Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-24 / 21. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. május 24. 21. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ф előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ф Félévre 8 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA шиияшвшвшшвшшшвившяяпяввяшшшввшввяявшвяяшявяШшйшявшшяяв Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22 TELEFONSZÁM: József 45—82. Panaszok. Ajánljuk a tisztelt tanácsnak, hogy menjen sorra az úgynevezett községi élelmiszerbódék és a tejcsarnokok elé és nézze meg, hogy milyen gazdálkodás folyik ott. A hírhedt rend abban nyilvánul meg legelőbb, hogy siránkozó asszonyok és éhes szemű gyermekek reggel hét órától kezdve délután négyig sorfalat állanak annak a bizonyos hatósági kegynek, amely méltóztatik lemosolyogni reájuk. ■ Ne vegye zokon senki tőlünk, ha csak keserűséggel tudunk megemlékezni erről a furcsa és indokolatlan képről. De határozottan belemarkol a szivünkbe az a rideg közigazgatási eljárás, ahogyan a községi üzem élelmiszereit eladják a népnek Ha nem volna élelmiszer, akkor nyugodt lélekkel fátyolt borítanánk a szegény asszonyok és gyermekek több százas csoportjaira, amíg az élelmiszerbódék előtt varakoznak. De legjobb értesülésünk szerint annyi élelmiszer feltétlenül akad mindig, amennyit naponként a községi üzem elárusítóhelyein vásárolnak. Mért tűri tehát a főváros tanácsa, hogy napról napra a a legádázabb tülekedés induljon meg azért az áruért, amit úgy is el akar adni a népnek ? Ez a szörnyű tolongás az élelmiszerbódék előtt egyszerűen megbélyegzi a fővárosi közigazgatást. Tűrhetetlen állapot az, hogy ahol százezreket dobnak ki néha puszta ideálokért, vagy fikciókért, ne akadjon még az a pár ezer korona, amiből az elárusítóhelyek számát annyira meg lehetne szaporítani, hogy a vásárló- közönség arányosan elosztódjék s minden bódéba csak annyi ember menjen be, amennyit a nappal órái alatt kényelmesen ki lehet szolgálni. Igaz, hogy ez a befektetés nem volna teljesen közhasznú. De vannak célok, amikért muszáj áldozatokat is hozni. Ezek közé tartozik elsősorban az, hogy az ilyen néptolongásról ne' terjedjen el ellenségeink között az a tévhit, hogy Budapesten, a magyar élelmiszer-eldorádó centrumában egy-egy üzlet előtt ölik egymást az emberek, hogy áruhoz jussanak. Az ántánt az ilyen hírekből szőtt illúzióval serkenti kitartásra a közvéleményt. Mert ne mondja azt nekünk senki, hogy elég az, ha mi tudjuk, hogy a szükséghez képest van elég élelmiszerünk s ha a háborús konjunktúrák árán is, de minden háztartás kielégítheti Budapesten az összes igényeit. Ehhez háborúban még az is szükséges, hogy az ellenségis tudja ugyanezt. De a fővárosi közigazgatás szűk látköre miatt azt a látszatot, amely az élelmiszerbódék előtt még az avatatlan pesti szemet is megcsalja, az ántánt úgy használja ki, ahogy akarja. Szinte fogadni mernék reá, hogy az angol perfidség már jó egynéhányszor felhasználta ezt a momentumot arra, hogy közeli éhhalálunkkal öntsön újabb reménységet szövetségeseibe. Ne vegye a tanács kicsinyességnek, hogy ifyen szélesen tesszük szóvá ezt az anomáliát. De minden hadi érdektől eltekintve, ami pedig a legfontosabb s nem nézve az igazságot sem, amely viszont azt mondja, hogy — igenis — van elegendő élelmiszerünk, már csak szociális szempontból is lehetetlen állapot, hogy a nép asszonyai és gyermekei, mialatt családfentartójuk egyformán küzd mindnyájunkért, idehaza néhány élelmiszerbódé előtt órák hosszat kénytelenek ácso- rogni, hogy hozzájuthassanak pár fillérrel olcsóbban ugyanahoz az élelmiszerhez, amit a tehetősebbek az üzletekben és csarnokokban néhány pillanat alatt beszereznek. A nép elvitathatatlan jogán sürgetjük meg ennek az állapotnak leggyorsabb szanálását. MERLEGEN. Gseftelnek néha a városházán is, ha nem megy össze máskép a pakli. Ez az üzleti szellem nem dehonesztáló ugyan, de semmiesetre sem alkalmas arra, hogy öregbítse a meglazult tekintély-kötelékeket. íme, ,a Kőbányai Ser- főző-Részvénytársaság, isten tudja melyik klikkcsoportnak védelme alatt telket akart vásárolni a fővárostól, de az ár sehogy sem konveniált neki, mert potom áron szeretett volna hozzájutni a közvagyon kiszemelt részéhez. A pénzügyi bizottság ekkor még nem állt kötélnek, mondván, hogy nem enged a negyven- nyolcból. Erre mit tett a Serfőző-Részvénytársaság ? Talán megadta a főváros