Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-27 / 52. szám

nyitnunk a városháza kapuit a munkás- és kisiparos-osztály képviselői számára is Nem léltem én tőlük a polgárság érdekeit. Nem félek attól, hogy a munkásság megjelenése és közre- munkálása a törvényhatóságban a polgárság összérdekeit megrövidíthetné. Sőt ellenkezőleg, a közérdeket sokkal inkább szolgálja a munkás- osztály részvétele, ha velünk együtt osztozik nemcsak a munkában, hanem felelősségben is. Mert a mai állapot szerint felelősség nélkül bírálni, könnyű és kényelmes dolog ... És rendesen ezek a bírálatok azok, amelyek olykor túlzásba ragadtatják magukat és káros hatásúak.

Már csak ebből a szempontból is kívánatos az extra muros álló, friss elemek mielőbbi bele- vonása és részvétele a képviselőtestületbe.

Dr. Gerber Béla:

— Minden feladat megoldását, mely a közérdek javát szolgálja és szeretett fővárosunk fejlődését csak egy lépéssel is előbbre viszi, „legsürgősebbnek“ tartok. Mégis, hogy megtisztelő felszólításának eleget tegyek, felemlítek egyet-kettőt azon feladatok közül, amelyekkel hivatásomnál fogva eddig is behatóbban foglalkoztam.

Humanitárius és szociális kötelességünk gondoskodni arról, hogy egy beteg kórházi ápolásra — illetve gyó^- kezelésre szorul — ott találjon is mindenkor elhelyezést, mert csak így remélhető a mielőbbi gyógyulása és ezzel együtt munkaképességének helyreállása.

Szívesen elismerem ugyan, hogy kórházi viszonyaink az utóbb lefolyt nyolc-tíz esztendő alatt tetemesen javultak, de még mindig annyi a tenni valónk e téren, hogy sajnos, jogosak mindazok a panaszok, melyek erre vonatkozólag akár a sajtóban, akár a közgyűlés termében elhangzanak. A kórházak gazdasági, adminisztrális s egyab bajaival nem toglalkozom ezúttal, mert ezek a férőhely elegtelen volta mellett igazán másodrangú jelentőségűek. De ha addig is kevés volt a férőhelyük, szinte fajó még a gondolat is, hogy mi történjék ilyen körülmények között majdan a harctérről betegen hazakerülő szegény sorsú budapesti katonák ezreivel ? Vállalhatja bárki is a felelősséget, hogy ezek ne legyenek elhelyezhetők? Valljon szabad-e annak megtörténni, hogy egy a haza védelmében megbetegedett és kórházi gyógykezelésre szoruló polgártól a gyógyulás lehetősége megvonassék ? Már pedig ha idejekorán és a legnagyobb energiával munhoz nem fogunk, ez a szomorú helyzet biztosan bekövetkezik

A közegészségi ügyosztályunk vezető tanácsnoka, fölismerve az állapot tarthatlan voltát, megértő ügyszeretettel foglalkozik a kérdéssel s értesülésem szerint rövid időn belül már el is készül a kórházak építési programjával. A főváros eddig is anyagi erejét messze meghaladó áldozatokat hozott e térén és ismerve a törvényhatóság felfogását, kétségtelen, hogy e téren ezntúl is a legmesszebbmenőleg fogja kötelességét teljesíteni, de a kormány hathatós támogatása nélkül ez a kérdés véglegesen meg nem oldható. Ezt a ,,'egsürögösebb feladatot“^redményesen a kormány és főváros csakis együttesen oldhatják meg.

