Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-05 / 27. szám
Független Budapest о vezető igazgatónak is. Az Agrárbank szempontjából ez a legszerencsésebb megoldás, mert Fellner nagy gyakorlati és elméleti tudósa és páratlan ambíciója a legbiztosabb garancia arra, hogy Schóber távozása után is a bank vezetésében zökkenés nem fog beállni. Közgazdasági hírek. A Magyar Élet- és Járadék-Biztosító Intézet mint szövetkezet junius 26-án tirtotta meg tizennegyedik rendes évi közgyűlését Széchényi Aladár gróf elnöklésével az intézet Andrássy-uti házában. Az igazgatóság jelentéséből és a mérleg adataiból kitűnik, hogy az intézet a rendkívüli viszonyok ellenére az üzletévet 19.583.18 korona nyereséggel zárta. A részjegyek szelvényeinek 5 százalékkal való beváltása után a fenmaradó nyereség 70 százalékát a biztosítottak nyeremény-osztalékalapjához csatolták. A közgyűlés az igazgatóságnak a felmentvényt megadta és elismerését fejezte ki a nehéz időkben tanúsított óvatos és eredményes működéséért. A Máramarosi Sóvasut r.-t. junius 15-én tartotta az évi rendes közgyűlését Chorin Ferenc dr. főrendiházi tag elnöklésével Az évi jelentést Kriegler Miksa vezérigazgató terjesztette elő. Az elmúlt évben az összes vonalak szállítási és egyéb bevételei 721.827 К '05 f-re, az összes üzleti kiadások 402.031 К 10 f-re rúgnak. Az üzleti fölösleg 318.795 К 87 f. Az előző ■évhez képest a bevételek 136.397 К 12 f-rel, a kiadások pedig 63.457 К 97 f-rel emelkedtek. Az üzleti ■eredmény 72.939 К 15 f-rel kedvezőbb az előző évinél. Javasolja az igazgatóság, hogy a tavalyi át- hozattal együtt 188.029 К 62 f-nyi tiszta nyereségből -a nyugdíjintézetek s egyéb alapok és tartalékok javadalmazása után,, az elsőbbségi részvények 4 és fél százalékos osztalékául szelvényenként 9 koronát fizessenek ki, a törzsrészvények 4 százalékos osztalékául pedig szelvényenként 8 koronát, julius l-től kezdve, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank utján. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette s köszönetét mondott a súlyos körülmények között elért sikerekért a vezetőségnek és különösen Kriegler Miksa vezérigazgatónak és a tisztikarnak. Végül az igazgatóságba beválasztották uj tagul Szterényi József v. b. t tanácsost, a felügyelő bizottságba pedig tagokul Szikora Vilmost, Miklós Lászlót (uj), Lichtscheidl Lajost s póttagul Vnutsko Ferencet. A magyar nitrogén műtrágyaipar r.-t. A Hitelbank helyiségében Ullmann Adolf főrendiházi tag elnöklésével jun. 27-én alakult meg egyelőre 9 millió К alaptőkével. A vállalat Batthyány Lajos gróf titkos tanácsost az igazgatóság elnökvé, Weiss Fülöpöt alelnökévé választotta. Ügyvezető-igazgatókká Gyöngyösi Józsefet és Leopold Andor vegyészmérnököt nevezték ki. A hatalmas új műtrágyagyár, amelyet a Plitelbank és a Kereskedelmi bank létesített. Dicső- szentmártonban fog fölépülni, amire nézve az alapitó intézetek közt szerződést jött létre. A közgyűlés tudomásul vette azt a szerződést, amely a Magyar földgáz r.-t.-gal évi 70 millió köbméter földgáz eladására nézve jött létre, fokozatosan állapítva meg az elfogyasztott gáz árát. Minthogy a napi gázfogyasztás maximuma a 60.000 köbmétert több mint háromszorosan túlhaladja, a Földgáz r.-t.szerződésének 24.pontja szerint a pénzügyminiszter engedelmét kell kikérni. Ugyané szerződés 21. pontja értelmében a gázszolgáltatás általános egységáraitól való lényeges eltéréshez szintén a pénzügyminiszter jóváhagyása vált szükségessé. A Földgáz r.