Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-06 / 49. szám
Független Budapest tehet, az' hiszem, alig néhány millió korona maradna lenn, mint aj óváros tulajdonképeni krónikus deficitje, amelynek megszüntetésére aztán kellő megfontolással meg lehelne találni a legjobb adóalapokat. A szakértő bizottsági tagok köréből ifj. Stern »Sándor elektrotechnikai vállalkozótól a javaslatról a következő nyilatkozatot kaptuk : — A világítási adójavaslat a kőolaj megadóztatott voltát hozza fel a villany és a gáz adójának indokául. Eltekintve a szociális és közgazdasági szempontoktól, teljesen indokolatlan akár a villany, akár a gáz megadóztatását bármily összefüggésbe hozni a kőolaj adójával. Az elektromos áram és a gáz lényegesen olcsóbb, mint a kőolaj és olcsóbb volt már békeidőben is. A petróleumtól ma már a legszegényebb néprétegek is eltávolodnak, amiről a lakásstatisztikának és az installációk statisztikájának összevetéséből meg lehet győződni. Olcsósága mellett a tűzbiztonsági es az egészségi szempontok is arra predesztinálják a gázt és villanyt, hogy a nép világítási eszköze legyen. Ezzel a helyes tendenciával szembehelyezkedik az adó és drágítás eszméje. Egyébként is, mikor a kőolajt megadóztatták, nem találtak más adóalapot, a mai adópolitikai elvek szerint azonban a kőolajt sem lehetne már megadóztatni. — Ami a villany drágítását illeti, a termelési költségek emelkedése végeredményben még az alkalmazottak fizetését is beleértve, épen ném emelkedett oly mértékben, hogy 16'7 százalékot tenne ki, amennyi az áremel kedés. Amikor arról van szó, hogy tisztán a termelési költségek emelkedését kívánják megtéríttetni, nem szabadna a főváros polgárságát a tényleges többleten felül is megterhelni, annál kevésbbé, mivel az üzemek bőséges kárpótlást fognak szerezni a fogyasztók aránytalan módon való megnövekedésével. A közvetlenül nagyobb forgalom folytán az alig emelkedett termelési költségek mellett aránytalan mérvű többletjövedelem fog mutatkozni. — Nem elég azonban, hogy ilyen módon az üzemek külön haszonhoz jutnak, de tetézik ezt azzal, hogy további tiz százalékot kívánnak ugyanazon fogyasztóktól, akik bőségesen megfizették az állítólag drágább termelési differenciát. — Ki kell azonban külön is emelni, hogy a székesfőváros antiszociális politikát folytat, mert a tehetetlen kisfogyasztók azok, akik kellőképen védekezni nem tudván, kénytelenek minden tekintetben deferálni. Vagy talán azzal kívánja a főváros vezetősége a kommii- nolizáló programját a polgárság előtt népszerűsíteni, hogy akkor, midőn árszabályozó szerepet volna hivatva betölteni és a magánvállalatok árdrágításainak útját állni, maga megy elöl rossz példával?! — A háztartási gáznál az áremelés és adó az eddigi alapárhoz viszonyítva együttvéve 37'6 százalékot fog kitenni és ez is főleg csak a kisexisztenciákat sújtja. Már diszting- válni kell a nagyfogyasztóknál a motorikus fogyasztás terén. Ezeknek nagyobb rabbato* kát fognak engedélyezni és ezzel elérik a régi árakat, ami az ő szempontjukból kétségkívül helyes is. — A háztartási gáz fogyasztásában visszaeséstől kell tartani az áremelés esetére, mert az adóval terhelt huszonkét filléres gázfűtés már nem veheti fel a versenyt ár tekintetében a kőszén- vagy kokszfütéssel. Itt a közönség azzal fog válaszolni, hogy gőzfűtés helyett központi fűtést fog a háború után • használni. Ez csak a háztulajdonosoknak fog kedvezni, akik megragadják az alkalmat, hogy megfelelő központi fűtési berendezésekkel önmaguknak foglalják le a fűtési dijakat kellő profit mellett. — Az egyes háztartásokban, amelyek gázzal főznek, ha hosszabb ideig kell gázfőzöt használni, ez a nagyobb ár mellett szintén nem mutatkozik rentábilisnak a kőszénnel szemben, kivéve ha honorálni akarják a kényelmi és tisztasági szempontokat. — A gázra sehol sem vetettek még ki még városi adót, de ahol állami faló