Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-07 / 23. szám
Független Budapest PÉNZ ÉS HITEL 4 A propeller és az autóbusz Irta : Kertész Ferenc. II. Az autóbusznak olyan nagyvárosban van jelentősége, a hol szűk utcákon kell nagy forgalmat lebonyolítani, a hol a villamos inkábbb feltartaná, mint elősegítené a forgalom lebonyolítását, vagy ahol a villamos forgalom már olyan sűrű, hogy épen ezért, minthogy egyik kocsi a másiktól futni nem tud, lassú és rossz a közlekedés, ennek a kisegítésére járnak az autóbuszok is. Az autóbusz azonban csak rendkívül nagy forgalom mellett rentábilis, mert az összes nagytömegek szállítására való közlekedési eszközök között összehasonlíthatatlanul legdrágább. Habár az autóbusznál nincsen külön épitett pálya, külön alsó vagy felső vezeték, hatalmas áramfejlesztő telep-állomásokkal, mint a villamosnál, mégis az aűtóbusz a közutakon oly hihetetlen rongálódásnak van kitéve, komplikált szerkezete annyira szenved, azonkívül a két fogyasztási anyag, a gummi és a benzin oly drága, hogy az autóbusz egy kilométer utjának összköltsége több mint kétszerese a villamosénak. A villamoskocsi kocsikilométerjének összköltsége, természetesen háború előtti adatokat véve figyelembe, 30 filléren alul van, mig az autóbuszé 60 filléren jóval felül. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy a villamosnak egy kocsikilométerre eső átlagos bevétele kisebb, mint 60 fillér, (szintén háború előtt), akkor látjuk, hogy a villamosnak még összbevétele is jóval kisebb, mint az autóbusznak csak a kiadása. Képzelhető-e így valami nagy rentabilitás ? Az autóbusz tehát csak igen nagy forgalmú vonalakon lehet egy kevéssé rentábilis, az autóbusz a villamosnál mindig drágába közlekedési eszköz, mely a villamossal sohasem versenyezhet, Épen ezért le kell rögzíteni, hogy az autóbusznak nincsen olyan nagy városfejlesztő jelentősége, mint a villamosnak, mert az autóbusznak nagy költségeihez mérten tarifája is igevi magas. Az autóbusszal a motoros propeller, melyről még beszélni fogunk, a siker minden kilátásával veheti fel a gazdaságossági küzdelmet, mert ennek kiadásai — tekintve, hogy szerkezete sokkal egyszerűbb, nem rázódik annyira, nincs annyi rángatásszerű indítása és fékezése és nincs gummiköltség — még a villamosénál is jóval kisebbek, tarifája pedig a közönség szempontjából is, a vállalat szempontjából is igen előnyös, a mi az autóbuszról nem mondható el. Az autóbuszt nálunk annyiban helyesen fogták fel, hogy a budai városrészeket akarják vele élénkíteni. Említettük már, hogy a Rózsadomb, Vár és Gellérthegy megfelelő közlekedés híján nem tudott eddig eléggé fejlődni, s minthogy a villamos közlekedés e hegyekre vagy semmiképen, vagy csak nehezen volna keresztülvihető, tervezik ide a sokkal nagyobb kapaszkodó képességgel biró autóbuszt. Itt azonban a még nagyobb költségek mellett az autóbusz üzeme még kevésbbé lesz gazdaságos. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a főváros a vonalakat ne csinálja meg, sőt igenis, annak létesítése nagyon kívánatos még áldozatok árán is. A fővárosnak itt a tőke gyümölcsözését nem az autóbusz-bevételekben, mert azok nem lesznek megfelelőek, hanem az illető vidékek értéknövekedésének megadóztatásában, vagy helyes telek- politikában kell keresnie. Még közbeesőleg megemlítjük, hogy mielőtt e hegyi járatokat megcsinálják, még meggondolás tárgyává kellene tenni, hogy a hegyi járatok nagy költségei miatt nem volna-e célszerű magukat az autóbuszokat mindenestől liften vagy siklón a hegytetőre felvinni, hogy azután onnan utjokat tovább folytathassák. A Gellérthegynek is, a Várhegynek is, Rózsadombnak is olyan az alakulata, hogy könnyen lehetne találni rajta olyan helyet, melyen nem túlságos költséggel ilyen lift felépíthető volna. Ez nagy gyorsasággal és olcsón villamos erővel vinné fel az autóbuszt mindenestől a hegytetőre és igy időben, gummiban, benzinben, meg az ut fentartásában olyan összeg megtakarítása állhat elő, hogy ha a forgalom elég nagy, ez még pénzügyileg is kedvező. Emellett például a Belvárosból a Rózsadomb tetejére átszállás nélkül, a mi fontos, lehetne közlekedni. Mindez természetesen kalkuláció kérdése. (Folytatása következik.) A jegybank jubileuma. Egy negyedszázadig tartó háború után alakult meg az Osztrák nemzeti bank s most százéves működésének lezárásakor egy kétéves háború viharos forgatagába jutott. Ebben a nagy harcban éppen olyan óriási feladatok há- ramlottak az Osztrák-magyar bankra, mint amilyen nagy feladat volt száz évvel ezelőtt Ausztriában a pénzrendszer helyreállítása. Az 1815. évi második párisi béke egy huszonöt éves háborúnak vetett véget. A negyed' százados háború Ausztria állampénzügyeit any- nyira megviselte, hogy a forgalomban volt és kényszerárfolyammal felruházott 