Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-19 / 16. szám
о Tizenegyedik évfolyam. 1916. április 19. ШЯЯШШЯШШШШШШШВЯШШШШШШЖ 16. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ф Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt; Egész évre 16 kor. о Félévre 8 korona. Főszerkesztő: D«- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest VII. Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM József 45—82. Bt Két millió lakos. Nem álomkép az, amit Rákosi Jenő, a magyar zsurnalisztikának ez a ragyogó tollú atyamesteré kiránt a fővárosnak: Budapest két milliónyi lakossal egyáltalán ne tartozzék az utópiák közéi Az ilyen .jó kívánság sohasem érkezhétik elkésetten. Éppen ezek az idők a legalkalmasabbak arra, bogy kialakítsák azt a meggyőződést, bogy Magyarország fővárosának a fejlődés eddigi arányai alapján két- bárom évtized múlva be kell lépnie azoknak a metropolisoknak sorába, amelyek több milliós lakosságukkal egy-egy hatalmas népességi körzetnek centrumai lettek. Ha Bécs a nyugat kapuja kelet felől, legyen Budapest a kelet kapuja nyugat felől. Földrajzi fekvése, az itt összefutó faji és nemzetiségi szálak fontossága egyenesen erre a szerepre predesztinálja. De ehez nagy népesedési szaporodás szükséges. Amig Budapest lakossága meg nem haladja az egy milliót, jelentőségében és hivatásában ez a város aligha emelkedhetik túl azon a fokon, amelyen ma a kisebb németországi városok állanak. Nem fikció, még kevésbbé tévhit az a körülmény, bogy a ' világvárosiasságot elsősor- ban a népességi arányszám adja meg. Budapestet ma csak a természeti fekvéséért, kuriózumból tekintik meg azok, akiket érdekeik sohase vonzanának ide. De mihelyt két milliónyi lakossággal dicsekedhetnénk s ezzel a Nyugat legszélsőbb világvárosává lennénk Kelet felé, Budapest értéke és jelentősége nyomban Bécscsel egyranguvá szökne az érdeklődés, üzleti szellem és nemzetközi érdekhálózat világpiacán. A főváros hivatalos körei a lakosságszaporodásnak ezekkel a tüneteivel régóta tisztában vannak már. S amikor minden irányban előkészíteni igyekszenek, erre a fejlődésre a meglévő egészséges talajt, tulajdonképen csak azt a munkát végzik el, amire a kor szelleme egyenesen kötelezi őket. De munkájuk, amit ebben az irányban végeznek el, csak úgy lehet eredményes, ha Rákosi Jenő lelkes, rajongó óhajtásának megvalósításához valameny- nyi államalkotó tényező egyértelmüleg csatlakozik. Ez a csatlakozás legyen őszinte elhatározással érett és szívós mimkavágygyal meg- edzett. Mindenki vállvetve dolgozzék azon, hogy egy-egy porszemmel, gyarapítsa azt az épületet, amelynek homlokán a «Nagy-Budapest» elnevezésnek kell díszelegnie. Elsősorban a mindenkori kormányokra bárul mindeme feladatoknak az oroszlánrésze. A magyar kormányok — szinte érthetetlenül — egymástól örökli к azt a csökönyösséget, hogy ha már nem viseltetnek kifejezett ellen szeiívvel a főváros iránt — nemtörődömségnél egyél) sohasem nyilvánul meg bennük az ország fővárosával szemben. Nehéz ezt mással megmagyarázni, mint azzal a féltékenységgel, amely Budapestnek önállósági törekvéseire felébred bennük. De viszont önállóság nélkül a fejlődés olyan, mint a csenevész fa, nyújtózkodása az üdítő harmatcsepp, vagy napsugár után. Önállóság és függetlenség nélkül Budapestből sohasem lehet igazi világvárost teremteni. A mindenkori kormányoknak be kellene látniok, hogy a főváros önállóságából semmi veszély sem fenyegetheti azokat az állami ér elekeket, amik a kormányzat gondjaira vannak bízva. Ellenkezőleg. Bécs példája bátrán arra serkenthetné őket, hogy hagyjanak fel már az évtizedes csökönyösséggel, amivel leküzdhetetlen akadályokat gördítenek a fővárosnak világvárosias fejlődése elé. A császárváros füg- | getlensége valóságos koronája lett az osztrák államalkotó tényezők ezirányu érettségének. Bécs jelentősége a világpiacon sohasem csökkenthetik. Budapest pedig s vele együtt a magyarság szerepe is a monarchiában azért nem | emelkedhetett ki még az általános szürkeségből, vagy tudatlanságból, mert Ausztria-Ma- gyarországnak Bécs az egyetlen világvárosa s Budapest népességi arányának provinciális jellege a külföld szemében, minden közjogi érvvel és ténnyel dacolva provinciává