Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-23 / 47. szám

Kilencedik évfolyam. 1914. november 23. 47. szám. VárospoÁCkai lap, a Budapesti függetlenségi és 43-as párt, valamint az összes Jövárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többszőr is. «* Előfizetési éra a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. • « Félévre 8 korona. Főszerkesztő: D* SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vll. Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM : József 45-82. :: вамИС ПИ тмя 111—II ■!■■■■ ■■Illi М Virilistáink? A nemzeti kölcsön jegyzését lezár­ták s a meglepő eredmény főként a középosztály, ebből kiválólag is a pol­gárság áldozatkészségét dicséri. Egészen jelentéktelen nevek horribilis összegek­kel szerepelnek a listán, mintha egész vagyonukat odakinálnák a közös ügy­nek, amire a magyar állam is vállal­kozott. A születési és pénzarisztokrácia szégyenletes szereplése, amely a számokból minden szónál ékesebben tűnik ki, minket ezúttal nem érdekel. Első pillanattól kezdve, amióta a köz­érdekért zászlót bontottunk, a polgár­ság szószólóivá szegődtüuk, mert meg­győződéssel valljuk, hogy a középosz­tálynak ez az eleme fejlődésre legéret­tebb, a közért legliberálisabb s az állami tényezők között' a szilárdságnak egyet­len gerince. Szívből örülünk, hogy ez az álláspontunk most, a nemzeti kölcsön jegyzésénél is beigazolódott: a polgár­ság valóban erején felül tett áldozat- készségéről tanúbizonyságot. Csak a polgári elemnek egyetlen kis töredéke járt el hitványul és önzőén. Igaz ugyan, hogy ezek már nem polgárok, mert hiszen vagy a születési arisztokráciából valók, vagy pedig a közönséges polgár­sorsból kapaszkodtak fel arra a mes- gyére, amelyen az ut a pénzarisztok­ráciához vezet. Virilistáink ezek. Tessék figyelemmel végigolvasni a jegyzési listákat s mindenki megszámlálhatja az ujjam, hogy hány virilistája a főváros­nak mekkora összeget jegyzett a hadi- kölcsönből ?! A kérdés tehát teljesen indokolt: Hol maradnak virilistáink azóta, amióta nemcsak anyagi előnyökről, de áldozat- készségről is van szó? Bujkálnak a homályban, avagy bevájják magukat kisded odúikba, de csekély kivétellel, ma, amikor lépten-nyomon áldozatkész­ségről van szó, seholsem láthatók. A pénzarisztokráciának esztendőkön át be­lehelt gőgje mintha hermetice elzárná őket az eseményektől, amiknek köz­pontjába kerültek! . . . Áldozni most nem hajlandók, csak majd az osztozko­dásnál, a habzsolásnál, a privilégiumok és koncessziók hajszolásánál lesznek je­len olyan tülekedéssel, amely vissza­taszító volt a múltban is, de mennyire visszataszító lesz a jövőben, amikor a legjelentéktelenebb polgár is büszkén fogja verhetni a mellét, hogy: „ime, mindez az én müvem is“ ?! A kontraszt, ami igy jelentkezik, nemcsak kínos, de fájdalmas is. A pol­gárság lelkén végigviharzik ezer és ezer fájó emléke a múlt behegedt se­beinek, amiket váltakozó kormányhatal­mak eme virilisták kedvéért ütöttek a szivén. Hány kis exisztencia vergődik évtizedeken át a tehetetlenség kínzó szegénységében amiatt, mert a kormány­kegyekben bennülő virilisták a vagyon elszánt dühével vetették rá magukat minden keresetalkalomra, amely kínál­kozott ?! De hagyjuk most a rekrimináció- kat, ezek az idők valóban nem alkal­masak arra, hogy régi bűnöknek leve­zető csatornái legyenek. A seb, amit egy-egy bűnös elhatározás szült, már ugy ahogy behegedt s emlékül csak a tanulsága maradt. Ain, lesz-e a kormány- hatalomban akkora erély és olyan el­határozásra hajtó erő, hogy ezeket a tanulságokat azok javára gyümölcsöz- tesse, akik minden időben és minden körülmények között egész és igazi emberek maradtak? Vájjon látni fogja-e hasznát a polgárság ama rendkívüli erő­feszítésének, amit most kifejt, abban, hogy az intézmények, amelyek csak ezután fognak