakára senki. De fontosnak és jelentőségteljesnek tartom ezt az estét bizonyos várospolitikai kérdések szempontjából. Kommunális életünk legnagyobb bajai kerültek szóba s talán felesleges is magyaráznom, hogy az estnek ez a része volt az, amelynek nem szabad nyomtalanul elmúlnia, hanem végre komoly cselekvések kiindulópontjává kellepe válnia. Némi zavarral fordulok Szerkesztő úrhoz e sorokkal, mert Ön volt az, aki nyíltan — ami a szivén, az a száján — elmondotta azokat a bajokat, melyek átkát mi, а VII. kerület polgársága talán legrégibb ideje és legsúlyosabban nyögjük, de amelyek reánehezednek a főváros polgárságának egész létére, életére is, elveszik előle a szabad levegőt és visszatartják attól, hogy végre rátérhessen a becsületes haladás széles országutjára. Ha mégis kérem, hogy a »Független Budapest«-ben e soroknak helyet adni szíveskedjék, teszem ezt azért, mert úgy figyeltem meg, hogy Szerkesztő ur szavai mintha nem találtak volna igazi belső megértésre és arra a lelkes visszhangra, amelyből elhatározások sarjadnak és tettek .kovácsolódnak. Megint konstatálnom kellett; bámulatos, menynyire félreismeri a polgárság és mennyire nem látja meg a kormány sem, miről kell beszélni, melyek az igazi nagy érdekek. .Szép szólamokat hallottunk egész este, s a hindu mithosz isteneitől a germán regevilágbeli nornákig napirendre került a felöltői fantázia sok elvont szüleménye, — éppen csak az aktuális bajokat nem említették. Folyton a német közmondás szavai jártak fejemben: Miért kalandozzunk el a távolba, mikor oly közel a valóság . . . S miután úgy láttam, hogy Szerkesztő ur szavai után is tovább csapongóit a jó urak fantáziája és a felemlített bajok felett azzal siklottak el, hogy ezeket a csip-esup bajokat meggyógyítja az idő, nem állhatom meg, hogy vissza ne térjek ezekre a dolgokra. Távol áll tőlem, hogy pártbeli barátok egyetértését megbontsam, de nem tudom elhallgatni, hogy fájdalmasan nevetséges volt, ahogy Szerkesztő ur szavait nem tudták egész súlyában felfogni, hogy úgy mondjam, szellemileg megemészteni. Egy óráig ültem már ott és semmitmondó frázisok után végre a reális életet láthattuk, a meztelen sebeket, amelyek fájnak és égetnek. Úgy látszik azonban, hogy ezeket a sebeket csak azok érzik és látják, akik komolyan fogékonyak a polgárság politikai ügyei iránt; ellenben a többiek boldog érzéktelenség- gel nem éreznek semmit. Ők a saját, frázisokat szónokió hangjuk és poetikus meseviláguk chloroformjával vannak érzéktelenitve s tőlük történhetik a városi életben bármi, ők nem jaj- dulnak fel, nekik nincsenek vágyaik, önérzeti aspirációik, tőlük a függetlenségi és demokrata politika győzelme dacára továbbra is megmaradhatnak a klikkek a polgárság nyakán s a világ foroghat tovább az ő keserű és meglehetősen tisztátalan levében. Nem tudom, azért-e, mert a mi VII. kerületünk a legerősebben sínyli meg a klikkek uralmon maradását, de nem állhatok ellent, hogy szemtől-szembe meg ne mondjam Szerkesztő urnák, mily értékes dolgot müveit, amikor a kormány egyik tagjának harsány óvációzás helyett megmondta, hol fáj nekünk, mik a sérelmeink és panaszaink. Rendkívüli jelentőséget látok abban, hogy rámutatott ara a ferde és nyomasztó helyzetre, amely abból állott elő, hogy az adóbizottsági tagságok most is a javarészt munkapárti elemekből álló klikkek kezére jutottak s ezzel továbbra is a maguk politikai szezvezcte érdekében korteskedhetnek — az állam pénzéből, a munka- péirt számára terrorizálhatják az adófizető polgárokat. Olyan sérelme volt ez a független polgárságnak, amely szinte megingatta benne a hitet uralomra került vezéreiben. A függetlenségi polgárokat kiszolgáltatták a munkapárti adóbizottságnak most, amikor egyszer már véget lehetett volna vetni az adókivetésnél meghonosodott