Székesfővárosunk közegészségi állapotának egyik legelszomorítóbb jelensége a tuberkulózis nagymérvű elterjedése. Csupán utalni kívánok azon közismert tényre, hogy a tuberkulózis főleg a szegénysorsu emberek közül szedi áldozatainak ezreit. A túlzsúfolt és rosszul szellőztethető lakások ugyanis szinte meleg ágyát képezik a fertőzés tovaterjedésének a szervezet energiáját lecsökkentő hiányos táplálkozás pedig hajlamosabbá teszi az egyént a fertőzésre. Következésképpen tehát, minthogy a tuberkulózisnak ezidőszerint gyógyszere még nincs, egy még gyógyulóképes állapotban levő tuberkulózis beteg gyógyulását — csakis a szervezetének ellentállási képességét növelő jó táplálással — és jó levegőben való tartózkodással érhetjük el. Ezt a célt szolgálják a megfelelő elhelyezésű és jól felszerelt tüdőbeteg-intézetek, a szanatóriumok. Sajnos, hasonló intézetekben is mi vagyunk legszegényebbek az összes kulturá lomok közölt. Amig azonban a jó lakás és táplálkozási viszonyok között élő vagyonos betegnek még a külföldi szanatóriumok is rendelkezésére állnak, addig egy szegény sorsú ember, aki betegsége folytán még keresetképtelen is, a szükséges jó táplálkozás helyett nyirkos túlzsúfolt szobára szorítva valósággal éhezni kénytelen.

A hasonló szegénysorsú betegek támogatására alapítottak az utolsó években az úgynevezett tüdőbeteggondozó intézményeket, a dispensaireket. Ezen dispen- sairek azonban csakis bőséges anyagi támogatás mellett fejthetnek ki hasznos működést. De ezen a téren is csak fél munkát végzünk. Hiszen alig néhány nap előtt olvashattuk csak egyik tüdőbeteggondozó intézetünk főorvosának azt a jogos kifakadását, hogy a jóformán csak alamizsnaszerű támogatásban részesülő intézete százával kénytelen a gyámolitásra szoruló tüdőbetegeket elutasítani - de sőt anyagi támogatás hiányában még azon betegeknél sem képesek megfelelő eredményt elérni, akikkel pedig lelkiismeretesen

Független Budapest

foglalkoznak. Ezen szomorú állapotunk teljes megfestése messze túlhaladná cikkecském szűkre szabott kereteit, miért egyenesen reámutatok, hogy a bajon a máris működő dispensaire intézmény széleskörű ki- fejlesztése és úgy az állam, mint a főváros részéről nyújtandó gazdag támogatása segíthet némileg.

Végezetül : Ha végigböngésszük a székesfőváros vegyészeti intézetének gondos alapossággal megszerkesztett évkönyveit, úgy azt látjuk, hogy a világ egy fővárosában sem hamisítják oly mérvben az élelmiszereket — főképpen azonban a tejet — mint nálunk. Eltekintve, hogy nem ritka a piacra kerülő tejnek kétszáz százalékos vizezése sem — igen gyakran még az egészségre ártalmas anyagokat is tartalmaz. Az adott viszonyok között tehát nem jogosulatlan az a feltevés, hogy az ijesztően nagy csecsemőhalandóságunk egyik oka a fogyasztásra kerülő tej rossz, a csecsemők táplálására alkalmatlan voltában rejlik. Ezen külön s visszaélések megszüntetését célzó számos felszólalásnak meg lett ugyan az az eredménye, hogy most sokkal gyakrabban olvashatják a lapokban, hogy egyik-másik tejhamisitót érzékeny pénzbüntetéssel sújtják, de az állapot alig javult, mert ezeket a lelki- ismeretlen embereket ezek a büntetések éppen nem riasztják el ettől az — úgy látszik igen jó hasznothajtó — üzlettől. Azt ugyanis még csak indokolhatják valahogy a mai viszonyok, hogy kevés a tejbehozatal, de hogy a fogyasztásra kerülő tej a tapasztalt mérvben vizezett, — sőt elég gyakran még az egészségre is ártalmas lehessen, — az semmivel sem menthető. Ezen a szégyenletes állapoton csakis egy megfelelő élelmiszer-törvény, avagy szabályrendelet, amely kíméletet nem ismerő szigorúsággal atkalmazondó, segíthet csupán, de ezt azonnal, a »legsürgősebben« meg kell csinálni.

Dr. Havass Rezső:

— Mik a főváros legsürgősebb feladatai a háború után ? A háború után haladéktalanul hozzá kell fognunk az alkotó munkához, sőt az előkészítéssel már most kell foglalkoznunk. A háború óriási terheket ró a főváros közönségére; a főváros kiadásai napról- napra rohamosan szaporodnak, a bevételek jelentékeny része pedig a háború alatt elmaradt. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy egyszerre előttünk áll az ötven milliós deficit réme, hogy az új adók egész sorozatát kell a deficit kiküszöbölésére életbeléptetnünk.