süllyesztette Magyarországot is. Xe mondja senki, hogy ez az elfogultság rémképe csupán. Szent meggyőződésünk', hogy Magyarországnak állami önállóságát a monarchiában egy világvárosiás Budapest sokkal gyorsabban domborítaná ki a külföld előtt, mint azok a törvényes eszközök, amiknek csak befelé van kétségtelenül döntő értékük és ma- j 1 ászt j ide. Rákosi Jenő szavainak is azért van ritka horderejűk, mert egy szimpla tünetben, abban, hogy léét milliónyi magyart szeretne varázsolni Budapestre, megjelöli a kifelé való érvényesülésnek azt az egyetlen útját, amely a ma gyár fővárost s vele együtt az országot is a provinciák sorából, kiemelheti. Elsősorban tehát a magyar kormány szívlelje meg azt az I intelmet, amely a legnagyobb magyar újságíró ajkáról hő óhajtás formájában elhangzott. A többit pedig bízza rá a nemzettel együtt annak a polgárságnak érettségére, amely ma a világvárossá való átalakulásért minden áldozatra kész. MÉRLEGEN. A gyorsmentés akciójával ismét megszaporodott azoknak a jótékony intézményeknek a száma, amikkel a főváros társadalma szolgált az ánmló világnak. Budapest elkürtölt nemtörődömsége úgy szét- f Ősz lőtt, mint a szappanbuborék a levegő nyomása alatt. A kasztokból, amiket csak elhíreszteltek ilyennek, egységes nenhő, mélyen érző szív lett. Sem a munka, sem az anyagi áldozat nem elegendő ezeknek a jótékony akcióknak, amikor arról van szó, hogy egy-egy lépéssel előbbre vigyék a sebesültellátás nehéz feladatát, vagy egy-egy könnyet még letörölhessenek a szenvedésben égő arcokról. Szívesen elismerjük, hogy az uj mozgalomnak, amely a «harctéri gyorsmentés» jeligéjével indult a harcba, Hadik Karolina grófnőn, Hadik Barkóezy Endre és Batthyány Lajos grófokon kívül, akik apostolaivá szegődtek' az eszmének, Weisz Manfred is egyik éltető lelke lett. S ennek, az elismerésnek Weisz Manfréd annál jobban örülhet, mert ugyanabból a forrásból fakadt, ahonnan ennek a lapnak a közérdekért való rajongása állandóan táplálkozik. * * * Gyönyörű díszünk, a Mimiit sziliét néhány pillanatra újra az érdeklődés homlokterébe került. A jöve- d el mezősén kérdése foror/ kockán, minden pillanatban, amikor arról van szó, hogy vállalkozók ezen a területem csinálni 1 (karnak valamit. Хеш szívesen bolygatjuk meg a raji a fonalának mély álmád, ami ennek a kérdésnek Iont án felfújt és szőrnueu elhibázott auua- gára az idők során ránehezedett. Az üzleti szellem hiánya, ami most különben egyáltalán nem aktuális, gyökerében meg fogja fojtani azokat a reménységeket, amiket a főváros a Margit sziget nek tulajdonához fűzött. Nem gondoltunk ezúttal olyan jövedelmi forrásokra. amikből tobzódni lehetne. De a normális üzleti érzék feltétlenül kicsavarhatna valamit abból a tőkeértékből is, amit ez a közjava a polgárságnak képvisel. De а gу tanakodás és az egymás iránt való bizalom hiánya kiöl az emberbő! minden kezdeményezési s Így marad gyümölcsözetlenüf, parlagon a Margitsziget, mialatt a csereértéke, amit a királyi hercegi csatáinak a főváros adott, napról-napra jobban gyümölcsözik. Amiből nem az a tanulság. hogy a főváros rossz üzletet csinált volna, hanem az, hogy a jó üzletel is csak cikkor szabad megkötni, amikor a konjunktúrák erre predJsztinednak. * * Eötvös Károly nemcsak a nemzetnek, de a fővárosnak is mélyen gyászolt nagy halottja volt. A vajdát ezer és ezer szál kötötte frigynél szorosabban Budapesthez, mert nagyszerű irodalmi és politikai életének fénykorait itt élte le, itt. rajongták körül az emberek s a hihetetlen népszerűség, amely hosszú időn kérésziül igazi potentáttá avatta, itt emelte egy Ízben éles választási harc után az Erzsébetváros képviselői polcára. Tartozó kötelessége tehát a tanácsnak', hogy emlékét valamilyen méltó formában megörökítse. Talán az első lépés lehetne ehez, hogy valamelyik utcát a nevéről nevezzenek el. Ezenkívül a fővárosi könyvtárban Eötvös-szóhát lehetne berendezni, ahol összegyűjthetnék mindazokat a relikviákat is, amik ma magánosoknál szanaszét hevernek. De a főváros polgárságának nem lehetne kifogása az ellen sem, ha a kegyelet Eötvös Károly nagysága iránt minél szélesebb mederben nyilatkoznék' meg. Önmagát tiszteli meg vele a főváros, ha megörökíti összes nagyjai emlékét.