van, azokban az országokban sem volt még példa arra, hogy az energiákat ilyen magas kulcs szerint adóztatták volna meg, még kevésbbé ilyen áremelés esetén. Ez a termelési költségekkel nincs arányban és feltétlenül reakciót fog vonni maga után, pláne ha a közgyűlési tárgyalások folyamán redukcióra nem határozzák el magukat. Különösen a villanyvilágításnál a kisfogyasztók arra jognak kényszerülni, hogy az áremelésnek és adónak összesen 26'7 százalékos mérvéig terjedő takarékosságot vigyenek keresztül. A nagyfogyasztók is képesek az áramredukcióra Kérdéses tehát, hogy a főváros el fogja-e érni a kívánt eredményt. — A kisfogyasztók szempontjából a drágításnak gazdasági hatása az, hogy exiszten- ciájukat megnehezíti. A termelést pedig az egész vonalon drágítja az adó és áremelés s ez maga után fogja vonni nemcsak a munkások bérének és tisztviselők fizetésének emelkedését, hanem mint minden fogyasztási adó, az általános drágulást is előmozdítja. — Az az álláspont, amit a főváros vezető köreinél az adó indokolásául elfogadtak, hogy t. i. ha a város nem valósítja azt meg, a kormány fogja megcsinálni, nem helytálló, mert ha a főváros elébe is vág a kormánynak, még nem biztos, hogy ezzel olyan erkölcsi pressziót gyakorol-e a kormány elhatározására, amelylyel szándékától eltérítheti. — A főváros árdrágító és adókivető szándéka a vidéken is egyszeriben megindította az áramdrágitás lavináját, ami a vidék ipari élete szempontjából szerfölött káros. Az ipari vállalatok áramfogyasztásának igazságtalan volta mellett az szól, hogy ezek háborús nyereségét az állam a különféle hadiadók révén már jórészt kisajátította magának. De a legsúlyosabb a helyzet a fővárosban, ahol a főváros maga is árdrágítónak áll be és szaporítja a lakosság megélhetési gondjait. — Tekintettel arra, hogy a főváros az ország kereskedelmének és iparának gócpontja és az ipari termékeknek forgalmi értéke a főváros produktumának árirányitásá- tól függ, ennélfogva kétségtelen, hogy a székesfőváros iparpártolási akciója árdrágító törekvésével hamis vágányra terelődött. — Az én álláspontom az, hogy ügy az adónak, mint az áremelésnek elvi ellensége vagyok és csak a kényszerhelyzet folytán, ha a közgyűlés többsége azt megszavazná, vannak a következő kikötéseim: A gázmotorok fogyasztásának éygségárát annyira kell csökkenteni, hogy a 10 százalékkal terhelt, adóval együttvéve úgy a benzin-, mint a petróleumüzemekkel a versenyt felvehesse. Az elektromos erőátviteli áram egységárát pedig hat lóerőig szintén olyan mérvig kell csökkenteni, hogy az adóval terhelt egységár semmi esetre sem haladhatja túl a jelenleg érvényben levő tarifális egységárakat, annál kevésbbé, mivel ezek most is lényegesen többet fizetnek, mint a nagyfogyasztók. — Hangsúlyozom, hogy éppen a kisipari- fogyasztók részesültek eddig a legmostohább elbánásban. Pedig a háború után a kisiparosokra óriási feladatok várnak. Sajnos, de igaz, hogy a fővárosban az ipari energia sokkal drágább, mint bárhol a külföldön, .de sokkal drágább, mint a kereskedelmi miniszter által engedélyezett egységár az összes vidéki községekben. — A hat lóerőn felüli fogyasztók viszont azért érdemelnek támogatást, mivel a háború után a reájuk váró export-törekvésekre való figyelemmel nem szabad őket túlterhelni. Ennélfogva a lépcsőzetes ártarifát ugyancsak revízió áléi kell venni és akként szabályozni, hogy az elektromos művek ne tegyék ki magukat annak a veszélynek, mely a hálózatuktól való elpártolást eredményezné és a saját telep eszméjéhez térítené őket. Még hangsúlyozni kívánom külön, hogy a sajáttelep tulajdonosok akként is tudnak védekezni az adó ellen, hogy a perifériákra húzódnak egyrészt az adó kikerülése, másrészt a gazdaságosabb termelés (olcsóbb munkabérek, olcsóbb üzem, kevesebb általános adó, iparvágány lehetősége stb.) szempontjából.