Ezt a helyzetet nem nézhetjük tétlenül. Uj keresetforrásokat kell nyitnunk a polgárságnak, melynek anyagi gyarapodásával uj adóalanyok keletkeznek s az állam és község uj jövedelmekhez jut. Meg kell állapítanunk azoknak a feladatoknak a programmját, amelyeknek a megvalósításától függ gazdasági életünknek megújhodása, községi pénzüg}ű helyzetünknek szanálása és megszilárdítása.

E programm főbb pont.ai:

1. A budapesti kereskedelmi és ipari kikötő mielőbbi kiépítése.

2. A pályaudvarok uj elhelyezése s ennek keretében a vasúti átjáróknak rendezése, mert lehetetlen állapot az, hogy a ceglédi vonal átjáróinál naponta nyolcvanszor eresztik le a sorompót s ezáltal a pesti oldalon a perifériák fejlődéséi megbénítják.

3. Meg kell építeni a budapesti kereskedelmi kikötőbe kapcsolódó Duna — Tisza-csalornál.

4. Meg kell épileni a Boráros-téri és az Ü-Buda— Hungária-köruti hidat.

5. Siettetnünk kell a Tabán rendezését, hogy az uj Tabán kiépítését mielőbb megkezdhessük.

6. Sürgetnünk kell a Rókus- és Baross-utcai dohánygyár kiépítését és a Tisza Kálmán-téri gázgyár-telep eltávolítását. Egyéb célok mellett városrendezési szempontból nagyon kívánatos ez.

7. Sürgetnünk kell a földalatti körvasút kiépítését, melyre nézve már évek előtt indítványt tettem a főváros közgyűlésén, s mellyel egy csapással megszüntetjük közúti forgalmunknak mizériáit.

Mindezek a létesítések százféle kihatással lesznek a főváros életére és mindenesetre uj életre keltik évek óta pihenő építőiparunkat s munkaalkalmat fognak adni a háborúból hazatérő munkások ezreinek.

A pénzkérdés akadályul nem szolgálhat, mert hiszen olyan beruházásokról van szó, amelyeknél a befektetett tőkének kamatai közvetve, vagy közvetlenül busásan megtérülnek. Befektetések nélkül eredményeket elérni nem lehet. A most dúló világháborúnak minket terhelő tiz napi költsége elegendő volna mindezen tervek keresztülvitelére, s a háború céljaira szónélkül adjuk oda a millióknak százait, akkor azoknak az intézményeknek a megteremtésére is meg kell találnunk a pénzügyi fedezetet, amelyekkel a háború ütötte sebeket begyógyitani akarjuk. A háború után csak az az egy célunk lehet, hogy a most szenvedő Budapestből uj, életerős, virágzó és hatalmas magyar fővárost teremtsünk.

Dr. Hainiss Géza:

— Szíves volt nyilatkozatot kérni tőlem azon kérdésre, hogy »mik a főváros legsürgősebb feladatai a háború után?« Válaszom igen hosszú lenne, ha az összes sürgős, sőt akkor is, ha az összes legsürgősebb teendőket felsorolnám. Orvos lévén, nem foglalkozhatom mással, mint közegészségügyi kérdéssel, mert elvem a »ne ultra stb., stb.« E téren ép úgy vannak legsürgősebb teendők, mint minden ms téren ; pusztítást itt is hagyott a háború, mint amott s igy az elmaradt és a háború alatt előállott, egyben a tapasztalatok folytán kijegecesedett eszmédnek az élet számára s az emberiség javára való feldolgozása jövő fenmaradásunknak egyik legfontosabb feltétele lesz. Ha semmi mást nem említek, mint a csecsemő és gyermekegészségügy fejlesztését, már óriási horderejű kérdést vetettem felszínre, melynek rendes mederbe való ésszerű és látható eredményt hozó terelése soha eléggé nem becsülhető s a nemzet jövőjét minden tekintetben biztositó következményekkel járna.

