Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-14 / 50. szám
Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. •• Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST1* melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. •• Félévre 8 korona. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII. Szövetség-u. 22. :: TELEFONSZÁM: József 45-82. :: Követelni kell! A közgazdasági bizottság minapi ülésén elfogadták azt az indítványt is, liogy a tanács sürgesse meg a kormánynál a községi takarékpénztár ügyét. Történt pedig ez az elhatározás azzal kapcsolatban, hogy bankhitelért kell kunyorálnia a fővárosnak, ha el akarja érni azt a célt, hogy eme Ínséges időkben apró kölcsönökkel segíthessen a megszorult kiskereskedőkön és kisiparosokon. Soha jobbkor ez az indítvány, mint épen most, egy világháború alatt, amikor ugyan gyakorlatilag semmi értéke nincs, ha a tanács megsürgeti a kormánynál ezt a régóta függő ügyet, de elvileg nagy jelentősége van annak, hogy így dokumentálódik: mekkora hiányt pótolna, ha a főváros ma saját takarékpénztárral rendelkezhetne! íme, a nagy pénzügyi tranzakcióktól függetlenül csak ez az alárendeltebb jelentőségű kérdés: a bajba jutott kisiparosok és kiskereskedők segítése, mint egyik szükségszerűsége a kivételes időknek, amely aránylag jelentéktelen ösz- szeget igényelne, de a főváros községi takarékpénztár híjján képtelen arra, hogy ezzel a szükségszerűséggel rárótt kötelezettségnek eleget tegyen. Magyarul: a fővárosnak nincs olyan kétszázezer koronája, amelyből ötszáz koronás kölcsönöket folyósíthatna, holott ez ma nemcsak kötelezettsége, mert polgárait tönkremenni nem hagyhatja, hanem egy olyan üzlete is, amit kénytelen átengedni annak a banknak, amely ezt a pénzt . folyósítani fogja, mert nem rendelkezik azzal a közüzemmel, amely ilyen üzleteken kapva kaphatna. Mi ebből a tanulság? Mindenesetre az, ugy-e, hogy a fővárosnak nem szabad továbbra is azzal az -immel-ámmal kezelni az ilyen kérdéseket, amivel idáig kezelte, hanem egy erkölcsi testülethez illő kéri élhetetlen határozottsággal kell sikraszállania — a jelen esetben — azért, hogy a községi takarékpénztárt felállíthassa s altruisztikus üzleti szellem alapján üzemben tarthassa. Sajnos, hogy ilyen tények felismeréséhez jönnie kellett egy világháborúnak, amely egyrészről szédületes áldozatkészséget kíván, másrészről olyan tanulságokkal szolgál, amik mellett a jövőben nem lehet majd bizonyos nemtörődömséggel elsiklania a kormányhatalomnak sem, amelytől minden életbevágó kérdés elintézése függ. Szükséges, hogy a főváros ezt így orra alá dörzsölje a kormánynak. „Do, ut des“, mondja egy római bölcseség s mi nem találunk abban semmit, ha a főváros a háborúért hozott roppant áldozatkészség ellenében — igenis — kiköti magának, hogy többek között a községi takarékpénztár elvi engedélyéhez a gyakorlati kivitelhez szükséges jóváhagyást is kapja meg. Elvégre az áldozatkészségért még erkölcsi szempontból is járnia kell valamelyes ellenértéknek. S azt viszont senkisem állíthatja, hogy a községi takarékpénztár felállításával a főváros egyetemes egyéni érdekeken gázolna át. Mert csak ez közérdek, de amaz, hogy a nagybankok üzleti politikája akadálytalanul tombolhasson, igazán nem érdeke a közjónak, amelynek elérése pedig mindannyiunknak legforróbb vágya — kellene, hogy legyen. Ne szemérmeteskedjék tehát a közgyűlés,, mint a hajadon, aki ártatlanság«. elrablásáért csak azért nem él retorzióval, mert’ fél, hogy ország-világ megtudja a szégyenét. Igenis, [hadd tudja meg mindenki, hogy a főváros eddig nem követelt semmit, mert a függőségi viszony ólomsúlyként nehezedett reá, de ma, amikor háborús áldozatkészségével az államhatalom egyik legerősebb oszlopának