megszületni, az ő anyagi és szellemi gyarapodásának kizárólagos keretei lesznek? Jóslásokba bocsátkozni nem aka­runk, mert jóslathoz nem értünk. Csak arra akarunk figyelmeztetni mindenkit, akinek a fővárosi polgárság gyarapodásá­hoz köze lehet, hogy az a tendencia, amely közvetlenül a háború kitörése előtt a fővárosi törvény revízióját a virilizmus túlerőre való emelésében látta egyedül megoldhatónak, e kivételes napokban teljesen csődöt mondott és eszkö­zei nemcsak hasznavehetetlenekké, hanem forradalmian ellenszenvesekké is váltak; Mert polgári forradalomhoz vezethetne, ha a háború befejezése után annyi kínos csalódás dacára a főváros autonom ügye­inek irányítását arra a virilizmusra biz- nák, amely a legkritikusabb pillanatok­ban teljesen cserben hagyta az államha­talmat. Mérlegen. * * A hadiadóval, amely hivatva lenne eltüntetni a fővárosi háztartás deficitjét, valóban ugy va­gyunk, mint az ördöggel, amit ijesztésül falra festenek a gyermekeknek. Addig fognak róla tanácskozni a korifeusok, amig az ördög tény­leg megjelenik majd egy kompromisszum formá­jában. Bár sejtelmünk sincs arról, hogy milyen megoldási módok kerültek felszinre ezzel a té­mával kapcsolatosan, szinte látjuk előre, hogy azok, akik évtizedeken át kövérre híztak fővá­rosi zsírokon, mennyire szeretnék a deficitet megfizettetni azokkal, akik tulajdonképen csak a teherviselésre születtek. Főként az úgyneve­zett befolyásos virilistákat látjuk sürögni-forogni, mintha csak arról volna szó, hogy uj koncesz- sziók lógnak a levegőben s a velük járó hasz­not kellene idejekorán megkaparintani. Ám óva intjük a korifeusokat, hogy valahogyan el ne galoppirozzák magukat4 mert minden könnyel­műen és meggondolatlanul szült elhatározás, amely uj terheket akarna rakni a polgárság vál- laira, súlyosan megbosszulná magát. Ha megvan a deficit, aminthogy ez le sem tagadható, mert ezúttal tényleg reális, jó volna talán eltünteté­sére azt a megoldási módot felfedezni, hogy az úgynevezett nagy üzletek és koncessziók-jöve- delmei bizonyos időn át ne a vállalkozók zse­bébe, hanem a főváros kasszájába folyjanak be ? Biztosan tudjuk, hogy ezzel a megoldási mód­dal jól járna a főváros is, a polgárság is, leg­feljebb azok prüszkölnének, akik emigy eles­nének a hasznoktól. De kit érdekel ez, amikor közülök jóformán senkit sem látni az áldozat- készségek listáin? * * * , Berlin főpolgármestere olyan meleghangú kéziratban tudatta a Budapestről való utcaelke- resztelést Bárczy polgármesterrel, hogy lehetetlen ki nem olvasni belőle az őszinte csodálatot, amely a berlinieket a magyar áldozatkészség, fellángo­lás és harci készség iránt eltölti. Ám mi szeret­nénk mást is kiolvasni belőle: speciálisan azt, hogy Budapest ezzel a berlini elismeréssel tény­leg be is lépett a világvárosok sorába s most már semmiféle intrikával és féltékenykedéssel onnan ki nem űzhető. London és Páris világvárosi jelentősége ma elenyészvén, a szövetséges néme­teknek nem marad más dédelgetni való városuk, mint Bécs és Budapest. Pécsnek már nincs is szüksége a becézgetésre, annál inkább szüksége van erre a magyar fővárosnak, amely eddig év­tizedeken át mostoha sorsban részesült, nem tudni miért, csak sejteni lehet, hogy amiatt, mert Berlin alig vett eddig róla tudomást. Most azonban — semmi szégyen nincs benne, ha be­ismerjük,i — megtört a jég s minden csak azon fog múlni, hogy Budapest vezetősége mennyire tudja majd kihasználni ezt az uj szituációt. Teljes bizalmunk Bárczyban és derék vezérkará­ban, hogy azt a háborút, amely az elkövetke­zendő béke idején vár majd ezen a téren reájuk, a legnagyobb erkölcsi és anyagi diadallal fogják megvivni . . . * * * Apró szimptoma, de rendkívül érdekes-a katonáknak a villamosokon való utazása még mindig sok vitára alkalmat adó probléma, mert

Next

/
Thumbnails
Contents