által megszabott árakat? Korántsem. Sőt ellenkezőleg. Addig töprengett olyan megoldáson, amely olcsón, potom pénzért birtokába juttathassa a főváros telkét, amig ráakadt erre a megoldásra. Hat apró telkét, amely leltárában bizonyára jelentéktelen értékkel szerepeltek, cserébe kínálta a fővárosnak. S a pénzügyi bizottság belement a cserébe. Ebben az üzletben fni nem azt rójjuk fel hibául, hogy megkötötték, mert hiszen nagyon valószínű, hogy a hat apró telek értéke kiegyenlíti a nagy telek értékét. Csak azt hibáztatjuk erősen, hogy a tanács miért nem marad meg ama álláspontja mellett, hogy akinek telekre van szüksége, vásárolja meg tőle olyan áron, amely a közvagyon értékeit megilleti. A csereberében mindig rejlik bizonyos suskus. A közmorál szempontjából nekünk az is fontos, hogy a Serfőzőnek az a hat apró telek semmit sem ért, de amit cserébe kap érte, az már abszolút értéket képvisel a szemében. Ezt az értéket pedig fizesse meg azon az áron, amit a főváros legelőször követelt tőle. * Tobzódásnál'e igazán nem lehet nevezni azt az állapotot, amiben most a főváros közélelmezése nyög. Tisztában vagyunk vele, hogy ezen mindaddig nem lehet lényegesen változtatni, amig az idők jobbra nem fordulnak. De szerelnök, ha az élelmicikkeknek elosztása igazságosabban tör lennék. Nem tudjuk például megérteni, hogy annyi töprengés és gyakorlati tapasztalat után, amennyit a közélelmézési ügyosztály szerzett a háború alatt, miért nem lehet úgy elrendezni a főváros által termelt élelmicikkek kiosztását, hogy a tülekedés ne tegye tönkre a polgári családok idegeit. Ma zsírt vásárolni valósággal életveszélyes feladat, holott az a mennyiség, ami a fővárosnak rendelkezésére áll, okos rendszer szerint annyira-am ennyire kielégítené az összes igényeke1. Éhez persze nem kellene egyéb, minthogy kerületenként összeírni azokat a családokat, akik a főváros élelszerbódéiban szerzik be zsirszükségletüket s megállapítani, hogy kiki melyik napon, melyik órában kapja meg a maga megszabott adagéit. Ezzel kiküszöbölődnék a halálos elgázol ás, ami a tolongásnál fenyegeti a várakozókat s megszűnnék minden neheztelés azzal a hatósággal szemben, amely magára vállalta, hogy sert érhizlalój ának egész feleslegét a köz rendelkezésére bocsátja. De ilyen megoldáshoz nemcsak az érzék, hanem a jóindulat is hiányzik a tisztelt vezető urakból, holott ezen a téren annyit tanulhatnának a németektől, amennyi csak beléjük fér ... * Lojalitásban persze most már túlszárnyaljuk Bécset is. A polgár- mester sietve üdvözölte a trónörököst, mint az olasz fronton operáló egyik hadseregünk parancsnokát s meghajtotta eddigi győzelmi sorozata előtt a fővárosi polgárság tiszteletének és bámulatának lobogóját. Rendjén van. A magyar trón várományosa Budapesten történt látogatásai alatt belelopta magát a szivekbe s valóban nem akad ember, aki ne helyeselné, hogy Bárczy dr. az elsők között akart lenni, akik babérágat fonnak a trónörökösnek. De miért mulasztja el ugyanakkor a podeszta azt, hogy a budapesti háziezredek hőseinek kijáró hódolatot valamilyen maradandó formában kifejezésre juttattassa a közgyűléssel? Miért késlekedik az erre vonatkozó akció? Talán nincs szokva a főváros tanácsa ahhoz, hogy valamilyen erény állandó tudjon maradni? Sajnálatosan szomorú tünet, hogy amikor az egész világ mélyen meghódol a magyar katona hősi erényei előtt, a budapesti szülötteknek ebből' kijáró részt a főváros egyszerűen veszni hagyja anélkül, hogy maradandóan megörökíteni próbálná. A nyári szünet felé. (A közgyűlés napirendje. — Telekspekuláció és egyebek.) A közgyűlés napirendjén már meglátszik a nyári szünet közelsége. A tárgysorozatnak 91 pontja van, ilyenformán igazán nem lehet elkerülni, hogy egyiken-másikon hirtelen keresztül ne sikoljanak. Az igaz, hogy az utóbbi időben a fontosabb tárgyak igen lelkiismeretes bizottsági tárgyalásokon mentek keresztül, a bizottsági tagok jó részének tehát már alkalma volt elmondani a maga véleményét. Sajnos, a közvetlenebb bizottsági tárgyalásokon nem mindig olyan a csoportosítás, mint a közgyűlésen, tehát a közgyűlésnek kell kikorrigálnia bizonyos hibákat, amelyeket a bizottságokban elkövettek. * Itt van a kőbányai polgári serfőző telekcsere ügye. Szinte klasszikus példája annak, hogy a legkirivóbban ellentétes elmélet és gyakorlat békésen megférnek egymás mellett a közgyűlés napirendjén. A tárg}^sorozat 20-ik pontja a kő