pártpolitikai visszaéléseknek. Nem tagadta ennek a helyzetnek igazságtalanságát Batthyány miniszter sem, mégis akadtak, akik szinte okvetetlenkedésnek vették ezeknek, a polgárság elevenébevágó bajoknak fel- emlitését. Hogy ez milyen indolencia, az kitetszett a miniszter sajnálkozó szavaiból. Meg lehet érteni, hogy amkor az adóbizottságok összeállítása aktuális volt, a nagy politikai átalakulások izgalmában megfeledkeztek erről a kérdésről, mert másként valóban nem tudnánk elképzelni, hogy valamely kormány ennyire a saját legfőbb érdekei ellen cselekedjék, uj lovat adjon a munkapárt immorális kerületi politikája alá. Akadtak azonban, akik kor- mánypártiabbak akartak lenni a miniszternél is és meglepő politikai éleslátással kijelentették, hogy ha meglesz a községi választójog, akkor nem juthatnak munkapártiak az adóbizottságba. Talán felesleges is volna kimutatni, mennyire téves ez a felfogás, de az a gondtalan felületesség, amellyel az urak a vacsora utáni emésztés nyugodt hangulata felől ilykép akarták elriasztani a politika komor felhőit, annyira bántó, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az adóbizottsági tagokat nem a választópolgárok választják, hanem a kor- máiny és a főváros delegálják. A választójognak tehát, sajnos, vajmi kevés köze van ehhez az ügyhöz és a legkevesebb, amit meg kell tennünk, hogy a legélesebben állást foglaljunk az ellen, hogy ilyen dolgok a jövőben előforduljanak. Azzal is legyünk tisztában, hogy az általános választójog főként a munkások lakta kerületekben tesz átalakító hatással: а VII. terület belső részein, ahol a szavazók túlnyomóan polgárok, Ehrlichék akciója nem fog lankadni, sőt éppen a titkosság miatt még intenzivebb lesz. Rosszul tették tehát, akik a jó vacsorahangulat érdekében kicsinyíteni akarták a bajt a függetlenségi miniszter előtt, akinek éppen az a hivatása, hogy a polgárságot ezekből a sérelmektől megóvja. Az albizottságok túlkapásai és hatalmi visszaélései ellen folytatott harcunk most, amikor győzelem illette volna meg, egy lehetetlen, csaknem groteszk helyzet kátyújába rekedt, ezt az évtizedes küzdelmet azonban nem szabad feladni, éppen mert a függetlenségi és dcmokra pártok ülnek a kormányon. Hasonlóan örvendetes volt, hogy szerkesztő ur rámutatott arra a képtelenségre, hogy a kormány és jelesül Vázsonyi Vilmos munkapárti alakulásokat támogat. Kiss Ferenc kerületi elöljáró urat mindig úgy ismertük, mint a munkapárt, sőt a régi szabadelvüpárt hi vét, kortesét és lelkes bajnokát. Vázsonyi miniszter ur mégsem átallotta elmenni a XV. kerületi demokrata párt alakuló gyűlésére és ott Kiss Ferenc urat a demokrácia lovagjává ütni. Es mit szóljunk ahhoz, hogy Benedek Dezső és Kovács Jenő urak tagjai lettek az országos demokrata-párt vezetőségének ? Ehrlich G. Gusztáv régi inasai most lovászgyerekek lettek s már rakosgatják a fényes, uj demokrata nyerget a törzsfőnök ócska munkapárti gebéjére. Megvallom, engem fölötte bánt, hogy a miniszter ur erről elfelejtett nyilatkozni s a Szerkesztő Uron kivid senki többé szóba sem hozta ezen az estén. Csak ne boszulja ez rfieg magát a legközelebbi választásokon ! Elfogadom Batthyány miniszter urnák azt a kijelentését, hogy a kormány, amelynek még nincs többsége, nem terjeszthette még be a fővárosi törvény revízióját, amit Szerkesztő Ur szintén sürgetett s ezt nagyon helyesen tette, mert ezt a kérdést nem lehet eléggé pertrak- tálni, ébren tartani, propagálni. A kormány valóban vagy jóindulattal van a főváros iránt s ezi sok éven át élénken nélkülöztük. Bizalmunk és szeretetünk azonban csak akkor lehel teljes és őszinte a kormány iránt, ha a fővárosi törvény sürgős reformja mellett megszünteti azt az oktalan, bántó és igazságtalan állapotot, hogy a kerületi hatalom még ma is