-t. részére lekötött területnek eddig feltárt gázszolgáltatása tudvalévőén napi 568.000, évi 207'5 millió köbmétert tesz ki az a gázmennyiség, amelyet a nitrogéngyártásra szerződéssel leköltek, az évi gázszolgáltatás harmadának biztos értékesítését jelenti. A társaság igazgatóságába Adler Vilmos lovag, a Wiener Bank-Verein igazgatója, Batthyány Lajos gróf titkos tanácsos, Freund István dr., Heimann Pál dr., az S. Bleichröder berlini bankház tagja, Hochstetler Henrik lovag, a Holzverkohlungs-Industrie A.-G., Konstanz igazgatója, Kanitz Jaques, a Magyar gázizzó- fény r.-t. vezérigazgatója, Keller Frigyes a Deutsche Petroleum A.-G. igazgatója, Kemény Ákos báró, Kis- küküllő vármegye főispánja, Kornfeld Pál báró, a Magyar általános hitelbank igazgatója, Neuman Károly báró dr., Neuman Károly báró dr., Neurath Lajos, a К. K. priv. Österr. Credit-Anstalt für Handel und Gewerbe, Wien, igazgatója, Pap László, a Magyar földgáz r.-t. igazgatója. Pfeiffer Ignác dr. műegyetemi tanár, Roessler Frigyes dr,, a Deutsche God- und Silberscheidanstalt, Frankfurt a/M., igazgatója, Schiffer Miksa, Schwarz Félix, az Athenaeum igazgatója, Síéin Emil dr., a Pesti magyar kereskedelmi bank igazga- gatója, Szirmai Oszkár, a Kőolajtinomitógyár r.-t. igazgatója. Weiss Fülöp, a Pesti magyar kereskedelmi bank alelnöke és Weiss Manfréd, a felügyelő-bizottságba pedig Bornemissza János báró, Hajós Gyula dr., Herczel Izidor dr., Lendvay Emil, Meissl Gusztáv és Polgár Adolf választattak meg. A magyar királyi folyam- és tengerhajózási Г.-t. junius 27-én tartotta huszonnegyedik évi közgyűlését Horváth Elemér főrendiházi tag elnöklete alatt, Hoszpotzky Alajos miniszteri tanácsos, miniszteri biztos jelenlétében. A közgyűlés helyesléssel vette tudomásul az évi jelentést, elhatározta a karbantartási alap javára 1,785.343 К leírását s a biztosítási alapnak 180.703 K-val való növelését. Az ezután fenmaradó 2,195.643 К nyereségből az 1915. évi osztalékot, mint 1914-ben 10 К-ban állapította meg ; elhatározta, 1,272.929 К nyereségmaradványnak az 1916. üzletév javára történő átvitelét és megadta a felmentvényt. A közgyűlés elhatározta továbbá az alaptőkének 15 millió K-ról 20 millió K-ra való felemelését se végből 25.000 darab 200 К névértékű részvénynek 230 К árfolyamon való kibocsátását. A kibocsátandó új részvényeket részben az államkincstár, részben a Magyar Általános Hitelbank vezetése mellett a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbankból és a Hazai Bankból álló érdekcso- csoport fogja átvenni. A közgyűlés ezután a felügyelőbizottságba az eddigi tagokat újra megválasztotta. Az igazgatóság a közgyűlést követő alakuló ülésen a társaság elnökévé Horváth Elemért, a Magyar Általános Hitelbank igazgatóját, a társaság elnökévé pedig Márffy Ede miniszteri tanácsost választotta meg. Kiadja a FÜGGETLEN BUDAPEST lapkiadótársaság. Felelős kiadó: Б. Virágh Géza. WIR I LIEGEN NOVELLÁK ÉS ELBESZÉLÉSEK IRTA: DR. FALK ZSIGMOND. BÉNDEK ZOLTÁN FORDÍTÁSA. ÁRA A KÖNYVNEK ÖT KOR. Á V, MOZGÓ , ÉNyKÉPEK- NOVELLÁK ÉS ELBESZÉLÉSEK - IRTA: DR. FALK ZSIGMOND. KAPHATÓ A SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN. SZÉP KÖTÉSBEN ÁRA 5 KORONA. DR. VARADI ANTAL Ifjúságom ÁRA 4 KOR. AZ ORSZÁGOS IRODALMI R.-T. KIADÁSA <§> Diana próba 1 nagy tégely krém l.— K 2.50 к Diana próba <1 a uas-y • а I) szappan 1.— lí 2.50 к FÖLJEGYZÉSEK ELETEM AZ „IFJÚSÁGOM" SORÁBÓL IRT ADR. VÁRAD! ANTAL. ÁRA 2 KORONA AZ ORSZÁGOS IRODALMI R.-T. KIADÁSA. IMEGKAPHATÓ A KIADÓBAN. Diana 1 tubus §®gfcpém 1.— К Diana próba (1 0 1 nagy 0 / púder 1— к 2,50 к Föelárusítóhely: Diana Kereskedelmi Részvénytársaság, Budapest, Y., Nádor-utca 6.