675,272,100 forint összegű állampapirpénz iránt a bizalom teljesen megrendült. Az állampénzügyi helyzet konszolidálására gróf Stadion Eülöp akkori pénzügyminiszter egy tervezetet készített, melyben az 1800-ban felállított francia jegybank mintájára akarta Ausztriában az állami papírpénz kibocsátását rendezni és szabályozni. * A Stadion tervezete alapján I. Ferenc császár 1816. junius 1-én kiadott két -- Haupt- patent és Bankpatent — pátenseivel a Szabadalmazott osztrák nemzeti bank felállítását rendelte el. A pátens kifejezetten hangsúlyozta, hogy a bank az osztrák pénzügyi kormány által neki átadott, vagy más módon kapott érckészlet mérve szerint «bankjegyek neve alatt fizetési utalványokat bocsásson ki», továbbá váltókat, vagy más kereskedelmi papirokat számítoljon le. Ha üzletvitelének további folyamán tőkéje kiterjedtebb tevékenységet megenged, teljes biztonság mellett ingatlanokra kölcsönöket is nyújthat. A bank ideiglenes igazgatás alatt működését 1816. junius 17-én kezdte meg és 1817. julius 15-én 25 évre, egészen 1841-ig terjedő időre szóló szabadalmat kapott. Ebben a 25 éves szabadalomban kimondatott, hogy semmiféle más társaságnak nincs a monarchiában megengedve leszámítolási intézet felállítása. Fiókintézetek, akkor «bankfiiókpénztárak-> elnevezése alatt csak 12 helyen — nálunk Budán, Temesvárott és Nagyszebenben — állottak fenn s ott csupán a bankjegyeknek ércpénz ellenében való becserélésével és kibocsátásával foglalkoztak. A bank jegyei forintra szóltak és kívánatra ezüstpénzre voltak beváltandók. Kényszerárfolyamuk a magánforgalomban nem volt, de az érccel való fedezés arányára semmiféle intézkedés nem történt. Az első bankszabadalom lejártáig, 1841-ig élérte az Osztrák nemzeti bank, hogy a bankjegyei egyenértékűek lettek az ezüstpénzzel. Az ezüst ázsiója, amely több, mint húsz hosszú esztendőn keresztül a kereskedők és a lakosság réme volt, eltűnt. 1841-től kezdődőleg pátenssal a szabadalmat további 25 évre, 1866 végéig meghosszabbították. A bank működésének második időszakában az érckészlet 22 millió forintra csökkenvén, 1848 május havában a bankjegyek készpénzben való beváltását beszüntette. A bankjegyek ettől az időtől kezdve kényszerforgalmat nyertek, a bank a kormánynak előleget nyújtott, 1855 október havában 156 millió forintra becsült államjavakat kapott kezelésre s részben eladásra, hogy a befolyó vételárból az állam tartozása törlesztessék. Ugyanakkor létesítették a bank jelzálogosztályát is. A készpénz- fizetés felfüggesztése rövid ideig tartott, mert 1858. szeptember 6-tól fogva a bank ismét ezüstforintosokkal és negyedforintosokkal fizetett, de csak 1859. április 25-ig, amikor az olasz háború miatt a pénzrendszer tervbe vett újabb szabályozása megakadt s á bank aktíváinak legnagyobb részét a kincstár adósságai képezték. Az első komoly kisérletek az ércfedezet kérdésének megoldására az 1862-ben 1876. december 31-ig további tiz évvel való bankszabadalom meghosszabbításánál történtek, amikor az ércfedezetre vonatkozólag elvül kimondták, hogy a 200 millió forintos kontingenst meghaladó bankjegyforgalomnak minden forintja ezüsttel, esetleg negyedrész erejéig arannyal fedezendő. Az 1873. évi pénzügyi válság miatt azonban a bankakta felfüggesztése vált szükségessé. A jegyforgalom maximuma 1873. évi november 11-én 373 millió forint, 3873 százalék ércfedezettel. A bank jegyeinek törvényes ércpénz ellenében való beváltására kötelezte a bankot az 1878. julius 1-től 1887. december 31-ig terjedő időre létesített .Osztrák-Magyar Bank, de a banktörvény 111. cikke ezt a kötelességét a banknak az államjegyek kényszerforgalmának tartamára felfüggesztette. Magyarország ugyanis csak az 1878. évi XX. törvénycikk életbelépése óta van bankközösségben Ausztriával, mert ezen törvény szerint «határoztátik el egy Osztrák- Magyar Bank felállítása s ennek a törvény kiegészítő részét képező alapszabályokban foglalt szabadalom adatik». Ettől az időtől fogva az Osztrák-Magyar Bank egyforma ambícióval, hasonló elvek alapján látja el a két ország hiteligényeinek kielégítését és pénzügyeinek irányítását. / Domány Gyula. 11 ..............1..........................................MII.........Ili.......mi....................................UHUI.............nil'll..............................................................Illllllllll........ I G ANZ ÉS TÁRSA-DANUBIUS [ I GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓ-GYÁR | I = RÉSZVÉNYTÁRSASÁG = I BUDAPEST, X., KŐBÁNYAI-ÚT 31. SZÁM. j rjim............i....................i.......un.........................ши.......Imiim.......i..........i.......i.......................................................i.....................Ili...............mii..........................................................