á munkapárti klikkek kezében van! Erre vártunk ígéretet, biztató szót a szerdai kerületi vacsorán s nem mi vagyunk az okai, ha az est hangulata felett ott borongott annak az érzése, hogy most, amikor valóban megérett rá a helyzet, hiába várjuk ezt a megváltó szót.. . Szénkatasztrófa fenyeget? A tizes bizottság múlt heti ülésén ismét napirendre került a szénkérdés. Vita Emil dr. tanácsnok referálta, igen pesszimisztikusan, ami helyénvaló is, mert a főváros ismételt sürgetéseinek igen kevés foganatja volt. A főváros legutóbb is azt kérte, hogy havi nyolcezer vaggon magyar szenet és tízezer vaggon porosz szenet irányítsanak Budapesre, de a szénfelhozatal egyáltalán nem javult. A helyzet ma is az, ami nyáron volt, amikor porosz szén hónapokig nem is érkezett. Az elmaradt szállítmányok kipótlására most a 4000 vaggon havi kontingensnek 10.000 vaggonra való felemelését kérte a főváros, ehelyett azonban még a 4000 vaggont sem kapta meg. Napok óta magyar szén sem érkezik, mert a bányákban szünetel az üzem. A szénjegyek október 15-én lépnek életbe. Most várják a nagyobb szállítmányokat, hogy a tíznapos ötven kilogrammnyi kvótát be tudják tartani. Még bizonytalan, mennyi szén érkezik, azt azonban már ma meg lehet állapítani, hogy az ötven kilogrammos kvóta képtelenül alacsony. Háztartásonként napi öt kilogramm oly csekély mennyiség, hogy különös tehetsége legyen hozzá annak, aki fűtésre, főzésre, mosásra egyformán juttatni tud belőle. Az illetékes körök nyilván a jó Péczely Józsefnek a kapásról szóló tankölteménye szerint kívánnak a közönség szénszükségletéről gonodskodni. A kapás a két garasnyi keresetéből felet élelemre, felet ruházkodásra, felet lakásra, felet pedig a leánya hozományára fordított. Valahogy igy képzelik az öt kilogramm szénnel való gazdálkodást is, csakhogy a fenyegető téti hideg a valóság realitásával riaszt el a tanköltemények bölcsességétől s ha már poézisről van szó, ott keresi a boldogságot, ahol hajdan Petőfi: a barátságos meleg szobában... A közönséget a szénhiány gondja kínozza s a Szénbizottság rébuszokat ad fel neki : hogy lehet öt kilogramm szénből lakást fűteni, napjában többször főzni, mosni. Ez az állapot nem sokkal jobb a semminél Sokan azt perhorreszkálják, hogy a főváros kiadta kezéből a szénbeszerzést, holott a külföld fővárosaiban mindenhol a tanács gondoskodik a lakosság ellátásáról. Felejtik, hogy nálunk ez bizonyos kényszer nyomása alatt történt, hiszen a Tisza-kormány kereskedelmi minisztere még csak tudomást sem akart venni a fővőrosról s meg sem hívta a Szénbizottságba. S hol lett volna a fővárosnak olyan súlya a külfölddel való tárgyalásoknál, mint a kormánynak. A külföldi fővárosok példája tehát nem helyes, mert amazoknak módjukban van szükségletüket a belföldről fedezni. Egyelőre a szénutalványok kiosztása folyik a kerületekben, október 15-ike azonban rohamosan közeledik. Lesz-e akkor elég szene a fővárosnak s lel tudják e mihamar emelni az ötvenkilogrammos szénkvótát? Az időjárás két-három napja egészen őszivé változott. Budapest kapuján a negyedik háborús tél réme zörget, szenvedések és nélkülözések vetik előre árnyékukat, —- talán még az élelmiszerek és az ácscrgás kérdésében sem oly eletbevágóan Jontos az, amit Sándor László a tizes bizottságban oly hévvel sürgetett: a nagy erő megfeszít és. A szénkérdésben valóban szükség van arra, hogy a legjobb erők összefogjanak, különben katasztrofális veszedelmeknek megyünk elébe. Ne áltassák magukat a városházán azzal, hogy valahogy még mindig volt, hanem követeljék a legetélyesebben. hogy szenünk I legyen a télen. FEST, TISZTIT! Gyüjtőtelepek a székesfőváros minden részében. Gyár és főüzlet: Budapest, VII., Szövetség-utca 35—37. Képviseletek a vidék legtöbb városában. Telefon 58—45, 128—13.