- Adómentesileni kívánom a villany- és gázvilágilási kisfogyasztóknál azt a fogyasztást, amely évi 30 koronát meg nem halad, mivel ezek főként az egész kislakásoknál, a legszegényebb néprétegeknél jönnek tekintetbe és igy szociálpolitikai szempontból feltétlen indokolt.- Úgy az áremelés, mint az adó feltétlenül csak átmenetileg, a súlyos viszonyokra tekintettel érvényesíthetők. Azt hiszem, hogy ez olyan kívánság, amit a közgyűlés többsége feltétlenül honorálni fog.- Végül még utalok arra az igazságtalanságra, amely a közműveknél abban nyilvánul meg, hogy a fogyasztókat bizonyos számú évekre szerződéssel látják el és igen sok esetben a fogyasztás tekintetében garanciát kívánnak. Ezen garanciális összeg minden körülmények között megfizetendő akár elhasználta az illető a kikötött mennyiséget, akár nem. Ennélfogva inkább az általános lépcsőzetes tarifánakb behozatalát tartom indokoltnak. Reméljük, hogy a közgyűlés, amennyiben a villany és gáz megdrágításának eszméje mellett foglalna állast. magáévá fogja tenni azokat a módosításokat is, amelyek a közgyűlés szakértő és demokratikus tagjainak véleménye után szociális és ipari szempontból fontosnak és méltányosnak látszanak. Róbert Oszkár. fii re к a városházáról. Stromszky Sándor — magyar nemes. A főváros törvényhatósági bizottsága egyik legrokonszenvesebb és legképzettebb tagjának, Stromszky Sándor udvari tanácsosnak, a Magyar Siemens-Schuckert- müvek villamossági rt. ügyvezető vezérigazgatójának, valamint törvényes utódainak, a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül, a magyar nemességet Nemeskollai előnévvel díjmentesen adományozta az ehunyt király. Miklós Elemér tanácsjegyző, az elnöki osztályba beosztott polgármesteri titkár tudvalévőén azzal a vonattal utazott haza Bécsből Budapestre, melyet Herczeg- hal'omnál megdöbbentő katasztrófa ért és amelynek eddig hetvennél több áldozata van. Miklós Elemér csak a szerencsés véletlennek köszönheti megmenekülését a biztos haláltól, mert dacára annak, hogy a tragikus véget crt Thállóczy Lajos ismételten is szívélyesen invitálta őt szalonkocsijába, Miklós Elemér — más társaságban lévén —■ a meghívást nem fogadta el. Szerencsés megmenekülése alkalmából az előkelő társadalom minden rétege - különösen azonban városházi barátai és ismerősei — elhalmozták ezt a rendkívül szimpatikus főtisztviselőt üdvözletükkel és jókívánságaikkal. Ezeknek sorában kér helyet lapunk szerkesztője is. Verbói Ármán temetése. Az elmúlt szerdán helyezték örök nyugovóra Verbói Ármint,- a Neues Budapesten Abendblatt fővárosi rovatának vezetőjét. Az elhunyt végtisztessége nagy és őszinte részvét mellett ment végbe. A temetésen, mely a rákoskeresztúri uj temetőben volt, megjelentek : Déri Ferenc dr. alpolgármester, Bérezel Jenő dr. és Márher Aladár tanácsosok, Rózsa Károly gyári igazgató, Liber Endre és Kemény Géza tanácsjegyzők, Virnhard Ágoston és Pichler Ottó fogalmazók, Hűvös Iván, Biró Herik, Földes Árpád dr. bizottsági tagok, Csergő Hugó dr. a népjóléti központ igazgatója, Márkus Jenőné és még igen sokan mások. Koszorút küldtek a ravatalra : a főváros tanácsa, Márkus Jenő dr. tanácsos, Rózsa Károly gázgyári igazgató, a budapesti napilapok fővárosi rovatvezetői s a Neues Budapesten Abendblatt szerkesztősége. Az elhunytat a Budapesti Újságírók Egyesülete nevében Pásztor Mihály, a fővárosi rovatvezetők nevében Virágh Géza, a Neues Budapestet- Abendblatt nevében pedig Singer Artur főszerkesztő búcsúztatta. A Központi Tejcsarnok megvette Goldmann József tejüzemét. Mint biztos forrásból értesülünk, ;t Goldmann-félc tej telepet összes felszereléseivel, készleteivel és szerződéseivel együtt megvásárolta a Köz- ponti Tejcsarnok, amely tudvalévőén a főváros tulajdona. A szerződést értesülésünk szerint már az elmúlt héten perfektuálták. A telep megvétele folytán a Központi Tejcsarnok mintegy napi 9.000 literrel nagyobb tejmennyiség fölött fog rendelkezni, .