bizonyult, feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy közérdekű jogai a legmesszebbmenőleg respektáltassanak. S a községi takarékpénztár felállítása olyan közérdek, amely előtt még a nagybankok érdekhálózatának is meg kell hajolnia. Ez már vitán kívül áll, A gyógyszerpanama ellen. — Indítvány a közgyűlésen. — A gyógyszerszállítással űzött panama azoknak a leleplezéseknek révén, amelyek a „Független Budapestében adatokkal támogatva napvilágot láttak, természetszerűleg minden jóérzésü polgárból kiváltotta azt a felháborodást, amit a közpénznek ilyen lelketlen kihasználása okoz; senkisem képes megérteni, hogy milyen szolgálatok lehetnek azok, amikért a budapesti Gyógyszerész-testület cserébe a fővárostól százezrekre rugó többhasznot kap? Vájjon a Gyógyszerésztestület egyetemlegesen, avagy a közgyűlési teremben és a közegészségi bizottságban ülő tagjai : Filó János, Rosenberg Sándor dr., Erényi Béla és a többiek egyenként szereztek-e érdemet arra, hogy a főváros a gyógyszerszállításoknál koncessziókat tegyen nekik?! Mi sem a gyógyszerésztestületnek, sem ezeknek az uraknak közéleti tevékenységében nem tudunk egyetlen olyan momentumot sem, amely kivételes elbánás kierőszakolására jogosítaná fel őket. Elvégre a köznek és a polgárságnak semmi haszna nincs abból, ha akár a testület egyetemlegesen, akár a testület tagjai egyenként, különböző klikkekben egy-egy értékes szavazatot képviselnek s adott esetekben a klikk várospolitikai céljait anyagilag is támogatják. A köznek abból volna haszna, hogy a gyógyszerszállításoknál megtakaríthasson a főváros annyit, amennyit egy nagy- fogyasztö megtakaríthat, ha egészséges versenyre szólítja fel a szállítókat. S a'polgárságnak is csak ebből lehetne haszna, mert ha a gyógyszereket olcsóbban kapnák a kórházak, le lehetne szállítani a kórházi napidijakat, kevesebb volna az az adókulcs is, [amellyel a kórházak költségvetése a pótadót növeli s végeredményében jelentős összeget takaríthatna meg a főváros is, ha nyílt pályázat út- - ján szerezné be á kórházak gyógyszerszükségletét. Mert a helyzet ma az, hogy a gyógyszerárakra vonatkozóan belügyminiszierileg megállapított árak a gyógyszerészeknek 50-től 300 percentig terjedő hasznot biztosítanak s a legnagyobb haszon tudvalevőleg olyan gyógyszereknél van, amelyeket, mint például az aszpirint, nagy tömegben készítik s ugyanilyen tömegben fogyasztják. Ki minősítheti ilyen körülmények között tisztes polgári haszonnak azt, ha a fővárosnak is, mint ngyfogyasz- tónak tizenhat fillérjébe kerül egy gramm aszpirin? Milyen jogon húznak a fővárostól 300 percentes hasznot azok a gyógyszerszállítók, akik a polgárok bizalmából épen azért ülnek benne a városatyaságban, hogy szaktudásuk alapján megakadályozzák az ilyen panamákat ?! A gyógyszerszállítási szerződést tehát alapos revízió alá kell vetni. De addig is, amíg ez a revízió elkészül és foganatosítható, a fővárosnak gondoskodnia kell arról, hogy a mai keserves időkben, amikor a főváros háztartása is leküzdhetetlen nehézségekkel küzd, ne dobjon ki egyetlen felesleges fillért! Ez pedig, a gyógyszerpanamával kapcsolatosan csak úgy érhető el, ha a közgyűlés kimondja, hogy az ideiglenesen berendezett korházak és barakkok nem esnek a gyógyszerszállítási szerződés hatálya alá, hanem azoknak gyógyszerszükségletét a tanács nyílt verseny tár gyedás alapján a legolcsóbb aján-' lattevőkkel kössele. Ma, amikor folyton újabb és újabb barakkokat létesít a főváros, egészen bizonyos, hogy a gyógyszerpályázattal olyan árakat tudna biztosítani magának, amelyek a háború tartama alatt igen tekintélyes összegű megtakarítást biztositanának számára. A polgárság jogged várhatja el a közgyűlés többségétől, hogy szerdán ilyen iránybein foglal edlást.