Tudják bizonyára az e kérdésekkel nem foglalkozók is, hogy nálunk Magyarországon a gyermekhalandóság szokatlanul nagy s igazán megdöbbenést kelthet minden komolyan gondolkozó bensőjében az a szomorú tény, hogy a gyermekhalálozási statisztika rovatában Magyarország a harmadik helyen áll. A kezdetleges kultúra egyik legbiztosabb fokmérőjét látom én ebben s annak a bizonyságát, hogy lakosságunk még ma is nagyobb gondot fordít minden másra, mint a gyermekek célszerű táplálására és gondozására. Azt a legutolsó béresgyerek is tudja, mit lehet és mit szabad az állatnak enni; a gazda elveri cselédjét, ha lovát, tehenét nem tartja rendben; arra gondosan ügyel, hogy a jászol tiszta legyen, a takarmánynak baja ne essék; ha a borjú beteg, rögtön fut az állatorvosért, mert végtelen fájna, ha a 80 —100 korona értékű állatot elvesztené. De ha gyermeke beteg, első a házi pancsolás, aztán a szomszédasszony tudákos tanácsa, s ha mindez eredménytelen, akkor fordul szakemberhez, de csak egyszer, mert sajnálja érte a költséget, a többit a Mindenhatóra bízza. A gyermek táplálkozására nem helyez már súlyt, eteti a csecsemőt, akár emlőn van, akár nincs, neki nem való eledelekkel s nem akarja észrevenni a gyenge fejlődést. Ugyanúgy áll ez, de változott formában fővárosunk lakosságának jelentékeny részénél s ezt a hábo- iús viszonyok sokszorosan rosszabbá tették, úgyhogy bátran merem állítani, hogy a helyzet vigasztalan. A gyermekek igen nagy része a hiányos és nem megfelelő táplálkozás folytán fejlődésében visszamarad, ellenálló képessége a minimumra redukálódik, az anyagi terhek súlyától görnyedő szülők gondozásukra nem fordíthatják a szükséges időt s az eredmény: korai halál vagy csenevész gyerek. Ez pedig a későbbi korban boszulja meg magát, mert a munkabírást, a munkakedvet s az értelem fejlődését akasztja meg s végeredményben a nemzet teljesítőképességének alacsony fokon maradásához vezet.

Ha e szomorú jelent látjuk s a még szomorúbb jövőbe tekintünk, úgy egyik legelső és legfontosabb teendőkül tekintem a csecsemő- és gyermekgondozás -fejlesztését, a csecsemő- és gyermekhalálozás elleni erélyes küzdelem szervezését. Megdöbbentő adatul említem fel, hogy mig Oroszországban tízezer élőre 150-et tesz ki a szaporodási arányszám, addig Magyar- országon, amelyik az ötödik helyre jut Oroszország után, csak 121 et. Vagy vegyük a másik ''adatot. Magyarországban ezer éiVe született fiúgyermek közül 200-—250, ezer élve szülött leánygyermek közül 170—200 az élet első éveben hal el s a statisztikai kimutatás szerint a háború kitörését megelőző 13 év alatt 4,975.231 fiú közül 1,098.664 és 4,092.976 leány közül 886.244 halt meg a második életévbe lépés előtt. Borzalmas számadat, mely fölött gondolkodnunk kell. Képzeljük el, minő rosszabbodást okozhatott e téren a háborús nyomor, nélkülözés és szűkös, elégtelen táplálkozás ?

Ezt megjavítani, ezt a számadatot nagy mérvben redukálni legyen az első és legfontosabb teendője a hatóságnak, még a legnagyobb áldozatok árán is. Fel kell világosítani a lakosságot e szomorú tényről, oktatni, tanítani, meggyőzni őket, hogy csak az az ország, az a lakosság haladhat biztos léptekkel előre, melynek nemzedéke egységes, erős, mert csak ezek biztosíthatják a nemzet s ebben az egyes varosok s igy a főváros haladását, óhajtott fejlődései s majdan virágzását. Óvónő- és tanítóképzőkben, iskolákban, gyárakban, meggyőző, felvilágosító tanításokat kell végeztetni ; gyermekgondozó intézeteket kell létesíteni, ahol szakszerű ápolásban és megfelelő táplálkozásban lenne részük a csecsemőknek és gyermekeknek. A beteg gyermekek részére pedig jól képzett gyermek- orvosok vezetésére bízott kórházakat kell építeni, hogy azok nagy része megmaradhasson s ne legyen ki